Kvíz 2018 December 09.

Beka Holt

Kormányos
Fórumvezető
Kormányos
1. Mik azok a holt-tengeri tekercsek?

2. Melyik Bulgakov legismertebb műve?

3. Ki az a cseh író, aki egy derék, de kissé együgyű közkatonáról írt humoros regényt, és mi a regény címe?

4. Hol állította meg I. Ottó a kalandozó magyarokat 955-ben?

5. Mi az angyali üdvözlet?

6. Ki volt az a híres tengerkutató, aki feltalálta a víz alatti filmezés eljárását?

7. Ki az antik görög kultúra leghíresebb orvosa?

8. Mi a racionalizmus lényege?

9. Forrai Miklós 1998. december 27-én halt meg Budapesten. A magyar komolyzenei élet kiválósága Liszt Ferenc-díjas karnagy, érdemes művész volt, a család igazán közismert tagja mégis a felesége. Hogy hívják a feleséget?

10. 1888. december 2-án Budapesten elhunyt a 200 éve, 1818. március 20-án született Lenhossék József magyar orvos, anatómus, antropológus. Milyen kapcsolat fűzte Szent-Györgyi Albert Nobel-díjas tudóshoz?
 

Erdei Gyula 54

Állandó Tag
1. A kumráni tekercsek a legkorábbi bibliai kéziratok, melyek egy külső forrásokból is ismert, zsidóságon belüli csoport létezéséről tanúskodnak. A tekercsek által megismerhetjük a csoport életmódját, teológiáját és világképét. Dávid Nóra elmondja: „A Héber Biblia könyvei mellett a második szentély korában (Kr. e. 6. – Kr. u. 1. sz.) keletkezett szövegek is előkerültek (pl. Jubileumok könyve, Henok könyve). Továbbá olyan iratok, amelyeket a telepen élő közösség saját iratainak tekintenek”.
2. A mester és Margarita
3. Jaroslav Hašek: Svejk. Egy derék katona kalandjai a világháborúban
4. A szokásosnál nagyobb létszámú, nyolc-tízezer fős magyar sereg augusztus 10-én az augsburgi csatában vereséget szenvedett Ottó csapataitól. A magyar csapatok vezéreit Bulcsút, Lehelt és Súrt Nagy Ottó kivégeztette.
5. Keresztény ima: Üdvözlégy Mária, kegyelemmel teljes, az Úr van teveled, áldott vagy te az asszonyok között, és áldott a te méhednek gyümölcse, Jézus. Asszonyunk, Szűz Mária, Istennek szent Anyja, imádkozzál érettünk, bűnösökért, most és halálunk óráján. Ámen.
de:
Simone Martini festménye 1333-ból
Leonardo da Vinci festménye
6. Elsőre Jacques-Yves Cousteaut, vagyis Cousteau kapitányt mondtam volna, de itt (http://www.sg.hu/cikkek/53866/a_viz_alatti_fotozas_titkai) más van:
... a francia Etienne Peau az óceánok, az angol Francis Ward pedig az édesvizek élővilágát örökítette meg immáron sikeresen. 1915-ben John Ernest Williamson már filmfelvételt készített víz alatt, nem is akármilyet, hiszen döglött lóval csalogatott gépe elé cápákat, majd első filmjében saját magát filmezte, ahogy egy cápát egy szál késsel gyilkol le. ...
7. Kószi Hippokratész
8. A racionalizmus (a latin ratio szóból, jelentése észszerű) teljes egészében a 17–18. században kialakult filozófiai irányzat, amely szerint az emberi megismerés forrása az ész, és a fogalmaink a tapasztalat előtt és attól függetlenül is léteznek. Technikai értelemben olyan módszer vagy elmélet, melyben az igazság ismérve nem érzéki, hanem intellektuális és deduktív.
Tágabb értelemben véve a racionalizmus a vallással, teológiával és az irracionalizmussal szemben álló filozófiai irányzat, mely az emberi ész erejét és korlátlan megismerőképességét hirdeti.
9. Felesége Gyurkovics Mária szoprán énekesnő volt.
10. A Lenhossék-orvosdinasztia középső tagja, apja Lenhossék Mihály Ignác (1773–1840) orvos, fiziológus, fia Lenhossék Mihály (1863–1937) orvos, anatómus. Unokája Szent-Györgyi Albert Nobel-díjas tudós.

:cool::cool::cool:
 

Hekate

Állandó Tag
1. A kumráni tekercsek a legkorábbi bibliai kéziratok, melyek egy külső forrásokból is ismert, zsidóságon belüli csoport létezéséről tanúskodnak. A tekercsek által megismerhetjük a csoport életmódját, teológiáját és világképét.
A tekercsek anyaga többségében pergamen illetve papirusz, ám az emberiség történelmében egyedülálló módon az egyik barlangban vörösréz tekercspárost is találtak. A legjobb állapotban lévő tekercs borjúbőrből készült. Az írások nyelve nagyrészt héber, de néhány görög, illetve arámi nyelvűt is tartalmaz, korban pedig az i. e. 2. század és az i. sz. 1. század között készültek.
Az idővel egymás után előkerülő több száz tekercs egy része tönkrement illetve darabkái összekeveredtek, így egy gigantikus kirakójáték összeillesztéséhez hasonlít a mai napig is folyó összeillesztési munka.
A tekercsek több témában íródtak, az Eszter könyve kivételével a teljes Ótestamentumot tartalmazza héber nyelven. Mivel az Ótestamentumot a tekercsek felfedezése előtt csak a középkori másolatokból ismertük, a felfedezés nagy fontosságú.
A bibliai kéziratokon kívül apokrif vallásos szövegek és pszeudepigrafikus (ál-szerzőségű) iratok is előkerültek, mint az Újszövetségben is idézett Énok könyve, - Józseffel, Amrámmal és Mózessel kapcsolatos fiktív történetek, és néhány apokrif zsoltár is.

2. A Mester és Margarita

3 Jaroslav Hašek : Švejk, a derék katona

4. 955. augusztus 10. – A kalandozó magyarok utolsó, bajorországi és svábföldi dúlásokat magában foglaló nyugati portyájának az I. Ottótól a Lech-mezőn elszenvedett augsburgi vereség vet véget. Vezéreiket, Lélt (Lehel), Bulcsút és Súrt Regensburgban felakasztják.

5. Üdvözlégy, vagy Ave Maria.
Az Újszövetségben olvasható:
Isten elküldte Gabriel arkangyalt Nazaret városába Szűz Máriához (akinek József volt a jegyese) Az angyal így szólt: "Üdvözlégy, Mária, malaszttal teljes, áldott vagy te az asszonyok között"
Mária megijedt, de az angyal azt mondta neki: "Ne félj. Mária, mert kegyelmet találtál Istennél. A Szentlélek száll reád és fiad születik, akinek nevét Jézus-nak hívod".
Ez nagy lesz és Isten fiának fogják hívni és országának nem lesz vége"
Erre Mária így szólt "Íme, az Urnak szolgáló leánya, legyen nekem a te igéd szerint"

6. Az elsô igazi víz alatti felvételeket 1893-ban a francia Louis Boutan és Joseph David
készítette, és tette közzé. Az elsô víz alatti gép egy „Detektív” típusú 9x12-es lemezes masina volt, amelyhez vízhatlan tokot Boutan testvére, a mérnök August tervezett, ezt a párizsi Alergniat cégnél gyártották.

John Ernest Williamson (1881-1966) Úgy tekintik, hogy ő az első olyan személy, aki vízalatti fotót készít egy tengeralattjáróról.

Jacques-Yves Cousteau kapitány, a modern polihisztor, természetbúvár és feltaláló, aki haditengerészből és víz alatti vadászból lett oceanográfus és befolyásos környezetvédő.

7. Hippokratész

8. a 17–18. században kialakult filozófiai irányzat, amely szerint az emberi megismerés forrása az ész, és a fogalmaink a tapasztalat előtt és attól függetlenül is léteznek. Az emberi ész erejét és korlátlan megismerőképességét hirdeti.

9. Felesége Gyurkovics Mária szoprán énekesnő volt.

10. Anyai ágon Szentgyörgyi Albert nagyapja volt.
 

Japi1

Állandó Tag
1. A Kumráni-hegység barlangjaiban talált több száz pergamen, papirusz kézirat. A legkorábbi bibliai kéziratok.Több témában íródtak, főleg bibliai, de egyéb vallásos szövegek is előkerültek.
2. A Mester és Margarita
3. Jaroslav Hašek: Švejk, egy derék katona kalandjai a világháborúban
4. Az Augsburg melletti Lech-mezőn /Augsburgi csata/
5. Isten elküldte Gábriel arkangyalt Názáret városába Szűz Máriához (akinek József volt a jegyese). Az angyal így szólt: „Űdvözlégy Mária, malaszttal teljes, áldott vagy te az asszonyok között”. Ez a találkozás számos művészt /Festő, szobrász, zeneszerző stb./ ihletett meg.
6. Jacques-Yves Cousteau. A világ első víz alatti filmjelenetét John Ernest Williamson készítette. Ő egy speciális kabinból forgatott, míg Cousteau kézi kamerával, közvetlenül a vízből.
7. Hippokratész
8. Az a filozófiai, ismeretelméleti irányzat, amely szerint ismereteink forrása az emberi ész, és megismerésünk tiszta gondolati elemeit a nem gondolatiakkal szemben elsőbbség illeti meg.
9. Gyurkovics Mária
10. Szent-Györgyi Lenhossék unokája volt.
 
Utoljára módosítva:

Dabadi75

Állandó Tag
1. A legkorábbi bibliai kéziratok. Több témában íródtak, az Eszter könyve kivételével a teljes Ótestamentumot tartalmazza héber nyelven.
2. Mester és Margarita
3. Jaroslav Hasek - Svejk, a drék katona kalandjai a világháborúban (1923)
4. Augsburg mellett fekvő Lech-mezőnél.
5. Lukács evangéliumában így szól: „Hat hónap múlva elküldte Isten Gábor angyalt Galilea Názáret nevű városába egy szűzhöz. A szűz egy Dávid családjából való férfinek, Józsefnek volt a jegyese és Máriának hívták Az angyal bement hozzá, és így köszöntötte: ‘Üdvözlégy, kegyelemmel teljes. Az Úr veled van. Áldottabb vagy te minden asszonynál!’” (Luk 1,26-28)
Jelent még imádságot; bazilika Názáretben; képtípus, amely a találkozást megjeleníti; stb.
6. Jacques-Yves Cousteau; 1915-ben John Ernest Williamson.
7. Hippokratész.
8. A latin ratio szóból ered, jelentése észszerű; teljes egészében a 17–18. században kialakult filozófiai irányzat, amely szerint az emberi megismerés forrása az ész, és a fogalmaink a tapasztalat előtt és attól függetlenül is léteznek.
9. Gyurkovics Mária magyar opera-énekesnő.
10. Unokája volt Szent-Györgyi Albert.

Lehet, hogy kapkodtam - elnézést. Féltem, hogy lemaradok. Kellemes hétvégét Mindenkinek!
 

Beka Holt

Kormányos
Fórumvezető
Kormányos
1. Mik azok a holt-tengeri tekercsek?
A Szentírás legősibb kéziratgyűjteménye (töredékek).
2. Melyik Bulgakov legismertebb műve?
Mester és Margarita
3. Ki az a cseh író, aki egy derék, de kissé együgyű közkatonáról írt humoros regényt, és mi a regény címe?
Jaroslav Hasek, Svejk, a derék katona kalandjai a világháborúban.
4. Hol állította meg I. Ottó a kalandozó magyarokat 955-ben?
Ausburgnál
5. Mi az angyali üdvözlet?
Gabriel arkangyal hírt visz Szűz Máriának, fia születéséről és Jézus jövőbeli fontosságáról.
6. Ki volt az a híres tengerkutató, aki feltalálta a víz alatti filmezés eljárását?
Jaques Yves Cousteau (1910)
7. Ki az antik görög kultúra leghíresebb orvosa?
Hippokratész
8. Mi a racionalizmus lényege?
Az ész, értelem
9. Forrai Miklós 1998. december 27-én halt meg Budapesten. A magyar komolyzenei élet kiválósága Liszt Ferenc-díjas karnagy, érdemes művész volt, a család igazán közismert tagja mégis a felesége. Hogy hívják a feleséget?
Felesége Gyurkovics Mária operaénekesnő volt.
10. 1888. december 2-án Budapesten elhunyt a 200 éve, 1818. március 20-án született Lenhossék József magyar orvos, anatómus, antropológus. Milyen kapcsolat fűzte Szent-Györgyi Albert Nobel-díjas tudóshoz?
Lenhossék József a nagyapja volt Szent-Györgyi Albertnek.
 

TMagdi

Állandó Tag
1. Mik azok a holt-tengeri tekercsek?
A Qumráni barlangoknál megtalált iratok, amelyek az első írásos emlékek a Bibliából.

2. Melyik Bulgakov legismertebb műve?
A Mester és Margaríta

3. Ki az a cseh író, aki egy derék, de kissé együgyű közkatonáról írt humoros regényt, és mi a regény címe?
Jaroslav Hasek: Svejk, a derék katona

4. Hol állította meg I. Ottó a kalandozó magyarokat 955-ben?
Augsburgban.

5. Mi az angyali üdvözlet?
Amikor egy angyal megjelent Szűz Mária előtt, és értesítette, hogy gyermeket fogan, fiút szül, aki nem más, mint Isten fia. Ez a mai "Üdvözlégy Mária ..." imádságban is hallható.

6. Ki volt az a híres tengerkutató, aki feltalálta a víz alatti filmezés eljárását?
Cousteau kapitány

7. Ki az antik görög kultúra leghíresebb orvosa?
Hippokratész

8. Mi a racionalizmus lényege?
A dolgok helyes megítélése a józan ész alapján. A tudományt, az ésszerűséget teszi előtérbe, a vallások és hagyományok háttérbe szorulnak.

9. Forrai Miklós 1998. december 27-én halt meg Budapesten. A magyar komolyzenei élet kiválósága Liszt Ferenc-díjas karnagy, érdemes művész volt, a család igazán közismert tagja mégis a felesége. Hogy hívják a feleséget?
Gyurkovics Mária

10. 1888. december 2-án Budapesten elhunyt a 200 éve, 1818. március 20-án született Lenhossék József magyar orvos, anatómus, antropológus. Milyen kapcsolat fűzte Szent-Györgyi Albert Nobel-díjas tudóshoz?
Édesanyja volt Lenhossék József lánya.
 
Oldal tetejére