Kvíz 2018 December 30.

Beka Holt

Kormányos
Fórumvezető
Kormányos
Kicsit rendhagyó az év utolsó játéka, egy személy életével kapcsolatos kérdések lesznek a feladványok.

1. Hol született Soros György?

2. Mi volt a vezetékneve mielőtt Soros lett?

3. Mikor és hova vándorolt ki?

4. Édesapja melyik irodalmi folyóiratnak volt az alapító tagja?

5. Mi az elnevezése annak az elméletnek amit Soros György dolgozott ki?

6. Melyik az az egyetem amelyiknek örökös kurátora és a kuratórium tiszteletbeli elnöke?

7. Miből szerezte a vagyonát?

8. Mi a neve annak az alapítványnak, ahova személyes vagyonából 18 milliárd dollárt utalt át?

9. 2017 júliusától a magyar kormány intenzív propagandakampányt folytat a személye ellen, mivel indokolják ezt a kampányt?

10. Mikor választották az Év Emberének?
 

Dabadi75

Állandó Tag
Állandó Tag
1. Budapesten 1930. augusztus 12-én.
2. Schwartz.
3. 1947-ben az Egyesült Királyságba, majd 1956-ban költözött az Amerikai Egyesült Államokba.
4. Édesapja Schwartz Tivadar 1922-ben egyik alapítója volt a Literatura Mondo című eszperantó irodalmi folyóiratnak.
5. Reflexivitás elmélete.
6. Közép-európai Egyetem (CEU).
7. Tőzsdei befektetések hasznából, valamint egyes valuták árfolyamváltozását jól kihasználó pénzügyi tranzakciókból.
8. Open Society Foundations alapítványnak 2017-ben.
9. Soros György javaslatai az európai migrációs válság megoldására. De támadták az általa támogatott szervezeteket, majd később a CEU-t is.
10. 2018-ban a Financial Times.

images


Sikerekben és kvízben gazdag boldog új évet kívánok Mindenkinek!
 

Hekate

Állandó Tag
Állandó Tag
1. Budapest, 1930. augusztus 12.

2. Született Schwartz

3. 1947-ben kivándorolt az Egyesült Királyságba, ahol 1956-ig élt. 1956-ban költözött az Amerikai Egyesült Államokba.

4. Édesapja Schwartz Tivadar 1922-ben egyik alapítója volt a Literatura Mondo című eszperantó irodalmi folyóiratnak.[

5. Soros György a reflexivitás elméletének kidolgozója.

6. A Közép-európai Egyetem (CEU) örökös kurátora és a kuratórium tiszteletbeli elnöke

7. Vagyona, amit önerejéből, képzettségének, pénzügyi tehetségének köszönhetően a sikeres tőzsdei befektetéseinek hasznából, illetve egyes valuták árfolyamváltozását jól kihasználó pénzügyi tranzakciók segítségével gyűjtött össze, 25 milliárd dollárt tesz ki.

8. Az Open Society Foundations (OSF, Nyílt Társadalom Alapítványok), korábbi nevén Open Society Institute (OSI), egy nemzetközi pályázatokat biztosító hálózat, melyet Soros György üzletember alapított.

9. Soros György tevékenysége elleni kampány kezdetén, 2017 elején a Soros György által támogatott szervezetek voltak a támadás célpontjai, később pedig konkrétan a Közép-európai Egyetem, mert a kormány az intézmény jogi személyiségét vitatta.
Az üzletember 2017 júniusában egy brüsszeli gazdasági fórumon nyíltan bírálta a magyar kormányt és annak vezetőjét, Orbán Viktor magyar miniszterelnököt egy maffiaállam felépítőjének nevezte, míg azokat, akik a kormány lépései ellen 2017 tavaszán tiltakoztak, megdicsérte.
Az Orbán-kormány ezt követően indította el, néhány héttel később, a „Ne hagyjuk, hogy Soros nevessen a végén!” című Soros-ellenes kampányát az ország teljes területén elhelyezett óriásplakátokkal is.

10. A Financial Times (FT) szerint Soros György üzletember a 2018. év embere

49204928_2253750561550195_3889426330608992256_n.jpg
 

Japi1

Állandó Tag
Állandó Tag
1. Budapesten
2. Schwartz
3. 1947. Egyesült Királyság
4. Literatura Mondo
5. Reflexivitás elmélete
6. Közép-európai Egyetem /CEU/
7. Sikeres tőzsdei befektetésekből, valuták árfolyamváltozásait kihasználó pénzügyi tranzakciókból.
8. Open Society Foundations
9. A migránsokkal, illetve az európai migrációs válsággal kapcsolatos nyilatkozataival.
10. 2018-ban

ejfel-buek-szilveszteri-ujevi-kepeslap.gif
 

Erdei Gyula 54

Állandó Tag
Állandó Tag
1. Budapest, 1930. augusztus 12.
2. Schwartz
3. 1947-ben kivándorolt az Egyesült Királyságba
4. A Literatura Mondo című eszperantó irodalmi folyóiratnak
5. Kidolgozta és 1987-ben megjelent munkájában (A pénz alkímiája) közzétette közgazdasági elméletét a reflexivitásról.
6. A Közép-európai Egyetem (CEU) örökös kurátora és a kuratórium tiszteletbeli elnöke.
7. Vagyona, amit önerejéből, képzettségének, pénzügyi tehetségének köszönhetően a sikeres tőzsdei befektetéseinek hasznából, illetve egyes valuták árfolyamváltozását jól kihasználó pénzügyi tranzakciók segítségével gyűjtött össze, 25 milliárd dollárt tesz ki.
8. Open Society Foundations
9. Ezt elsősorban Soros Györgynek a menekültekkel, illetve az európai migrációs válsággal kapcsolatos nyilatkozataival indokolta.
10. 2018-ban a Financial Times nevű brit gazdasági lap az Év Emberének választotta.
 

Beka Holt

Kormányos
Fórumvezető
Kormányos
1. Hol született Soros György?
Budapesten, 1930 augusztus 12-én
2. Mi volt a vezetékneve mielőtt Soros lett?
Schwartz
3. Mikor és hova vándorolt ki?
1947-ben, az Egyesült Királyságba
4. Édesapja melyik irodalmi folyóiratnak volt az alapító tagja?
A Literatura Mondo című eszperantó irodalmi folyóiratnak.
5. Mi az elnevezése annak az elméletnek amit Soros György dolgozott ki?
A reflexivitás elmélete
6. Melyik az az egyetem amelyiknek örökös kurátora és a kuratórium tiszteletbeli elnöke?
A Közép-európai Egyetem (CEU)
7. Miből szerezte a vagyonát?
Tőzsdei befektetések, egyes valuták árfolyamváltozását jól kihasználó pénzügyi tranzakciók
8. Mi a neve annak az alapítványnak, ahova személyes vagyonából 18 milliárd dollárt utalt át?
Open Society Foundations alapítvány
9. 2017 júliusától a magyar kormány intenzív propagandakampányt folytat a személye ellen, mivel indokolják ezt a kampányt?
Elsősorban a menekültekkel, illetve az európai migrációs válsággal kapcsolatos nyilatkozataival indokolják.
10. Mikor választották az Év Emberének?
2018-ban
 
Oldal tetejére