Kvíz 2018 December 02.

Beka Holt

Kormányos
Fórumvezető
Kormányos
1. Európa leghosszabb városa, tilos a dohányzás és az alkoholfogyasztás, a legenda szerint ennek a városnak a neve hangzott el először a világűrben. Melyik ez a város?

2. Hogy hívták azt a testvérpárt, akik mellé II. Ferdinánd Pázmány Pétert jelölte ki nevelőjüknek?

3. Kinek, melyik verse fejeződik be ezekkel a sorokkal:
„Ki csak úgy játszott a legénnyel,
Mint macska szokott az egérrel!”

4. Mik azok a katakombák?

5. Mi az az erő, amely 75 kg terhet 1 másodperc alatt 1 méter magasra tud felemelni?

6. Mi a neve India korai vallásának, amelyet az indiaiak történelmileg vallási tradícióik forrásának tartanak?

7. Ki volt az a jogásznak tanult magyar író, aki egész életében tanított és a fő művének címe: Feleségem története.

8. 2013. november 30-án Santa Claritában az iram tényleg halálossá vált. Hogy hívták a 40 éves korában elhunyt világhírű filmszínészt? A középiskola után mit tanult? Saját jótékonysági szervezetének a neve?

9. A Nemzet Sportolója címmel kitüntetett háromszoros olimpiai bajnok magyar öttusázó. ki ő, és hol nyerte a három olimpiai aranyat?

10. Milyen növény az Andrásfa?

Hoztam felmentő kérdést, ezzel kiváltja bármelyik kérdést a 10 közül

+1 Nyomdász, az első magyarországi nyomtatott könyv készítője. Ki ő?
 
Utoljára módosítva:

Dabadi75

Állandó Tag
5. Mi az az erő, amely 75 kg terhet 1 másodperc alatt 1 méter magasra tud felemelni?
Beka Drága! Ehhez a kérdéshez kérdése lenne a Páromnak:
Az erő megnevezése kell vagy a nagysága? Illetve gyorsul az 1 méter alatt vagy állandó sebességgel mozog?
Ugyanis töredelmesen bevallom, hogy a fizika soha nem volt az erősségem, és ebben az Ő segítségét kértem. :oops:
 
A megnevezése kell.
 
Japi1

Állandó Tag
1. Krivij Rih /Krivoj Rog/
2. Zrínyi Miklós és Zrínyi Péter
3. Arany János: Tetemre hívás
4. Az őskeresztényeknek földalatti folyosókból, üregekből álló temetkezőhelye, ahol az üldöztetések idején istentiszteleteiket is tartották.
5. Lóerő
6. Hinduizmus /brahmanizmus/
7. Füst Milán
8. Paul Walker, tengerbiológiát tanult, jótékonysági szervezete a Reach out Woldrwide
9. Balczó András: 1960 Róma csapat, 1968 Mexikóváros csapat, 1972 München egyéni
10. Község Vas megyében, a Vasvári járásban

+1
Hess András
 
Erdei Gyula 54

Állandó Tag
1. Krivij Rih (oroszos átírásban Krivoj Rog) észak-déli irányban 126 km hosszan terül el, amivel európai (és valószínűleg világ-) csúcstartó a leghosszabb városok között.
2. Zrínyi Miklós (a költő) és Zrínyi (IV.) Péter
3. Arany János: Tetemre hívás
4. A katakomba föld alatti járatok, temetkező-, gyülekezőhelyek vagy bányajáratok rendszere.
5. Mi az az erő (!!!???), amely 75 kg terhet 1 másodperc alatt 1 méter magasra tud felemelni?
1 Newton az az erő, amely egy 1 kg tömegű testen 1 s alatt 1m/s sebességváltozást tud létrehozni.
A fennti meghatározás a lóerő meghatározása, amely a teljesítmény (!!!) egyik régebbi mértékegysége. (750 Nm/s)
Esetleg mondjuk így ... Mi az az "erő" amely ... :)
6. A legjellegzetesebb indiai vallásokat a nyugatiak nevezték el hinduizmusnak. A korábbi századokban Európában még brahmanizmus néven emlegették, a papokról, a bráhmanokról.
7. Füst Milán
8.
upload_2018-12-3_11-7-46.png Paul Walker
1991-ben érettségizett a Sun Valley-i keresztény középiskolában. Ezután tengerbiológiát is tanult.
Saját jótékonysági szervezete a Reach out Worldwide volt.
9.
upload_2018-12-3_11-14-32.png Balczó András
1960. Róma (csapat), 1968. Mexikóváros (csapat), 1972. München (egyéni)
10. Andrásfa község Vas megyében, a Vasvári járásban.
Hoztam felmentő kérdést, ezzel kiváltja bármelyik kérdést a 10 közül

+1 Nyomdász, az első magyarországi nyomtatott könyv készítője. Ki ő?
Hess András (Chronica Hungarorum)
upload_2018-12-3_11-22-6.png
:cool::cool::cool:
 
Dabadi75

Állandó Tag
1. Krivij Rih - Krivoj Rog
2. Zrínyi Miklós és Zrínyi Péter.
3. Arany János: Tetemre hívás (1877. október 27.)
4. Föld alatti járatok, temetkező-, gyülekezőhelyek vagy bányajáratok rendszere.
5. Férjem szerint: Gerő? vagy esetleg felemERŐ? :rohog::rohog::rohog: De talán a lóerő lesz a helyes. Nem tudom; de majd megtudom!
6. Hinduizmus.
7. Füst Milán.
8. Paul Walker - középiskolai tanulmányai után tengerbiológiát tanult. Több jótékonysági aukción vett részt; saját szervezete a Reach aut Woldwide.
9. Balczó András - Róma 1960., Mexikóváros 1968.: ezeket csapatban nyerte; München 1872. egyéniben nyerte.
10. Andrásfa egy község Vas megyében, a Vasvári járásban.
+1. Hess András.

Kellemes hetet Mindenkinek! :dr_31:
 
Hekate

Állandó Tag
Már megint én vagyok az utolsó, pedig siettem!:(

1. Krivij Rih (Krivoj Rog)
2. Zrínyi Miklós és Zrínyi Péter
3. Arany János Tetemrehívás
4. A katakomba föld alatti járatok, temetkező-, gyülekezőhelyek vagy bányajáratok rendszere.
a világ legnagyobb katakombarendszere Odessza alatt húzódik
5. Lóerő
6. India ősi vallását brahmanizmusnak nevezzük.
7. Füst Milán
8. Paul Walker
Tengerbiológiát is tanult.
Saját jótékonysági szervezete a Reach out Worldwide volt.
9. Balczó András, 1960 Róma és 1968 Mexikóváros csapatban, 1972 Münchenben egyéni aranyérmet szerzett.
10. Község Vas megyében, a Vasvári járásban

+1 Hess András
 
Beka Holt

Kormányos
Fórumvezető
Kormányos
1. Európa leghosszabb városa, tilos a dohányzás és az alkoholfogyasztás, a legenda szerint ennek a városnak a neve hangzott el először a világűrben. Melyik ez a város?
Szocsi
2. Hogy hívták azt a testvérpárt, akik mellé II. Ferdinánd Pázmány Pétert jelölte ki nevelőjüknek?
Zrínyi Miklós és Zrínyi Péter
3. Kinek, melyik verse fejeződik be ezekkel a sorokkal:
„Ki csak úgy játszott a legénnyel,
Mint macska szokott az egérrel!”
Arany János, Tetemre hívás
4. Mik azok a katakombák?
Őskeresztény eredetű földalatti temetkezési helyek.
5. Mi az az erő, amely 75 kg terhet 1 másodperc alatt 1 méter magasra tud felemelni?
lóerő
6. Mi a neve India korai vallásának, amelyet az indiaiak történelmileg vallási tradícióik forrásának tartanak?
Brahmanizmus
7. Ki volt az a jogásznak tanult magyar író, aki egész életében tanított és a fő művének címe: Feleségem története.
Füst Milán
8. 2013. november 30-án Santa Claritában az iram tényleg halálossá vált. Hogy hívták a 40 éves korában elhunyt világhírű filmszínészt? A középiskola után mit tanult? Saját jótékonysági szervezetének a neve?
Paul Williams Walker IV., tengerbiológiát, Reach out Worldwide
9. A Nemzet Sportolója címmel kitüntetett háromszoros olimpiai bajnok magyar öttusázó. ki ő, és hol nyerte a három olimpiai aranyat?
Balczó András, Róma, Mexikóváros, München
10. Milyen növény az Andrásfa?
Nem növény, hanem község Vas megyében, a Vasvári járásban.

+1 Nyomdász, az első magyarországi nyomtatott könyv készítője. Ki ő?

Hess András
 
Beka Holt

Kormányos
Fórumvezető
Kormányos
Szocsi a maga száznegyvennyolc kilométer hosszú tengerpartjával Európa leghosszabb városa.
Az olimpia megrendezése előtt tilos volt a dohányzás és az alkoholfogyasztás.

2013.11.07.
Elindult a világűrbe csütörtökön reggel a 2014-es szocsi téli olimpia lángja. A fáklyát egy Szojuz TMA–11M típusú űrhajó fedélzetén háromfős nemzetközi legénység viszi a Nemzetközi Űrállomásra, az űrhajót közép-európai idő szerint nem sokkal öt óra után indították el a bajkonuri űrközpontból. A legénységet Mihail Tyurin, az orosz (Roszkozmosz), Rick Mastracchio, az amerikai (NASA) és Kóicsi Vakata, a japán űrügynökség tapasztalt űrhajósai alkotják, járművüket a szocsi játékok színeivel díszítették fel. Mihail Tyurin a repülés előtt elmondta, hogy a fáklya, amelyet magukkal visznek, nem tér el semmiben attól, amely a téli olimpia februári kezdetéig bejárja egész Oroszországot. Biztonsági megfontolások miatt a fáklya nem égett, amikor az űrhajót kilőtték. Az ötkarikás játékok történetében először jut ki a világűrbe az olimpiai láng. A fáklya többórás utazás után érkezik meg a Nemzetközi Űrállomásra, szombaton pedig az ott dolgozó 2. számú legénység tagjai, Oleg Kotov és Szergej Rjazanszkij kiviszik a nyílt űrbe. A lángot Fjodor Jurcsihin orosz űrhajós hozza vissza a Földre a jövő héten hétfőn.
 
Oldal tetejére