Kovács Barbara versek mesék játékok
- Téma inditó slena
- Kezdés dátuma
A meseoldalakon is találkozhattok vele. Másik nagy kedvencem:
http://egyszervolt.hu/3d/almenu/ele...ight=95%&swf=vers/fejere.swf&name=Hova növök?
http://egyszervolt.hu/3d/almenu/ele...ight=95%&swf=vers/fejere.swf&name=Hova növök?
Kovács Barbara vagyok... már az ötlet is megható... és szívesen segítek a gyűjtésben, ugyanis én vagyok a forrás....
Ez nagyon szuper! Nagyon várunk minden verset, mesét bármit amit kaphatunk... Köszönjük előre is!
Bármit... no, de mit kértek? Többszász gyermekversem, még több mondókám, rigmusom van, 2 meseregényem, nagyon sok rövid mesém, mindent mégsem tölthetek fel ide ....és nagyon-nagyon sok gyerekdalom... amiket viszont bármennyire is szívesen tenném, nem tudok feltölteni sehová, ugyanis a gépemben csak a zenei kíséret van meg a felénekelt változatok nincsenek meg nálam. Nekem is csak kazettán, ill. egy részük CD-n van meg. De arról nem lehet egyenesen ide feltölteni.
Van egy francia lap, ahol fent volt néhány dalocskám, de legutóbb hiába adtam meg valakinek azt a linket, már nem elérhető...
Viszont, amikor a nevedre kattintottam, láttam, hogy valaki kérte az "Álruhás királylány az én anyukám" c. dalt...
Csak a szöveggel szolgálhatok, ámbár, most éppen nem aktuális...
Tehát, mit töltsek fel, mit kértek?
Van egy francia lap, ahol fent volt néhány dalocskám, de legutóbb hiába adtam meg valakinek azt a linket, már nem elérhető...
Viszont, amikor a nevedre kattintottam, láttam, hogy valaki kérte az "Álruhás királylány az én anyukám" c. dalt...
Csak a szöveggel szolgálhatok, ámbár, most éppen nem aktuális...
Tehát, mit töltsek fel, mit kértek?
Nekem két kislányom van, imádják a meséket. Ezért én rövid meséknek örülnék a legjobban, ha lehetséges.
Kíváncsi lennék például arra, hogy a szerzőnek melyikek a kedvencei. Köszönettel: vegsone
rövidebb mesék
Rendben. Akkor legyen először néhány rövid mese.
Mondjuk kezdem a "Zsófi-mesék"-kel, ezek közül is mindjárt 4 mese, amik ugyan nem kifejezetten egymás folytatásai, mégis, a szereplők megismerése végett érdemes ezt a 4 mesét egy blokkban feltenni.
Mindjárt feltöltöm .
Rendben. Akkor legyen először néhány rövid mese.
Mondjuk kezdem a "Zsófi-mesék"-kel, ezek közül is mindjárt 4 mese, amik ugyan nem kifejezetten egymás folytatásai, mégis, a szereplők megismerése végett érdemes ezt a 4 mesét egy blokkban feltenni.
Mindjárt feltöltöm .
A kíváncsi csillagocska<?xml:namespace prefix = o ns = "urn:schemas-microsoft-com
fficeffice" /><o></o>
/Karácsonyi mese/<o></o>
<o> </o>
Zsófi sehogy sem tudott elaludni. Már régóta forgolódott, de csak nem jött álom a szemére. Ágya az ablakkal szemben állt, innen pont a csillagokkal telehintet bársonyos égboltra látott. Nagyon szerette nézni a fénylő holdat, a sziporkázó csillagokat. Most is egyre kitekintgetett. Volt egy olyan furcsa érzése, mintha onnan, az égről, a kinti éji világból őt figyelné valaki, és ez nagyon izgalmas és jó volt. Minél tovább nézte az éjszakát, annál biztosabb lett benne, hogy valaki igenis őt nézi. Az a kis csillagocska, az ablak felső sarkában, mintha hunyorogva kacsintgatna felé. Zsófi még nézegette egy ideig, de a csillagocska többször nem kacsintott, és nem is történt semmi. Zsófi egyre álmosabb lett, majd elaludt. Reggelre meg is feledkezett az egészről. Hanem aztán másnap este minden ugyanúgy történt. A csillagocska huncutkodva hunyorgott Zsófira, és nem is csak egyszer, hanem egészen addig folyamatosan, míg a kislány el nem aludt. <o></o>
Hajnalban komor felhők úsztak az égre, és napokig el sem mentek, csak öntötték magukból fáradhatatlanul a szürke, unalmas, hideg esőt. Zsófinak nagyon hiányzott a csillagocska, sokszor gondolt rá még napközben is. Aztán egy napon nagy szél kerekedett, és ragyogó tisztára söpörte az égboltot. Olyan szorgalmas volt, hogy még a legapróbb felhőfoszlányt is messzire kergette. Zsófi alig várta az estét. Amikor ágyba bújt, azonnal észrevette a csillagocskát, pedig az nem is ott volt, ahol lenni szokott, hanem máshol. Mintha sokkal közelebb jött volna. Biztos, hogy ő volt, Zsófi megismerte kíváncsi hunyorgásáról. Meg sem lepődött, amikor a csillagocska megszólította. <o></o>
- Szia! Mit csinálsz? - kérdezte csilingelő hangon egyre közelebb jőve.<o></o>
- Téged nézlek. - válaszolta Zsófi. -Régen láttalak, hiányoztál!<o></o>
-Én itt voltam, de az a sok dagadt felhő eltakart. Megpróbáltam átbújni rajtuk, de túl hidegek és vizesek voltak, féltem, hogy elázom, ha közéjük furakodom, és a végén még megfakul a fényem. Ezért megpróbáltam megkerülni őket, hogy találkozhassak veled megint. Annyi mindent szeretnék kérdezni tőled!<o></o>
- Akkor jól láttam, hogy közelebb jöttél! - örvendezett Zsófi. <o></o>
- Mit csinálsz olyankor, amikor nem látjuk egymást? - érdeklődött a csillagocska.<o></o>
- Oviba járok, ott játszani szoktam. Meg itthon is játszom.<o></o>
- Mi az, hogy játszani? Hogyan kell olyat csinálni?<o></o>
- Azt úgy kell, hogy játszani kell! Vagyis... igen, játszani úgy kell, hogy játszunk és kész. Érted?<o></o>
- Nem. Mutasd meg! - kérlelte Zsófit a kiscsillag, majd elgondolkodva hozzátette: - Mit gondolsz , tudnék én is játszani?<o></o>
- Biztosan tudnál, játszani nem nehéz, a legkönnyebb és a legjobb dolog a világon! Játszani mindenki tud... csak ide kéne jönnöd hozzám, én mindig játszanék veled!<o></o>
- Bárcsak odamehetnék! Akkor fényes nappal is együtt lehetnénk, és mindent megtudnék, amire kíváncsi vagyok, minden játékot megtanulnék, mindent megnézhetnék, kipróbálhatnék....- sorolta kívánságait a csillagocska, s közben egyre lejjebb csúszva az égről mind közelebb evickélt az ablakhoz. Egyszer csak megbillent, és zuhanni kezdett.<o></o>
- Jaj, végem van, lezuhanok! - sikoltotta.<o></o>
- Segítség! - kiáltott fel Zsófi az ablakhoz ugorva. - Lezuhan a csillagocskám, segítsen valaki!<o></o>
Ekkor egy ezüstös holdsugár nyúlt ki szépen a föld felé zuhanó csillagocskáért, finoman, puhán elkapta, és óvatosan visszahelyezte az égre.<o></o>
- Nagyon szeretnél a földre kerülni csillagocska? - kérdezte Hold apó a megszeppent kiscsillagtól.<o></o>
- Igen! Mindent látni és tudni szeretnék, ami a Földön van. Én földi csillag szeretnék lenni, és Zsófival szeretnék játszani mindig!<o></o>
- Hm-hm. - hümmögte elgondolkozva Hold apó. - Talán van rá mód, hogy teljesüljön a kívánságod. De arra még várnod kell egy kicsit.<o></o>
- Köszönöm! - csilingelte a csillagocska.<o></o>
- Köszönöm! - suttogta Zsófi már félálomban.<o></o>
Amikor reggel felébredt, hópelyhek libegtek az ablak előtt, az eget dundi hópaplanok borították. Egész nap esett a hó. Közeledett a karácsony. A hóesés másnap sem állt el, és aztán sem. Mire beköszöntött a karácsony este, vastag hóbundába öltözött minden odakint. Zsófi azóta sem látta csillagocskáját.<o></o>
Amikor megszólaltak a karácsonyi kiscsengők, és Zsófi a szobába lépett, első pillantása a csillagszórós karácsonyfa csúcsán üldögélő karácsonyi csillagra esett. A szíve nagyot dobbant örömében. Ő az! Az ő kíváncsi csillagocskája! Nem lehetett nem megismerni, ilyen kedvesen, ilyen huncutul, ilyen meleg fénnyel, ennyi szeretettel csak ő tudott ragyogni! Hát sikerült, mégiscsak sikerült a Földre kerülnie! És amikor anya, meg apa nem figyelt, Zsófi titkon rákacsintott a csillagocskára, az meg vissza őrá. És Zsófi tudta, hogy nagyon boldog napok várnak rájuk.<o></o>
fficeffice" /><o></o>/Karácsonyi mese/<o
></o><o
> </o>Zsófi sehogy sem tudott elaludni. Már régóta forgolódott, de csak nem jött álom a szemére. Ágya az ablakkal szemben állt, innen pont a csillagokkal telehintet bársonyos égboltra látott. Nagyon szerette nézni a fénylő holdat, a sziporkázó csillagokat. Most is egyre kitekintgetett. Volt egy olyan furcsa érzése, mintha onnan, az égről, a kinti éji világból őt figyelné valaki, és ez nagyon izgalmas és jó volt. Minél tovább nézte az éjszakát, annál biztosabb lett benne, hogy valaki igenis őt nézi. Az a kis csillagocska, az ablak felső sarkában, mintha hunyorogva kacsintgatna felé. Zsófi még nézegette egy ideig, de a csillagocska többször nem kacsintott, és nem is történt semmi. Zsófi egyre álmosabb lett, majd elaludt. Reggelre meg is feledkezett az egészről. Hanem aztán másnap este minden ugyanúgy történt. A csillagocska huncutkodva hunyorgott Zsófira, és nem is csak egyszer, hanem egészen addig folyamatosan, míg a kislány el nem aludt. <o
></o>Hajnalban komor felhők úsztak az égre, és napokig el sem mentek, csak öntötték magukból fáradhatatlanul a szürke, unalmas, hideg esőt. Zsófinak nagyon hiányzott a csillagocska, sokszor gondolt rá még napközben is. Aztán egy napon nagy szél kerekedett, és ragyogó tisztára söpörte az égboltot. Olyan szorgalmas volt, hogy még a legapróbb felhőfoszlányt is messzire kergette. Zsófi alig várta az estét. Amikor ágyba bújt, azonnal észrevette a csillagocskát, pedig az nem is ott volt, ahol lenni szokott, hanem máshol. Mintha sokkal közelebb jött volna. Biztos, hogy ő volt, Zsófi megismerte kíváncsi hunyorgásáról. Meg sem lepődött, amikor a csillagocska megszólította. <o
></o>- Szia! Mit csinálsz? - kérdezte csilingelő hangon egyre közelebb jőve.<o
></o>- Téged nézlek. - válaszolta Zsófi. -Régen láttalak, hiányoztál!<o
></o>-Én itt voltam, de az a sok dagadt felhő eltakart. Megpróbáltam átbújni rajtuk, de túl hidegek és vizesek voltak, féltem, hogy elázom, ha közéjük furakodom, és a végén még megfakul a fényem. Ezért megpróbáltam megkerülni őket, hogy találkozhassak veled megint. Annyi mindent szeretnék kérdezni tőled!<o
></o>- Akkor jól láttam, hogy közelebb jöttél! - örvendezett Zsófi. <o
></o>- Mit csinálsz olyankor, amikor nem látjuk egymást? - érdeklődött a csillagocska.<o
></o>- Oviba járok, ott játszani szoktam. Meg itthon is játszom.<o
></o>- Mi az, hogy játszani? Hogyan kell olyat csinálni?<o
></o>- Azt úgy kell, hogy játszani kell! Vagyis... igen, játszani úgy kell, hogy játszunk és kész. Érted?<o
></o>- Nem. Mutasd meg! - kérlelte Zsófit a kiscsillag, majd elgondolkodva hozzátette: - Mit gondolsz , tudnék én is játszani?<o
></o>- Biztosan tudnál, játszani nem nehéz, a legkönnyebb és a legjobb dolog a világon! Játszani mindenki tud... csak ide kéne jönnöd hozzám, én mindig játszanék veled!<o
></o>- Bárcsak odamehetnék! Akkor fényes nappal is együtt lehetnénk, és mindent megtudnék, amire kíváncsi vagyok, minden játékot megtanulnék, mindent megnézhetnék, kipróbálhatnék....- sorolta kívánságait a csillagocska, s közben egyre lejjebb csúszva az égről mind közelebb evickélt az ablakhoz. Egyszer csak megbillent, és zuhanni kezdett.<o
></o>- Jaj, végem van, lezuhanok! - sikoltotta.<o
></o>- Segítség! - kiáltott fel Zsófi az ablakhoz ugorva. - Lezuhan a csillagocskám, segítsen valaki!<o
></o>Ekkor egy ezüstös holdsugár nyúlt ki szépen a föld felé zuhanó csillagocskáért, finoman, puhán elkapta, és óvatosan visszahelyezte az égre.<o
></o>- Nagyon szeretnél a földre kerülni csillagocska? - kérdezte Hold apó a megszeppent kiscsillagtól.<o
></o>- Igen! Mindent látni és tudni szeretnék, ami a Földön van. Én földi csillag szeretnék lenni, és Zsófival szeretnék játszani mindig!<o
></o>- Hm-hm. - hümmögte elgondolkozva Hold apó. - Talán van rá mód, hogy teljesüljön a kívánságod. De arra még várnod kell egy kicsit.<o
></o>- Köszönöm! - csilingelte a csillagocska.<o
></o>- Köszönöm! - suttogta Zsófi már félálomban.<o
></o>Amikor reggel felébredt, hópelyhek libegtek az ablak előtt, az eget dundi hópaplanok borították. Egész nap esett a hó. Közeledett a karácsony. A hóesés másnap sem állt el, és aztán sem. Mire beköszöntött a karácsony este, vastag hóbundába öltözött minden odakint. Zsófi azóta sem látta csillagocskáját.<o
></o>Amikor megszólaltak a karácsonyi kiscsengők, és Zsófi a szobába lépett, első pillantása a csillagszórós karácsonyfa csúcsán üldögélő karácsonyi csillagra esett. A szíve nagyot dobbant örömében. Ő az! Az ő kíváncsi csillagocskája! Nem lehetett nem megismerni, ilyen kedvesen, ilyen huncutul, ilyen meleg fénnyel, ennyi szeretettel csak ő tudott ragyogni! Hát sikerült, mégiscsak sikerült a Földre kerülnie! És amikor anya, meg apa nem figyelt, Zsófi titkon rákacsintott a csillagocskára, az meg vissza őrá. És Zsófi tudta, hogy nagyon boldog napok várnak rájuk.<o
></o>A csillagruha
<?xml:namespace prefix = o ns = "urn:schemas-microsoft-comfficeffice" /><o> </o>
- Azt hiszem csillag szeretnék lenni! - mondta a jóéjszakát-puszi után Zsófi anyának. <o></o>
- Az óvódai farsangon? - kérdezte anya.<o></o>
- Igen, ott. Már nemsokára lesz... csinálsz nekem csillagocska jelmezt?<o></o>
- Majd együtt megcsináljuk a hét végén, most aludj szépen!<o></o>
Zsófi hamar elaludt, és arról álmodott, hogy már készen volt a jelmeze, és abban pont úgy nézett ki, mint az ő kíváncsi csillagocskája, aki karácsony óta vele volt. Pontosan úgy ragyogott, és pontosan ugyanolyan viccesen hunyorogva nézett.<o></o>
Másnap Zsófi, amikor hazajött az oviból kezébe vette a csillagocskáját, és elújságolta neki, hogy nemsokára ő is kiscsillag lesz, majdnem igaziból. A csillagocska bíztatóan hunyorgott rá.<o></o>
Amikor elmúlt a karácsony, és apa leszedte, és egy dobozba tette a fáról a díszeket, Zsófi a csillagocskát kivette, és a polcára tette a főhelyre, a nagy maci és a rózsaszín nyuszi közé, és azóta minden nap játszott és beszélgetett vele.<o></o>
Eljött a hétvége. Zsófi alig várta, hogy anya készen legyen a főzéssel, meg a mosogatással, mosással, és végre hozzáfogjanak a jelmez készítéséhez. Segített anyának a konyhában mindent a helyére rakni, felterítette a zoknikat a szárítóra, aztán ragasztóval, színes papírokkal, fonalakkal felszerelkezve letelepedett a szobai nagyszőnyegre. Anya is összeszedett mindenféle varrószerszámot, fényes selyem anyagot, csipkét, gombokat, szalagokat, karton papírt. Apa drótot, fogókat a dróthajlításhoz, szigetelő szalagot vett elő a szerszámos dobozából, hátha szükség lesz rájuk. <o></o>
Vasárnap estére a jelmez elkészült. Nagyon szép lett. Apa csillagformára hajlította a drótot, anya rávarrta a fényes selyem anyagot, Zsófi pedig két huncut gombszemecskét, pici orrocskát és egy mosolygó szájacskát ragasztott rá .<o></o>
Este Zsófi a párnájára tette a csillagocskáját, és elalvás előtt sokáig nézegette.<o></o>
- Holnap nagy meglepetés vár rád! - mondta neki.<o></o>
- Jaj de jó! Micsoda? - kíváncsiskodott a kiscsillag.<o></o>
- Majd meglátod! Nem árulom el, titok. De nagyon fogsz neki örülni. - válaszolta Zsófi.<o></o>
- Ugye holnap lesz a farsangi jelmezbál az oviban?<o></o>
- Igen, és holnap csillagocska leszek, mint te.<o></o>
- Úgy szeretnék egyszer én is elmenni az oviba! Már olyan sok érdekes dolgot meséltél róla! <o></o>
- Na, most aludjunk! - mondta Zsófi, és gyorsan becsukta a szemét, mert attól félt, ha tovább beszélgetnek, még el találja árulni a meglepetést.<o></o>
Másnap reggel indulás előtt gyorsan a zsebébe dugta a kiscsillagot, aki izgatottan ficánkolt míg az oviba nem értek. Anya az öltözőben ráadta Zsófira a csillag-jelmezt, elköszönt és elment.<o></o>
- Itt a meglepetés! - suttogta Zsófi a kiscsillagnak miközben elővette a kabátzsebéből és a hajába tűzte.<o></o>
- Az óvóda! Jaj de jó! De jó, hogy elhoztál! De szép itt minden, milyen érdekes!<o></o>
És bemehetek veled a gyerekek közé is? - örvendezett a kiscsillag.<o></o>
- Már megyünk is! - indult az ajtó felé Zsófi.<o></o>
- Várj, várj! Nekem is van egy meglepetésem! - állította meg Zsófit a csillagocska. Aztán háromszor felvillantotta ragyogó fényét...<o></o>
Zsófi hirtelen nem is értette mi történt. Az öltöző eltűnt, és valami mindent betöltő, csodálatosan szép mélykék puhaság vette körül. Amerre csak nézett, ragyogó csillagok sziporkáztak mindenfelé. Zsófi úgy érezte, mintha lebegne, sőt mintha egyre feljebb emelkedne. Kedvesen kanyargó dallamokból szőtt ünnepi zene szólt, s erre a zenére táncoltak, pörögtek körülötte a csillagok. Egyre több és több csillag kavargott körülötte, s a csillagörvény egyre magasabbra emelte, miközben ragyogó fénnyel szórták be a ruháját, a haját, a cipőjét. A tenyérnyi csillagocskák lágyan megtelepedtek a kezén, az arcán, a homlokán. Az ünnepi zene csak szólt, szólt, egyre szebb lett, és ebben a meseszép csillagtáncban Zsófi úgy érezte, mintha ő maga is csillaggá vált volna.<o></o>
Aztán egyszerre csak újra ott volt az öltözőben. A zene véget ért. A sok csillag eltűnt, de ragyogó fényük ott maradt Zsófi ruháján és haján. Zsófi lassan magához tért ámulatából, és bement az öltözőből a szobába.<o></o>
- De szép vagy Zsófi! Gyönyörű vagy! - lelkendeztek a gyerekek.<o></o>
- Pontosan olyan vagy, mint egy igazi csillag. - mondta az óvónéni. - Ki csinálta a jelmezedet?<o></o>
- Apa, meg anya, meg én, és még valaki... - felelte Zsófi titokzatosan . Aztán nagy-nagy szeretettel megsímogatta a hajában gyémántfénnyel ragyogó csillagocskáját.<o></o>
<?xml:namespace prefix = o ns = "urn:schemas-microsoft-com
fficeffice" /><o> </o>- Azt hiszem csillag szeretnék lenni! - mondta a jóéjszakát-puszi után Zsófi anyának. <o
></o>- Az óvódai farsangon? - kérdezte anya.<o
></o>- Igen, ott. Már nemsokára lesz... csinálsz nekem csillagocska jelmezt?<o
></o>- Majd együtt megcsináljuk a hét végén, most aludj szépen!<o
></o>Zsófi hamar elaludt, és arról álmodott, hogy már készen volt a jelmeze, és abban pont úgy nézett ki, mint az ő kíváncsi csillagocskája, aki karácsony óta vele volt. Pontosan úgy ragyogott, és pontosan ugyanolyan viccesen hunyorogva nézett.<o
></o>Másnap Zsófi, amikor hazajött az oviból kezébe vette a csillagocskáját, és elújságolta neki, hogy nemsokára ő is kiscsillag lesz, majdnem igaziból. A csillagocska bíztatóan hunyorgott rá.<o
></o>Amikor elmúlt a karácsony, és apa leszedte, és egy dobozba tette a fáról a díszeket, Zsófi a csillagocskát kivette, és a polcára tette a főhelyre, a nagy maci és a rózsaszín nyuszi közé, és azóta minden nap játszott és beszélgetett vele.<o
></o>Eljött a hétvége. Zsófi alig várta, hogy anya készen legyen a főzéssel, meg a mosogatással, mosással, és végre hozzáfogjanak a jelmez készítéséhez. Segített anyának a konyhában mindent a helyére rakni, felterítette a zoknikat a szárítóra, aztán ragasztóval, színes papírokkal, fonalakkal felszerelkezve letelepedett a szobai nagyszőnyegre. Anya is összeszedett mindenféle varrószerszámot, fényes selyem anyagot, csipkét, gombokat, szalagokat, karton papírt. Apa drótot, fogókat a dróthajlításhoz, szigetelő szalagot vett elő a szerszámos dobozából, hátha szükség lesz rájuk. <o
></o>Vasárnap estére a jelmez elkészült. Nagyon szép lett. Apa csillagformára hajlította a drótot, anya rávarrta a fényes selyem anyagot, Zsófi pedig két huncut gombszemecskét, pici orrocskát és egy mosolygó szájacskát ragasztott rá .<o
></o>Este Zsófi a párnájára tette a csillagocskáját, és elalvás előtt sokáig nézegette.<o
></o>- Holnap nagy meglepetés vár rád! - mondta neki.<o
></o>- Jaj de jó! Micsoda? - kíváncsiskodott a kiscsillag.<o
></o>- Majd meglátod! Nem árulom el, titok. De nagyon fogsz neki örülni. - válaszolta Zsófi.<o
></o>- Ugye holnap lesz a farsangi jelmezbál az oviban?<o
></o>- Igen, és holnap csillagocska leszek, mint te.<o
></o>- Úgy szeretnék egyszer én is elmenni az oviba! Már olyan sok érdekes dolgot meséltél róla! <o
></o>- Na, most aludjunk! - mondta Zsófi, és gyorsan becsukta a szemét, mert attól félt, ha tovább beszélgetnek, még el találja árulni a meglepetést.<o
></o>Másnap reggel indulás előtt gyorsan a zsebébe dugta a kiscsillagot, aki izgatottan ficánkolt míg az oviba nem értek. Anya az öltözőben ráadta Zsófira a csillag-jelmezt, elköszönt és elment.<o
></o>- Itt a meglepetés! - suttogta Zsófi a kiscsillagnak miközben elővette a kabátzsebéből és a hajába tűzte.<o
></o>- Az óvóda! Jaj de jó! De jó, hogy elhoztál! De szép itt minden, milyen érdekes!<o
></o>És bemehetek veled a gyerekek közé is? - örvendezett a kiscsillag.<o
></o>- Már megyünk is! - indult az ajtó felé Zsófi.<o
></o>- Várj, várj! Nekem is van egy meglepetésem! - állította meg Zsófit a csillagocska. Aztán háromszor felvillantotta ragyogó fényét...<o
></o>Zsófi hirtelen nem is értette mi történt. Az öltöző eltűnt, és valami mindent betöltő, csodálatosan szép mélykék puhaság vette körül. Amerre csak nézett, ragyogó csillagok sziporkáztak mindenfelé. Zsófi úgy érezte, mintha lebegne, sőt mintha egyre feljebb emelkedne. Kedvesen kanyargó dallamokból szőtt ünnepi zene szólt, s erre a zenére táncoltak, pörögtek körülötte a csillagok. Egyre több és több csillag kavargott körülötte, s a csillagörvény egyre magasabbra emelte, miközben ragyogó fénnyel szórták be a ruháját, a haját, a cipőjét. A tenyérnyi csillagocskák lágyan megtelepedtek a kezén, az arcán, a homlokán. Az ünnepi zene csak szólt, szólt, egyre szebb lett, és ebben a meseszép csillagtáncban Zsófi úgy érezte, mintha ő maga is csillaggá vált volna.<o
></o>Aztán egyszerre csak újra ott volt az öltözőben. A zene véget ért. A sok csillag eltűnt, de ragyogó fényük ott maradt Zsófi ruháján és haján. Zsófi lassan magához tért ámulatából, és bement az öltözőből a szobába.<o
></o>- De szép vagy Zsófi! Gyönyörű vagy! - lelkendeztek a gyerekek.<o
></o>- Pontosan olyan vagy, mint egy igazi csillag. - mondta az óvónéni. - Ki csinálta a jelmezedet?<o
></o>- Apa, meg anya, meg én, és még valaki... - felelte Zsófi titokzatosan . Aztán nagy-nagy szeretettel megsímogatta a hajában gyémántfénnyel ragyogó csillagocskáját.<o
></o>Zsófi és Lille
<?xml:namespace prefix = o ns = "urn:schemas-microsoft-comfficeffice" /><o> </o>
Zsófi nagyon szeretett a közeli réten kószálni. Álmodozva nézegette a tovaúszó felhőket, hallgatta a madarak hol vidám, hol szomorú énekét, gyönyörködött a pipacsokban, meg –megcirógatta a pitypangok bolyhos fejecskéit. Most is éppen ezt tette. Ült a jó szagú fűben, és a körülötte nyújtózkodó pitypangok bóbitáit borzolgatta.
Az egyik azonban, valahányszor csak feléje nyúlt, minduntalan elhúzódott a keze elől.
- Hagyd, ő biztosan nem akarja! – szólalt meg a csillagocska, akit Zsófi karácsony óta minden fontos útjára magával vitt a zsebében, vagy a hajába tűzve, vagy a karjára erősítve, mint egy karkötőt, vagy valahogy máshogy. Ma Zsófi nyakláncán ficánkolt.
- Én csak simogatni szeretném, olyan lágy és selymes, mintha egy kicsi tündér haja volna! – válaszolta Zsófi tovább próbálkozva a cirógatással.
- Lehet, hogy ő egy pitypangtündér, és talán az embereknek nem szabad hozzáérniük, mert akkor valami baja lesz!
- Háát, lehet. - gondolkodott el a dolgon Zsófi. – De én nem bántanám, csak játszani, meg beszélgetni szeretnék vele egy kicsit!
- Megpróbálhatjuk, – mondta a csillagocska – hasalj le a fűbe, hajolj olyan közel a pitypanghoz, hogy én hozzáérjek a bóbitájához, aztán majd meglátjuk, történik e valami!
Zsófi lehasalt, és vigyázva, hogy ő maga hozzá ne érjen, olyan közel kúszott a pitypanghoz, amilyen közel csak tudott, és úgy helyezkedett, hogy a kiscsillag éppen hozzáérjen a virághoz, aztán várt. A tücskök álmosítóan ciripeltek, néhány madárka halkan pittyogott, a nyári napsütéstől átforrósodott szellő susogva ölelte körül Zsófit, aki ettől a szelíd zsongástól már majdnem elaludt a puha, meleg fűben, amikor hirtelen valami változás kezdődött. A szél susogása halk zenévé változott, az eddig csak pittyogó madarak csodás dallamokat fütyültek, a levegő pedig megtelt gyöngyházfényű ragyogással. Zsófi felült, és ámulva nézelődött.
- Tudom, hogy nem akartál bántani! – hallatszott valahonnan egy kedves hangocska – Csak még nem akartam átváltozni!
- Átváltozni? – értetlenkedett Zsófi.
- Igen, átváltozni. Virágból tündérré. A simogatástól azonnal láthatóvá válunk mindannyian.
- Hol vagy? Ki vagy? – kérdezte Zsófi körbefordulva.
- Lille vagyok, a pitypangtündér, hát nem tudod? Te, meg a csillagocskád hívtatok elő a pitypangból!
- Milyen szép vagy! – kiáltott fel Zsófi, amint felfedezte a. halványzöld fátyolruhás kedves kicsi tündért, aki a fűszálak közül mosolygott rá. – Játszol velem?
- Csak akkor tehetem, ha te előbb tündérré változol, mert csak tündérekkel szabad játszanunk!
- Többen is vagytok? Vannak mások is? Minden virágban ott vagytok?
- Sajnos nem. Nagyon kevesen vagyunk. Már csak ezért is jó volna, ha te is tündérré válnál, hogy többen legyünk!
- Hogyan lehetnék én tündér, én kislány vagyok!
- A csillagocskád tud segíteni! Engem is átváltoztatott! Csak tedd az én nyakamba a láncodat, a többit bízd ránk!
Zsófi levette, és óvatosan Lille nyakába akasztotta a láncát, a tündér pedig fellibbent Zsófi vállára, és énekelni kezdett.
- Lille, Lille, Lille vagyok,
- azt akarom, amit mondok:
- Zsófi legyen virágtündér,
- virágtündér, olyan, mint én!
Alig fejezte be Lille a dalt, Zsófi máris érezte, hogy megkezdődött a varázslat. A fűszálak hirtelen nőni kezdtek, Lille egyre nagyobbnak látszott, a levegő gyöngyházfénye egyre ragyogóbb, a szélmuzsika pedig egyre varázslatosabb lett. Mielőtt ideje lett volna mindettől megijedni, a változás már be is fejeződött. Zsófi megértette, hogy nem a világ nőtt meg körülötte, hanem ő lett ugyanolyan aprócska, mint Lille. Zsófi végignézett magán, és örömmel látta, hogy a ruhája is átalakult, halványkék fátyol libegett rajta a nyakától a talpáig. A haja is hosszú lett, földig ért, és olyan selymes és könnyű lett, hogy a legkisebb mozdulatára is szálldosott, röpdösött körülötte. Zsófi nagyon boldog volt. Lillével addig bújócskáztak, fogócskáztak a fa nagyságú fűszálak között, míg teljesen ki nem fáradtak. Kacagva dőltek le egy földre hajló pitypang levélre pihenni.
- Közeledik az alkonyat, - szólalt meg Lille, - és amikor a nap lemenőben van, már senki nem láthat minket, még egymást sem láthatjuk. A virágtündéreknek ilyenkor nagyon fontos és titkos dolgaik vannak ám! Pihenjünk egy kicsit itt ezen a levélen mielőtt elmegyek!
Kényelmesen elhelyezkedtek, hallgatták a madarak esti énekét, nézték, hogyan csúszik a nap egyre lejjebb, pirosra, zöldre, lilára, szivárványszínűre festve a lusta, lassan ballagó esti felhőket. Zsófi szeme már-már lecsukódott, amikor a lemenő nap fénye élesen felvillant a csillagocskán. Zsófi felpattant, és nem értette mi történt. A nyakához kapott, de a lánc nem volt ott.
- Elaludtam! Nagyon érdekeset álmodtam, csak közben elvesztettem a láncomat! – kiáltott fel kétségbeesve – biztosan kikapcsolódott, és leesett a fűbe! – gondolta. – De nem veszhetett el egészen, itt kell lennie valahol nem messze, mert az előbb, mintha a csillagocskám fénye csillant volna a szemembe! – morfondírozott tovább, majd négykézlábra ereszkedve kutatni kezdett a fűben.
- Itt vagyok! – csilingelte a csillagocska valahonnan a közelből.
Zsófi a hang irányába fordult, és meglátta a csillagocskát a lánccal együtt egy pitypang felső leveleire akadva, ott csüngött, közvetlenül a virág selymes bóbitája alatt.
- Hát mégsem álmodtam! Már emlékszem, én tettelek Lille nyakába! – mondta örvendezve miközben óvatosan, hogy a pitypanghoz hozzá nem érjen levette róla a láncot a csillagocskával és a saját nyakába akasztotta. Aztán hosszan, és szeretettel nézte a pitypangot, aki talán Lille volt, de bárhogy is szerette volna, nem simogatta meg, mert már tudta jól, hogy a virágtündéreknek alkonyatkor nagyon fontos dolgaik vannak!
De, hogy mik azok a dolgok, az a virágtündérek titka. És az is marad mindörökre.
<?xml:namespace prefix = o ns = "urn:schemas-microsoft-com
fficeffice" /><o> </o>Zsófi nagyon szeretett a közeli réten kószálni. Álmodozva nézegette a tovaúszó felhőket, hallgatta a madarak hol vidám, hol szomorú énekét, gyönyörködött a pipacsokban, meg –megcirógatta a pitypangok bolyhos fejecskéit. Most is éppen ezt tette. Ült a jó szagú fűben, és a körülötte nyújtózkodó pitypangok bóbitáit borzolgatta.
Az egyik azonban, valahányszor csak feléje nyúlt, minduntalan elhúzódott a keze elől.
- Hagyd, ő biztosan nem akarja! – szólalt meg a csillagocska, akit Zsófi karácsony óta minden fontos útjára magával vitt a zsebében, vagy a hajába tűzve, vagy a karjára erősítve, mint egy karkötőt, vagy valahogy máshogy. Ma Zsófi nyakláncán ficánkolt.
- Én csak simogatni szeretném, olyan lágy és selymes, mintha egy kicsi tündér haja volna! – válaszolta Zsófi tovább próbálkozva a cirógatással.
- Lehet, hogy ő egy pitypangtündér, és talán az embereknek nem szabad hozzáérniük, mert akkor valami baja lesz!
- Háát, lehet. - gondolkodott el a dolgon Zsófi. – De én nem bántanám, csak játszani, meg beszélgetni szeretnék vele egy kicsit!
- Megpróbálhatjuk, – mondta a csillagocska – hasalj le a fűbe, hajolj olyan közel a pitypanghoz, hogy én hozzáérjek a bóbitájához, aztán majd meglátjuk, történik e valami!
Zsófi lehasalt, és vigyázva, hogy ő maga hozzá ne érjen, olyan közel kúszott a pitypanghoz, amilyen közel csak tudott, és úgy helyezkedett, hogy a kiscsillag éppen hozzáérjen a virághoz, aztán várt. A tücskök álmosítóan ciripeltek, néhány madárka halkan pittyogott, a nyári napsütéstől átforrósodott szellő susogva ölelte körül Zsófit, aki ettől a szelíd zsongástól már majdnem elaludt a puha, meleg fűben, amikor hirtelen valami változás kezdődött. A szél susogása halk zenévé változott, az eddig csak pittyogó madarak csodás dallamokat fütyültek, a levegő pedig megtelt gyöngyházfényű ragyogással. Zsófi felült, és ámulva nézelődött.
- Tudom, hogy nem akartál bántani! – hallatszott valahonnan egy kedves hangocska – Csak még nem akartam átváltozni!
- Átváltozni? – értetlenkedett Zsófi.
- Igen, átváltozni. Virágból tündérré. A simogatástól azonnal láthatóvá válunk mindannyian.
- Hol vagy? Ki vagy? – kérdezte Zsófi körbefordulva.
- Lille vagyok, a pitypangtündér, hát nem tudod? Te, meg a csillagocskád hívtatok elő a pitypangból!
- Milyen szép vagy! – kiáltott fel Zsófi, amint felfedezte a. halványzöld fátyolruhás kedves kicsi tündért, aki a fűszálak közül mosolygott rá. – Játszol velem?
- Csak akkor tehetem, ha te előbb tündérré változol, mert csak tündérekkel szabad játszanunk!
- Többen is vagytok? Vannak mások is? Minden virágban ott vagytok?
- Sajnos nem. Nagyon kevesen vagyunk. Már csak ezért is jó volna, ha te is tündérré válnál, hogy többen legyünk!
- Hogyan lehetnék én tündér, én kislány vagyok!
- A csillagocskád tud segíteni! Engem is átváltoztatott! Csak tedd az én nyakamba a láncodat, a többit bízd ránk!
Zsófi levette, és óvatosan Lille nyakába akasztotta a láncát, a tündér pedig fellibbent Zsófi vállára, és énekelni kezdett.
- Lille, Lille, Lille vagyok,
- azt akarom, amit mondok:
- Zsófi legyen virágtündér,
- virágtündér, olyan, mint én!
Alig fejezte be Lille a dalt, Zsófi máris érezte, hogy megkezdődött a varázslat. A fűszálak hirtelen nőni kezdtek, Lille egyre nagyobbnak látszott, a levegő gyöngyházfénye egyre ragyogóbb, a szélmuzsika pedig egyre varázslatosabb lett. Mielőtt ideje lett volna mindettől megijedni, a változás már be is fejeződött. Zsófi megértette, hogy nem a világ nőtt meg körülötte, hanem ő lett ugyanolyan aprócska, mint Lille. Zsófi végignézett magán, és örömmel látta, hogy a ruhája is átalakult, halványkék fátyol libegett rajta a nyakától a talpáig. A haja is hosszú lett, földig ért, és olyan selymes és könnyű lett, hogy a legkisebb mozdulatára is szálldosott, röpdösött körülötte. Zsófi nagyon boldog volt. Lillével addig bújócskáztak, fogócskáztak a fa nagyságú fűszálak között, míg teljesen ki nem fáradtak. Kacagva dőltek le egy földre hajló pitypang levélre pihenni.
- Közeledik az alkonyat, - szólalt meg Lille, - és amikor a nap lemenőben van, már senki nem láthat minket, még egymást sem láthatjuk. A virágtündéreknek ilyenkor nagyon fontos és titkos dolgaik vannak ám! Pihenjünk egy kicsit itt ezen a levélen mielőtt elmegyek!
Kényelmesen elhelyezkedtek, hallgatták a madarak esti énekét, nézték, hogyan csúszik a nap egyre lejjebb, pirosra, zöldre, lilára, szivárványszínűre festve a lusta, lassan ballagó esti felhőket. Zsófi szeme már-már lecsukódott, amikor a lemenő nap fénye élesen felvillant a csillagocskán. Zsófi felpattant, és nem értette mi történt. A nyakához kapott, de a lánc nem volt ott.
- Elaludtam! Nagyon érdekeset álmodtam, csak közben elvesztettem a láncomat! – kiáltott fel kétségbeesve – biztosan kikapcsolódott, és leesett a fűbe! – gondolta. – De nem veszhetett el egészen, itt kell lennie valahol nem messze, mert az előbb, mintha a csillagocskám fénye csillant volna a szemembe! – morfondírozott tovább, majd négykézlábra ereszkedve kutatni kezdett a fűben.
- Itt vagyok! – csilingelte a csillagocska valahonnan a közelből.
Zsófi a hang irányába fordult, és meglátta a csillagocskát a lánccal együtt egy pitypang felső leveleire akadva, ott csüngött, közvetlenül a virág selymes bóbitája alatt.
- Hát mégsem álmodtam! Már emlékszem, én tettelek Lille nyakába! – mondta örvendezve miközben óvatosan, hogy a pitypanghoz hozzá nem érjen levette róla a láncot a csillagocskával és a saját nyakába akasztotta. Aztán hosszan, és szeretettel nézte a pitypangot, aki talán Lille volt, de bárhogy is szerette volna, nem simogatta meg, mert már tudta jól, hogy a virágtündéreknek alkonyatkor nagyon fontos dolgaik vannak!
De, hogy mik azok a dolgok, az a virágtündérek titka. És az is marad mindörökre.
Zsófi repül
<?xml:namespace prefix = o ns = "urn:schemas-microsoft-comfficeffice" /><o> </o>
Zsófi nagyon szeretett a körtefa alacsony ágai között üldögélni. Ilyenkor azt képzelte, hogy ő egy kismadár, aki bármikor, akár mindjárt is felröppenhet a göcsörtös ágról, ha éppen akar. Most is éppen ott ücsörgött.
- Ha most felállnék, és kitárnám a két karomat, és ellökném magam az ágtól, akkor rögtön kiderülne, hogy nem tudok repülni. Azonnal lehuppannék a földre, és nem gondolhatnám azt többé, hogy bármikor felszállhatok a magasba, úgyhogy inkább meg sem próbálom. – mondta Zsófi a csillagocskájának, aki ezúttal a pólójára volt feltűzve.
- Ha Lille itt lenne valahol, ő biztosan tudna segíteni. – válaszolta a kiscsillag.
- Ki keresi Lillét? Mért kell nektek pont ő, itt vagyok én, majd én segítek nektek! – hallatszott egy vidám kis hangocska valahonnan a fa alól.
Zsófi a hang irányába tekingetve észrevett egy Lilléhez hasonló alakot, aki egy pipacs szirmai közül dugta ki kócos fejecskéjét. Ugyanolyan csöpp volt, mint Lille, de a hasonlóság ezzel véget is ért. A pipacstündér – mert biztosan az volt – dundi volt. Haja kócos, barna boglya. Ruhája, mint a pipacs szirma, tűzpiros. Fekete szeme huncutul csillogott csúfondárosan vidám kerek képén. Nagyon mókásan nézett ki, ahogy hatalmas igyekezettel, de szörnyen ügyetlenül próbálta kitornászni magát a pipacsból. Zsófi hangosan elnevette magát.
- Te akarsz segíteni, hiszen alig tudsz kikászálódni a virágodból!?
- Nem kéne kinevetned, majd meglátod mire vagyok képes, ha egyszer végre kikerülök innen! – morgolódott a tündér – Kusza a nevem, és mindent, de mindent nagyon ügyesen meg tudok csinááááál…ni! – zuttyant fenékre rövid zuhanás után Kusza. – Na, látod, már itt is vagyok! – tápászkodott föl a fűből. – Nincs véletlenül egy kis csokid? Nagyon megéheztem ugyanis. Mindig ez történik velem, ha átváltozom! – folytatta Kusza a bemutatkozást.
Zsófi kotorászni kezdett a zsebében, és talált egy fél szelet csokit, meg két rágót.
- Kapd el! Aztán, ha megetted a csokit, és már nem leszel éhes, segítesz nekem repülni?
- Persze. Semmiség! –mondta Kusza, - Repülni nagyon egyszerű! Majd elmondom a varázsigét, és már repülhetsz is! – mondta a csokit és a rágókat bontogatva. Amint megszabadította őket a papírjaiktól, egyszerre betömte mindet a szájába, és úgy magyarázott tovább. – Szóval, én majd mondom a varázslatot, te meg állj föl az ágra, tárd ki a karodat, és már szállsz is. Majd én is utánad repülök, nehogy eltévedj, vagy leessél!
Zsófi úgy tett, ahogy Kusza mondta. Állt a göcsörtös alacsony faágon kitárt karokkal, és várt.
Gagya, gagya, zuru muru, csim, csám, nyanya, nyunyu! – kezdte mormolni Kusza. Egyre gyorsabban. és egyre hangosabban mondogatta, ám semmi nem történt. Illetve valami mégis. Zsófi azt látta, hogy Kusza apró fülecskéje egyre nagyobbra nő. Aztán érezte, hogy az ő füle is jó nagyra megnyúlt már.
- Nem akarlak zavarni varázslás közben, de biztos, hogy ettől a varázsigétől fogunk repülni? – érdeklődött némi aggodalommal a hangjában.
- Hűha! De jó, hogy szóltál! Ez a fülnövesztő varázslat! Tényleg nem ez kell! – kiáltott Kusza, és mielőtt a fülnövesztő varázslatot megszűntette volna, azonnal új mondókába fogott.
- Szisze, misze, pisze, pösze, szisze, misze, pisze, pösze, szisze, misze, pisze, pösze! – hadarta a dundi tündér.
- Jaj, hagyd abba! – kiáltott Zsófi – ettől a fogunk, meg az orrunk nő meg! Névd, máv kivóg a fámból a fogam, éf mekkova av ovvom! Év még mindig fak nőddögél!
- Jujjjuuujjjuuujjj! – sipította Kusza, és azonnal másként folytatta.
- Szerte széjjel szállj a széllel, szerte széllel szállj a szhmhm, hmhm hmhm hmhm, hmhm…
Mire Kusza idáig jutott, Zsófi felemelkedett a faágról, és nem sokkal a körtefa fölött lebegett. De onnan tovább mozdulni semerre sem tudott.
- Mért hagytad abba? Mi történt? – kérdezte nagyra nőtt fogaitól nagy nehezen Zsófi.
- Hmhm, hmhmhmhm, hmhmhm- volt a válasz.
A magasból Zsófi alig látta az aprócska pipacstündért, de amikor Kusza kétségbeesetten felnézett Zsófira, rögtön kiderült, hogy mi a baj. Kusza fogai is megnőttek, és a csokival együtt bekapott két rágó a fogairól rátapadt a szájára, és úgy összeragasztotta, hogy a dundi tündérke már beszélni sem tudott ettől.
- Jaj, most mi lesz velem? – aggódott Zsófi. - Itt lebegek a körtefa fölött megnyúlt orral, nagy fülekkel, a számból kilógó fogakkal, és semmit sem tudok csinálni! És mi lesz szegény Kuszával?
- Várj csak, ne búsulj, megkeresem Lillét! – szólalt meg a kiscsillag, aztán előbb csak halvány, majd egyre fényesebb sugarakat ragyogtatott fel, minden irányba szétszórva őket. Nem sokáig kellet várniuk, Lille gyorsan megérkezett, és azonnal meg is értette mi történt. Nevetve fordult Kuszához.
- Látom, megint sikerült mindent összekuszálnod! Mindjárt segítek rajtad, csak előbb Zsófit szabadítom meg attól, amit te félrevarázsoltál!
Lille odalibegett a kislányhoz, selymes, hosszú hajával végigsimított Zsófi nagy fülein, hatalmas orrán, kilógó fogain, és a varázslat egyszeriben elmúlt. Aztán Kuszával tette ugyanezt.
-Na, most már mondhatod a messzire röpítő varázsigét, én is szállok veletek, úgyis útra készültem!
És Kusza ezúttal minden baj nélkül elmondta a varázsigét, és szép lassan mindhárman felemelkedtek a magasba.
Átrepültek a kertek felett, találkoztak a pillangókkal, a madarakkal, fogócskáztak a pajkos szelekkel, megkerülték a dundi felhőket, szálltak erdők, hegyek, tengerek felett, sőt még soha nem látott meseszép tájakra is eljutottak. Zsófi nagyon boldog volt, a csillagocska pedig annak örült, hogy újra fent lehet egy kicsit a magasban, az égen, ahol régen élt. Amikor közeledett az alkonyat visszatértek, - hiszen a virágtündéreknek napnyugtakor fontos és titkos dolgaik vannak, - Zsófit szépen letették a körtefa alacsonyan lévő göcsörtös ágára, majd, mintha ott sem lettek volna, eltűntek.
Zsófi a csodálatos élményektől egészen elpilledt, csak akkor tért igazán magához, amikor megkorduló gyomra a vacsorára figyelmeztette. Este úgy aludt el, hogy sorra elsuhant a szeme előtt az a sok szépség, amit repülés közben látott, és ez a mesés út álmában is visszatért.
Azóta mindig, amikor felmászik a körtefa alsó ágára, arra gondol, és arra vár, hogy egyszer csak újra megjelenik Kusza, és Lille, és a tündérekkel ismét elrepül majd messzire. És lehet, hogy ez így is lesz.
<?xml:namespace prefix = o ns = "urn:schemas-microsoft-com
fficeffice" /><o> </o>Zsófi nagyon szeretett a körtefa alacsony ágai között üldögélni. Ilyenkor azt képzelte, hogy ő egy kismadár, aki bármikor, akár mindjárt is felröppenhet a göcsörtös ágról, ha éppen akar. Most is éppen ott ücsörgött.
- Ha most felállnék, és kitárnám a két karomat, és ellökném magam az ágtól, akkor rögtön kiderülne, hogy nem tudok repülni. Azonnal lehuppannék a földre, és nem gondolhatnám azt többé, hogy bármikor felszállhatok a magasba, úgyhogy inkább meg sem próbálom. – mondta Zsófi a csillagocskájának, aki ezúttal a pólójára volt feltűzve.
- Ha Lille itt lenne valahol, ő biztosan tudna segíteni. – válaszolta a kiscsillag.
- Ki keresi Lillét? Mért kell nektek pont ő, itt vagyok én, majd én segítek nektek! – hallatszott egy vidám kis hangocska valahonnan a fa alól.
Zsófi a hang irányába tekingetve észrevett egy Lilléhez hasonló alakot, aki egy pipacs szirmai közül dugta ki kócos fejecskéjét. Ugyanolyan csöpp volt, mint Lille, de a hasonlóság ezzel véget is ért. A pipacstündér – mert biztosan az volt – dundi volt. Haja kócos, barna boglya. Ruhája, mint a pipacs szirma, tűzpiros. Fekete szeme huncutul csillogott csúfondárosan vidám kerek képén. Nagyon mókásan nézett ki, ahogy hatalmas igyekezettel, de szörnyen ügyetlenül próbálta kitornászni magát a pipacsból. Zsófi hangosan elnevette magát.
- Te akarsz segíteni, hiszen alig tudsz kikászálódni a virágodból!?
- Nem kéne kinevetned, majd meglátod mire vagyok képes, ha egyszer végre kikerülök innen! – morgolódott a tündér – Kusza a nevem, és mindent, de mindent nagyon ügyesen meg tudok csinááááál…ni! – zuttyant fenékre rövid zuhanás után Kusza. – Na, látod, már itt is vagyok! – tápászkodott föl a fűből. – Nincs véletlenül egy kis csokid? Nagyon megéheztem ugyanis. Mindig ez történik velem, ha átváltozom! – folytatta Kusza a bemutatkozást.
Zsófi kotorászni kezdett a zsebében, és talált egy fél szelet csokit, meg két rágót.
- Kapd el! Aztán, ha megetted a csokit, és már nem leszel éhes, segítesz nekem repülni?
- Persze. Semmiség! –mondta Kusza, - Repülni nagyon egyszerű! Majd elmondom a varázsigét, és már repülhetsz is! – mondta a csokit és a rágókat bontogatva. Amint megszabadította őket a papírjaiktól, egyszerre betömte mindet a szájába, és úgy magyarázott tovább. – Szóval, én majd mondom a varázslatot, te meg állj föl az ágra, tárd ki a karodat, és már szállsz is. Majd én is utánad repülök, nehogy eltévedj, vagy leessél!
Zsófi úgy tett, ahogy Kusza mondta. Állt a göcsörtös alacsony faágon kitárt karokkal, és várt.
Gagya, gagya, zuru muru, csim, csám, nyanya, nyunyu! – kezdte mormolni Kusza. Egyre gyorsabban. és egyre hangosabban mondogatta, ám semmi nem történt. Illetve valami mégis. Zsófi azt látta, hogy Kusza apró fülecskéje egyre nagyobbra nő. Aztán érezte, hogy az ő füle is jó nagyra megnyúlt már.
- Nem akarlak zavarni varázslás közben, de biztos, hogy ettől a varázsigétől fogunk repülni? – érdeklődött némi aggodalommal a hangjában.
- Hűha! De jó, hogy szóltál! Ez a fülnövesztő varázslat! Tényleg nem ez kell! – kiáltott Kusza, és mielőtt a fülnövesztő varázslatot megszűntette volna, azonnal új mondókába fogott.
- Szisze, misze, pisze, pösze, szisze, misze, pisze, pösze, szisze, misze, pisze, pösze! – hadarta a dundi tündér.
- Jaj, hagyd abba! – kiáltott Zsófi – ettől a fogunk, meg az orrunk nő meg! Névd, máv kivóg a fámból a fogam, éf mekkova av ovvom! Év még mindig fak nőddögél!
- Jujjjuuujjjuuujjj! – sipította Kusza, és azonnal másként folytatta.
- Szerte széjjel szállj a széllel, szerte széllel szállj a szhmhm, hmhm hmhm hmhm, hmhm…
Mire Kusza idáig jutott, Zsófi felemelkedett a faágról, és nem sokkal a körtefa fölött lebegett. De onnan tovább mozdulni semerre sem tudott.
- Mért hagytad abba? Mi történt? – kérdezte nagyra nőtt fogaitól nagy nehezen Zsófi.
- Hmhm, hmhmhmhm, hmhmhm- volt a válasz.
A magasból Zsófi alig látta az aprócska pipacstündért, de amikor Kusza kétségbeesetten felnézett Zsófira, rögtön kiderült, hogy mi a baj. Kusza fogai is megnőttek, és a csokival együtt bekapott két rágó a fogairól rátapadt a szájára, és úgy összeragasztotta, hogy a dundi tündérke már beszélni sem tudott ettől.
- Jaj, most mi lesz velem? – aggódott Zsófi. - Itt lebegek a körtefa fölött megnyúlt orral, nagy fülekkel, a számból kilógó fogakkal, és semmit sem tudok csinálni! És mi lesz szegény Kuszával?
- Várj csak, ne búsulj, megkeresem Lillét! – szólalt meg a kiscsillag, aztán előbb csak halvány, majd egyre fényesebb sugarakat ragyogtatott fel, minden irányba szétszórva őket. Nem sokáig kellet várniuk, Lille gyorsan megérkezett, és azonnal meg is értette mi történt. Nevetve fordult Kuszához.
- Látom, megint sikerült mindent összekuszálnod! Mindjárt segítek rajtad, csak előbb Zsófit szabadítom meg attól, amit te félrevarázsoltál!
Lille odalibegett a kislányhoz, selymes, hosszú hajával végigsimított Zsófi nagy fülein, hatalmas orrán, kilógó fogain, és a varázslat egyszeriben elmúlt. Aztán Kuszával tette ugyanezt.
-Na, most már mondhatod a messzire röpítő varázsigét, én is szállok veletek, úgyis útra készültem!
És Kusza ezúttal minden baj nélkül elmondta a varázsigét, és szép lassan mindhárman felemelkedtek a magasba.
Átrepültek a kertek felett, találkoztak a pillangókkal, a madarakkal, fogócskáztak a pajkos szelekkel, megkerülték a dundi felhőket, szálltak erdők, hegyek, tengerek felett, sőt még soha nem látott meseszép tájakra is eljutottak. Zsófi nagyon boldog volt, a csillagocska pedig annak örült, hogy újra fent lehet egy kicsit a magasban, az égen, ahol régen élt. Amikor közeledett az alkonyat visszatértek, - hiszen a virágtündéreknek napnyugtakor fontos és titkos dolgaik vannak, - Zsófit szépen letették a körtefa alacsonyan lévő göcsörtös ágára, majd, mintha ott sem lettek volna, eltűntek.
Zsófi a csodálatos élményektől egészen elpilledt, csak akkor tért igazán magához, amikor megkorduló gyomra a vacsorára figyelmeztette. Este úgy aludt el, hogy sorra elsuhant a szeme előtt az a sok szépség, amit repülés közben látott, és ez a mesés út álmában is visszatért.
Azóta mindig, amikor felmászik a körtefa alsó ágára, arra gondol, és arra vár, hogy egyszer csak újra megjelenik Kusza, és Lille, és a tündérekkel ismét elrepül majd messzire. És lehet, hogy ez így is lesz.
Kedves Barbara!
Márciusban alsós gyerekekkel a Házikó című énekes játékot adtuk elő. Mivel nekem csak a zenei alapra volt szükségem, egy kedves barátom számítógéppel készített zenei alapot hozzá. Nem volt olyan szuper, mint az eredeti, mégis fantasztikusra sikeredett a végeredmény.
Ezúton is köszönöm Önnek!
Márciusban alsós gyerekekkel a Házikó című énekes játékot adtuk elő. Mivel nekem csak a zenei alapra volt szükségem, egy kedves barátom számítógéppel készített zenei alapot hozzá. Nem volt olyan szuper, mint az eredeti, mégis fantasztikusra sikeredett a végeredmény.
Ezúton is köszönöm Önnek!
köszönöm
Tegeződjünk, jó?
Interneten ez természetes...
Ha megkerestél volna, elküldtem volna az eredeti zenei alapot. Mások is megtették már, sokan, hogy (leginkább "Házikó - ügyben") megkerestek, és eddig még mindenkinek elküldtem az alapot...
Köszönöm az értesítést, bizony, jól esik ezt olvasni!
Tegeződjünk, jó?
Interneten ez természetes...
Ha megkerestél volna, elküldtem volna az eredeti zenei alapot. Mások is megtették már, sokan, hogy (leginkább "Házikó - ügyben") megkerestek, és eddig még mindenkinek elküldtem az alapot...
Köszönöm az értesítést, bizony, jól esik ezt olvasni!
Kedves Eszter,
Nagyon szívesen, de kérek egy olyan címet, amihez tudok csatolni mellékletet, (itt nem találom a lehetőséget a csatolásra) a zene ugyanis csatolmányként tud elmenni...)))))
Viszont 2 nap múlva megszűnik az internet elérhetőségem, és elképzelhető, hogy ősz előtt nem is fogok internethez jutni újra.
Nagyon szívesen, de kérek egy olyan címet, amihez tudok csatolni mellékletet, (itt nem találom a lehetőséget a csatolásra) a zene ugyanis csatolmányként tud elmenni...
)))))Viszont 2 nap múlva megszűnik az internet elérhetőségem, és elképzelhető, hogy ősz előtt nem is fogok internethez jutni újra.
Kedves Barbara!
Be kell valljam, eddig nem olvastam a meséidet, de amióta itt láttam és felolvastam a lánykáimnak a 4 mesét, azóta csak ezeket hallgatnák.
Ezúton is köszönöm, hogy ilyen gyönyörű remekművekkel örvendeztetsz meg minket.
További sok sikert kívánunk.
Bogi, és a két kislányom Eszter és Anna
Be kell valljam, eddig nem olvastam a meséidet, de amióta itt láttam és felolvastam a lánykáimnak a 4 mesét, azóta csak ezeket hallgatnák.
Ezúton is köszönöm, hogy ilyen gyönyörű remekművekkel örvendeztetsz meg minket.
További sok sikert kívánunk.
Bogi, és a két kislányom Eszter és Anna
