Kvíz 2017. Október 08.

Beka Holt

Kormányos
Fórumvezető
Kormányos
1. Mi marad meg Pandora szelencéjében, miután a világra nehezedő összes teher kiröppen belőle?

2. Ki az a zsidó származású, de keresztényként élt magyar író, akinek művei: A néma levente. Egy fillér, Jaguár?

3. Ki volt minden idők legfiatalabb olimpiai bajnoka?

4. Ki volt a legidősebb olimpiai bajnok?

5. Ki az a Nobel-díjjal (1973) kitüntetett zoológus, aki az állatok természetes körülményei közötti vizsgálatot szorgalmazta?

6. Mely irodalmi mű kezdő sorai ezek: „Régi dicsőségünk hol késel az éji homályban?"?

7. Ki az „egri remete"?

8. Melyik olasz zeneszerzőnek hozta meg az átütő külföldi sikert az Anna Bolena?

9. Él-e ma olyan hal, amely a vízben él, de a szárazföldön halászik?

10. Mi a koiszanok nevű nép közismertebb neve?
 

Erdei Gyula 54

Állandó Tag
Állandó Tag
1. ... Amint az isteni szépségű Pandora kinyitotta a szelencét, az abban rejtőző minden gonosz kiszabadult és hódító útjára indult a Földön. Pandora gyorsan visszazárta a szelence tetejét, ám késő volt, hiszen annak tartalma már elhagyta a dobozkát, azonban egyetlen dolog mégis maradt annak alján, melyet Elpisnek, azaz a reménység szellemének nevezünk.
2. Heltai Jenő (Herzl Jenő)
3. A legfiatalabb olimpiai bajnok az amerikai Marjorie Gestring volt, aki 13 évesen és 9 hónaposan végzett az első helyen az 1936-os berlini játékok 3 méteres műugró számában.
4. A valaha volt legidősebb olimpiai résztvevő és éremszerző (három arany, egy ezüstöt és kettő bronz) a svéd sportlövő, Oscar Swahn, aki 72 évesen és 281 naposan vett részt az 1920-as antwerpeni olimpiai játékokon. Sőt mind a mai napig ő nyert legidősebben olimpiai aranyérmet, amikor 64 évesen és 280 naposan győzött a stockholmi játékok futószarvaslövészetében.
5. Konrad Lorenz. Lorenz kevesebb kísérletet végzett, viszont annál több figyelmet szentelt az állatok természetes környezetben való megfigyelésének és a viselkedésük leírásának.
6. Vörösmarty Mihály: Zalán futása
7. Gárdonyi Géza
8. Gaetano Donizetti kétfelvonásos operája
9. Iszapugró gébek.
Ezeknek a halaknak, még nincs tüdeje, így mikor a szárazföldön ugrándoznak leszűkülnek a kopoltyúnyílásai, és a a fejében raktározott „vízzsákban” viszi magával a vizet, amely nedvesen tartja a kopoltyúlemezeket. A fejbőre képes a légköri oxigént is felvenni, farokrészének véredényei, pedig a vízből vesznek fel oxigént. Ezen képességekkel képes a szárazföldön oly sokat tartózkodni. A vadászterülete nagy része is a szárazföldre esik.
10. Busman ?

:cool::cool::cool::cool:
 

Japi1

Állandó Tag
Állandó Tag
1. A remény
2. Heltai Jenő
3. Marjorie Gestring, 1936. Berlin, 3 m műugrás, 13 évesen
4. Oscar Swahn, 1912. Stockholm, Csapat sportlövés, 64 évesen
5. 1973-ban három zoológus, etológus kapta megosztva a fiziológiai és orvostudományi Nobel-díjat:
Konrad Lorenz, a modern etológia megalapítója. Előtérbe helyezte a természetbeli megfigyeléseket a laboratóriumi vizsgálatokkal szemben.
Nikolaas Tinbergen. Lorenz mellett a modern etológia egyik megalapítója. Nem laboratóriumban figyelte meg az állatot, hanem természetes környezetében.
Karl von Frisch, a méhek életét, ezen belül a méhek táncát tanulmányozta.
6. Wörösmarty Mihály: Zalán futása
7. Gárdonyi Géza
8. Gaetano Donizetti
9. Iszapugró gébek
10. Busmanok
 

Hekate

Állandó Tag
Állandó Tag
1. A remény
2. Heltai Jenő
3. Marjorie Gestring
4.Oscar Swahn
5. Konrad Lorenz
6. Vörösmarty Mihály: Zalán futása
7. Gárdonyi Géza
8. Gaetano Donizetti
9. Periophthalmus (iszapugró géb) azon kevés halféléhez tartoznak, amelyek jól elboldogulnak a szárazföldön is (természetesen vízközeli, az árapály-jelenség érintette élőhelyeken).
10. busmanok, hottentották
 

Beka Holt

Kormányos
Fórumvezető
Kormányos
1. Mi marad meg Pandora szelencéjében, miután a világra nehezedő összes teher kiröppen belőle?
A remény
2. Ki az a zsidó származású, de keresztényként élt magyar író, akinek művei: A néma levente. Egy fillér, Jaguár?
Heltai Jenő
3. Ki volt minden idők legfiatalabb olimpiai bajnoka?
Marjorie Gestring, amerikai műugró, 13 éves és 268 napos korában végzett az első helyen 1936-ban Berlinben.
4. Ki volt a legidősebb olimpiai bajnok?
A svéd sportlövő, Oscar Swahn dupla rekordot tart: eddig ő a legidősebb olimpiai győztes (1912-ben, 64 évesen és 258 naposan csapat futócéllövészetben), s ő minden idők legidősebb olimpiai érmese (1920-ban 72 évesen ugyanebben a számban ezüstérmes lett).
5. Ki az a Nobel-díjjal (1973) kitüntetett zoológus, aki az állatok természetes körülményei közötti vizsgálatot szorgalmazta?
Konrad Lorenz (1903-1989)
6. Mely irodalmi mű kezdő sorai ezek: „Régi dicsőségünk hol késel az éji homályban?"?
Vörösmarty Mihály: Zalán futása
7. Ki az „egri remete"?
Gárdonyi Géza
8. Melyik olasz zeneszerzőnek hozta meg az átütő külföldi sikert az Anna Bolena?
Gaetano Donizetti
9. Él-e ma olyan hal, amely a vízben él, de a szárazföldön halászik?
Igen, a „szemforgató hal”, vagy kúszógéb, aki módosult mellső uszonyai segítségével közlekedik
Nincs tüdeje, amikor a szárazföldön tartózkodik, leszűkülnek a kopoltyúnyílások. A fejében található „vízzsák”-ban raktározott vizet visz magával, ez a víz tartja nedvesen a kopoltyúlemezeket. A fejbőre képes a légköri oxigént is felvenni, farokrészének véredényei pedig a vízből vesznek fel oxigént.

10. Mi a koiszanok nevű nép közismertebb neve?
Busmanok
 
Oldal tetejére