Hírek Kuncze Gábor szerint, ha igaz a vád, a kormány nem éli túl a botrányt: „az elsodorná a kormányzatot”

Súlyos állítást kommentált Kuncze Gábor a KlikkTV-ben: ha valóban köze lenne a magyar kormánynak az ukrajnai templom elleni támadáshoz, az szerinte megrendítené a teljes rendszert.

Kuncze Gábor szerint, ha igaz a vád, a kormány nem éli túl a botrányt: „az elsodorná a kormányzatot”

Kuncze Gábor szerint súlyos következménye lenne, ha kiderülne a magyar kormány érintettsége a palágykomoróci templom elleni támadásban/Fotó: ATV

Kuncze Gábor, korábbi belügyminiszter a KlikkTV Mélyvíz című műsorában reagált Rácz András Oroszország-szakértő vasárnapi Facebook-bejegyzésére, amely szerint a palágykomoróci templom elleni támadásban „jó eséllyel benne volt” a magyar kormány.Bár Kuncze hangsúlyozta, hogy reméli, ez nem igaz, az érveket, amelyeket Rácz felsorolt, „elgondolkodtatónak” nevezte.

„Az elsodorná a kormányzatot”
– szögezte le Kuncze Gábor, volt belügyminiszter.

Szerinte jól látszik, hogy a Fidesz következő kampányának középpontjába az ukrán kérdés kerül, amit a miniszterelnöki nyilatkozatok, a pártkommunikáció és a Sebestyén József haláláról szóló sajtókampány is alátámaszt. Ebbe a narratívába illeszkedik szerinte a mostani ügy is.

„Olyan, mintha nekik találták volna ki”
– fogalmazott Kuncze a történtekről.

Felidézte az 1990-es évek fővárosi robbantássorozatát, amikor a cél nem a személyi sérülés volt, hanem a médiavisszhang: szerinte akkor is egy politikai narratíva felépítése volt a cél. Ha most is politikai céllal történt volna az ukrajnai támadás, és ebben valóban lenne magyar kormányzati érintettség, az Kuncze szerint rendszerszintű válsághoz vezethetne.

1753265030830.jpeg
 
Annyiszor keltették már az orbán-kormány végét hogy meg sem tudom számlálni.
Csak mindig elfelejtik hogy a média a kormány kezében van.
Esélyük sincs az ilyen megszólalásoknak.
Ha az M1, M2, Duna , Duna World , TV2 azt mondja hogy ezt a hazaárulók terjesztik akkor ennyi volt a lufi kipukkant.
Nem kellene ennyire lebecsülni a kormányt.
 
Pedig ez a Rácz ez igazi tévedhetetlen szakérto.
Annó nem is reg ketseget kizaroan bebizonyitotta, hogy az ésdzaki áramlatot az oroszok robbantottak fel.
Tételesen cáfolta azt az ukran allitast is, hogy Zelenszkij az olajvezetek felrobbantasaval fenyegetodzott.
mondvan: "Szóval összességében az, hogy február közepén egy elkeseredett, kimerült, túlhajtott Zelenszkij (ne feledjük, ekkor már egy éve háború van) dühében azt kiabálja az egyik miniszterének, hogy fel kellene robbantani a Barátság-olajvezetéket, önmagában még nem különösebben drámai fejlemény. Valószínűleg ennél sokkal durvább dolgok is elhangzottak már Moszkvában is, Kijevben is az elmúlt tizenöt hónapban...."
De az is érdekes és tanulsagos volt, ahogy a televizioban elmagyarazta hogy a képeken láthato támadásban elpusztult orosz tankok az ukranok vakmerosegenek koszonhetoek. Igaz kesobb(vagy fel ora mulva) paran csodalkoztak az interneten, hogy azok a "dramai" képkockak a tank of war nevu jatekbol kikopizott reszletek, de szerintem ezeken az aprosagokon(és még párszaz bakin) nem szabad felakadni.
Ha ő azt mondja, hogy Orbasn és Rogan az éj leple alatt beosont ukrajnaba és provokaciot hajtott végre, ez tuti igy van!
 
Beosont orbán és rogán??
Sokkal rosszabb a helyzet a gyülölet amit ŐK szítanak sokkal mélyebben beivódik az emberekbe mint egy osonás...
Lásd migránsok...brüsszel Soros...stb
Akkora kárt okoznak intellektuálisan hogy lehetséges hogy év tizedek sem lesznek elegek hogy ezt kigyomlálják az emberekből.
Benézett vagy átverték a tankokkal ki tudja? Számít?
Elég a kastély olvasgatni ott is van bőven marhaság.
 
Értem én..vagyis...
Szoval a Rácz féle teoriaval nem is kell foglalkozni, a fontos hogy eliteljunk, mert a gyulolet belénk ivodott vagy hogy is van...
Osonni lehet szitani nem lehjet.
Fejbelovest sem lehet, vagyis azt lehet mert Orbanra vonatkozott, mert biztos osont, és mindezt intellektualisan izé...

Szoval szep volt.
Raczot ráadásul átverték a tanklokkal, meg a felrobbantassal is, neki azt mondta Zelenszkij hogy nem mi voltunk, hanem az Orban ürgeborbe...

Na jovan még emesztenmem kell
 
"Sokkal rosszabb a helyzet a gyülölet amit ŐK szítanak sokkal mélyebben beivódik az emberekbe mint egy osonás... Lásd migránsok...brüsszel"

Így igaz.... A saját példámon is tudom bizonyítani, pedig én aztán rühellem a fityeszt, mint a sz*rt:
A minap egy könyvben lapozgatva megakadt a szemem egy szón: BRÜSSZEL!... Kapásból a kúrmány brüsszelezése ugrott be, holott a szövegben arról volt szó, hogy Jósika Miklós regényíró a '48-as szabadságharc leverése után abban a városban élt...
Ennyire hatnak mindenkire ezek a sulykolások... :(
A szavakra rárakódik egy réteg... egy hamis, elfogult, gyűlölködő réteg...
 
Osonni lehet szitani nem lehjet.
Ki oson??? Szerintem senki!! Gyűlölet azt a kormány szítja.
Fejbelovest sem lehet, vagyis azt lehet mert Orbanra vonatkozott, mert biztos osont, és mindezt intellektualisan izé...
Orbánra vonatkozott? Miért vonatkozott volna rá??
Raczot ráadásul átverték a tanklokkal, meg a felrobbantassal is, neki azt mondta Zelenszkij hogy nem mi voltunk, hanem az Orban ürgeborbe...
Ilyet mondott??
 
...
Ha ő azt mondja, hogy Orbasn és Rogan az éj leple alatt beosont ukrajnaba és provokaciot hajtott végre, ez tuti igy van!
Dodikért sem személyesen mentek, küldtek félszáz TEK-est....
Nehogy már a titkosszolgálatok miniszterének ne lenne erre is csapata,, mégha K.R. volt katona és K.J volt Rt dandár műszaki beosztottja meg is buktak májusban!
 
Továbbra sem értem Én ezt a hőbörgést. Mintha forditva ülnének a pacin az ukránok is, nem rajtuk múlik az EU tagság, hanem a magyarokon, jelen esetben a magyar kormány döntésén és nem fordítva. Sajnos ott is van elég sok túrbónacionalista, nem most jöttek, gondoljunk csak arra, hogy a Vereckei emlékművet hány alkalommal megrongálták, felgyújtották, stb.
Ha hosszabb távon mennek ezek a folyamatok és a kormány folytassa MP és az ukránok összeragasztását a propagandában, az többet árthat MP-nek.
A tettes meg az lesz, aki éppen az adott oldalnak kényelmes. Putyin volt, orosz titkosszolgálat, ukrán nacionalisták, CIA, stb. a sort sorolni lehet a végtelenig. Ami reális veszély, egy vereség ukrán oldalon oroszok ellen, amit a Kárpátaljai magyarokon akar levezetni pár nacionalista alakulat. Ebben az esetben van realitása egy magyar beavatkozásnak. De sose derüljön ki, hogy igaz e a fenti gondolat.
 
A 100 év múlva megszülető ukrán gyereknek már sejtése se lesz arról, hogy miért ellenséges ország a szomszédos Magyarország, de már az anyatejjel ezt szívja majd magába.
Több generációra marad mint hagyaték, egy elfogadható viszony megteremtése a két szomszédos ország között.
 
Szamomra az elgondolkodtato, hogy olyan emberek vadaskodnak ma, akikben mind nagy adag sertodottség van.
MP akinek megszuntek a jol fizeto allasai, Rácz akivel szerzodest bontott a Nemzeti Kozszolgallatio Egyetem, Romolus akit levaltottak egy nagyonm magas beosztasbol, de hadd ne soroljam tovabb.
Nagyon sokan vannak.
Ezek most foleg a tisza tajan gyulekeznek, ami nem is lenne baj, ha a sertettseguk nem motivalna oket arra, hogy ártsanak a kormanynak!
Sajna ez viszont ugy nez ki sok ember esetében, hogy azzal , hogy a kormanynak ártanak, sok olyan ártatlan ember szenvedi meg az Ő sertetséguket, akiknek aztan semmi kozuk a hazai politikahoz!
A karpataljai magyarság számára gondoljunk mar bele, mit is jelent egy ilyen ostobasag megjelenése!
Ott ahol amugy is eleg eros volt a magyarellenesség ez csak benzin a tuzre!

Tudom, itt sokan maskepp latjak, de en az ilyen és hasonlo gondolatokat felelotlenségnek tudom csak felfogni!
Ugyan olyan felelotlensegnek, amikor Magyarorszagot teszi ki valaki egy komoly politikai támadásnak akkor, amikor ferihegyen leszallo gepeket vizional, és hasonlok!
 
Tenyleg egyre kisertetiesebben visszacseng az amit Demko Attila leirt David Autere iroi álnéven a Máglyatuz cimu regényében.
Az egy politikai fiction de annyira élesen látja ac szerzo azt ami a vilagnak ezen a tajan tortenik, hogy az már rémitő.

Fent van a CH-n is ha valaki kivancsi rá hogyan látja egy politikai elemzo azt ami ugyan nem tortent meg - de megtortenhetne barmikor! - az toltse le és olvassa el!
Érdemes!

Ez epub, de gyakorlatilag az osszes hasznos formatumban fent van:
 
Továbbra sem értem Én ezt a hőbörgést. Mintha forditva ülnének a pacin az ukránok is, nem rajtuk múlik az EU tagság, hanem a magyarokon, jelen esetben a magyar kormány döntésén és nem fordítva.
Egyrészt nem csak a magyarokon múlik, hanem a többi tagállamok is, meg főként a belépési feltételek teljesítésén.
Másrészt Prokopp Dóra óta tudjuk, hogy van az a pénz, amitől csak az egyik oldalon korpásodik a haj.
Mintha nagyra becsült miniszterelnökünk is kiment volna kávézni egy fontos szavazáskor.
Sajnos ott is van elég sok túrbónacionalista,
4-5* annyian vannak mint mi, hogyne lenne.
nem most jöttek, gondoljunk csak arra, hogy a Vereckei emlékművet hány alkalommal megrongálták, felgyújtották, stb.
Várjuk ki, ha megépül az ELSŐ ukrán emlékmű kies hazánkban (mert jelenleg nincs ilyen), azt hányan fogják megromgálni?
Ha hosszabb távon mennek ezek a folyamatok és a kormány folytassa MP és az ukránok összeragasztását a propagandában, az többet árthat MP-nek.
Tseber Rolandfal is hiába hozták hírbe....
A tettes meg az lesz, aki éppen az adott oldalnak kényelmes. Putyin volt, orosz titkosszolgálat, ukrán nacionalisták, CIA, stb. a sort sorolni lehet a végtelenig. Ami reális veszély, egy vereség ukrán oldalon oroszok ellen, amit a Kárpátaljai magyarokon akar levezetni pár nacionalista alakulat. Ebben az esetben van realitása egy magyar beavatkozásnak. De sose derüljön ki, hogy igaz e a fenti gondolat.
Qui prodest....
 
Szamomra az elgondolkodtato, hogy olyan emberek vadaskodnak ma, akikben mind nagy adag sertodottség van.
MP akinek megszuntek a jol fizeto allasai, Rácz akivel szerzodest bontott a Nemzeti Kozszolgallatio Egyetem, Romolus akit levaltottak egy nagyonm magas beosztasbol, de hadd ne soroljam tovabb.
Nagyon sokan vannak.
Ezek most foleg a tisza tajan gyulekeznek, ami nem is lenne baj, ha a sertettseguk nem motivalna oket arra, hogy ártsanak a kormanynak!
Sajna ez viszont ugy nez ki sok ember esetében, hogy azzal , hogy a kormanynak ártanak, sok olyan ártatlan ember szenvedi meg az Ő sertetséguket, akiknek aztan semmi kozuk a hazai politikahoz!
A karpataljai magyarság számára gondoljunk mar bele, mit is jelent egy ilyen ostobasag megjelenése!
Ott ahol amugy is eleg eros volt a magyarellenesség ez csak benzin a tuzre!

Tudom, itt sokan maskepp latjak, de en az ilyen és hasonlo gondolatokat felelotlenségnek tudom csak felfogni!
Ugyan olyan felelotlensegnek, amikor Magyarorszagot teszi ki valaki egy komoly politikai támadásnak akkor, amikor ferihegyen leszallo gepeket vizional, és hasonlok!
Sok ártatlan magyar szenvedi a kormány lopásait Magyarországon. A "sértődöttek" pedig erre felhívják a figyelmet. Majd, ha a sok magyarországi magyar nem szenved a tolvajok miatt, rá lehet térni a kárpátaljai magyarok szenvedésének megszüntetésére.
Egyébként Ferihegyen, pontosabban a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren igenis szállnak le repülőgépek. Azok nem csak víziók.
 
Egyébként Ferihegyen, pontosabban a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren igenis szállnak le repülőgépek. Azok nem csak víziók.
Ugy ám!
Zsakszamra hozzak a sziriai diktatorokat :p
Ez a lopas dolog meg olyan amivel nem vitazom, mert tuti van olyan is.
Meg olyan is, hogy átveri a kormany a fejunket
De hogy mi magyarok nem emiatt szenvedunk, az is biztos!
A napokban olvastam egy elemzest arrol, hogy ha a vilagon rendelkezésre állo értékeket igazsagosan elosztanank az emberek kozott, marhara keves jutna fejenként. Az a jellemzo, hogy a komoly vagyonok nagyon keves kézben koncentralodnak.
Na most itt nálunk van pár emberke, aki vagy az eszenel fogva, vagy legyen igazad , ellopva a kozvagyont meggazdagodott, ha mi azt szetosztanank hat csak azt érnénk el vele, hogy visszajonne a szocioaliszmus, és mindenkienk egyforman keves lenne.

De nem filozofalok tovabb, mert megzavarja a tisza hivo polgartarsaink agyát a dolog, ugy hogy : halelujaa :p
 
Ugy ám!
Zsakszamra hozzak a sziriai diktatorokat :p
Hát ha egyszer Dodikot nem sikerült...
Ez a lopas dolog meg olyan amivel nem vitazom, mert tuti van olyan is.
Meg olyan is, hogy átveri a kormany a fejunket
De hogy mi magyarok nem emiatt szenvedunk, az is biztos!
A napokban olvastam egy elemzest arrol, hogy ha a vilagon rendelkezésre állo értékeket igazsagosan elosztanank az emberek kozott, marhara keves jutna fejenként. Az a jellemzo, hogy a komoly vagyonok nagyon keves kézben koncentralodnak.
Na most itt nálunk van pár emberke, aki vagy az eszenel fogva,
Ugye nem Lölöre utalsz?
vagy legyen igazad , ellopva a kozvagyont meggazdagodott, ha mi azt szetosztanank hat csak azt érnénk el vele, hogy visszajonne a szocioaliszmus, és mindenkienk egyforman keves lenne.
Nem. Azt érnénk el mint a XII. kerület, amely több, mint 50%-ot takarított meg megfelelő gazdálkodással.
De nem filozofalok tovabb, mert megzavarja a tisza hivo polgartarsaink agyát a dolog, ugy hogy : halelujaa :p
De filozofálgass csak nyugodtan, de kérlek ne mélkülözd a logikai alapokat!
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

tiernan wrote on merlynthewizard's profile.
Nagyon köszönöm a könyveket meg a tippeket.
karmester wrote on kislecsoka77's profile.
Szervusz, kedves Kollega! Szeretnék neked gratulálni ahhoz a hatalmas munkához, amit a gyűjteményes kötetetekkel végzel. Jó látni így egyben a tematikus kigyűjtéseket, és külön örülök annak, hogy néha háttéranyagként felhasználod az én blogspotos képregényes írásaim is. Ha valamiben tudok segíteni, kérlek, keress! Üdv és baráti kézszorítás: Verebics
madartson wrote on Lukács-Hegedüs Enikő's profile.
Nem tudsz róla, de te segítettél (a 20 hozzászólással....) Köszönöm.
Zahire wrote on victorvacendak's profile.
Köszönet A titokzatos bolygó című könyvért, egy apró kiegészítés, a feltöltött kisregény a Delfin könyvek sorozatban a belső borító szerint nem 1965-ben, hanem 1964-ben jelent meg...
hanna322 wrote on orka22's profile.
Üdvözlöm! Elnézést a zavarásért! Láttam, hogy az Okoskocka készlet auditív észlelés része megvan Önnek. Szeretném megkérdezni, hogy esetleg a Számolás- Iskolásoknak készlet nincs meg véletlenül? A dobozhoz tarozó tájékoztató, melyben a feladatötletek vannak sajnos elveszett. Csak arra lenne szükségem! Válaszát és segítségét előre is köszönöm!
Üdvözlettel: Bartók-Varga Anikó

Statisztikák

Témák
38,997
Üzenet
4,995,582
Tagok
627,995
Legújabb tagunk
Ági8639
Oldal tetejére