Kovács Áron elmondta a véleményét Hosszú Katinka és Shane Tusup szakításáról

Nem hagyta szó nélkül Shane Tusup nyilvánosságnak írt levelét Kovács Áron műsorvezető.

"Shane Tusup rajongók figyelmébe!

Kedves Férfitársaim!

Könyörgöm, maradjunk már férfiak akkor is, ha „megcsalnak" minket! (de gyűlölöm ezt a szót!)

Ne menjünk le kutyába, ne átkozódjunk, vádaskodjunk, árulkodjunk, mint a gyerekek!

Tanuljuk már meg méltósággal feldolgozni azt felnőtt korunkra, hogy az anyukánk volt az utolsó nő, aki nem cserélne le bennünket - még rövid időre sem - soha senkiért! Tanuljuk meg, mert ez tény!

És tudom, ez is nehéz lesz, de próbáljuk meg elfogadni, hogy rajtunk kívül még van pár milliárd férfi a bolygón és ezeknek egy kisebb része talán, de biztosan tud nálunk vonzóbb érdekesebb, izgalmasabb, viccesebb és izmosabb lenni egy adott pillanatban, még akár a szerelmünk számára is! Fogadjuk már el, mert ez is tény!

Értenünk kell, hogy a szerelem olyan, mint a gravitáció, nagyjából tehetetlen vagy vele szemben. Emberként küzdesz egy sokkal magasabb erővel. Ezt annak is tudnia kell, akinek a „sérelmére" történik!

A „megcsalásban" sosincs ellenséges szándék! Nem úgy történik, hogy: „Na, most jól kicseszek az uncsi férjemmel, megyek és beleszeretek valakibe! Nem valaki ELLEN történik meg, hanem valami ellenére, ami sokszor a józan ész, az ígéret, a legjobb szándék. Érdekes, akivel ez megtörténik, az pontosan tudja milyen ez! Na, de ha a másik!!! Az más!!! Persze... más... aki nem érti, hogy a megcsalás nem bűn, az is gyerek maradt, pedig 40 felé fel kéne nőni lassan...

20180419eszbontok.jpg

Kovács ÁronForrás: VIASAT3/Sághy Tímea
És akkor nehezítsünk! A házasság szentsége. A Szövetség! Drága férfitársaim! Aki ezt úgy értelmezi, mint egy örök ígéretet arra, hogy legyek később bármekkora pöcs, legyek erőszakos, féltékeny férj, vagy épp unalmas, pocakos tévénéző proli, akkor is a feleségem gyönyöreinek kizárólagos forrása csak én lehetek- szóval, aki ezt így értelmezi, az is gyerek még! Nem sikerült felnőnie. Mert ez nem így működik. Ez is tény. A házasságnak- ami erre a túlméretezett, önző egora épül - meg vannak számlálva a napjai. Ez is tény.

A házasság egy Szövetség, igen! Szövetség arra, hogy történjen bármi, kiállok érted! Kiállok a közös dolgainkért, nem árulom ki nyilvánosan a családon belüli dolgokat, ha távolodsz várok, ha félrelépsz, magamba nézek, ha nem akarsz már, elfogadom de soha, soha nem vetlek oda koncnak a világ számára! Ez a kapcsolat szentsége, Drága Barátaim, ez az odaadás, nem az, hogy csak velem és senki mással! Ehhez férfi kell! Inkább, mint a másikhoz, bár ott sem árt bizonyítani időnként...

Kedves Férfitársaim, nem csak az asszony ingatag! Az asszony a konkrét helyzetben annyira volt ingatag, hogy legyőzte egy hatalmas erő, ami mint mondtam olyan, mint a gravitáció. Na, bumm... Kivel nem történt már ilyen? Akivel nem, az nem is élt még igazán...Azután volt bátorsága ezzel odaállni a párja elé és elmondani mi történt! 10 emberből hány teszi ezt meg?! Lássam a kezeket! Ki az aki nem próbálja titokban tartani, elsunnyogni?! Az asszony egyenes volt! Ez megfelel a házasság szentségének! Családon belül tartani azt, ami oda tartozik! Ott megoldást keresni!

Ami viszont minden ízében szembe megy minden jóízlésnek, szövetségnek, férfiasságnak az az, amikor az egész világgal közöljük, hogy joga van tudni, hogy mi történt, szereplőkkel, időpontokkal, totál egyoldalúan tálalva mindezt!

Ez az igazi szégyen, nem az, ha az ember szerelembe esik! A rajongóknak nincs semmi joga tudni, hogy mi történik egy házasságban! Semmi!!! Aki így viselkedik, ahogy S.T. az nem felnőtt még! Lehet remek edző, motivációs szakember, de férfivé válnia még nem sikerült!

20180111hosszu-katinka-shane-tusup.jpg

Forrás: Facebook/Hosszú Katinka
A jövőben ehhez kívánok sok erőt és sikert neki és mindenkinek, aki nem tud magáról ellépni három lépést és visszanézni önmagára!

Drága Férfitársaim!

Felnőni fájdalmas dolog! Ráébredni arra, hogy a világ nem a vágyaim kivetülése, hanem saját szabályokkal rendelkező tőlem nagyjából független játéktér, ahol kötelezően jönnek a kudarcok- az sem könnyű!

De mi lenne, ha ez elől nem a gyerekkorunkba regresszálnánk vissza, nem a saját egonk puha paplanját húznánk magunkra, hanem vállalva az ezzel járó fájdalmat és mocskot- felnőtt férfiként újjászületnénk? Én erre bíztatnék mindenkit, mert bizonyos dolgok gyerek kezébe nem valók! Ilyen például egy másik ember keze...

Kovács Áron" - írja a műsorvezető.
 
Óh, beszép is ez az irás ! De azért kiváncsi is lennék , hogy a cikkiró úr elvált ember ?? Nagyon is kételkednék benne , mert mindegy , hogy egy nöt vagy egy férfit hagy ott a társa nemhinném el , hogy ennyira higgadt marad mint Ö ezt sugalja ;)
 
Természetesen nincs szükség sárdobálásra egy ilyen helyzetben, de szerintem Shane levele nem is lépte át az elfogadhatóság határát. :)
 
Azért valljuk be, hogy megcsalás és megcsalás között is vannak különbségek.
Ott a hormon-vezérelt, kíváncsisággal fűszerezett félrelépés, aminek nincs is érzelmi töltete.
Felejthető, véletlenszerű, ha nem derül ki, meg sem történt. :)
Az érzelmeken alapuló megcsalás, no, az mindhárom fél számára megrázkódtató - ha kiderül.
Szerintem magánügy mindenki számára, nyilvánosságra hozni pedig erkölcsi lejáratás és szánalmas!
 
A megcsaltnak csak egyfajta van...;)
 
-
cheat-300x160.jpg

-
Szerintem ahogy létezik boldog házasság úgy van boldog válás is.

-
"Tegnap megnéztem az esküvői videonkat visszafelé. Fantasztikus volt,
ahogy lehúztam a feleségem ujjáról a gyűrűt, elhagytam a házasság kötő termet és elmentem a haverokkal inni." :rolleyes:
 
Utoljára módosítva:
Kiderult,hogy kedves ferj lepett felre eloszor egy uszono edzovel.

A Blikk mai cikkében azt írja, hogy Shane Tusup előbb csalta meg Hosszú Katinkát. A lap forrása szerint az amerikai férj egy edzőnővel lépett félre, még azelőtt, hogy állítása szerint a háromszoros olimpiai bajnok hűtlen volt.

"Eddig is nyílt titok volt, de reménykedtünk, hogy újra összejönnek. Így viszont, hogy már a nyilvánosság előtt is felvállalják, mennyire mély a konfliktusuk, egyre többen mernek arról beszélni az uszodában, hogy Tusup az egyik edzőnővel csalta meg Katinkát. Ráadásul a felesége erre rájött, és lebuktatta őket" – árulta el a jelenleg az Egyesült Államokban tartózkodó párt jól ismerő, a neve elhallgatását kérő bennfentes.

1541678_screen-shot-2018-05-26-at-110438.jpg

Ugyanakkor információink szerint ez csak uszodai pletyka, amely már év eleje óta terjed a medencék mellett, alapja pedig, hogy az amerikai edző valóban jó viszonyt ápolt egyik edzőtársával, ám értesüléseink szerint ennél több nem történt.

Mint arról korábban beszámoltunk, Hosszú Katinka a Facebook-oldalán jelentette be, hogy nem tudták rendezni házassági válságukat Shane Tusuppal, így a jövőben nem csak magánéleti, de szakmai útjaik is különválnak. Még aznap jelentkezett az amerikai egy nyílt levéllel, amelyben azzal vádolta meg a háromszoros olimpiai bajnokot, hogy edzőtársával többször is megcsalta őt, házasságuknak Hosszú hűtlensége vet véget. Hosszú ilyen körülmények között ugrott medencébe a Speedo Grand Challange versenyen, amelynek 200 vegyes döntőjében rögtön versenycsúccsal nyert.
 
Mit sírnak, 1:1 ha nem hazudtak.
Tudom hogy a házas élet nem focimeccs, de kehet ezt sportossn venni.
 
Kicsit (szerintem kicsit, de láthatjátok másképp is) OFF, de engem, mint kívülállót, az intim magánéletüknél jobban érdekelnek a közpénzügyek:

"Hosszú és Tusup közösen építette fel az Iron Aquatics úszóklubot. Ez az egyesület használja a 46 milliárd forint közpénzből megépült Duna Arénát, azt pedig több, mint egy éve titkolják, hogy mennyiért szerződtek a tavalyi vizes világbajnokságot szervező Bp2017 Kft.-vel."
"Amikor tavaly év végén elkezdtek pletykálni arról, hogy Csillebércen épülhet a Nemzeti Úszóakadémia, amelyet az úszó kaphat meg, megkérdeztük az Emberi Erőforrások Minisztériumát, hogy mi igaz ebből. A tárca hosszan bizonygatta, hogy nem igaz a pletyka, majd következett egy meglepő mondat:
"A Hosszú Katinka Sportakadémia megvalósításához szükséges intézkedésekről még nincs elfogadott kormányhatározat."
Hogy hogyan lett az úszás Nemzeti Élsport és Utánpótlás-nevelési Képzési Központjából Hosszú Katinka Sportakadémia, az nem derült ki."

Teljes cikk: http://hvg.hu/kkv/20180525_A_maganeletuket_kiteregettek_Hosszuek_az_uzletrol_titkoloznak
 
Óh, beszép is ez az irás ! De azért kiváncsi is lennék , hogy a cikkiró úr elvált ember ?? Nagyon is kételkednék benne , mert mindegy , hogy egy nöt vagy egy férfit hagy ott a társa nemhinném el , hogy ennyira higgadt marad mint Ö ezt sugalja ;)
Óh, beszép is ez az irás ! De azért kiváncsi is lennék , hogy a cikkiró úr elvált ember ?? Nagyon is kételkednék benne , mert mindegy , hogy egy nöt vagy egy férfit hagy ott a társa nemhinném el , hogy ennyira higgadt marad mint Ö ezt sugalja ;)
*
Igazad van, a legtöbb férfi sértett oroszlánná válik, ha megcsalják. Képtelenek elismerni a kudarcot, s mindent a szex-szel magyaráznak. Pedig nagyon nem így van. Sokszor egy közös, jóízű hallgatás is boldogít. A tudat, hogy ott van az a másik, nem kötelező beszélni, ő is tudja, én is tudom, hogy "együtt vagyunk", de mindenki teszi a dolgát.
Ezt én a barátságban is megélt, szép és értékes időnek élem meg.
U.ez a dolog a jó házasságban is működik.
 
Kiderult,hogy kedves ferj lepett felre eloszor egy uszono edzovel.

A Blikk mai cikkében azt írja, hogy Shane Tusup előbb csalta meg Hosszú Katinkát. A lap forrása szerint az amerikai férj egy edzőnővel lépett félre, még azelőtt, hogy állítása szerint a háromszoros olimpiai bajnok hűtlen volt.

"Eddig is nyílt titok volt, de reménykedtünk, hogy újra összejönnek. Így viszont, hogy már a nyilvánosság előtt is felvállalják, mennyire mély a konfliktusuk, egyre többen mernek arról beszélni az uszodában, hogy Tusup az egyik edzőnővel csalta meg Katinkát. Ráadásul a felesége erre rájött, és lebuktatta őket" – árulta el a jelenleg az Egyesült Államokban tartózkodó párt jól ismerő, a neve elhallgatását kérő bennfentes.

1541678_screen-shot-2018-05-26-at-110438.jpg

Ugyanakkor információink szerint ez csak uszodai pletyka, amely már év eleje óta terjed a medencék mellett, alapja pedig, hogy az amerikai edző valóban jó viszonyt ápolt egyik edzőtársával, ám értesüléseink szerint ennél több nem történt.

Mint arról korábban beszámoltunk, Hosszú Katinka a Facebook-oldalán jelentette be, hogy nem tudták rendezni házassági válságukat Shane Tusuppal, így a jövőben nem csak magánéleti, de szakmai útjaik is különválnak. Még aznap jelentkezett az amerikai egy nyílt levéllel, amelyben azzal vádolta meg a háromszoros olimpiai bajnokot, hogy edzőtársával többször is megcsalta őt, házasságuknak Hosszú hűtlensége vet véget. Hosszú ilyen körülmények között ugrott medencébe a Speedo Grand Challange versenyen, amelynek 200 vegyes döntőjében rögtön versenycsúccsal nyert.
*
Ezek szerint a felszarvazott férjnek még mindig az a véleménye, hogy amit szabad Jupiternek, nem szabad a kis ökörnek... Hát most tévedett, de mekkorát. Ráadásul az aranyat tojó tyúk állt tovább, úgy, hogy nem tudom, kivel üvöltözik majd az újabb aranyokért...
 
Kicsit (szerintem kicsit, de láthatjátok másképp is) OFF, de engem, mint kívülállót, az intim magánéletüknél jobban érdekelnek a közpénzügyek:

"Hosszú és Tusup közösen építette fel az Iron Aquatics úszóklubot. Ez az egyesület használja a 46 milliárd forint közpénzből megépült Duna Arénát, azt pedig több, mint egy éve titkolják, hogy mennyiért szerződtek a tavalyi vizes világbajnokságot szervező Bp2017 Kft.-vel."
"Amikor tavaly év végén elkezdtek pletykálni arról, hogy Csillebércen épülhet a Nemzeti Úszóakadémia, amelyet az úszó kaphat meg, megkérdeztük az Emberi Erőforrások Minisztériumát, hogy mi igaz ebből. A tárca hosszan bizonygatta, hogy nem igaz a pletyka, majd következett egy meglepő mondat:
"A Hosszú Katinka Sportakadémia megvalósításához szükséges intézkedésekről még nincs elfogadott kormányhatározat."
Hogy hogyan lett az úszás Nemzeti Élsport és Utánpótlás-nevelési Képzési Központjából Hosszú Katinka Sportakadémia, az nem derült ki."

Teljes cikk: http://hvg.hu/kkv/20180525_A_maganeletuket_kiteregettek_Hosszuek_az_uzletrol_titkoloznak
*
No ez érdekes. Csillebércen uszoda?! "Lövésem" sincs arról, hol van ott forrás? Mármint víz? Nem pénzforrásra gondolnék.:o
 
-
cheat-300x160.jpg

-
Szerintem ahogy létezik boldog házasság úgy van boldog válás is.

-
"Tegnap megnéztem az esküvői videonkat visszafelé. Fantasztikus volt,
ahogy lehúztam a feleségem ujjáról a gyűrűt, elhagytam a házasság kötő termet és elmentem a haverokkal inni." :rolleyes:

Ermő, hidd el nekem, szép az együtt öregedés. ;)

-Emlékszel, milyen szép volt annak idején a nászútunk?
-Nem.

81AF4E6F-0895-4727-B22F-30B88ECCE45A.jpeg
 
-
cheat-300x160.jpg

-
Szerintem ahogy létezik boldog házasság úgy van boldog válás is.

-
"Tegnap megnéztem az esküvői videonkat visszafelé. Fantasztikus volt,
ahogy lehúztam a feleségem ujjáról a gyűrűt, elhagytam a házasság kötő termet és elmentem a haverokkal inni." :rolleyes:

Ez nagyon tetszik!
Látom lelki szemeimmel a fellélegzést és megkönnyebbülést. Milyen érzés elvben szabadnak lenni? :D
 
Hát megint előkerült egy neve nincs emberke ez esetben Kovács Áron. Én lehet az őskorban élek de eddig nem is hallatom róla. Szépeket ír csak egy a gond vele ez már egy lerágott csontú történet. Vajon miért pont Katinkáékat kellet elővennie? Szép az írás csak hamis ez pedig egy másik gond. Meg írhatta volna ezt a cikket Katinka története nélkül is akkor viszont nem tudta volna felhívni magára a figyelmet mert csak egy átlagos történet lenne. Mi valójában a cikk igazi célja?
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,590
Tagok
615,326
Legújabb tagunk
redbaron77
Oldal tetejére