Kvíz 2018 Május 27.

Beka Holt

Kormányos
Fórumvezető
Kormányos
1. Hol található a Chimborazo?

2. Ki harcolt kivel Kr. e. 480-ban a Szalamiszi csatában?

3. Ki írta a Király mulat című drámát?

4. Melyik sziget fővárosa Hamilton?

5. Hol volt I. Ferenc József kedvenc üdülőhelye?

6. Kit neveztek a nemzet „első napszámosának”?

7. Melyik várost foglalta el Gabriele d'Annunzio szabadcsapatával 1919-ben?

8. Ki írta a Csillag a máglyán című drámát?

9. Ki adta ki a Code Civil című polgári törvénykönyvet?

10. Melyik címmel nem rendelkezett Corvin János, és miért?
Bosznia királya
Szlavónia hercege
Horvát-Dalmát bán
Szlovénia fejedelme
 

Japi1

Állandó Tag
1. Az Andokban, Ecuador középső részén
2. A görögök a perzsákkal. Görög győzelemmel végződött.
3. Victor hugo
4. Bermuda
5. Herkulesfürdőn
6. Gróf Széchenyi Istvánt
7. Fiumét
8. Sütő András
9. Bonaparte Napoleon /Code Napoleon/
10. Szlovénia fejedelme
Mátyás halála után a tekintélyes pártfogók nélkül álló fiatalembert az ország előkelői becsapták, ugyanis 1490. június 13-án aláírattak vele egy szerződést, ami szerint megkapja a Bosznia királya és Szlavónia hercege, valamint a Horvát-Dalmát báni címet is, csak mondjon le a trónigényről. Elkótyavetyélte Mátyástól kapott hatalmát. A Szlovénia fejedelme cím nem szerepelt az egyességben.
 

Dabadi75

Állandó Tag
1. Andok hegységben, Ecuadorban (6267 méter magas)
2. Görög-perzsa csapatok harcoltak; görög győzelemmel zárult.
3. Victor Hugo 1832-ben.
4. Bermuda
5. Bad Ischlben
6. Gróf Széchenyi István (1791-1860)
7. Fiume városát
8. Sütő András 1975-ben
9. Bonaparte Napóleon 1804. március 4-én Franciaországban hirdették ki. Code Napóleon néven is említik.
10. 1490-ben a rákosmezei országgyűlésen kötöttek megegyezést Corvin Jánossal, hogy megkapja Bosznia királya, Szlavónia hercege ill. Horvát-Dalmát báni tisztségeket, ha cserében lemond a magyar trón igényéről. A Szlovénia fejedelme cím nem szerepelt ezek között. Későbbiekben mindegyik címét elvették tőle, csak a Horvát-Dalmát bán címet tarthatta meg, amit tovább is örökíthetett.
 

Hekate

Állandó Tag
1. A Chimborazo egy kialudt ecuadori rétegvulkán az Andokban
2. Görögök és perzsák
3. Victor Hugo
4. Bermuda
5. Bad Ischl
6. Gróf Széchenyi István
7. Fiume-Megalapította a rövid életű Carnarói Olasz Régensállamot, önmagát nevezve Ducének.
8. Sütő András
9. A törvénykönyvet négy jogászból álló bizottság négyévi munkával alkotta meg. Napóleon személyesen vett részt számos ülésen, és elősegítette a vitás kérdések megoldását. A "Code civil"-t (Code Napoleon) a Franciaország uralma alá tartozó területeken is bevezették, és néhány módosítással Napóleon bukása után is érvényben maradt számos meghódított országban.
10. Mátyás király törvénytelen fia Ulászló javára lemondott a magyar trónigényéről, ezért megkapta Bosznia királya, Szlavónia hercege és a Horvát-Dalmát bán címet. a Szlovénia fejedelme cím nem volt az egyezség tárgya.
 

Erdei Gyula 54

Állandó Tag
1. Andok, Ecuador
2. Xerxész perzsa nagykirály flottája és a görög poliszok egyesült hajóhada Szalamisz szigeténél, ahol a Themisztoklész vezette hellének döntő győzelmet arattak.
3. Viktor Hugo
4. Van több Hamilton, de főváros a Bermudán.
5. Hol volt I. Ferenc József kedvenc üdülőhelye?
Talán Opatija ("Opatija többek között I. Ferenc József kedvenc helyének számított, ...")
de ("... osztrák Semmering, Ferenc József császár kedvenc üdülőhelye ...")
de Bad Ischl: A fürdőváros fénykorát 1849 és 1914 között élte, mint Ferenc József hivatalos nyári rezidenciája, sőt Erzsébet hercegnővel való eljegyzésére is itt került sor 1853-ban a Seeauerhaus-ban (ma múzeum), és a császár születésnapját is rendszeresen itt ünnepelték.

6. Gróf Széchenyi István
7. Fiume
8. Sütő András
9. Code Civil vagy Code Napoléon
10. Szlovénia fejedelme
"1490. június 7-én összeült az országgyűlés, ahol szóba került a trón kérdése, de Ulászló és Corvin János hívei nem bírtak egymással. Abban biztosak voltak, hogy Miksát nem akarta szinte senki királynak, túlságosan nagy hatalma volt már a Habsburg családnak, amitől tartottak. Felmerült Ulászló testvére János Albert is, de hamar elvetették. Papíron jelentős esélye volt Corvin Jánosnak, dacára származásának, de nem állt mellette akkora erő, amellyel egyértelműen megszerezhette volna a trónt, így kénytelen volt belemenni egy egyezségbe, ami szerint megkapja a Bosznia királya és Szlavónia hercege címet, meg a horvát-dalmát báni címet is, csak mondjon le a trónigényről."
Hát ez nem igazán válasz a miértre, de csak ennyit találtam.

Elromlott (egy hivatalos frissítés miatt) a gépem,meg némi időhiány, így lemaradtam az előzőről.

:cool::cool::cool:
 

Beka Holt

Kormányos
Fórumvezető
Kormányos
1. Hol található a Chimborazo?
Az Andokban
2. Ki harcolt kivel Kr. e. 480-ban a Szalamiszi csatában?
A görögök győztek a perzsák ellen.
3. Ki írta a Király mulat című drámát?
Victor Hugo
4. Melyik sziget fővárosa Hamilton?
Bermuda-szigetek
5. Hol volt I. Ferenc József kedvenc üdülőhelye?
Bad Ischl-ben
6. Kit neveztek a nemzet „első napszámosának”?
Széchenyi István
7. Melyik várost foglalta el Gabriele d'Annunzio szabadcsapatával 1919-ben?
Fiume
8. Ki írta a Csillag a máglyán című drámát?
Sütő András
9. Ki adta ki a Code Civil című polgári törvénykönyvet?
Bonaparte Napoleon
10. Melyik címmel nem rendelkezett Corvin János, és miért?
Bosznia királya
Szlavónia hercege
Horvát-Dalmát bán
Szlovénia fejedelme
Szlovénia fejedelme, a XV.században nem létezett Szlovénia nevű tartomány
 

Japi1

Állandó Tag
Az ötös kérdést ismét elkapkodtam. Herkulesfürdőn az idegenvezetőnk nem győzte hangsúlyozni, hogy Ferenc Józsefnek és Sissinek mennyire tetszett a fürdő, elsőre találtam is egy hivatkozást a neten:
„A Monarchia előkelőségei, köztük Ferenc József császár és felesége „Sissi” gyakran s szívesen tartózkodott Herkulesfürdőn.”
Ezzel le is zártam a keresést. Pedig van Bécshez közelebb is fürdőhely!
 

Beka Holt

Kormányos
Fórumvezető
Kormányos
Az ötös kérdést ismét elkapkodtam. Herkulesfürdőn az idegenvezetőnk nem győzte hangsúlyozni, hogy Ferenc Józsefnek és Sissinek mennyire tetszett a fürdő, elsőre találtam is egy hivatkozást a neten:
„A Monarchia előkelőségei, köztük Ferenc József császár és felesége „Sissi” gyakran s szívesen tartózkodott Herkulesfürdőn.”
Ezzel le is zártam a keresést. Pedig van Bécshez közelebb is fürdőhely!
Semmi gond! :)
 
Oldal tetejére