Kvíz 2022. január 30.

ladysla

Kormányos
Fórumvezető
Kormányos
1. Mi a neve annak a táncos-komikus színészünknek, aki Amerikában egyszer léggömbbel a kezében lépett a színpadra: „Hoztam maguknak egy kis pesti levegőt” – mondta, és kiengedte a lufi tartalmát.

2. Akár még élhetne is az a 38 éves korában elhunyt tenorista, akit a bajtársai az Air Force Carusója címmel illettek. Mi a születési neve, és honnét származik a művészneve?

3. Egyik tanára a neves angol író, Herbert George Wells volt, maga is komoly témákkal foglalkozó írónak készült. Világhírűvé azonban az egyetlen gyermekéről és annak kedvenc játékáról szóló regények tették. Ki az író, és kinek köszönhetjük a remek magyar fordításokat?

4. 1896-ban a „Magyar delfin” magyar tempóban szerzett két első helyet. Gyakorlatilag mivel egyezik meg a magyar tempó?

5. Renata Ersilia Clotilde Tebaldi szoprán operaénekesnő 1922. február 1-jén született az olaszországi Pesaróban. A hangját a „voce d’angelo” jelzővel ugyanaz a karmester illette, aki népszerűsítette külföldön Kodály Zoltán: Nyári este című művét, amit a szerző neki ajánlott. Ki az a karmester, aki közel 190 zeneszerző hatszáz művét fejből vezényelte?

6. A kukoricafosztás témája a nem szalonba született költőnk egyik parasztballadájának, valamint az örmény születésű, iskolaalapító magyar festő olajfestményének is. Ki a két alkotó?

7. Valéry René Marie Georges Giscard d’Estaing az Ötödik Köztársaság 5. elnöke volt. 45 évvel ezelőtt megnyitotta, felavatta egyik elődje megvalósult álmát. Melyik város melyik nevezetességéről van szó?

8. 1957 február 3-án jelent meg először a Füles magazin. Az 50. születésnapján február 3-át a magyar rejtvényfejtők napjává nyilvánították. Ki az emblematikus Füles-figura tervezője?

9. 1746. február 4-én született Andrzej Tadeusz Bonawentura Kościuszko hadmérnök, lengyel és amerikai tábornok; a lengyel, a litván, a fehérorosz és az amerikai nemzetek hőse. Több ország nemzeti hőseként számtalan helyet neveztek el róla. Hol tört a legmagasabbra az emlékezete?

10. A bányászvárosban 2000. január 31-én az utolsó, a Zobák-akna is bezárta kapuit. Hol járunk?
 

barern

Állandó Tag
Állandó Tag
1. Latabár Kálmán
2. Alfred Arnold Cocozza. Művésznévnek anyja nevét vette fel (Maria Lanza).
3. Alan Alexander Milne, Karinthy Frigyes
4. A gyorsúszással (váltott karú tempó és krallozás)
5. Arturo Toscanini
6. Arany János és Hollósy Simon
7. Párizs, Pompidou központ
8. Ruszkay György
9. Ausztráliában, ahol a legmagasabb hegycsúcsot róla nevezték el. (Mount Kosciuszko, 2228 m)
10. Komlón

További szép hetet! :hurra::hurra::hurra:
 

Japi1

Állandó Tag
Állandó Tag
1. Latabár Kálmán
2. Alfred Arnold Cocozza, édesanyja, Maria Lanza iránti tiszteletből vette fel a Mario Lanza nevet.
3. Alan Alexander Milne, Micimackó. Magyar fordítás: Karinthy Frigyes
4. Hajós Alfréd, gyorsúszás /freestyle/
5. Arturo Toscanini
6. Arany János, Hollósy Simon
Tengerihántás.jpg
Tengerihántás
7. Párizs, Georges-Pompidou Nemzeti Művészeti és Kulturális Központ, „Center Pompidou”
8. Ruszkay György
Füles.JPG
9. Ausztrália legmagasabb, 2228 méteres csúcsa a Mount Kosciuszko
10. Komló
 

Dabadi75

Állandó Tag
Állandó Tag
1. Latabár Kálmán (1902 - 1970) művészneve Latyi.
2. Mario Lanza, szül.: Alfred Arnold Cocozza (1921 - 1959); anyja vezetéknevét (Maria Lanza) vette fel művésznévként.
3. Alan Alexander Milne (1882 -1956) Micimackó (1926) és Micimackó kuckója (1928) művei Karinthy Frigyes fordításában jelentek meg.
4. A magyar tempó megegyezik a mai gyorsúszói stílussal.
5. Arturo Toscanini (1867 - 1957).
6. Arany János (1817 - 1882) Tengeri-hántás (1877) c. műve és Hollósi Simon (1857 - 1918) Tengeri hántás (1885) c. festménye.
7. Pompidon kultúrális központ Párizsban, amelyet 1977. január 31-én nyitott meg Giscard d'Estaing.
8. Ruszkay György (1924 - 1998) alkotása.
9. Ausztália 2228 méter magas csúcsát nevezték el róla és a csúcs körül létrehoztak egy nemzeti parkot is a nevével.
10. Komlón járunk.

Kellemes hetet Mindenkinek! Vigyázzatok magatokra! :dr_31:
 

Erdei Gyula 54

Állandó Tag
Állandó Tag
1. Latabár Kálmán
2.
Mario Lanza (született Alfred Arnold Cocozza)
...Ebben az időszakban vette fel a Mario Lanza művésznevet, édesanyja iránti tiszteletből (anyja Maria Lanza volt), és röviddel később Marfa (Texas) légibázisán katonai szolgálatot teljesített. Itt részt vett néhány előadáson olyan sikerrel, hogy bajtársai az Air Force Carusója címmel tisztelték meg.
3. Alan Alexander Milne - regényíró, költő és dramaturg, a 20. századi irodalom klasszikusa, a híres "Micimackó" szerzője. ; Fordító, Karinthy Frigyes.
4. Hajós Alfréd; Sikereit a magyar tempónak nevezett úszóstílusnak köszönhette, ami gyakorlatilag megegyezett a mai gyorsúszó stílussal.
5. Tebaldi klasszikusan szép hangját Arturo Toscanini olasz karmester „La Voce d’Angelo”-ként dicsérte,
6. Arany János: Tengerihántás (parasztballada) - Hollósy Simon
7.
Párizs; Pompidou központ
Pompidou kezdeményezte és szorgalmazta, hogy legyen egy minden francia rendelkezésére álló kulturális központ színházi stúdiókkal, galériákkal, hatalmas könyvtárral, koncerttermekkel. Megnyitásakor, 1977. január 31-én, valóra vált Pompidou álma: egy hangadó modern művészeti múzeum, ahol mindenki részt tud venni kulturális aktivitásokkal. Pompidou korai halála miatt a megnyitót nem érte meg, de minden az ő elgondolásai szerint lett megvalósítva. A központot 1977. január 31-én Giscard d’Estaing köztársasági elnök nyitotta meg.
8. A Füles-figura tervezője a Füles egykori művészeti szerkesztője, Ruszkay György
9.
... kiemelkedik Ausztrália legmagasabb, 2228 méteres csúcsa, a Mount Kosciuszko, amelyet Paweł Edmund Strzelecki lengyel felfedező nevezett el róla 1840-ben. A csúcs körül hozták létre a Kościuszko Nemzeti Parkot.
10. Komló
:cool: :cool: :cool:
 

ladysla

Kormányos
Fórumvezető
Kormányos
1. Mi a neve annak a táncos-komikus színészünknek, aki Amerikában egyszer léggömbbel a kezében lépett a színpadra: „Hoztam maguknak egy kis pesti levegőt” – mondta, és kiengedte a lufi tartalmát.
Latabár Kálmán.

2.
Akár még élhetne is az a 38 éves korában elhunyt tenorista, akit a bajtársai az Air Force Carusója címmel illettek. Mi a születési neve, és honnét származik a művészneve?
Alfred Arnold Cocozza; a Mario Lanza művésznevet az édesanyja (Maria Lanza) iránti tiszteletből vette fel.

3.
Egyik tanára a neves angol író, Herbert George Wells volt, maga is komoly témákkal foglalkozó írónak készült. Világhírűvé azonban az egyetlen gyermekéről és annak kedvenc játékáról szóló regények tették. Ki az író, és kinek köszönhetjük a remek magyar fordításokat?
Alan Alexander Milne; Karinthy Frigyes.

4.
1896-ban a „Magyar delfin” magyar tempóban szerzett két első helyet. Gyakorlatilag mivel egyezik meg a magyar tempó?
A mai gyorsúszó stílussal.

5.
Renata Ersilia Clotilde Tebaldi szoprán operaénekesnő 1922. február 1-jén született az olaszországi Pesaróban. A hangját a „voce d’angelo” jelzővel ugyanaz a karmester illette, aki népszerűsítette külföldön Kodály Zoltán: Nyári este című művét, amit a szerző neki ajánlott. Ki az a karmester, aki közel 190 zeneszerző hatszáz művét fejből vezényelte?
Arturo Toscanini

6.
A kukoricafosztás témája a nem szalonba született költőnk egyik parasztballadájának, valamint az örmény születésű, iskolaalapító magyar festő olajfestményének is. Ki a két alkotó?
Arany János, Gertenyesi Hollósy Simon

7.
Valéry René Marie Georges Giscard d’Estaing az Ötödik Köztársaság 5. elnöke volt. 45 évvel ezelőtt megnyitotta, felavatta egyik elődje megvalósult álmát. Melyik város melyik nevezetességéről van szó?
Párizs, Pompidou központ

8.
1957 február 3-án jelent meg először a Füles magazin. Az 50. születésnapján február 3-át a magyar rejtvényfejtők napjává nyilvánították. Ki az emblematikus Füles-figura tervezője?
A Füles egykori művészeti szerkesztője, Ruszkay György.

9.
1746. február 4-én született Andrzej Tadeusz Bonawentura Kościuszko hadmérnök, lengyel és amerikai tábornok; a lengyel, a litván, a fehérorosz és az amerikai nemzetek hőse. Több ország nemzeti hőseként számtalan helyet neveztek el róla. Hol tört a legmagasabbra az emlékezete?
Ausztráliában. A legmagasabb, 2228 m-es csúcsa a Mount Kosciuszko, amelyet Pawel Edmund Strzelecki lengyel felfedező nevezett el róla 1840-ben.

10.
A bányászvárosban 2000. január 31-én az utolsó, a Zobák-akna is bezárta kapuit. Hol járunk?
Komlón.
 
Oldal tetejére