Kvíz 2017. Január 15.

Beka Holt

Kormányos
Fórumvezető
Kormányos
1. Hogy hívták az op-art irányzat legjelentősebb magyar származású képviselőjét?
Victor Vasarely
2. Ki rendezte a következő filmeket? - Macskajáték - Egy erkölcsös éjszaka - Ház a sziklák alatt
Makk Károly
3. Kit tartanak az első szőlőtermesztőnek a Biblia szerint? (A mítoszok szerint Dionüszosz szívéből nőtt ki az első szőlőtőke, nem róla van szó!)
Noét
A Bibliában Noéval kapcsolatosan esik szó először a borról. Az ember a bort már a vízözön előtt ismerte. A bibliai hagyomány Noénak tulajdonítja a szőlőművelést, sőt egyes teológusok szerint Noé jelentése - nyugalom, vigasztal - is erre utal.
A Szentírásban a bortermelésről először a Teremtés könyvében esik szó:
„Noé pedig földművelő kezde lenni, és szőlőt ültete. És ivék a borból és megrészegedék és meztelen vala sátra közepén” (Móz.I. 9, 20-21.)

4. Ki ő? A kéregöntésű hengerszék magyar feltalálója, a múlt század végén a Ganz-gyár világvállalattá fejlesztője. (Budán tér viseli a nevét.)
Mechwart András
5. Ki volt a leghíresebb Bóni gróf a magyar operettjátszás történetében
Rátonyi Róbert
6. Hogy nevezik London híres köralakú terét, ahol az Eros-kút áll?
Piccadilly Circus
7. Ki volt az utolsó iráni sah?
Muhamad Reza Pahlavi
8. Kinek a híres zeneműve a Parsifal?
Richard Wagneré
9. Mi a francia elnöki palota neve?
Elysée-palota
10. Melyik városban vannak II. Rákóczi Ferenc hamvai?
Kassán
Kisegítő kérdés ha valamelyik kérdés tévútra vinne:
A legenda szerint minek a megalapítója volt (egy híres versenyről van szó!) Sr. Bill France?
A szesztilalom idején a rendőrök elől menekülő szeszcsempészek feltuningolt autókat használtak. Sr. Bill France ötlete volt, hogy rendezzenek egy versenyt a roncsautókkal, a kiszemelt helyszín Daytona volt. A Daytonai NASCAR versenyen azóta is virágzik.
 
Utoljára módosítva:

Hekate

Állandó Tag
Állandó Tag
1. Victor Vasarely
2. Makk Károly
3. Noé
4. Mechwart András
5. Latabár Kálmán
6. Trafalgar tér
7. Mohammad Reza Pahlavi
8. Richard Wagner
9. Élysée-palota
10. Szent Erzsébet székesegyház, Kassa

+1 NASCAR, azaz Széria (gyári) Autók Versenyének Nemzeti Szövetsége az Amerikai Egyesült Államok legnagyobb autóverseny sorozatokat működtető szervezet alapítója.
 
G

garak

Vendég
1. Hogy hívták az op-art irányzat legjelentősebb magyar származású képviselőjét?
Victor Vasarely - születési nevén Vásárhelyi Győző

2. Ki rendezte a következő filmeket? - Macskajáték - Egy erkölcsös éjszaka - Ház a sziklák alatt
Makk Károly

3. Kit tartanak az első szőlőtermesztőnek a Biblia szerint? (A mítoszok szerint Dionüszosz szívéből nőtt ki az első szőlőtőke, nem róla van szó!)
Noé

4. Ki ő? A kéregöntésű hengerszék magyar feltalálója, a múlt század végén a Ganz-gyár világvállalattá fejlesztője. (Budán tér viseli a nevét.)
Mechwart András

5. Ki volt a leghíresebb Bóni gróf a magyar operettjátszás történetében
Rátonyi Róbert

6. Hogy nevezik London híres köralakú terét, ahol az Eros-kút áll?
Piccadilly Circus

7. Ki volt az utolsó iráni sah?
Mohammad Reza Pahlavi

8. Kinek a híres zeneműve a Parsifal?
Richard Wagner

9. Mi a francia elnöki palota neve?
Élysée-palota

10. Melyik városban vannak II. Rákóczi Ferenc hamvai?
Kassa

+1. A legenda szerint minek a megalapítója volt (egy híres versenyről van szó!) Sr. Bill France?
Ha versenysorozat, akkor a NASCAR, ha egy híres versenyről van szó, akkor a Daytona 500.
 

Erdei Gyula 54

Állandó Tag
Állandó Tag
1. Victor Vasarely, vagyis Vásárhelyi Győző.
2. Makk Károly
3. „Noé pedig földművelő kezde lenni, és szőlőt ültete. És ivék a borból és megrészegedék és meztelen vala sátra közepén”
4. Mechwart András
5. Sok volt, talán Rátonyi Róbert ("Jajj cica, eszem azt a csöpp kis szád ...")
6. Piccadilly Circus
7. Mohammad Reza Pahlavi
8. Richard Wágner

9. Elysée-palota
10. A kassai dómban (Kassai Szent Erzsébet-székesegyház)
upload_2017-1-17_15-31-5.png

Kisegítő kérdés ha valamelyik kérdés tévútra vinne:
A legenda szerint minek a megalapítója volt (egy híres versenyről van szó!) Sr. Bill France?

A NASCAR, Széria (gyári) Autók Versenyének Nemzeti Szövetsége, Eleinte Daytona Beach-en
:cool::cool::cool:
 
Utoljára módosítva:
Oldal tetejére