Felélénkültek a kritikák a kanadai eutanázia-törvénnyel kapcsolatban, miután idén két, krónikus betegség miatt munkaképtelen, szegénységben élő nő is jelentkezett, hogy segítséget kér az élete kioltásában. A törvény bírálói szerint a jogszabályt a szegénységben élők vagy betegséggel küzdők büntetésére használják, az egészségügyi és jogi szakemberek szerint viszont az esetek valóban felhívják a figyelmet a szociális rendszer hibáira, de ezen nem a törvény visszavonása segítene.
Februárban egy 51 éves, Sophia nevű nő kapott engedélyt az eutanáziára. Krónikus betegsége miatt nem tudott dolgozni, ezért csekély fogyatékossági támogatásából élt. Barátai és orvosai segítségével két évig küzdött, hogy betegségére nézve megfelelő, megfizethető lakást találjon, de nem járt sikerrel. Ezek után kérelmezte az eutanáziát.
Egy másik, nagyon hasonló esetben éppen folyamatban van az elbírálás: a 31 éves Denise ugyanazzal a krónikus betegséggel küzd, mint Sophia, és azért döntött az eutanázia mellett, mert megfelelő lakókörülmények nélkül elviselhetetlen az élete, és úgy érzi, nincs más választása.
A betegségüket többszörös kémiai túlérzékenységnek hívják. Az érintetteknél mindennapi kémiai anyagokkal - mint a cigarettafüst vagy a mosószerek - érintkezve súlyos tünetek jelentkeznek: kiütések, nehézlégzés, émelygés, migrén, súlyos esetekben anafilaxiás sokk.
Mindkét nő olyan lakásba szeretett volna költözni, ahol a megfelelően kialakított szellőzőrendszer elviselhetővé tette volna az életüket, és ki is tudták volna fizetni a fogyatékossági járadékból, de nem találtak ilyet.
A fogyatékossággal élők jogaiért küzdő aktivisták szerint a két eset példázza, hogy az állam hogyan hagyja magára a legelesettebbeket, akik segítség híján úgy érzik, az eutanázia az egyetlen menekülőút. Az eutanáziával foglalkozó egészségügyi és jogi szakemberek szerint viszont nem a törvény hatáskörének szűkítése a megoldás.
„A nem megfelelő lakókörülmények miatt nem lesz valaki jogosult az eutanáziára. Bár a lakhatási problémák hozzájárulhatnak valakinek a szenvedéséhez, akkor lesz csak jogosult, ha súlyos, gyógyíthatatlan betegségben szenved” - mondta a Guardian-nek Chantal Perrot, eutanáziával és foglalkozó orvos. Szerinte a megfelelő lakás segíthet ugyan a többszörös kémiai túlérzékenységben szenvedőknek, de nem jelent megoldást.
„Az egyetlen kezelés az lenne, ha minden kiváltó hatást kizárnánk, ez pedig a mindennapi életben gyakorlatilag lehetetlen. Tehát a jobb lakhatási körülmények ki tudnak alakítani egy átmeneti buborékot a betegnek, de gyógymód nincs” - mondta az orvos. „Azért végezzük ezt a munkát, mert hiszünk abban, hogy az embereknek joguk van azt kérni, hogy a halálba segítsék őket. Ezt nem mindig könnyű megtenni. De tudjuk, hogy a betegeinknek szüksége van rá, és értékelik. Együtt élünk a munka nehézségeivel, részben azért, mert fontosnak tartjuk, hogy csillapítsuk a szenvedésüket.”
Kanadában 2016-ban vezették be az eutanáziáról szóló törvényt. Aktivistacsoportok már ekkor tartottak attól, hogy a jogszabály milyen módon érinti majd a sérülékeny társadalmi csoportokat, de a szakértők lesöpörték az aggodalmaikat.
Tavaly a kanadai legfelsőbb bíróság kijelentette, alkotmányellenes az, hogy a fogyatékossággal élők nem lehettek jogosultak az eutanázia kérelmezésére. Jelenleg pedig arról zajlik vita egy parlamenti bizottságban, hogy kiterjesszék-e a kérelmezés lehetőségét gyerekekre és mentális betegséggel élőkre.
Jocelyn Downie, a Dalhousie Egyetem jogászprofesszora szerint szigorú követelményrendszernek kell megfelelni ahhoz, hogy valaki jogosult legyen az eutanáziára. A két nő esete szerinte valóban példázzák a szociális rendszer hiányosságait, de nem az eutanázia-törvényben kell keresni a hibát.
„A valóság az, hogy nagyon kevés ember kap engedélyt az eutanáziára. De a mentális egészségre és a fogyatékossággal élők támogatására fordított befektetésekkel sokkal több embert lehetne hozzásegíteni, hogy élni tudják az életüket.” (Guardian)
Februárban egy 51 éves, Sophia nevű nő kapott engedélyt az eutanáziára. Krónikus betegsége miatt nem tudott dolgozni, ezért csekély fogyatékossági támogatásából élt. Barátai és orvosai segítségével két évig küzdött, hogy betegségére nézve megfelelő, megfizethető lakást találjon, de nem járt sikerrel. Ezek után kérelmezte az eutanáziát.
Egy másik, nagyon hasonló esetben éppen folyamatban van az elbírálás: a 31 éves Denise ugyanazzal a krónikus betegséggel küzd, mint Sophia, és azért döntött az eutanázia mellett, mert megfelelő lakókörülmények nélkül elviselhetetlen az élete, és úgy érzi, nincs más választása.
A betegségüket többszörös kémiai túlérzékenységnek hívják. Az érintetteknél mindennapi kémiai anyagokkal - mint a cigarettafüst vagy a mosószerek - érintkezve súlyos tünetek jelentkeznek: kiütések, nehézlégzés, émelygés, migrén, súlyos esetekben anafilaxiás sokk.
Mindkét nő olyan lakásba szeretett volna költözni, ahol a megfelelően kialakított szellőzőrendszer elviselhetővé tette volna az életüket, és ki is tudták volna fizetni a fogyatékossági járadékból, de nem találtak ilyet.
A fogyatékossággal élők jogaiért küzdő aktivisták szerint a két eset példázza, hogy az állam hogyan hagyja magára a legelesettebbeket, akik segítség híján úgy érzik, az eutanázia az egyetlen menekülőút. Az eutanáziával foglalkozó egészségügyi és jogi szakemberek szerint viszont nem a törvény hatáskörének szűkítése a megoldás.
„A nem megfelelő lakókörülmények miatt nem lesz valaki jogosult az eutanáziára. Bár a lakhatási problémák hozzájárulhatnak valakinek a szenvedéséhez, akkor lesz csak jogosult, ha súlyos, gyógyíthatatlan betegségben szenved” - mondta a Guardian-nek Chantal Perrot, eutanáziával és foglalkozó orvos. Szerinte a megfelelő lakás segíthet ugyan a többszörös kémiai túlérzékenységben szenvedőknek, de nem jelent megoldást.
„Az egyetlen kezelés az lenne, ha minden kiváltó hatást kizárnánk, ez pedig a mindennapi életben gyakorlatilag lehetetlen. Tehát a jobb lakhatási körülmények ki tudnak alakítani egy átmeneti buborékot a betegnek, de gyógymód nincs” - mondta az orvos. „Azért végezzük ezt a munkát, mert hiszünk abban, hogy az embereknek joguk van azt kérni, hogy a halálba segítsék őket. Ezt nem mindig könnyű megtenni. De tudjuk, hogy a betegeinknek szüksége van rá, és értékelik. Együtt élünk a munka nehézségeivel, részben azért, mert fontosnak tartjuk, hogy csillapítsuk a szenvedésüket.”
Kanadában 2016-ban vezették be az eutanáziáról szóló törvényt. Aktivistacsoportok már ekkor tartottak attól, hogy a jogszabály milyen módon érinti majd a sérülékeny társadalmi csoportokat, de a szakértők lesöpörték az aggodalmaikat.
Tavaly a kanadai legfelsőbb bíróság kijelentette, alkotmányellenes az, hogy a fogyatékossággal élők nem lehettek jogosultak az eutanázia kérelmezésére. Jelenleg pedig arról zajlik vita egy parlamenti bizottságban, hogy kiterjesszék-e a kérelmezés lehetőségét gyerekekre és mentális betegséggel élőkre.
Jocelyn Downie, a Dalhousie Egyetem jogászprofesszora szerint szigorú követelményrendszernek kell megfelelni ahhoz, hogy valaki jogosult legyen az eutanáziára. A két nő esete szerinte valóban példázzák a szociális rendszer hiányosságait, de nem az eutanázia-törvényben kell keresni a hibát.
„A valóság az, hogy nagyon kevés ember kap engedélyt az eutanáziára. De a mentális egészségre és a fogyatékossággal élők támogatására fordított befektetésekkel sokkal több embert lehetne hozzásegíteni, hogy élni tudják az életüket.” (Guardian)
