Kvíz Április 07.

Beka Holt

Kormányos
Fórumvezető
Kormányos
1. Ki írta az Emberi színjáték című művet?

2. Melyik a négy drágakő?

3. Mit nevezünk Karolig-kornak, vagy Karoling reneszánsznak, és mettől meddig tartott?

4. Ki a megszemélyesített istenség a hinduizmusban?

5. Mi történt a Föld fejlődéstörténetének mezozoikum szakaszában?

6. Melyik alkotás volt az első életnagyságú meztelen alakot ábrázoló szobor az ókor óta?

7. Mi a hanuka?

8. Hogyan bánt Mezopotámiában Nergal az alvilág ura a halottakkal hiedelmeik szerint?

9. Ki végezte el az első emberi szívátültetést

10. Ki a szerzője az Átokföldje című verses kötetnek, melyben a költő a modern nagyváros szellemi kiüresedését ábrázolja?

 

Japi1

Állandó Tag
Állandó Tag
1. Honoré de Balzac, Németh László
2. Gyémánt, rubin, smaragd és a zafír.
3. Karoling reneszánsz a Nagy Károly /742-814/ és közvetlen utódai uralkodása alatt készült műalkotások együttese. A Karoling művészet körülbelül száz évig tartott, a 8. század végétől a 9. század végéig.
4. A Trimurtiból Visnu. Visnu többször is testet öltött, megtestesülései az avatárák. Legfontosabb avatárái Ráma és Krisna.
5. A „dinoszauruszok kora”. A korszak végére megszületett az életnek nagyjából az a formája, ahogy ma is látjuk.
6. Donatello bronz Dávid szobra
7. A zsidók legismertebb ünnepe, a fények ünnepe.
8. „…a sumer himnuszok úgy tárják elénk Nergal alakját, mint aki tetteik bírájaként kíséri az embereket életük során, és gondoskodik róluk halálukat követően. Elpusztítja a gonoszokat, de hosszú élettel és boldogsággal jutalmazza azokat, akik helyesen cselekszenek. Feltehetően a sorsok meghatározásakor ő dönthette el, mikor lépjenek az emberek a holtak sorába.”
9. Christiaan Barnard
10. Thomas Stearns Eliot
 

Tschee

Állandó Tag
Állandó Tag
1. Honorét de Balzac 95 kilencvenöt hosszabb-rövidebb regényt és elbeszélést tartalmazó epikai folyama.

2. Gyémánt, rubin, smaragd és a zafír.

3. Karoling művészetnek nevezzük a Nagy Károly és közvetlen utódai uralkodása alatt készült műalkotások együttesét. A Karoling művészet virágkora körülbelül száz évig tartott, a 8. század végétől a 9. század végéig.

4. Egyazon végső valóság más-más megnyilvánulásai a megszemélyesített istenségek a hinduizmusban (Visnu, Shiva, Brahma).

5. A mezozoikum jelentős tektonikus, éghajlati és evolúciós változások kora. Az őskontinens ekkor szakadt a ma is ismert kontinensekre. Az éghajlat kivételesen meleg volt ebben az időszakban, ami fontos tényezője volt az evolúciónak és az állatfajok szétválásainak. A korszak végére megszületett az életnek nagyjából az a formája, ahogy ma is látjuk.

6. Donatello Dávidja.

7. A hanuka a fények, illetve a szentély újjáavatásának ünnepe.

8. Nergal a holtak ellátásért volt felelős.

9. Az első ilyen műtétet Christiaan Barnard végezte a fokvárosi Groote Schuur kórházban 1967 decemberében.

10. Thomas Stearns Eliot.

Köszönöm szépen a játékot!
Számomra mindig külön érdekes, hogy különböző nyelveken keresve az interneten, más-más találat jön elő :)
 

Erdei Gyula 54

Állandó Tag
Állandó Tag
1. Honoré de Balzac
Az Emberi színjáték roppant vállalkozás, több mint kilencven regény, kisregény alkotja. (Ez igen! :cool:) Ezeket nemcsak a nagy témakörök foglalnak rendszerbe, hanem a visszatérő alakok (pl. Gobseck, Nucingen báró, Rastignac, Vautrin, Bianchon doktor) is. A többnyire lezárt, befejezett cselekményű művek között – a metaforikus, szimbolikus és tematikus összefüggések mellett – a visszatérő szereplők úgy teremtenek kapcsolatot, hogy mintegy „magukkal hoznak” a történetbe egy másik vagy több más történetet. Balzacban1833 táján vetődött fel a visszatérő figurák ötlete, ezért korábbi műveit is – melyek részévé váltak a regényciklusnak – átdolgozta.
2. A drágakövek a sziklákból vagy ásványokból létrejött vizuálisan vonzó kövek. A kifejezés az 1800-as évek közepén jött létre, és négy kő tartozott a megnevezésbe: Gyémánt, rubin, smaragd és a zafír. Mind a négy drágakő áttetsző, és a színük gazdagságát értékelik, kivéve a gyémánt, amelynek annál magasabb az értéke, minél színtelenebb.
3.
8.36nagykaroly.jpg

Karoling művészetnek nevezzük a Nagy Károly és közvetlen utódai uralkodása alatt készült műalkotások együttesét. A Karoling művészet virágkora körülbelül száz évig tartott, a 8. század végétől a 9. század végéig.
4. A hinduizmus az egyik legrégebbi ma ismert, szervezett vallás. Szent iratainak keletkezése Kr. e. 1400-1500-ra nyúlik vissza. Több millió istenével egyben ez az egyik legsokszínűbb és legösszetettebb vallás is.
Habár a hinduizmus politeista vallás, és feltehetően mintegy 330 millió istent ismer, van egy „főistene” is: Brahma. A hindu hit szerint Brahma a világmindenség összes létező elemében jelen van. Egyszerre személytelen és megismerhetetlen, és három különböző formában létező, melyek a következők: Brahma – a teremtő; Visnu – a megtartó; és Siva – a romboló.
5. A mezozoikum vagy középidő a jelenleg tartó fanerozoikum eon három földtörténeti ideje közül a második volt, amely a paleozoikumot követte és megelőzte a jelent is magába foglaló kainozoikumot.
Köznapi megfogalmazásban a „dinoszauruszok korá”-nak is nevezik. Mintegy 180 millió évig tartott: 251 millió évvel ezelőtt kezdődött és 65,5 millió évvel ezelőtt ért véget.
A mezozoikum három időszakra osztható: triász (251 Ma–199,6 Ma), jura (199,6 Ma–145,5 Ma) és kréta (145,5 Ma–65,5 Ma).
A mezozoikum jelentős tektonikus, éghajlati és evolúciós változások kora. Az őskontinens ekkor szakadt a ma is ismert kontinensekre. Az éghajlat kivételesen meleg volt ebben az időszakban, ami fontos tényezője volt az evolúciónak és az állatfajok szétválásainak
6. Melyik alkotás volt az első életnagyságú meztelen alakot ábrázoló szobor az ókor óta?
Talán Michelangelo Buonarroti: Dávid szobra
7. A hanukát gyakran említjük a Fény ünnepeként. Az elnevezés maga a jeruzsálemi Szentély visszafoglalására és felavatására utal.
8. "Az élők és a holtak világa közötti határ az irodalmi szövegek tanúsága szerint átjárható, Nergal pedig az emberi létezés mindkét állapotával összeköttetésben áll. Az élők világában szerepe egyaránt lehet pozitív és negatív: hosszú ideig éltetheti az embereket, de halált is hozhat rájuk. Az alvilágban ezzel szemben az a feladata, hogy a birodalmában tartózkodó holtak ellátásáról gondoskodjon.
... a sumer himnuszok úgy tárják elénk Nergal alakját, mint aki tetteik bírájaként kíséri az embereket életük során, és gondoskodik róluk halálukat követően. Elpusztítja a gonoszokat, de hosszú élettel és boldogsággal jutalmazza azokat, akik helyesen cselekszenek."
9. 1967. december 3-án hajtott végre Christiaan Barnard dél-afrikai sebész a világon először szívátültetést.
10. T. S. Eliot
http://misogaadel.weebly.com/uploads/1/4/7/3/14732912/t_s_eliot_atokfoldje1.mp3
http://misogaadel.weebly.com/uploads/1/4/7/3/14732912/t_s_eliot_atokfoldje2.mp3

:cool::cool::cool:
 

Hekate

Állandó Tag
Állandó Tag
1. Honoré de Balzac

2. Drágakövek az oly ásványok, melyek keménységük, fényességük, színük szépsége vagy színtelenségük, átlátszóságuk és legtöbbnyire előfordulásuk ritkasága következtében kiválók és azért ékességgé dolgoztatnak fel.
A négy legfőbb a Gyémánt - Rubin - Zafír - Smaragd, de drágakő van még sok más fajta is, pld. Akvamarin - Cirkon - Turmalin - Ametiszt - Topáz stb...

3. Nyugaton a 9. századot az a kultúra határozta meg, amit karoling reneszánsznak nevezünk. Kb. 100 évig tartott.

4. Brahma, a teremtő
Visnu, a fenntartó
Siva, a pusztító és egyben megújító.

5. Köznapi megfogalmazásban a „dinoszauruszok korá”-nak is nevezik. Mintegy 180 millió évig tartott: 251 millió évvel ezelőtt kezdődött és 65,5 millió évvel ezelőtt ért véget.
A mezozoikum jelentős tektonikus, éghajlati és evolúciós változások kora. Az őskontinens ekkor szakadt a ma is ismert kontinensekre. Az éghajlat kivételesen meleg volt ebben az időszakban, ami fontos tényezője volt az evolúciónak és az állatfajok szétválásainak. A korszak végére megszületett az életnek nagyjából az a formája, ahogy ma is látjuk.

6. A reneszánsz szobrászatban újra az ókori szobrászat felé nyúltak.
Michelangelo David szobra egyike a világ legismertebb képzőművészeti alkotásának.
Donatello és Verrocchio is alkotott egy-egy Dávidot; de csak Donatellónak támadt az a gondolata, hogy csaknem teljesen ruhátlanul ábrázolja.
A Donatello szobor bronzból, a Michelangelo szobra márványból készült. A méretüket hiába kerestem, nem találtam. Emlékeim szerint a Michelangelo szobor kb. 5 méter, ami ugye nem az életnagyság.
Marad tehát a Donatello által készített, szinte teljesen ruhátlan Dávid szobor, ami valószínűleg a jó válasz a kérdésre.

7. A hanuka a zsidók legismertebb ünnepe a nem zsidók körében.
A fények, illetve a szentély újjáavatásának ünnepe.

8. az atipikus mezopotámiai istenségek egyike, a késősumer kortól a halottak birodalmának uralkodója, a dögvész hozója. Tetteik bírájaként kíséri az embereket életük során, és gondoskodik róluk halálukat követően. Elpusztítja a gonoszokat, de hosszú élettel és boldogsággal jutalmazza azokat, akik helyesen cselekszenek.

9. Az első ilyen műtétet Christiaan Barnard végezte a fokvárosi Groote Schuur kórházban 1967 decemberében.

10. Thomas Stearns Eliot
 

Dabadi75

Állandó Tag
Állandó Tag
Mielőtt fekete pontot kapok, mert lemaradok. :D

1. Honoré de Balzac (1830)
2. Gyémánt, rubin, smaragd, zafír.
3. Nagy Károly és közvetlen utódai uralkodása alatt készült műalkotások együttese a 8. század végétől a 9. század végéig.
4. Brahmá, a Világ Teremtője; Visnu, a Világ Fenntartója; Siva, a Pusztulás Ura. A mai Hindu vallási világban Brahmá kultusztalan istenség; vannak akik Visnut, mások Sivát tisztelik. Ami közös: a karma-tan és a lélekvándorlás hite; a meditációra és az aszkézisre való hajlandóság.
5. 251-65,5 millió évvel ezelőtti időszak, amely három időszakra tagolható: triász, jura, kréta. Éghajlata szerint meleg.
Földfelszín kialakulása szempontjából megkezdődik a ma ismert kontinensek elkülönülése; a Pacifikus-hegységrendszer kialakulásának kezdete a jura korban; a krétában pedig az Eurázsiai-hegységrendszer. Ez utóbbiak még máig tartanak.
Az élővilág fejlődése szempontjából a nyitvatermők virágkora a jura időszak; a kréta időszakban megjelennek a zárvatermők és kezdenek elterjedni. A gerinctelenek közül jellemzőek az egysejtű foraminiferák, a puhatestűek és az ízeltlábúak. A gerincesek közül a kétéltűek virágkora a triász időszakában, a hüllőké pedig a másik két időszakra volt jellemző. A madarak a jura időszakban, az emlősök a triász és a jura időszak határán jelentek meg. Az állatvilág jelentős része kihalt a középidő végén.
6. Michelangelo Dávid szobra ugrott be elsőnek.
7. A hanuka a fények ünnepe; a zsidók legismertebb ünnepe a nem zsidók körében. A Makkabeusoknak a szíriai görögök feletti győzelmére, a jeruzsálemi szentély megtisztítására és újraavatására, valamint a nyolc napon át égő mécses csodájára emlékezik.
8. Követi az embereket életük során, hogy halálukat követően gondoskodjon róluk. A gonoszokat elpusztítja, de a jókat hosszú, boldog élettel jutalmazza.
9. Christiaan Barnard.
10. T. S. Eliot (1922.)

Kellemes hétvégét Mindenkinek! Már amennyi még vissza van belőle. :D:dr_31:
 

Beka Holt

Kormányos
Fórumvezető
Kormányos
1. Ki írta az Emberi színjáték című művet?
Honoré de Balzac
2. Melyik a négy drágakő?
Gyémánt, smaragd, zafír, rubin.
3. Mettől meddig tartott a Karolig-kor, vagy Karoling reneszánsz?
Karoling reneszánsznak nevezzük a Nagy Károly és közvetlen utódai uralkodása alatt készült műalkotások együttesét. A Karoling művészet virágkora körülbelül száz évig tartott, a 8. század végétől a 9. század végéig.
4. Ki a megszemélyesített istenség a hinduizmusban?
Brahma - Visnu - Shiva
5. Mi történt a Föld fejlődéstörténetének mezozoikum szakaszában?
Szétdarabolódott az őskontinens, kihaltak a szauruszok.
6. Melyik alkotás volt az első életnagyságú meztelen alakot ábrázoló szobor az ókor óta?
Donatello Dávid szobra.
7. Mi a hanuka?
Zsidó ünnep, a fény ünnepe, a jeruzsálemi Nagytemplom újraszületésének emlékére.
8. Hogyan bánt Mezopotámiában Nergal az alvilág ura a halottakkal hiedelmeik szerint?
Elpusztítja a gonoszokat, de hosszú élettel és boldogsággal jutalmazza azokat, akik helyesen cselekszenek. Feltehetően a sorsok meghatározásakor ő dönthette el, mikor lépjenek az emberek a holtak sorába.
Egy ősi isteneket bemutató filmben elhangzott, hogy a gonoszokat porral és sárral etette, valamint örök félhomályban tartotta őket.
9. Ki végezte el az első emberi szívátültetést
Christian Barnard
10. Ki a szerzője az Átokföldje című verses kötetnek, melyben a költő a modern nagyváros szellemi kiüresedését ábrázolja?
Thomas Stearns Eliot
 
Oldal tetejére