Kvíz 2018 Február 11.

Beka Holt

Kormányos
Fórumvezető
Kormányos
1. Gyógyszertára laboratóriumában állította elő az íztelen kinint, amellyel helyettesíteni tudta a rendkívül keserű, csersavas kininvegyületet, a gyermekgyógyászatban akkoriban egyedüli lázcsillapító szert, mely pályadíjat nyert 1869-ben. Kire gondoltam?

2. Elsőként hozott forgalomba hazánkban ampullázott gyógyszereket.
Speciális készítményeivel Budapest mellett Londonban és Párizsban gyógyszerészeti világkiállításokon nyert aranyérmet.
Fia a Magyar Gyógyszerészeti Társaság alapító tagja volt. Ki volt Ő?

3. Ki volt Ő? Pesti gyógyszerész, laboratóriumában végzett kísérletei vezettek a modern hazai gyógyszeripar megteremtéséhez.
1911-ben előállította a kalcium-acetil-szalicilátot, amely Kalmopyrin néven vált ismertté, mint láz- és gyulladáscsillapító.

4. Orvos, biokémikus 1928-ban a mellékveséből, majd 1932-ben a paradicsompaprikából is előállította az aszkorbinsavat.
1937-ben orvosi Nobel-díjat kapott.

5. A Gyógynövénykísérleti Intézetben vegyész feleségével kidolgozták a morfin nyers máknövényből való előállítását.

6. Gépészmérnök, konstruktőr. A mikroflopi feltalálója.

7. Az optikai és akusztikai távíró feltalálója.

8. Első találmánya 1915-ben egy sugárhajtás elvén működő légi torpedó volt, amely megnövelte a tüzérségi fegyverek hatótávolságát.
1923-ban új rendszerű gőzkazánt, 1928-ban pedig bányászati légsűrítőt szabadalmaztatott.
Legfontosabb találmányát, a hangsebességnél gyorsabban haladó repülőgép számára alkalmas sugárhajtóművet Németországban jelentette be.

9. Hogy hívták azt az amerikai kereskedőt, aki 1902-ben feltalálta a pengés borotvát?

10. Kinek a tiszteletére viselnek kardot az Amerikai tengerészgyalogosok tisztjei?


Miért egyedi Nepál nemzeti zászlója, miben különbözik a többi országétól?
 
Utoljára módosítva:

Japi1

Állandó Tag
Állandó Tag
1,. Rozsnyay Mátyás
2. Bayer Antal
3. Richter Gedeon
4. Szent-Györgyi Albert
5. Kabay János
6. Jánosi Marcell
7. Chudy József
8. Fonó Albert
9. King Camp Gillette
10.„A tisztek Mameluke kardot viselnek amit eredetileg Presley O’Bannon-nak adott egy Mameluke törzsfőnök Észak Afrikában. O’Bannon és tengerészgyalogosai 600 mérföldön keresztül meneteltek Észak Afrika sivatagjában, hogy megszabadítsák Tripoli partjait a kalózoktól. 1825 óta az összes tengerészgyalogos tiszt viseli a Mameluke kardot.”

+
Nem négyszög alakú.
Nepal.png
 

Csatolások

  • Mameluke kard 2..jpg
    Mameluke kard 2..jpg
    43.4 KB · Olvasás: 3

Beka Holt

Kormányos
Fórumvezető
Kormányos
ypg7qidopunuz40z8b6h.gif
ypg7qidopunuz40z8b6h.gif
 

Erdei Gyula 54

Állandó Tag
Állandó Tag
1. Rozsnyay Mátyás
2. Bayer Antal
3. Richter Gedeon
4. Norman Haworth kémiai Nobel-díjat kapott az aszkorbinsav szerkezetének meghatározásáért (megosztva Paul Karrerrel, aki a vitaminokat kutatta), és ugyanebben az évben az orvosi Nobel-díjat Szent-Györgyi Albert kapta.
5. Kabay János
6. Jánosi Marcell
7. Chudy József
8. Fonó Albert
9. King Camp Gillette
10. A tisztek Mameluke kardot viselnek amit eredetileg Presley O' Bannon-nak adott egy Mameluke törzsfőnök Észak Afrikában. O' Bannon és tengerészgyalogosai 600 mérföldön keresztül meneteltek Észak Afrika sivatagjában, hogy megszabadítsák Tripoli partjait a kalózoktól. 1825 óta az összes tengerészgyalogos tiszt viseli a Mameluke kardot.
A vezérkari tiszthelyettesek és tiszthelyettesek az 1858-as lovassági kardot viselik. Ezt a kardot a Tengerészgyalogság Parancsnoksága adományozta nekik elismerésül vezetésükért a bevetéseken, erkölcsi tisztaságukért, hagyományukért. Csak a Tengerészgyalogság adományoz ilyen kitüntetést a tiszthelyetteseknek.

Miért egyedi Nepál nemzeti zászlója, miben különbözik a többi országétól?
Nem négyszög alakú.

upload_2018-2-12_10-40-35.png
:cool::cool::cool:
 

Hekate

Állandó Tag
Állandó Tag
1. Marosjárai Rozsnyay Mátyás
2. Bayer Antal
3. Richter Gedeon
4. Szent-Györgyi Albert
5. Kabay János
6. Jánosi Marcell
7. Chudy József
8. Fonó Albert (1881 - 1972)
9. King C. Gillette
10. A kardot viselő tengerészgyalogosok jelképezik a Tengerészgyalogság örökségét mint Amerika eredeti védőit. Ezek a legrégibb fegyverek amik még ma szolgálatban állnak az Egyesül Államok Fegyveres Erőinél.
A tisztek Mameluke kardot viselnek amit eredetileg Presley O'Bannon-nak adott egy Mameluke törzsfőnök Észak Afrikában.
A vezérkari tiszthelyettesek és tiszthelyettesek az 1858-as lovassági kardot viselik. Ez a kardot a Tengerészgyalogság Parancsnoksága adományozta nekik elismerésül vezetésükért a bevetéseken, az erkölcsi tisztaságukért, hagyományukért. Csak a Tengerészgyalogság adományoz ilyen díjat a tiszthelyetteseknek.
+1
Nepál az egyetlen ország a földön, melynek zászlaja nem négyszög alakú. Eredeti formájában két zászlóból állt, melyek a 19. században váltak eggyé. A zászló két egymás felé helyezett háromszögei karmazsinvörös színűek, keskeny kék szegéllyel. A felsőn egy hold, az alsón egy tizenkét ágú nap van elhelyezve. A háromszögek a Himalája csúcsait, míg a nap és a hold az idő folyását jelképezik, egyben a buddhizmus jelképei is. Mindezen túl a hold a jelenlegi, a nap pedig a korábbi uralkodó család szimbóluma. A zászló kifejezi a vágyat, hogy az ország addig létezzen, míg a nap és a hold.
 

prominor

Állandó Tag
Állandó Tag
1. Rozsnyai Mátyás .. De nem az íztelen kinint, hanem más technológiával állította elő, s tulajdonképpen azért is hadakozott élete végéig a 'bitorlókkal', mert ezt a korabeli leírások alapján bárki megtehette volna .. először cukorral és csokoládéval ízesítette és már 1863-ban hirdette a készítményét.

Rozsnyai 1.jpeg
Rozsnyai 2.jpeg
A hirdetésből az is kiderül, hogy nem egyedül Ő állította elő, hanem Kelen József zombai orvos is társ volt... A Helytartó Tanács pedig gyógykuruzslásért meg is büntette. Az 1868. évi pályázatát sem fogadták el mert nem találtak a bírálok elég kinint a készítményben, illetve az ízesítés miatt nem volt kimutatható. De 1869.-re a Helytartó Tanács is megszünt, meg Ő is módosított a készítményén így a pálya díjat már megkapta..

2. Bayer Antal Fia, aki szintén gyógyszerész volt, annál a Winkler Lajosnál tanult az egyetemen, aki középiskolás korában Rozsnyai Mátyás aradi gyógyszertárában gyakornokoskodott..

3, Richter Gedeon

4. Szent-Györgyi Albert

5. Kabay János Talán tavaly lett hugaricum a szabadalma... A szülőfalujában alapított üzem (akkor Büdszentmihály) a Tiszavasvári Alkaloida

6. Jánosi Marcell 1974-ben a BRG-ben de az akkori politika miatt ez nem tudta igazi jelentőségét akkor megmutatni...

7. Chudy József (1753-1813) a világ mint karmestert zeneszerzőt ismeri. 1793. május 06.-án mutatták be Szalkay Antal szövegére írt Pikko herceg és Jutka Perzsi című operáját, a Kelemen László vezette Pesti Színházban hatalmas sikerrel. Ettől a naptól számítják a magyar nyelvű operajátszás kezdetét.. A feledésbe merült, világelső találmánya. egymástól 10 km-re lévő őrházak láncolatán és ablakvilágítási rendszeren alapult..

8. Fonó Albert

9. King Camp Gilette

10. Presley Q'Bannon főhadnagy a 'Dernai hős' kapta a kardot elismerésként, amelyet akkor már szenátorként, a tengerészgyalogosok parancsnokának Archibáld Hendersonnak adományozott 1825.-ben.. Aki ettől kezdve rendelte el az egyenruha kötelező részeként a tiszteknek. 1859-1875 között az amerikai hadsereg M1850-es lábgyűrűs kardját kellett a tengerész gyalogosoknak is viselniük.. De azóta és ma is újra a régi módi járja..
Presley O'Bannon.jpeg



+
Mint fentebb kifejtették .. egy ikerzászló, szabálytalan ötszög alakú...
 
Utoljára módosítva:

Beka Holt

Kormányos
Fórumvezető
Kormányos
1. Gyógyszertára laboratóriumában állította elő az íztelen kinint, amellyel helyettesíteni tudta a rendkívül keserű, csersavas kininvegyületet, a gyermekgyógyászatban akkoriban egyedüli lázcsillapító szert, mely pályadíjat nyert 1869-ben. Kire gondoltam?
Rozsnyay Mátyás
2. Elsőként hozott forgalomba hazánkban ampullázott gyógyszereket.
Speciális készítményeivel Budapest mellett Londonban és Párizsban gyógyszerészeti világkiállításokon nyert aranyérmet.
Fia a Magyar Gyógyszerészeti Társaság alapító tagja volt. Ki volt Ő?
Bayer Antal
3. Ki volt Ő? Pesti gyógyszerész, laboratóriumában végzett kísérletei vezettek a modern hazai gyógyszeripar megteremtéséhez.
1911-ben előállította a kalcium-acetil-szalicilátot, amely Kalmopyrin néven vált ismertté, mint láz- és gyulladáscsillapító.
Richter Gedeon
4. Orvos, biokémikus 1928-ban a mellékveséből, majd 1932-ben a paradicsompaprikából is előállította az aszkorbinsavat.
1937-ben orvosi Nobel-díjat kapott.
Szent-Györgyi Albert
5. A Gyógynövénykísérleti Intézetben vegyész feleségével kidolgozták a morfin nyers máknövényből való előállítását.
Kabay János
6. Gépészmérnök, konstruktőr. A mikroflopi feltalálója.
Jánosi Marcell
7. Az optikai és akusztikai távíró feltalálója.
Chudy József
8. Első találmánya 1915-ben egy sugárhajtás elvén működő légi torpedó volt, amely megnövelte a tüzérségi fegyverek hatótávolságát.
1923-ban új rendszerű gőzkazánt, 1928-ban pedig bányászati légsűrítőt szabadalmaztatott.
Legfontosabb találmányát, a hangsebességnél gyorsabban haladó repülőgép számára alkalmas sugárhajtóművet Németországban jelentette be.
Fonó Albert
9. Hogy hívták azt az amerikai kereskedőt, aki 1902-ben feltalálta a pengés borotvát?
King Camp Gillette
10. Kinek a tiszteletére viselnek kardot az Amerikai tengerészgyalogosok tisztjei?
Presley O'Bannon tengerészgyalogos főhadnagy tiszteletére.
Presley O'Bannon 1805-ben egy mameluk kardot kapott ajándékba Hamet Karamanli hercegtől.
Ezzel tisztelgett a főhadnagy hősiessége előtt. 1825 óta a tengerészgyalogos tisztek számára ma is a hivatalos egyenruha részét képezi.



Miért egyedi Nepál nemzeti zászlója, miben különbözik a többi országétól?
Nepál az egyetlen ország a földön, melynek zászlaja nem négyszög alakú.
 

Beka Holt

Kormányos
Fórumvezető
Kormányos
Sziasztok!

Japi1 - 10 pont
Erdei Gyula 54 - 10 pont
Hekate - 10 pont
prominor - 10 pont

Azt hittem a 10. kérdés nehéz lesz, ezért volt a +1. Nem fogtam ki rajtatok, gratulálok! :)
 
Oldal tetejére