Kulturális kaleidoszkóp
- Téma inditó elfow
- Kezdés dátuma
R.L. Stewenson
"A legjobb dolgok mindig a közelünkben vannak. A lélegzet az orrunkban, a fény a szemeinkben, a virágok a lábunknál, a munka a kezünkben, az Igazság ösvénye előttünk. Ne kapaszkodjunk a csillagok felé, de becsüljük meg a hétköznapi feladatainkat abban a biztos tudatban, hogy a mindennapi kötelesség és a mindennapi kenyér a legédesebb dolog az életünkben."
(Robert Louis Stevenson)
John Singer Sargent:
Portrait of Robert Louis Stevenson, 1887.
"A legjobb dolgok mindig a közelünkben vannak. A lélegzet az orrunkban, a fény a szemeinkben, a virágok a lábunknál, a munka a kezünkben, az Igazság ösvénye előttünk. Ne kapaszkodjunk a csillagok felé, de becsüljük meg a hétköznapi feladatainkat abban a biztos tudatban, hogy a mindennapi kötelesség és a mindennapi kenyér a legédesebb dolog az életünkben."
(Robert Louis Stevenson)
John Singer Sargent:
Portrait of Robert Louis Stevenson, 1887.
A HABOZÓ VEVŐHÖZ
Devecseri Gábor fordítása
Ha matrózmesék és dalok,
vihar, kaland, kalózhadak,
ha kitett matrózok, hajók,
szigetek, kincs a föld alatt,
s újramondva a régi vad
történet megragadja még
a mai bölcsebb ifjakat,
mint lelkem megragadta rég:
- akkor hát rajta! De ha nem, ha már a tudós-útra tért ifjú nem hevül szertelen Baltantyne-ért és Kingstonért: vagy a cooperi ős honért: úgy is jó! S hadd feküdjem én rablóimmal e hajdan élt hősök sírjának mély ölén. |
<tbody>
</tbody>
A kincses sziget
Robert Louis Stevenson skót író ifjúsági kalandregénye. A történet könyv alakban először 1883-ban jelent meg, előtte sorozatként szerepelt a Young Folks nevű gyerekmagazinban 1881 és 1882 között „The Sea Cook or Treasure Island”címmel. A regény a 18. században játszódik, és egy fiatal fiú, Jim Hawkins történetét meséli el, aki veszélyes kalandokba keveredik: kalózok, vérszomjas banditák és egy elrejtett mesés kincs rejtélye állnak a középpontban. A könyv izgalmas története, gazdag cselekménye és halhatatlan karakterei – mint Long John Silver – miatt a ma is ismert romantikus kalózkép kialakítójának tekinthető. A regénynek számos adaptációja készült, és az általa megteremtett világ sok más, kalóz témájú film és irodalmi alkotás alapja.
1850. november 13-án született Edinburgh-ban Robert Louis Stevenson angol (skót) regényíró, esszéista, költő, A kincses sziget és a Dr. Jekyll és Mr. Hyde szerzője.
Az író egészségi állapotának időnkénti rosszabbodása miatt sokat utazott, kereste a gyógyuláshoz szükséges klímát. 1881-ben a svájci Davosban töltött hosszabb időt, ekkor írta meg mindmáig talán legolvasottabb regényét, az ifjúsági irodalom egyik klasszikusát, A kincses szigetet.
1882 őszén Dél-Franciaországban, Hyeres-ben telepedtek le, ahol Stevenson megírta a magyarul Gyermekkert címmel megjelent verseskötetét, ennek költeményei - Milne költészetéhez hasonlóan - a felnőtt szemszögéből próbálják felidézni a gyermekkor érzéseit és benyomásait. Hyeres-ben kezdte írni romantikus történelmi kalandregényét is A fekete nyíl címmel.
Egy fenyegető kolerajárvány miatt 1884-ben az angliai Bournemouth-ba utaztak. Itt kötött barátságot Henry James-szel, a neves amerikai íróval, aki nagyra értékelte barátja tehetségét, Flaubert formai igényességének és Dumas zseniális meseszövésének találkozását vélte felfedezni Stevenson írásművészetében. Bournemouth-ban állapota rosszabbodott, egyre gyakoribbá váltak lázrohamai.
Az egyik ilyen rohamot követő álomban született meg benne Dr. Jekyll és Mr. Hyde, és azonnal le is jegyezte történetüket; hihetetlen intenzitással tíz hét alatt megírta a regényt.
1890 októberében Szamoa szigetére költöztek, ahol Stevenson végre megtalálta a megfelelő klímát és körülményeket.
1894. december 3-án apiai otthonában meghalt. Halálát végül nem az oly sok szenvedéssel járó tüdőbaj, hanem agyvérzés okozta.
Otthona Szamoa szigetén, ma múzeum.
Memorial Plaque to Robert Louis Stevenson, St. Giles' Cathedral, Edinburg
Az író egészségi állapotának időnkénti rosszabbodása miatt sokat utazott, kereste a gyógyuláshoz szükséges klímát. 1881-ben a svájci Davosban töltött hosszabb időt, ekkor írta meg mindmáig talán legolvasottabb regényét, az ifjúsági irodalom egyik klasszikusát, A kincses szigetet.
1882 őszén Dél-Franciaországban, Hyeres-ben telepedtek le, ahol Stevenson megírta a magyarul Gyermekkert címmel megjelent verseskötetét, ennek költeményei - Milne költészetéhez hasonlóan - a felnőtt szemszögéből próbálják felidézni a gyermekkor érzéseit és benyomásait. Hyeres-ben kezdte írni romantikus történelmi kalandregényét is A fekete nyíl címmel.
Egy fenyegető kolerajárvány miatt 1884-ben az angliai Bournemouth-ba utaztak. Itt kötött barátságot Henry James-szel, a neves amerikai íróval, aki nagyra értékelte barátja tehetségét, Flaubert formai igényességének és Dumas zseniális meseszövésének találkozását vélte felfedezni Stevenson írásművészetében. Bournemouth-ban állapota rosszabbodott, egyre gyakoribbá váltak lázrohamai.
Az egyik ilyen rohamot követő álomban született meg benne Dr. Jekyll és Mr. Hyde, és azonnal le is jegyezte történetüket; hihetetlen intenzitással tíz hét alatt megírta a regényt.
1890 októberében Szamoa szigetére költöztek, ahol Stevenson végre megtalálta a megfelelő klímát és körülményeket.
1894. december 3-án apiai otthonában meghalt. Halálát végül nem az oly sok szenvedéssel járó tüdőbaj, hanem agyvérzés okozta.
Otthona Szamoa szigetén, ma múzeum.
Memorial Plaque to Robert Louis Stevenson, St. Giles' Cathedral, Edinburg
Henry James
amerikai származású angol író és műkritikus
1843. április 15. — 1916. február 28.
"A remekmű legbiztosabb ismertetőjele, hogy mindenki számára van valami mondanivalója."
A századfordulón teljesedett ki az amerikai lélektani realizmus legnagyobb művészének, Henry Jamesnek gazdag regényírói munkássága. Szinte mindenben, tárgyválasztásban, művészi tudatosságban, intellektuális mélységben, lélektani éleslátásban, befelé fordultságban tökéletes ellentéte volt nagy kor- és honfitársának, Mark Twain-nek. Milliomos magántudós fia, aki rendkívül tehetséges, magas műveltségű családi környezetben nevelkedett, jórészt Európában.
Bátyja, William James, korának egyik legjelentősebb pszichológusa és filozófusa volt, a Harvard Egyetem tanára, az ő nevéhez fűződik az amerikai szellemre annyira jellemző pragmatizmus elméletének kifejlesztése. E felfogás szerint a fogalmakat és eszméket gyakorlati következményeik szemszögéből kell értékelni. Az eszmék igazságának az a mértéke, hogy mennyire hasznosak a kívánt célok megvalósításában. Az igazság nem abszolút érvényű, hanem viszonylagos, relatív, és ezért állandó, fokozatos módosításra szorul.
The Portrait of a Lady, 1881 (Egy hölgy arcképe) egyik legnagyszerűbb műve, pszichológiai realizmusának első remeke, mesteri ábrázolása egy jellemes amerikai nő habozásának szerelem és kötelességtudás között a dekadens európai világban.
Ezt a másik regényét is ajánlom, letehetetlen !
Henry James klasszikus regényében új nevelőnő érkezik egy angliai vidéki kastélyba. Ez akár egy idill nyitókép is lehetne, a nyugalmat azonban gyorsan megtörik a rejtélyek: mi történt a korábbi alkalmazottakkal, s miféle titokzatos idegenek járnak a kastélyban? Hátborzongató látomások kísértenek, a múlt rejtélyes, a jelen baljós, a valóság és a képzelet határán járunk, és a csavar néha fordul egyet…
A regénynek számos filmes feldolgozása van, melyekben szerepelt többek között Marlon Brando (Éjszakai jövevények), Nicole Kidman (Más világ), Colin Firth és Ingrid Bergman. A történet alapján Benjamin Britten kamara-operát írt.
Cselekménye részletesebben:
- Helyszín: Kelet-Anglia
- Idő: a 19. század közepén
Egy angliai vidéki kastélyban két árva gyermek él: Flora és Miles. Gyámjuk megbízásából új nevelőnő érkezik hozzájuk. A fiatal nő lelkesen fog hozzá munkájához, ám hamarosan megdöbbenten tapasztalja, hogy a gyermekek sötét hatalmak hatása alatt állnak. Miss Jessel, a volt nevelőnő és Quint, az egykori komornyik szellemeivel találkoznak éjszakánként, beszélgetnek velük, és követik utasításaikat. Mrs Grose, a házvezetőnő elmondja, hogy a kastély egykori alkalmazottjai életükben is gonosz emberek voltak, így kísértő árnyalakokként is csak ártó szellemek lehetnek. A nevelőnő elhatározza, hogy felveszi a harcot ellenük, és kiragadja hatalmukból az árvákat. Nagyon nehéz a dolga, mert a gyermekek őt is ellenségként kezelik. Végül a kislányt, Florát sikerül rávennie, hogy Mrs. Grose-zal utazzék el a kastélyból. Már-már úgy látszik, hogy Miles bizalmába is sikerül beférkőznie, de Quint szelleme nem engedi ki hatalmából a kisfiút és ... (a legvégét nem szeretném leírni, olvassátok el).
"Megmérettél a mérlegen, s hiányosnak találtattál..."
Mené tekél parszin, Mené tekél ufarszin: felirat, melyet Baltazár király lakomáján emberi kéz ujjai írtak a palota falára. - Baltazár kir. ittasan elrendelte, hogy hozzák elő az atyja által Jeruzsálemből elrabolt templomi edényeket, s igyanak azokból. „Itták a bort, és dicsérték arany, ezüst, réz, vas, fa és kő isteneiket” Egyszer csak a király látta, hogy egy emberi kéz ujjai írnak a palota falára. Mindent megígért annak, aki megfejti a látottakat, de senki nem volt rá képes.
Akkor a királyné tanácsára a király hívatta Dániel prófétát, aki babiloni fogság miatt az udvarban nevelkedett, s miután megfejtette a kir. atyja, Nebukadnezár álmát, „a tudósok, varázslók, káldeusok és csillagjósok fejévé lett”.
A király megígérte Dánielnek: „ha el tudod olvasni ezt az írást és meg tudod nekem fejteni az értelmét, akkor bíborba öltöztetlek, aranyláncot kapsz a nyakadba és harmadikként uralkodhatsz országomban”.
Dániel visszautasította az ajándékokat, de az írást megfejtette: „...felfuvalkodtál az ég Ura ellen, s az ő házának edényei vannak előtted, ... dicsérted az arany, ezüst, réz, vas, fa és kő isteneket ..., de annak az Istennek, akinek kezében az életed és egész sorsod, nem jutott a magasztalásból”.
Az írás és jelentése: „Mené: Isten számba vette királyságodat, és véget vetett neki. Tekél: megmért a mérlegen, és könnyűnek talált. Parszin: földarabolta országodat, és a médeknek és perzsáknak adta”.- Dánielt bíborba öltöztették, aranylánc került a nyakába, s a király harmadik emberré tette országában. De „Baltazárt, a káldeusok királyát még azon az éjszakán megölték, az országot Dárius foglalta el”.
– Dániel könyve, 5. fejezet, 25-28. ének
*
Rembrandt: Bélsaccár lakomája, 1635 körül. (London, National Gallery)
Rembrandt "új szemmel" olvasta a Bibliát.
A Biblia olvasása közben Rembrandt olyan témákra bukkant, amelyek különösen megragadták képzeletét. A művész keserű sorsa, fájdalmakkal teli pályafutása tükröződik művészetén, s nem utolsósorban az arról a korról alkotott ítélete, melyben élt.
Rembrandt irtózott attól az erkölcsi romlottságtól, kőszívűségtől, álszent prüdériától, amely abban a korban a tehetős holland polgárok körében elharapódzott. Gondolataiban és ennek következtében vásznain, egész művészetében a Biblia eszménye kristályosodik ki.
A hatalom és az erkölcs ambivalenciájára, az igazság melletti elkötelezettségre hívja fel a figyelmet, például a Bélsácár lakomája című képen.
A kompozíción a barokk korszakának szinte minden jellegzetessége felfedezhető: drámai témaválasztás, teatralitás, feszültség. A kép középpontjában áll a keleti öltözékben feszítő Bélsácár király. Fején turbán díszeleg, melynek csúcsán a királyi korona ékeskedik.
Előtte a gazdagon megterített asztalon jól láthatók a Szentélyből elrabolt edények, amelyeket profán célokra használtak fel. A riadt szemű király és udvaroncai, - akiknek arcán és mozdulatain felfedezhetők a meglepettség és a félelem effektusai - értetlenül a falra, ahol megjelenik az isteni kéz, a Dániel könyvbéli idézettel:
"Ekkor ő előle küldetett egy kéznek a töve, s ez az írás pedig, ami feljegyeztetett: mene, mene, tekel, ufarszin"
A megfejtés: mene: megszámlálta Isten királyságodat és befejezte, tekel: megmérettél a mérlegen, s hiányosnak találtattál, ufarszin: elszakíttatott a királyságod és odaadatott Mediának és Perzsiának.
S Dániel jóslata bevált, ugyanazon az éjszakán megöletett Bélsácár király.
Karinthy Frigyes (1887-1938)
Méné, tekel...
Hallgasd meg, aztán mondd utánam ezt:
Versben mondom, hogy jobban megjegyezd.
Szívedbevésem és füledberágom:
Rossz volt embernek lenned a világon,
E korban, melynek mérlege hamis,
S megcsal holnap, mert megcsalt tegnap is.
Délben az ember megkisértetett,
Az éjben sírtak a kisértetek.
Siratták Krisztus gyötrelmes keresztjét,
De a gyilkost megint hősnek nevezték.
A férfi vért ivott s a nő velőt,
Künt a költő bőgött a bolt előtt.
Halottra adtak selymet és brokátot,
Az élő rongyos volt és vért okádott.
Virággal hintették a síri vermet,
Az élő künt a hó alatt didergett.
Hangos szóval esküdtek a koporsón,
Az élő halkan jajgatott a borsón.
Bámult a gyermek, nagy szemét kinyitva,
Az aggok hallgatták, gyáván sunyítva,
De szembeköpte mesterét a hitvány
Piszkos rüpők, a szemtelen tanitvány.
Hajók rohantak égő tűzveszélyben,
A ringyók cifra rongya szállt a szélben,
De a legszebb és a legékesebb
Szemétdombon rohadt el, mint az eb.
Most hát kezem tördelve, sírva kérlek,
Vigyázz, figyelj: készül a tiszta mérleg.
Tedd most szívedbe és füledbe el -
Az értelmét majd megtudod, ha kell.
MÉNÉ, TEKEL - ha érted, vagy nem érted,
Jegyezd meg jól: tenéked szól s teérted.
Egykoron sötétben elmondott dalom,
Mint lángírás, világít a falon.
Jegyezd meg jól: ma szürke szók ezek,
De élni fognak, hogyha én nem élek
S lesznek, ha nem leszek.
Ady Endre: Az Óperenciás tengeren
I.
Pucér mellemet vágyom betakarni
Felhőkkel mint az őszi, csöndes Ég,
Ne táncoljon tovább az Élet rajta:
Most már hadd jöjjenek a mesék.
Száz méter lenne borotvált szakálam,
Öreg az ajkam, fogam is hibás:
Olyan kicsi tenger lett a szivemből
S olyan nagy az Óperenciás.
Hát megpróbálom magam befelhőzni,
Szólni magamról unott a dolog,
Gyűl és dohog őszi mese és felhő,
Burkolt mellemre rágomolyog.
Volt egyszer, sokszor, volt talán ezerszer
Hét mértföldes csizmáju hős, derék
Királyfi, ki szabad mellel elindult
És himm-hámm, elnyelték a mesék.
I.
Pucér mellemet vágyom betakarni
Felhőkkel mint az őszi, csöndes Ég,
Ne táncoljon tovább az Élet rajta:
Most már hadd jöjjenek a mesék.
Száz méter lenne borotvált szakálam,
Öreg az ajkam, fogam is hibás:
Olyan kicsi tenger lett a szivemből
S olyan nagy az Óperenciás.
Hát megpróbálom magam befelhőzni,
Szólni magamról unott a dolog,
Gyűl és dohog őszi mese és felhő,
Burkolt mellemre rágomolyog.
Volt egyszer, sokszor, volt talán ezerszer
Hét mértföldes csizmáju hős, derék
Királyfi, ki szabad mellel elindult
És himm-hámm, elnyelték a mesék.
Ady Endre: Az Óperenciás tengeren
II.
Szép Csiny-országban sok volt a róka,
Sok volt a jegyző és sok a pap,
Sok volt a csalás és szerelem
S bolond, aki a fűbe harap
S szép Csiny-országban csak a kék róka
Agglegény csak a kék róka maradt.
Titkos Messzéből jött Csiny-országba
Mostohák közzé, ő, idegen,
Kék volt és kék volt a szeme is
S elnézett a fűrge himeken
Szép láthatatlant nézett és látott
S forrott vére az őszi hidegen.
Egyszer egy őszi nagy csinytevéskor
Barna, kormos lett két friss kék szeme,
Látta fajtája asszonyait
S tudta, hogy fogytán a melege,
Hörgött a Messze vén, kék rókája.
Jaj, jaj, jaj, a Közel be kellene.
Nyugat ˇ 1911. 19. szám
II.
Szép Csiny-országban sok volt a róka,
Sok volt a jegyző és sok a pap,
Sok volt a csalás és szerelem
S bolond, aki a fűbe harap
S szép Csiny-országban csak a kék róka
Agglegény csak a kék róka maradt.
Titkos Messzéből jött Csiny-országba
Mostohák közzé, ő, idegen,
Kék volt és kék volt a szeme is
S elnézett a fűrge himeken
Szép láthatatlant nézett és látott
S forrott vére az őszi hidegen.
Egyszer egy őszi nagy csinytevéskor
Barna, kormos lett két friss kék szeme,
Látta fajtája asszonyait
S tudta, hogy fogytán a melege,
Hörgött a Messze vén, kék rókája.
Jaj, jaj, jaj, a Közel be kellene.
Nyugat ˇ 1911. 19. szám
SENECA: ERKÖLCSI LEVELEK
FORDÍTOTTA
Kurcz Ágnes
7. LEVÉL
Kérded, mi az, amit különösképpen el kellene kerülnöd. A tömeg. Még nem bízhatod magad rá veszélytelenül. Én legalábbis beismerem esendőségemet: sohasem azzal a jellemmel térek haza, amellyel otthonról elindultam. Valami felkavarodik abban, amit már rendbe szedtem, valami visszalopakodik abból, amitől elfutottam.
Úgy vagyunk mi is, ha lelkünk hosszadalmas bajából felépül, mint a betegek, akiket annyira megviselt a hosszas gyengélkedés, hogy sehova sem lehet őket ártalom nélkül kivinni. A nagy tömegben forgolódni káros - tudtunkon kívül egytől egyig mindenki kedvet csinál valamilyen vétekhez, megbélyegez vele vagy ránk akasztja. Kétségtelen: minél nagyobb csődületbe keveredünk, annál nagyobb ez a veszély.
Semmi sem oly káros a jó erkölcsökre, mint elüldögélni a színielőadások mellett, akkor ugyanis a gyönyörködés könnyű utat nyit a becsusszanó bűnöknek. Mit akarok ezzel mondani? Fösvényebben térek haza, becsvágyóbban, bujábban, sőt még kegyetlenebbül és embertelenebbül, mert emberek között voltam.
FORDÍTOTTA
Kurcz Ágnes
7. LEVÉL
Kérded, mi az, amit különösképpen el kellene kerülnöd. A tömeg. Még nem bízhatod magad rá veszélytelenül. Én legalábbis beismerem esendőségemet: sohasem azzal a jellemmel térek haza, amellyel otthonról elindultam. Valami felkavarodik abban, amit már rendbe szedtem, valami visszalopakodik abból, amitől elfutottam.
Úgy vagyunk mi is, ha lelkünk hosszadalmas bajából felépül, mint a betegek, akiket annyira megviselt a hosszas gyengélkedés, hogy sehova sem lehet őket ártalom nélkül kivinni. A nagy tömegben forgolódni káros - tudtunkon kívül egytől egyig mindenki kedvet csinál valamilyen vétekhez, megbélyegez vele vagy ránk akasztja. Kétségtelen: minél nagyobb csődületbe keveredünk, annál nagyobb ez a veszély.
Semmi sem oly káros a jó erkölcsökre, mint elüldögélni a színielőadások mellett, akkor ugyanis a gyönyörködés könnyű utat nyit a becsusszanó bűnöknek. Mit akarok ezzel mondani? Fösvényebben térek haza, becsvágyóbban, bujábban, sőt még kegyetlenebbül és embertelenebbül, mert emberek között voltam.
Old Fisherman - "Dying Seneca". Rómában talált, 2.sz-i hellenisztikus szobor - kiegészített római - másolata. Márvány, alabástrom. Musée du Louvre.
Hát még azt sem értitek, hogy a rossz példa visszaüt azokra, akik szolgáltatják? Adjatok hálát a halhatatlan isteneknek, hogy olyannak tanítjátok a kegyetlenséget, aki nem tudja megtanulni. El kell vonni a tömegtől a gyönge, a jóra még nemigen szilárd lelket: könnyen csapódik a többséghez.
Sókratést, Catót és Laeliust is kivetkőztethette volna erkölcseiből egy hozzájuk nem hasonló sokaság: annál kevésbé képes közülünk, akik igencsak munkálkodunk még szellemünkön, bárki is állani a nagy haddal ránk zúduló bűnök rohamát.
A dőzsölés vagy kapzsiság egyetlen példája sok rosszat szül: házad élvhajhász barátja fokozatosan erőtlenné tesz és elpuhít, a gazdag szomszéd felkelti benned a sóvárgást, a rosszindulatú pajtás mindent - legyen akármilyen hófehér és egyöntetű - bever a maga ragyájával; mit gondolsz, mi lesz azokból az erkölcsökből, amelyek ellen az egész világ támadást intéz?
Szükségszerűen vagy utánoznak, vagy utálnak. Pedig mind a kettőt el kell kerülni: ne légy hasonló a rosszakhoz csak azért, mert sokan vannak, s ne légy a sokaságnak ellensége sem azért, mert nem hasonlítanak hozzád. Zárkózz önmagadba, ahányszor csak teheted. Azokkal érintkezz, akik téged jobbá akarnak tenni; azokat lásd szívesen, akiket te tudsz jobbá tenni. Kölcsönössé válik ez - az emberek tanulnak, miközben tanítanak.
Nincs okod rá, hogy szellemed fitogtatásának dicsszomja téged középre állítson, hogy felolvasást vagy vitát rendezz - nem bánnám akkor, ha a népnek megfelelő portékád volna; de senki sincs, aki képes volna téged megérteni. Talán egy-kettőre rábukkansz, és még ezeket is formálnod s képezned kell arra, hogy megértsenek. "Hát kinek tanultam annyit?" Nincs miért félned, hogy kárba vész a fáradságod: magadnak tanultál.
De hogy ma ne csak magamnak tartsam meg, amit tanultam, közlöm veled, milyen három, körülbelül azonos értelmű mondásra leltem; az egyikkel ez a levél adósságot törleszt, a másik kettőt fogadd előlegül.
Démokritos mondja: "Nekem egy ember annyi, mint az egész nép, és a nép annyi, mint egy ember." Jól felelt az is, akárki volt - kétes ugyanis a szerző személye -, mikor megkérdezték tőle, miért tűz ki célul akkora buzgalommal egy olyan művészetet, amely csak a legkevesebbekhez jut el: "Elég nekem a kevés, elég az egy is, elég, ha senki sincs." Remek a harmadik mondás is, amit Epikuros egyik, tanaikat valló társának írt: "Ezt pedig nem sokaknak, hanem neked; mert elég nagy közönség vagyunk mi egymásnak." Ezt szívleld meg, Luciliusom, hogy megvethesd a többek helyesléséből fakadó gyönyörűséget. Sokan dicsérnek téged. Talán bizony volna miért tetszeni magadnak, ha csupán az vagy, akit sokan megértenek? Értékeid befelé tekintsenek.
Élj egészségben!
*
Eduardo Barrón - Nero and Seneca, Cordoba
A Louvre-Seneca szobor (XVII-XVIII. sz. egyik lepnépszerűbb szobra) - párhuzam: Rubens festménye.
Történet: Tacitus: Seneca halála; kr. u. 65-ben Nero udvarában a Piso-féle összeesküvés megbukik, véres bosszú; Seneca Nero nevelője, régens, hatalmának legfőbb támasza; Nero öngyilkosságra szólítja fel.
A Louvre-Seneca azt a pillanatot ábrázolja, amikor forró vizes medencébe állva, a vérkeringés gyorsulása miatt felvágja az ereit, és utoló erejéig diktálja bölcsességét tanítványainak;
Sztoikus bölcs figurája, aki nyugalommal néz szembe a halállal, és megőrzi emberi méltóságát.
Ilyennek látják a Louvre-Senecát a rubensi korban.
Peter Paul Rubens - Seneca halála (1612/13). Düsseldorf Gallery
Koncz István: Seneca halála
Vajon hitte-e, hogy erkölcse s igaza védheti létét,
s a hazugság őrjöngő démona majd hőköl?
Ó, a hazugság, - s a zsarnok félelme rettenetes,
sanda gyanú s ajzott önbizalom mint keselyű köröz...
Ó, vajon tudta-e, hogy igaza s erkölcse csak ócska vigasz,
s meg kell dögölni ahhoz, hogy diadalmaskodjon majdan a példa?
Jacques-Louis David - Seneca halála (1773). Musée du Petit-Palais, Parigi
Vajon hitte-e, hogy erkölcse s igaza védheti létét,
s a hazugság őrjöngő démona majd hőköl?
Ó, a hazugság, - s a zsarnok félelme rettenetes,
sanda gyanú s ajzott önbizalom mint keselyű köröz...
Ó, vajon tudta-e, hogy igaza s erkölcse csak ócska vigasz,
s meg kell dögölni ahhoz, hogy diadalmaskodjon majdan a példa?
Jacques-Louis David - Seneca halála (1773). Musée du Petit-Palais, Parigi
Lucius Annaeus Seneca: Erkölcsi levelek
114. LEVÉL
114. LEVÉL
Azt kérded, miért terjedt el bizonyos időszakokban romlott stílusú beszédmód, s hogyan vált bizonyos vétekre fogékonnyá a szellem úgy, hogy egyszer a dagályos, máskor a szaggatott s ária-formán felépített előadás divatozik. Miért kedvelték olykor a merész s a hihetőség hatáŹrát túllépő érzelmeket, olykor meg az elharapott, homályos szentenciákat, melyekből többet kellett kihallani, mint meghallani? Miért akadt korszak, amely szemérmetlenül élt a szóképŹhasználat jogával? A választ nap mint nap hallod, úton-útfélen, a görögöknél közmondás lett belőle: "olyan a stílus, amilyen az élet".
Márpedig, mint ahogy mindenkinek a cselekvése hasonlít a kifejezéséhez, úgy a kifejezésmód is olykor utánozza a közerkölcsöket, ha az állam fegyelme megbomlik, s az élvezetek martaléka lesz. Az általános kicsapongás jele a féktelen stílus, mikor nemcsak egy-két esetben fordul elő, hanem szívesen látják és el is fogadják. Nem lehet más színezetű a tehetség, más a lélek. Ha a lélek egészséges, kiegyensúlyozott, komoly, mértéktartó, a tehetség is magvas és higgadt; ha azt megrontották, ez is megfertőződik. Nem látod, ha a lélek elbágyad, az ember húzza-vonja magát, s lábai is ellustulnak? Ha pedig elnőiesedik, magában a járásban is feltűnik az elpuhultság? Ha kemény és ádáz, meggyorsítja a lépést? Ha őrjöng, vagy ami hasonlít az őrjöngéshez: haragszik, a test mozgása is viharos lesz - nem megy, hanem sodródik? Nem gondolod, mennyivel inkább így van ez a tehetséggel, hisz az a lélekkel teljesen összefonódott? A lélek formálja, neki engedelmeskedik, tőle kér törvényt.
Maecenas életmódja ismeretesebb annál, hogy most elmeséljem, hogyan sétált, milyen finnyás volt, mennyire szeretett szem előtt lenni, menynyire nem akarta, hogy bűnei rejtve maradjanak. No és? Stílusa nem éppolyan pongyola, mint amilyen lompos ő maga is? Nem olyan feltűnőek szavai, mint megjelenése, kísérete, háza, felesége? Kiváló szellem lett volna, ha erre egyeneŹsebb úton törekszik, ha nem menekül attól, hogy megértsék, ha nem folyt volna szét még stílusa is. Látni fogod hát, hogy ékesszólása a részeg emberéhez hasonlít: burkolt, tele kitérőkŹkel és szabadossággal. Mi siralmasabb, mint a "folyó erdőkkel befont partja"? Nézd, hogy "szántják a medret sajkákkal s a gázlóban kanalazva eresztik maguk mellett a kerteket". No és ha valaki "egy nő fürtjeit fodorítja, galambcsókokat vált és sóhajtozni kezd, mint mikor leszegett fejjel dúlnak-fúlnak az erdő királyai". "Gyógyíthatatlan banda: a lakomán pillantásuk mindent ízekre szed, s butykos mellől leskelik a házat, s reménykedésükkel hajtják be a halált." "A védszellem alig tanúja saját ünnepének." Vagy: "A viaszgyertya vékony belei és a sótól sustorgó dara." "A tűzhelyet megkoszorúzza az anya vagy a feleség."
Mikor ezeket olvasod, nem jut-e rögtön eszedbe, hogy írójuk mindig leeresztett tunikával járt-kelt a városban? Hiszen akkor is, amikor Caesart helyettesítette távollétében, fityegő tunikában adta ki a jelszót. Nem jut-e rögtön eszedbe, hogy ez az ember jelent meg a bírói emelvényen, a szószéken, minden nyilvános ülésen úgy, hogy köpenyébe burkolta fejét, két fülét hagyva szabadon - pontosan, ahogy a bohózatban a gazdagok szökevényei? Hogy mikor javában tombolt a polgárháború, s a város rettegésben és fegyverben állt, ez kísértette magát az utcán két herélttel, akik mégis inkább voltak férfiak, mint ő? Hogy ez nősült ezerszer, noha csak egy felesége volt? Ezek az oly nyakatekerten szerkesztett, oly hanyagul odavetett, annyira az általános szokás ellen felépített kifejezések jól mutatják, hogy életmódja sem volt kevésbé furcsa, fonák, egyedülálló. Igen nagy dicséretben részesült szelídsége miatt: kímélte a kardot, tartózkodott a vérontástól, semmi mással nem mutatta meg, mire képes, mint szabados életmódjával.
De ezt a dicséretet is lerontja szörnyszülött stílusának fenti csemegéivel. Lelepleződik ugyanis, hogy nem puhaszívű volt, hanem puhány. Kézzelfoghatóan bizonyítják bárkinek kacifántos mondatszerkezetei, a tótágast állított szavak, a csodálatos gondolatok - amelyek gyakran hatalmasak, de a kifejezés során elernyednek -, hogy a jó szerencse túlságosan megzavarta fejét.
Ez pedig olykor az ember hibája, olykor a korszaké. Ahová a szerencse nagy ívben szórta a pompát, ott először a testápolásra fordítanak nagyobb gondot, azután a belső berendezést veszik munkába, azután magával a házzal kezdenek törődni: táguljon akkorára, mint egy falu, a tengeren túlról szállított márvány csillogtassa falait, teteje tarkálljon az aranytól, a mennyezet fényét a padló fénye verje vissza. Azután a lakomára terjed a pompa, itt újdonságokkal s a megszokott étrend fölforgatásával vadásznak tetszésre - ami rendszerint bevégzi a lakomát, azt most elsőnek tálalják, amit eddig az érkezőknek adtak, most a távozóknak adják. Miután hozzáŹidomult a lélek, hogy undorodjon a mindennapitól, s a megszokott dolgok számára már szegényesek, stílusában is elkezdi keresni az újszerűt, hol régi, használatból kikopott szavakat idéz és éleszt fel, hol ismeretleneket költ vagy forgat ki, hol pedig - ami csak nemrég kapott lábra - csinosnak tartja a vakmerő szóképeket, sűrű használatukat. Egyesek megnyesegetik gondolataikat, s azt remélik, jóindulatot keltenek, ha a mondás lebeg, s a hallgatóban kételyeket ébreszt felfogóképessége iránt. Mások nem eresztik el a gondolatot, egyre nyújtják. Vannak, akik még csak nem is jutottak el a hibáig - hiszen feltétlenül beleesel, ha nagy fába vágod a fejszédet -, de rajonganak magáért a hibáért. Így hát akárhol látod, hogy a romlott stílus tetszést arat, ott kétségtelenül az erkölcs is letért az egyenes útról.
Ahogyan a lakmározásban s az öltözködésben megnyilvánuló fényűzés az állam betegségéről árulkodik, úgy a korlátokat nem ismerő stílus, ha eluralkodik, azt mutatja, hogy a lélek is, melyből a szavak kiszállnak, elbukott. Ne csodálkozz persze, hogy a romlott beszéd nemcsak az alacsonyabb rendű hallgatóság körében terjed, hanem a kimosakodottabb tömegben is, hiszen csak togájuk különbözik, nem ítélőképességük. Azon inkább csodálkozhatsz, hogy nemcsak a bűnösöket, hanem a bűnöket is magasztalják. Mert ez mindig így történik: nincs olyan elragadó szellem, amelynek ne volna mit megbocsátani. Nevezz meg tetszés szerint egy híres embert: elmondom, mi az, amit kora elnézett neki, s mi az, amin tudatosan keresztülnézett. Sok olyan embert nevezhetek meg, akinek nem ártottak a bűnök, s néhány olyat is, akinek előnyére voltak.
Megnevezhetek, ismétlem, igen nagy hírű és csodálatos példának elénk állított írókat: megsemmisítené művüket a javítás, hiszen hibáik annyira bele vannak ágyazva erényeikbe, hogy azokat is magukkal sodornák.
Tegyük hozzá, hogy a stílusnak nincsenek meghatározott szabályai: az egy helyben nem sokáig veszteglő társadalmi szokás csereberéli. Sokan más századból kölcsönöznek szavakat, a tizenkét tábla nyelvén beszélnek. Nekik Gracchus, Crassus és Curio túlságosan pallérozott és újmódi, ők egészen Appiusig, Coruncianusig mennek vissza. Mások viszont azzal, hogy csakis az elcsépeltet, elhasználtat választják, belehullanak a sárba. Mindkét stílus romlott, eltérő módon; pontosan úgy, hidd el, mintha csakis ragyogó, hangzatos, költői szavakat akarnál leírni, s a nélkülözhetetlen mindennapiakat kerülnéd. Ezt éppoly vétkesnek mondom, mint amazt; az egyik a kelleténél jobban piperézi, a másik a kelleténél jobban elhanyagolja magát; az még a lába szárán is kitépdesi a szőrt, ez még a hóna alatt sem.
Térjünk át a mondatszerkesztésre. Hányfajta vétket soroljak fel e téren? Egyesek a darabos, szaggatott mondatot kedvelik, szántszándékkal felkavarják, ami békésen folydogált, azt akarják, hogy a részek egy-egy döccenéssel kapcsolódjanak. Férfiasnak, erőteljesnek vélik mindazt, ami egyenetlenségével megüti a fület. Mások már nem mondatot szerkesztenek, hanem dallamot: annyira behízelgő, annyira lágyan hullámzó. Mit mondjak arról, ahol a szavak szerteszaladnak, és hosszas várakozás után, nagy nehezen érkeznek vissza a záradékhoz? Vagy a lassan kikerekedő cicerói mondatról, amely szelíden visszafogva lejt, mindig egyformán, természetének, ütemének megfelelően? Nemcsak akkor hibás minőségileg a gondolat, ha kicsinyes, gyermeteg, vagy elrugaszkodó s messzebbre merészkedik, mint ahogy az illem engedi, hanem ha virágos, túlcukrozott, ha semmibe vész, és hatástalanul csupáncsak elhangŹzik. E hibákat egy ember honosítja meg, akinek ékesszólása irányadó, a többiek utánozzák, és továbbadják egymásnak.
Így Sallustius fénykorában az elharapott mondatok, a vártnál előbb kikerekedő kifejezések s a homályos rövidség volt divatban. A ritka józan L. Arruntius, a pun háborúk történetírója, Sallustius követője volt, s az ő előadásmódjára törekedett. Sallustiusnál olvassuk: "Ezüstön csiholt hadsereget" - azaz pénzen szerzett. Arruntius rajongani kezdett a szóért, minden oldalra leírta. Egy helyen azt mondja: "futást csihol a mieinkből", másutt: "Hierón, Syracusae királya, háborút csiholt", megint másutt: "ez a hír csiholta ki a panorŹmosiakból a meghódolást a rómaiaknak". Kóstolót akartam adni; az egész könyvet átszövik ezek a kifejezések. Ami Sallustiusnál ritka volt, nála gyakran s majdnem megszakítás nélkül fordul elő, nem ok nélkül: Sallustius tudniillik ráakadt, ő viszont kereste. Látod hát, mi következik abból, ha valakinek a hibája példa lesz? Sallustius "telelő vizek"-ről beszélt. Arruntius a pun háborúkról írott első könyvében így szól: "Hirtelen telelt a vihar." S másutt, mikor azt akarja mondani, hogy hideg volt az év: "az egész év telelt".
Megint máshol: "Innen hatvan, a katonákon és a szükséges matrózokon kívül mással meg nem rakott teherhajót küldött a telelő széllel." Szüntelenül, mindenhová beleszúrta ezt a szót. Valahol ezt mondja Sallustius: "A polgárháborúkban az igaz és a méltányos hírére ront." Arruntius nem bírta megállni, hogy ne írja bele mindjárt első könyvébe: "roppant hírek" kavarognak Regulusról.
Tehát ezek s az ilyesfajta hibák, melyeket az utánzás nyomott rá valakinek a stílusára, nem árulkodnak se laza erkölcsről, se romlott lélekről, hiszen egy ember indulatait csak egyedi, belőle magából származó tulajdonságok alapján ítélheted meg: haragos ember beszéde haragos, az izgatotté kapkodó, az elpuhulté lágy és habozó. Ezt azoknál láthatod, akik vagy kitépik szakállukat, vagy csak megtépázzák; az ajkak körül teljesen lenyírják és lekaparják, az arc más részén pedig megtartják és hosszúra növesztik; rikító színű csuklyaköpenyt vesznek fel, átlátszó togát, csupa olyasmire van kedvük, amin az ember szeme megütközik: ingerlik és magukra vonják; azt se bánják, ha az emberek elítélik őket, csak megnézzék. Ilyen Maecenas stílusa és mindazoké, akik nem véletlenül botlanak meg, hanem tudva és akarattal. Ez nagy lelki hibából ered; miként borozáskor sem akadozik előbb a nyelv, csak ha az értelem nem bírja már el a ránehezedő terhet, megroggyan és elvész, úgy a nyelv részegsége - hisz mi másnak nevezhetném? - nincs terhére senkinek, csak ha a lélek tántorog.
Ezért legyen a lélekre gondod: tőle jön a gondolat, tőle a szavak, tőle kapjuk a tartást, az arckifejezést, a járásmódot. Ha ő ép és egészséges, a stílus is erőteljes, szilárd, férfias; ha elterül, minden más utánazúdul.
Míg ép a király, mind egyet akarnak;
elvesztik: megbomlik a frigy.
A mi királyunk: a lélek, míg ez ép, a többiek ellátják feladatukat, engedelmeskednek, szót fogadnak: ha kissé meginog, azonnal bizonytalanná válnak. Ha pedig utat engedett a gyönyörnek, képességei és cselekedetei is elernyednek, s bágyadtság, cseppfolyósság jellemzi minden törekvését.
Ha már ezt a hasonlatot vetettem fel, megmaradok mellette: lelkünk egyszer király, másszor zsarnok. Király, ha a tiszteletre érdemes dolgokat tartja szem előtt, ha a rábízott test üdvével törődik, és semmi gyalázatra, semmi aljasságra nem kényszeríti; ám ha nem tud uralkodni magán, ha sóvár, elkényeztetett, felveszi a baljós, átkos nevet, és zsarnok lesz. Akkor féktelen szenvedélyek ragadják el és hajszolják; kezdetben ugyan nagyon vidámak, mint a nép, melyet hiába halmoznak el a veszedelmes adományokkal, amit nem tud elnyelni, legalább összeŹtapogatja. Mikor pedig a betegség fokról fokra elsorvasztja az erőt, és a bujaság az agyvelőbe s az idegekbe hatol, a lélek mindannak láttán, amelyre fene mohóságával alkalmatlanná tette magát, ujjong; saját gyönyöre csupán, ha a másokéban gyönyörködik, mint azoknak a kéjeknek előmozdítója és tanúja, melyeknek élvezetétől éppen habzsolásukkal fosztotta meg önmagát. Nem akkora öröm számára, hogy a kellemes dolgoknak bővében van, mint amekkora keserűség, hogy nem ereszthet le minden ínyencséget a torkán és a belein, hogy nem hentereghet a rimák és az örömfiúk egész csapatával, s fájlalja, hogy boldogságának nagy része testi képességeinek korlátozott volta miatt oda.
Hát nem őrület-e, Lucilius: senki sem méri fel, hogy halandó, hogy gyönge; nem őrület-e: senki se méri fel közülünk, hogy csak egyes ember? Nézd konyháinkat, a tűzhelyek közt futkosó szakácsokat: hihető-e, hogy egyetlen gyomor számára készül ekkora sürgés-forgással az étel? Nézd mohos pincéinket, nemzedékek szüretével teli kamráinkat: hihető-e, hogy egyetlen gyomornak rekesztik oda az annyi évet, annyi tájat látott borokat? Nézd, hány helyen forgatják a földet, hány ezer telepes szánt és ás: hihető-e, hogy egyetlen gyomor számára vetnek Siciliában is, Afrikában is? Józanok lennénk, s korlátoznánk vágyainkat, ha ki-ki önmagát s egyúttal testi képességét is felmérné, s ismerné, milyen keveset fogad be, milyen kevés ideig. Mégis, semmi sincs úgy hasznodra a mindenre kiterjedő mértéktartásban, mint a sűrű elmélkedés arról, hogy rövid az élet, és e rövidség is bizonytalan: bármit teszel, légy tekintettel a halálra.
Élj egészségben!
<big><big> Róth Miksa: Pax
<small>üvegmozaikok</small></big></big>
Róth Miksa, "császári és királyi üvegfestő és mozaikműves", - ahogyan magát nevezte - a 20. század egyik leKét olasz munkás tanította meg neki ennek a mesterség titkait. Ezután újított az eljárásokon. Ennek során együttműködött Zsolnay Vilmossal, az ő eozinját igyekezett alkalmazni munkáiban.gnagyobb üvegfestő művésze volt. De a mozaikkészítés magyarországi
meghonosítása is Róth Miksa nevéhez fűződik. Két olasz munkás tanította meg neki ennek a mesterségbeli titkait. Ezután még újított is az eljárásokon.
Nemzetközi elismertségét bizonyítja, hogy 1900-ban, a párizsi világkiállításon a Pax és Felkelő nap című, opalizáló üvegből készült mozaikkompozíciójával ezüstérmet nyert, az 1904-es St.Louis-i világkiállításon pedig aranyérmet a mozaikmunkáival. Itt állították ki Az élet fája című gránátalmás mozaikot is.
Az élet fája
Felkelő nap (1900, üvegmozaik, 171x176 cm)
Elkészítette többek között a Széchenyi fürdő mozaikjait is. De munkái megtalálhatóak Marosvásárhelytől Mexico City-ig, a világ minden részén. A Mexikóvárosi Teatro Nacional építésze a nézőtér fölé óriási üvegmennyezetet, és a színpadnyílást keretező mozaikképet tervezett, amelynek kivitelezését Róth Miksa végezte művészi munkatársként.
A Széchenyi fürdő kupolamozaikja - Helios a Napisten vágtat Quadriga fogatán
A Széchenyi fürdő - a Róth Miksa által készített mozaik részlete - vízforrás
A Széchenyi fürdőbeli mozaik részlete - a görög fürdőkultúra ábrázolása
<small>üvegmozaikok</small></big></big>
Róth Miksa, "császári és királyi üvegfestő és mozaikműves", - ahogyan magát nevezte - a 20. század egyik leKét olasz munkás tanította meg neki ennek a mesterség titkait. Ezután újított az eljárásokon. Ennek során együttműködött Zsolnay Vilmossal, az ő eozinját igyekezett alkalmazni munkáiban.gnagyobb üvegfestő művésze volt. De a mozaikkészítés magyarországi
meghonosítása is Róth Miksa nevéhez fűződik. Két olasz munkás tanította meg neki ennek a mesterségbeli titkait. Ezután még újított is az eljárásokon.
Nemzetközi elismertségét bizonyítja, hogy 1900-ban, a párizsi világkiállításon a Pax és Felkelő nap című, opalizáló üvegből készült mozaikkompozíciójával ezüstérmet nyert, az 1904-es St.Louis-i világkiállításon pedig aranyérmet a mozaikmunkáival. Itt állították ki Az élet fája című gránátalmás mozaikot is.
Az élet fája
Felkelő nap (1900, üvegmozaik, 171x176 cm)
Elkészítette többek között a Széchenyi fürdő mozaikjait is. De munkái megtalálhatóak Marosvásárhelytől Mexico City-ig, a világ minden részén. A Mexikóvárosi Teatro Nacional építésze a nézőtér fölé óriási üvegmennyezetet, és a színpadnyílást keretező mozaikképet tervezett, amelynek kivitelezését Róth Miksa végezte művészi munkatársként.
A Széchenyi fürdő kupolamozaikja - Helios a Napisten vágtat Quadriga fogatán
A Széchenyi fürdő - a Róth Miksa által készített mozaik részlete - vízforrás
A Széchenyi fürdőbeli mozaik részlete - a görög fürdőkultúra ábrázolása
Marosvásárhely. Közigazgatási (balra) és Kultúrpalota (jobbra)
A külső mozaikok is Róth Miksa művei. A legjobb magyar művészek vettek részt a tervezésében és a kivitelezésben.
A tükörteremben lévő ablakok kivitelezését Róth Miksa végezte Nagy Sándor terve alapján. A képen látható jelenetek:
Budai Ilona
Júlia szép leány
Kádár Kata (részlet)
Szép Salamon Sára (részlet)
Júlia szép leány 1913
Az üvegablak Nagy Sándor (1869-1950) tervei alapján készült
A külső mozaikok is Róth Miksa művei. A legjobb magyar művészek vettek részt a tervezésében és a kivitelezésben.
A tükörteremben lévő ablakok kivitelezését Róth Miksa végezte Nagy Sándor terve alapján. A képen látható jelenetek:
Budai Ilona
Júlia szép leány
Kádár Kata (részlet)
Szép Salamon Sára (részlet)
Júlia szép leány 1913
Az üvegablak Nagy Sándor (1869-1950) tervei alapján készült
marcus aurelius
Mit jelent az, hogy magam? - Értelmedet! - De én nemcsak értelem vagyok!
(...)
Minden lény valamire született: a ló is, a szőlő is. Mit csodálkozol?
Hélios is azt mondja: valamilyen munkára születtem, akárcsak a többi istenek. Hát te mire születtél?
(...)
Ne légy zavarodott, hiszen minden a közös természet törvénye szerint igazodik.
Még egy kis idő, s már nem létezel, nem vagy sehol.
http://mek.oszk.hu/00600/00606/00606.htm#1
Mit jelent az, hogy magam? - Értelmedet! - De én nemcsak értelem vagyok!
(...)
Minden lény valamire született: a ló is, a szőlő is. Mit csodálkozol?
Hélios is azt mondja: valamilyen munkára születtem, akárcsak a többi istenek. Hát te mire születtél?
(...)
Ne légy zavarodott, hiszen minden a közös természet törvénye szerint igazodik.
Még egy kis idő, s már nem létezel, nem vagy sehol.
http://mek.oszk.hu/00600/00606/00606.htm#1
