Kossuth Lajos azt üzente

Magyarország szabadságába vetett hitét soha nem adta fel.
1802. szeptember 19-én Zemplén megyében, Monok A Kossuth-család egyike volt a Felvidéki ősi, nagy múltra visszatekintő középnemesi családoknak.


Apja, Kossuth László gyakorló ügyvéd, édesanyjának neve Wéber Karolina Sarolta. Iskoláit Sátoraljaújhelyen, Eperjesen (piarista gimnázium) Sárospatakon (joghallgatóként végezte, kiváló eredménnyel). Ezután ügyvédgyakornokként dolgozott Eperjesen és Pesten.

Tanulmányai során megtanult latinul, németül és franciául, s belekezdett az angol nyelv elsajátításába is. 1824-ben sikeres ügyvédi vizsgát tesz Pesten. Az 1832-36-os országgyűlésen már feltűnést keltett az Országgyűlési Tudósítások című, jurátustársaival együtt kézzel írt, majd megyéjébe visszatérve a Törvényhatósági Tudósítások címmel folytatott "újsága". Ez, levelezés útján terjesztett kéziratos lap volt az első, amely cenzúra megkerülésével részletes tudósításokat közölt az országgyűlés működéséről. Kossuth már ezzel kihívta maga ellen a hatalom akkori birtokosainak haragját. Ezzel a vállalkozásával tett szert országos ismeretségre, s került kapcsolatba az ellenzék legjelentősebb vezetőivel, Kölcsey Ferenccel, Wesselényi Miklóssal is. A legtekintélyesebb ellenzéki politikus, Széchenyi István viszont kezdettől idegenkedve tekintett rá. Az egyre nagyobb népszerűségnek örvendő fiatal ügyvédért 1837. május 5-én gránátosok jönnek, amely 22 hónapig terjedő vizsgálati fogságot, majd 4 év börtönt jelent Kossuthnak.

1840-ben szabadul, a következő év január 9-én veszi feleségül Meszlényi Teréziát, akitől később 5 fia és egy lánya születik. Ugyanabban az évben őt kéri fel Landerer Lajos, a frissen induló Pesti Hírlap kiadója újságának főszerkesztői posztjára. Kossuth tehát 1841. január 2-tól 1844. tavaszáig a Pesti Hírlap szerkesztője volt. Cikkek tucatjaiban népszerűsítette a reform eszméit, s mutatta be a feudális állapotok tarthatatlanságát. Lapjának újszerűségét is jelzi, hogy a magyar sajtóban ő írt először vezércikket. A szó is az ő alkotása. A Bécs által beszervezett Landerer feladata volt, hogy legálisan ellenőrizhető fórumot biztosítson Kossuthnak, de miután a Pesti Hírlap 1844-re a legnépszerűbb sajtóorgánum lett, (napi 2000 példány!) Landerernek el kellett bocsátania Kossuthot. Kossuth ekkor már évek óta vitában áll Széchenyi mérsékeltebb, Bécs iránt barátságosabb politikájával és a következő évben megalakítja a végül kudarcot valló Védegyletet, mellyel a magyar árukat szerette volna védeni a külföldivel szemben.

1847. október 18-án a vezető reformer megye: maga Pest választja meg követéül. (Erre Széchenyi, aki grófi címétől fogva a felsőház tagja, szintén követté választatja magát Moson vármegyében). Március 3-i, felirati beszéde országos vihart kavar: benne nemcsak Magyarországnak, hanem a teljes Habsburg - birodalomnak követeli az alkotmányt. A Batthyány-kormányban pénzügyminiszter - az ő markáns szeptemberi fellépésének köszönhető, hogy megszületett a forradalom önálló pénze -, majd október 8-tól a kormány helyébe lépő hat fős Országos Honvédelmi Bizottmány elnöke. 1849. április 14-én a debreceni Nagytemplomban, mint az ország kormányzó - elnöke, kimondatja a Habsburg - ház trónfosztását. Augusztus 11-én Aradon Görgeyt felruházza a diktátori hatalommal, majd török földre emigrál (Sumla és Vidin, amely utóbbi helyszínen írta meg az elhíresült "Vidini levelet", melyben a szabadságharc bukásának minden ódiumát Görgeyre hárítja).

A Magyarország szabadságába vetett hitét soha nem adta fel, 1851-ben amerikai körutazása során soha nem tapasztalt és nem várt lelkesedéssel fogadták, de az emigráció szétesését népszerűsége sem tudta megakadályozni. Francia és olasz segítségben reménykedve (1859-es itáliai olasz - francia - osztrák háború) tervezet a katonai betörést Magyarországra, de az 1866-os Klapka légió behatolását korainak tartotta.

1862-ben kiszivárgott az ún. Dunai Konföderációs terve, a Duna mellett élő Kárpát-medencei népek államszövetség - víziója, amely egyértelműen azt jelentette, hogy Kossuth egy esetleges újabb függetlenségi háborút nem tud elképzelni a magyarországi nemzetiségek segítsége nélkül. 1865-ben régi barátjának és minisztertársának, Deák Ferencnek küldött ún. Kasszandra levélben a kiegyezés ellen szólalt fel, 1890-ben pedig a Torinóban élő Kossuth még egyszer komoly belpolitikai válságot okozott: mivel nem ismerte el a Habsburgok magyar birtoklását, nem hosszabbítatta meg magyar állampolgárságát.

Kossuth életútjának és életművének tanulságai megszámlálhatatlanok. Igazi közéleti polihisztor volt, akit minden érdekelt. 1894. március 20-án Torinóban halt meg.

1848.jpg
 
Ebből is látszik, hogy a sokak által elfogadott, „közkeletű” nézettel ellentétben, Magyarországnak nem Trianon az igazi baja. Jóval előtte is már minden baja volt a magyaroknak. Amikor a Nyugat része voltunk (Habsburgok) akkor függetlenséget akartunk. Amikor meg a véletlen, azaz a kedvező külpolitikai viszonyok alakulása során megkaptuk a függetlenséget, csakazértis függők akartunk lenni, és csatlakoztunk az EU-hoz. Aztán kiderült hogy ez megint nem tetszik a magyarságnak, s most megy az agymosás hogy de mégis csináljuk vissza. Sőt, már elkezdődött az is, hogy ha az EU-ból kihátrálunk, mégse függetlennek kéne lenni hanem megint a Kelethez tartozni, az „illiberális” államokhoz ugye, mert az olyan jó volt amikor 40 vagy hány évig itt tartózkodtak „ideiglenesen”...

Gyerekek, nekem tökmindegy. De döntsétek már el végre hogy mit akartok, mert ez így gigalol, közröhej, s ezzel a viselkedéssel a magyarok a nemzetközi politikai élet bohócai...

Megjegyzem, a drága jó magyar nép még megkaphatja simán az újabb ideiglenes itt-tartózkodást. Én még emlékszem, hogy amikor a ruszkik kivonulásakor elkészült nagy gúnyosan a „Tovarisi konyec” feliratú plakát, akkor az oroszok is elköszöntek tőlünk udvariasan egy plakáttal, amire az volt írva:

„Doszvidanyija”... Aki picit tud oroszul, tudja ez mit jelent... Na most a „viszontlátásra”-t persze lehet udvarias elköszönésnek is értelmezni, természetesen. De mi van ha egyszer szó szerint veszik majd?

És a magyarok még a hiperszuperoptimista hazudozó Orbán szerint is csak 15 millióan vannak. (Szerintem 10-en se). De a ruszkik picit többen, mert ők annyian vannak mint az oroszok...

Gondolom persze, ha megint idejönnek, tök jó lesz és ezen is segítenek, besegítenek a népszaporulatba. '45-ben is megerőszakoltak 300 ezer magyar nőt úgy kb, óvatosan számolva is.
 
Szervusz Ocsnyogdozsong ,
többször is átolvasván Melitta által feltett cikket nem találtam semmi utalást az Oroszokra vonatkozolag . De hozzászólásodból kiderül hogy annak is Putin na meg Orbán az oka , igaz maradi vagyok de értelmezésem szerint 1848-1849-röl lett volna az irás és Kossuth Lajosról . Az igaz hogy a Szent-szövetségen belüll amelyhez az orosz cári birodalom is hozzá tartozott lettünk leverve mert az Osztrákok nem birtak velünk . Mitgondolsz ma minek lesz az íj Europai eggyesült hadsereg és rendörség felállitva ? pont ilyen események mint Brüsszeli "szakértök" mondták terror cselekmények leverésére ! Tehát az 56 megmozdulás is terror cselékmény volt a mai fönökök szemében hiszen egy megvállasztot államvezetöség ellen irányult .
Lehetne sokat vitatkozni Kossuth helyes vagy helytelen tevékenységén , mégis a leglényegesebb , hogy nagy Hazafi volt és megérdemel tölünk minden tiszteletett . Csak ennyi részemröl és köszönöm e kis ismertetött megint .
 
A Kossuth Görgey dologban mindig is Görgeynek adtam igazat mert kérdem én, kinek mi haszna lett volna abból ha Görgey a saját kis hadseregét lemészároltatja azzal az oriási orosz túlerövel. Meg egyébként Kossuth állandó harcra buzditása külföldröl valahogy nem vall egy nagy államférfira. Nagyon túl lett értékelve.
 
Minden kisország tartozik valamiféle csoportosuláshoz. Ezt nem utolsó sorban az ország gazdasági élete is megkivánja.
Ami az EU körül forog az nem más mint egy sajnálatos bohóckodás kifejezetten a nép számára.
Az ideiglen Magyarországon tartózkodó szovjet csapatokkal kapcsolatban azért nem árt néha arra is gondolni, hogy Magyarország támadta meg a Szovjetuniót.
Rövidlátó politika. Az oroszok mint gazdasági partner nagyon is kellenek. Nézzük meg, a hajdani nagy ellenségek Anglia, Franciaország, Németország milyen szépen megvannak egymással. Japán is az USA-val.
Na nem mintha a németek büszkék lennének arra amit csináltak az oroszoknál.
Azért az a világ kicsit másabb volt mint a mai.
 
Köszönet az ünnepi cikkért. Tudom nem izgalmas az olyan hozzászólás, amiben nincs benn, hogy mi magyarok micsoda egy népség vagyunk, nekünk semmi nem elég jó, de hát ez a történelem. Én azért nagyon tudnék örülni, ha ma is ilyen férfiak élnének ebben az országban, mint Széchényi, Görgey, Kossuth, Petőfi.

Milyen érdekes, hogy mennyire kevés szó esett Petőfiről tegnap. Még a miniszterelnök se mondta ki a nevét, csak azt, hogy a "nagy költőnk"... :D Meg is érdemelte a dög! Hát miért nem tudott meghalni a segesvári csatában? :mad:
 
Minden kisország tartozik valamiféle csoportosuláshoz. Ezt nem utolsó sorban az ország gazdasági élete is megkivánja.
Ami az EU körül forog az nem más mint egy sajnálatos bohóckodás kifejezetten a nép számára.
Az ideiglen Magyarországon tartózkodó szovjet csapatokkal kapcsolatban azért nem árt néha arra is gondolni, hogy Magyarország támadta meg a Szovjetuniót.
Rövidlátó politika. Az oroszok mint gazdasági partner nagyon is kellenek. Nézzük meg, a hajdani nagy ellenségek Anglia, Franciaország, Németország milyen szépen megvannak egymással. Japán is az USA-val.
Na nem mintha a németek büszkék lennének arra amit csináltak az oroszoknál.
Azért az a világ kicsit másabb volt mint a mai.
Szervusz Blober ,
látom Te is tájékozottlan vagy mint én is voltam , mert ugye az nem ugy volt ám hogy mi támdtuk meg az oroszokat ! Hanem kérdezd meg Jazyt ! Ö maga mondotta hogy ugye az Oroszok támadták meg Ukrajnát és Németországot is a második világháborúban :oops:
Aztán meg minek kén az orosz ? hiszen majd mi is az RWE-töl fogjuk kapni a gázt , beszél itt dolgokat . Nem tudod hogy majd a tartályhajokon fogják nekünk hozzni és a nagy tengeri kikökönkben Százhalombattán direk tölteni fogják a palackokba .:)
 
Gondolom persze, ha megint idejönnek, tök jó lesz és ezen is segítenek, besegítenek a népszaporulatba. '45-ben is megerőszakoltak 300 ezer magyar nőt úgy kb, óvatosan számolva is.

Bocsi az offért (tiszteletem Kossuthnak), én ezt az állítást egyáltalán nem vonom kétségbe, csak azt nem értem, hogy hova lett az a sok orosz purdé. Egyes cikkek 400 ezer-egymillió megerőszakolt magyar nőről beszélnek, azért ha abból csak mindenik tizedik lett terhesség, annak már tényleg fel kellett dobnia a népszaporulatot. Van arról adat, hogy 45 után ezrével születtek a kis oroszok?
 
Szervusz Analenma ,
tudod ez nagyon is szomorú és sajnálatos , bár ki is volt az illetö :(

Sokan megmondták már e népről, hogy itt e tejjel-mézzel (állítólag...) folyó Kánaánban az úgy megy hogy ha valaki kitalál valamit, azonnal elkezdik szapulni e fokozatokon át:


1. Lehetetlen.

2. Lehetséges volna de hülység az egész, semmi értelme, ilyesmi is csak egy hozzád hasonló ...(nem dicsérő jelzők halmaza)...-nak juthat az eszébe, tiszta égő hogy ezt javaslod, nem értesz a témához, beképzelt vagy hogy azt hiszed jobban tudod mint a Nagyok, hogy is merészeled ezt, nincs benned szerénység, és egyáltalán, dugulj már el!

3. Volna értelme a dolognak, de tulajdonképpen mégsem éri meg.

4. Megérné megcsinálni, de túl macerás volna, ezt csak más országokban lehetséges, mi ehhez szegények vagyunk, nincs forrásunk rá, meg időnk se, meg ... se.

5. Meg tudnánk csinálni mi is, de ez akkor is csak más országokban válna be igazán, a mi speciális magyar valóságunkban valamiért mégse, nekünk valamiféle „külön utakat” kell járni. Miért? Mert mi magyarok vagyunk ugyebár.

6. Reméljük valaki majd megcsinálja nekünk. Megérdemelnénk hogy végre valakinek megessen rajtunk a szíve, hiszen „megbűnhődte már e nép a múltat s jövendőt” ugyebár. Az ötlet tényleg jó, most már csak kéne valaki elszánt, önzetlen, elhivatott személy, aki helyettünk, a maga erejéből...

7. MICSODA?! Hogy ezt épp TE akarod?! Na eredj a búsba, NEKED ez biztos nem fog soha se sikerülni!

8. Elkészült? Hm, nézzük csak, valamiért ez tuti hogy nem jó, hiszen egyrészt és leginkább mert épp te csináltad, másrészt különben is, ez nem nyugati termék. Magyar embernek a magyar termék nem lehet jó, mert az nem elég divatos, nem trendi, nem geek, nem lehet vele villogni. Hm... Tényleg! Persze hogy nem jó. Ugyanis... - itt jön egy csomó érv amik még akár jogosak is lehetnek hiszen vadonatúj dologról van szó, s a prototípusok mindig teli vannak kis tökéletlenségekkel - valamint azért se jó, mert... - itt jön egy rakás légből kapott indok, amik belemagyarázások és semmi közük a termékhez, vagy ahhoz amiért az létrejött.

9. Micsoda?! Társakat keresel a sorozatgyártáshoz?! Meg a továbbfejlesztéshez?! Megvesztél?! Hogy mi ebben segítsünk NEKED?! Hogy neked HASZNOD legyen ebből?! Hiszen ez még erkölcsi elismerést se érdemel!

10. MICSODA???!!! Kiment külföldre?! És ott eladta?! A MAGYAR találmányt?! Az IDEGENEKNEK?! Hiszen ez HAZAÁRULÓ! Különben is, joga se volt hozzá, a terméke biztos hogy egy csomó olyasmit tartalmaz amit idehaza lesett el, azaz magyar találmány, ő semmi újat nem talált ki, és most a becsületes, itthon maradt magyarok nyakán élősködik, azokból nyerészkedik! Különben is, én magam is mondtam rég, hogy pontosan ezt kéne csinálni, erre a feladatra megoldás kell és az a megoldás efféleképp kéne hogy megalkottassék! Rengetegszer mondtam! Igaz akiknek mondtam már nem élnek, meg le se írtam, de ez akkor is az én ötletem, csak ellopták a... (itt jön egy csomó konteós elmélet, ultranacionalista hangokkal megfűszerezve).

11. A Magyar Kormány finanszírozási szerződést kötött az EU-val, XXXX millió euró kölcsönt vett fel a Világbanktól, azért, hogy bevezessék és elterjesszék országunkban is a ZZZZ terméket amit a ZZZ-UnitedCompany inc. New York-i konszern gyárt. Ez amiatt is fontos, mert e termék kidolgozása magyar vonatkozásokkal bír, amennyiben az alapötletét az egyik legnagyobb magyar zseni, XY találta ki, ő alkotta meg a prototípust is.

12. Igenis XY az egy MAGYAR volt, akkor is ha kivándorolt az USA-ba, már 20 évesen, s 25 éves korától USA-i állampolgárként élt, le is mondott a magyar állampolgárságáról, haza se látogatott többet, mert mint mondta elüldözték őt a honfitársai, és nem becsülték meg a zsenijét! Ő akkor is MAGYAR! És mi büszkék vagyunk rá, hogy a népünk és ez a föld ilyen zseniket szül! Nekünk ő a példaképünk!

13. Hogy miért nem kellett a találmánya az akkori magyaroknak?! Te buta, ezt se tudod?! Hát mert akkor olyanok voltak a KÖRÜLMÉNYEK, amik nem tőlünk függnek sosem. Mi mindig megbecsüljük a lángeszeket, a tehetségeket, meg mindenkit, mi egy nagyon barátságos, segítőkész és befogadó nép vagyunk, csak minket mindig ELNYOMNAK, mások, a Világbank, a mindenféle más nagyobb népek, az EU, az USA, és agyelszívás van, meg környezetszennyezés, meg mindenféle idegenszívűek kollaborálnak az elnyomóinkkal, akik persze csak hamis magyarok, és... Szóval, a lényeg hogy mi sosem vagyunk hibásak abban, hogy nekünk rosszul megy. Mindig hibás mindenki más, de mi természetesen sosem.
 
Azért kevés ország mondhatja el magáról, hogy a nagy gondolkodói és tudósai egy idő után rendre nem a saját országukban tevékenykedtek majd haltak meg.

Kedves Anelma! Az, aki figyeli a Magyar Tudományos Akadémia tevékenykedését évi 80 milliárd forintból, az egy cseppet sem csodálkozik, hogy azok a tudósok, akik nem bírják elviselni a hatalmaskodásukat, mert a tudásukon kívül gerincük is van, azok nem tudnak itt élni. Mit műveltek Szent-Györgyi Alberttel a C-vitamin miatt?

De csak a legaktuálisabb esetre gondolj, hogy még hamisításra is képesek voltak annak érdekében, hogy ne derüljön ki, Petőfi Barguzinban élt, és halt meg, nem a segesvári csatában. Most jelenleg a legnagyobb dobásuk, amit Lánszki Imre professzorral művelnek.

Az a 80 milliárd forint, amit az adófizetők pénzéből kidobunk az ablakon annyi, mint amit a teljes felsőoktatásra költ az ország.
 
Bocsi az offért (tiszteletem Kossuthnak), én ezt az állítást egyáltalán nem vonom kétségbe, csak azt nem értem, hogy hova lett az a sok orosz purdé. Egyes cikkek 400 ezer-egymillió megerőszakolt magyar nőről beszélnek, azért ha abból csak mindenik tizedik lett terhesség, annak már tényleg fel kellett dobnia a népszaporulatot. Van arról adat, hogy 45 után ezrével születtek a kis oroszok?

Az orosz purgyékat nem lehet megkülönböztetni a magyar purgyéktól. A magyarok génkészlete csak kb 5%-ban azonos már a honfoglalókéval, amúgy tökre középeurópaiak vagyunk, tehát javarészt mi is szlávok. (a nyelvet kivéve persze). Tehát akik akkor születtek, nem tudható hogy magyar, vagy orosz bikától fogantak-e épp.

Továbbá: azt hogy hány nőt erőszakoltak meg, többek közt épp onnan állapították meg (persze becsléssel) hogy akkoriban mennyivel többen mentek abortuszra, mint más korábbi években... Meg hogy mennyivel emelkedett meg a nemibetegek aránya...

Van is erről valami film a neten, asszem olyasmi a címe hogy „Az elhallgatott gyalázat” vagy hasonló.

Abban persze ennek ellenére igazad van neked meg másnak is, hogy akkoriban a magyarok támadták meg az oroszokat. Végeredményben tehát ez várható is volt. (ezzel nem azt mondom hogy helyeslem, csak hogy aki megrángatja a(z orosz) medve bajszát, számíthat a következményekre).
 
Bocsi az offért (tiszteletem Kossuthnak), én ezt az állítást egyáltalán nem vonom kétségbe, csak azt nem értem, hogy hova lett az a sok orosz purdé. Egyes cikkek 400 ezer-egymillió megerőszakolt magyar nőről beszélnek, azért ha abból csak mindenik tizedik lett terhesség, annak már tényleg fel kellett dobnia a népszaporulatot. Van arról adat, hogy 45 után ezrével születtek a kis oroszok?

Hol van? Hát ittmaradt az országban mint magyar csecsemő. Talán ez is az egyik oka, hogy nem tud megszületni Kossuth, Petőfi, Klapka, Széchényi, Görgei... csak ilyen, mint Rákosi, Piros László, Kádár, Orbán, Lázár János, és a többi ficsúr, aki még sosem dolgozott, az iskolapadból beesett a parlamentbe és most a mi sorsunkat irányítják. Sosem volt magyar egyik sem, szerintem utálnak bennünket, mert nem igaz, hogy ennyi kárt tudnának okozni szándékoltság nélkül. Ennyi erővel megtehetnénk miniszterelnökünknek akár Mecsiárt is (bocs, nem tudom hogy írják a nevét.)
 
Az orosz purgyékat nem lehet megkülönböztetni a magyar purgyéktól. A magyarok génkészlete csak kb 5%-ban azonos már a honfoglalókéval, amúgy tökre középeurópaiak vagyunk, tehát javarészt mi is szlávok. (a nyelvet kivéve persze). Tehát akik akkor születtek, nem tudható hogy magyar, vagy orosz bikától fogantak-e épp.

Továbbá: azt hogy hány nőt erőszakoltak meg, többek közt épp onnan állapították meg (persze becsléssel) hogy akkoriban mennyivel többen mentek abortuszra, mint más korábbi években... Meg hogy mennyivel emelkedett meg a nemibetegek aránya...

Sztem a 45 körüli abortuszokról lehetetlen, hogy legyen egy cseppet is megbízható adat. Akkoriban a nők bábaasszonyoknál intézték az ilyesmit, nem az egészségügyben. És bár külsőre valóban nem különböztethető meg a félvér szláv-magyar gyerek, de sok lányanyának is kellett lenni, meg sok özvegynek, akiknek valahogy mégis gyerekük lett, holott a férjük nem jött haza a frontról.
De mindegy, felőlem igaz lehet, és biztos, hogy volt sok ilyen, csak a számadatok leptek meg. Tömegesen balkézről született gyerekekről... hát nem tudom.
 
Hol van? Hát ittmaradt az országban mint magyar csecsemő. Talán ez is az egyik oka, hogy nem tud megszületni Kossuth, Petőfi, Klapka, Széchényi, Görgei... csak ilyen, mint Rákosi, Piros László, Kádár, Orbán, Lázár János, és a többi ficsúr, aki még sosem dolgozott, az iskolapadból beesett a parlamentbe és most a mi sorsunkat irányítják.

Szóval ezek mind, Orbánékkal bezárólag az orosz katonák leszármazottai? :)
Vagy ufók...
 
Szervusz Ocsnyogdozsong,
sajnos máshol irtam erre a megeröszakolásra véleményt , de gondolog a mi hös hazátvédö katonáink amikor az támadó Orosz sereget kérlek visszanyomták a Német 6.hadsereggel egyetemben Bandéra vezetésével azt véled hogy lovagiasabban bántak el az ottani fehérnéppel ? Magam nem szeretném tudni , hogy Édesapám illetve katonatársai miket vittek végbe olaszországban az Isonso környékén . Vagy azt álmodod , hogy a felszabaditó Amerikai Angol hadsereg katonái jobbak voltak ? Kérdez már egypár idösebb Német asszony megerröl ?? A háboru az háború és kész ott az emberség kérlek kihal mind a kétoldalon !!!!
 
Ezt a megerőszakolásos módszert talán parancsba adják a katonáknak. Minap jelent meg Németországban egy könyv, talán Gyula hallott róla, amiben azokról a német nőkről van szó, akiket amerikai, francia vagy brit katonák erőszakoltak meg. Miriam Gebhardt német történész "Als die Soldaten kamen" című könyvében azt írja, hogy az amerikai katonák legalább 200 000 német nőt erőszakoltak meg a nyugati területeken.

Maximiliane Saalfrank bajor újságíró is a bajorországi megerőszakolt nők történeteit kutatja. Fiatalon amerikanisztikát tanult, és mindig csodálkozott, miért szidja annyit a nagymamája az amerikaiakat. Aztán megismerte a történetét: négyéves kislánya előtt erőszakolták meg az amerikai katonák.

Ez egy háborús taktika. Ezt csinálták a bosnyák nőkkel http://srbija.blog.hu/2010/09/08/nemi_eroszak_polgarhaboru és ugyanezt teszik most az ISIS vadállatai a szír keresztényekkel. A peshmerga férfiakat megölik, a nőket, kislányokat megerőszakolják.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,684
Tagok
615,329
Legújabb tagunk
Amberer
Oldal tetejére