Kvíz Október 13.

Beka Holt

Kormányos
Fórumvezető
Kormányos
A héten Flamingo is besegített, köszönöm! :)

1. Nekünk is van Hekaténk, de ki is volt Hekate?

2. Őt tekintik az angol nyílt tengeri hajózás megalapítójának, apja John Cabot felfedező és tengerész volt. Kiről van szó?

3. Kiknek a védőszentje volt Daidalosz az ókori Görögországban?

4. A skóciai Edinburgh-ban rendezik meg a Fringe Fesztivált. Miről szól ez a fesztivál?

5. Kik voltak az első élőlények akik megjárták a világűrt, és élve visszatértek?

6. Mikor és hol jelent meg Európában az első nyomtatott napilap?

7. Melyik zeneszerző nevét lehet leírni a zenei hangokkal?

8. Honnan ered Alfonzó művészneve, és mi volt a hobbija, szenvedélye?

9. Hol éltek a sci-fi író Sztrugackij fivérek?

10. Mi az az attenuátor?
 

Erdei Gyula 54

Állandó Tag
Állandó Tag
1. A görög mitológia egyik alvilági istensége. A varázslás, a sötétség és az éjszaka istennője, a boszorkányok úrnője, illetve az egyik holdistenség.
Ő uralkodik a kísértetek és az éjszakai jelenések fölött. A hármas keresztutaknál szokott éjfélkor megjelenni fekete kutyái kíséretében, és elviszi a számára ott elhelyezett ajándékot. Háromfejű alakban is szokták ábrázolni (olykor nappal, holddal és hajnalcsillaggal a homlokán), vagy három testben.
upload_2019-10-15_21-53-6.png
2. Sebastian Cabot
upload_2019-10-15_21-53-28.png
3. Kiknek a védőszentje volt Daidalosz az ókori Görögországban?
Fafaragók, Építőmesterek ???
4. Művészeti fesztivál
Edinburgh-i Alternatív Művésztalálkozó és Fesztivál
upload_2019-10-15_21-54-3.png
5. Az első élőlények, amik az űrbe jutottak – a baktériumokkal nem számolva, amelyek korábbi fellövések során már feljuthattak – gyümölcslegyek vagy más néven ecetmuslicák voltak. 1947. február 20-án az amerikaiak gyümölcslegyeket tettek a V-2 rakéták fedélzetére, hogy tanulmányozzák a sugárterhelést. Három perc és tíz másodperc alatt érték el a legyek a Kármán-vonalat.
Az első kutyák, Tsygan és Dezik az R-1 IIIA-1 fedélzetén utaztak. 1951. július 22-én elérték az űrt, de a rakéta nem tudott Föld körüli pályára állni. Ők voltak az első emlősök, akik életben maradtak az űrrepülés után.
Lajkát követően (Lajka eépusztult) 1960. augusztus 19-én a szovjetek még két kutyák küldtek fel, Belkát és Strelkát. Ők voltak az elsők, akik Föld körüli pályára álltak, és élve visszatértek a Földre.
6. Az első nyilvános lapok Velencében jelentek meg az 1530-as években, s áruk egy gazetta volt, innen a hírlapok későbbi neve (gazette).
Az első európai napilap a lipcsei Einkommende Zeitung volt 1650-ben.
7.
upload_2019-10-15_22-53-50.png
8. Színészi karrierje Joe Stan művésznéven akkor indult, 1940-ben egy rendelet megtiltotta angol és francia nevű művészek fellépését, ezért korábbi művésznevét fel kellett adniaa rádióban meghallotta azt a hírt, hogy meghalt XIII. Alfonz spanyol király, és ezt a nevet választotta spanyolos formában 1941-től.
"Meghalt Alfonz óh, a király, éljen a király!"- kiáltotta.
Artista, bohóc, paródia, pantomim.
Az utca emberét mutatta be az utca taglejtéseivel, nyers arcjátékávalA humor laboratóriumát hordta magával a pesti tömegközlekedésben gyalogosan, mivel úgy több élményben lehetett része. Gyakran álldogált metróaluljárók oszlopának támaszkodva, úgy figyelve a járókelőket. Témája mindig az utcán hevert.
9. Szovjetúnió illetve Oroszország
10. Feszültségosztó, csillapítószekrény; villamos jel torzítás nélküli csillapítására szolgáló berendezés.

:cool::cool::cool:
 

Dabadi75

Állandó Tag
Állandó Tag
1. A görög mitológia egyik alvilági istensége. A varázslás, a sötétség és az éjszaka istennője, a boszorkányok úrnője, illetve az egyik holdistenség.
2. Sabastian Cabot - eredeti neve Sebastiano Caboto (1476-1557)
3. A legjobb szobrászként és fafaragóként tartják számon. Azt nem találtam, hogy kiknek a védőszentje, csak következtetem, hogy szobrászoké, faragóké lehet.
4. Egy csokorra való különböző fesztivál összefoglaló neve, amelyek augusztustól kora szeptemberig tartanak Edinburgh-ban.
  • Edinburgh-i Nemzetközi Fesztivál (Edinburgh International Festival): az eredeti és hivatalos fesztivál, melyen klasszikus és kortárs színtársulatok, opera szerzemények, zenedarabok és táncosok képviseltetik magukat.
  • Edinburgh-i Alternatív Művésztalálkozó és Fesztivál (röviden angolul: „The Fringe”): először alternatív zenei fesztiválként indult, amely ma már a világ legnagyobb művészeti fesztiválja, olyan művészetekkel, mint színház, komédia, zene és tánc.
  • Edinburgh-i Nemzetközi Filmfesztivál (Edinburgh International Film Festival)
  • Edinburgh-i Nemzetközi Könyvfesztivál (Edinburgh International Book Festival)
  • Edinburgh-i Katonazenekar Fesztivál (Edinburgh Military Tattoo)
  • Edinburgh-i Jazz és Blues Fesztivál (Edinburgh Jazz and Blues Festival)
  • Edinburgh-i Nemzetközi Televíziós Fesztivál (Edinburgh International Television Festival)
  • Edinburgh-i Interaktív Szórakozások Fesztiválja (Edinburgh Interactive Entertainment Festival)
  • Edinburgh-i Művész Fesztivál (Edinburgh Art Festival)
  • Kortárs Művészek Fesztiválja (Edinburgh Annuale)
5. Aki megjárta a világűrt 1957. november 3-án Lajka kutya, de a Föld körüli pályára állás után néhány órával elpusztult. Viszont Nefertiti nevű Jonson-pók 100 napot töltött a Nemzetközi Űrállomáson 2012. júniustól október 3-ig - ő túlélte az utazást, de párja Cleopatra szintén elpusztult.
6. Velencében 1566-ban Notizie Scritte (Írott jegyzetek) címen jelent meg.
7. Johann Sebastian Bach - Bach-motívum.
8. Színészi karrierje Joe Stan művésznéven indult, de egy 1940-es rendelet megtiltotta az angol és francia nevű művészek fellépését. Az Alfonzó nevet akkor választotta, amikor meghallotta XIII. Alfonz spanyol király halálhírét. Arra vonatkozóan nem találtam infót, hogy mi volt a hobbija. Artistaként, bohócként cirkuszokban lépett fel és bokszolt is; később parodistaként, színészként is fellépett és reklámokban is szerepelt.
9. Oroszország.
10. Feszültségosztó, villamos jel torzítás nélküli csillapítására szolgáló berendezés.

Kellemes hetet Mindenkinek! Beka, pihenj sokat! :dr_31:
 

Hekate

Állandó Tag
Állandó Tag
1. Görög istennő, akit a varázslat és a boszorkányság istennőjének tartottak. Komplex istennő volt, több szereppel és képességekkel. A középkorban alapvetően a pokol királynője. Később a boszorkányság istennőjeként lett ismert. Manapság Hekate-t általános célú istennőnek tekinti.

2.Sebastian Cabot

3. a legnagyobb görög festő, szobrász, építész és feltaláló. Ikarosz apja, akivel együtt repült. A védőszentek között nem találtam, de átgondolva a repülésé nem lehetett, mert az ókorban más nem repült. Mivel ő találta fel a fafaragást, a fejszét, a fúrót, ő faragott először lépő lábakkal, nyitott szemekkel, elálló kezekkel emberi alakokat, úgy logikus, ha a fafaragóké vagy az asztalosoké.

4. a világ legnagyobb művészeti fesztiválja, amely 2018-ban 25 napig tartott, és több mint 55 000 előadást mutatott be, 357 különféle előadásból 317 helyszínen. Az 1947-ben létrehozott, az Edinburgh-i Nemzetközi Fesztivál alternatívájaként, évente augusztusban , Skóciában , Edinburgh-ban kerül megrendezésre.
Nincs kiválasztási bizottság, és bárki részt vehet bármilyen előadással. A hivatalos Fringe program a színházi, komédia, tánc, fizikai színház , cirkusz , kabaré , gyermekműsorok, zenék, opera, zene, kiállítások és rendezvények szekciókba sorolja . A komédia a legnagyobb rész, amely a program több mint egyharmadát alkotja, és amely a modern időkben a legjobban nyilvános, részben az Edinburgh Comedy Awards miatt .

5. Az 1940-es évek végén az Egyesült Államok V-2 rakétákon kezdett különféle állatokat az űrbe lőni. A legelső élőlények muslincák voltak.
1948 augusztusában meghódították a világűrt az egerek képviselői. Sikerült őket fotón, a súlytalanság állapotában megörökíteni, ezt követően sértetlenül értek földet.
Az 1951. szeptember 20-i űrugrás során már 11 egér és egy Yorick nevű majom utazott. A 72 kilométeres magasságig jutó kis csapat épségben visszatért, sőt Yorick jelentős sajtófigyelmet is kapott, mivel ő volt az első „űrmajom”, aki életben maradt.
A szovjetek 1951 és 1952 között, kilenc ebet indítottak a világűrbe. Először 1951. augusztus 15-én „hajtottak végre” kutyák (Dezik és Cigán) szuborbitális repülést, és sikeresen is landoltak 51’ szeptemberében.
A legnevezetesebb nap évekkel később, 1957. november 3-án jött el, amikor Lajka (eredeti nevén Kudrjavka), egy kis termetű kóbor kutya, a Szputnyik-2 fedélzetén elindult, és elsőként keringve a Föld körül, beírta magát az űrutazás történelmébem de ő a fellövést követően elpusztult.

6. Az első európai napilap a lipcsei Einkommende Zeitung volt 1650-ben.

7. A BACH-motívum a zenében a B, A, C H hangsorozatot jelöli, mely számos zeneműben szerepel, és – főleg a régizene 19. században kezdődő reneszánsza óta – tudatosan is alkalmazzák Johann Sebastian Bach családnevére való utalásként.

8. Markos József magyar artista, színész és humorista. Színészi karrierje Joe Stan művésznéven indult, de 1940-ben egy rendelet megtiltotta angol és francia nevű művészek fellépését, ezért korábbi művésznevét fel kellett adnia.Új, egész életre szóló művésznevének az az eredete, hogy a rádióban meghallotta azt a hírt, hogy meghalt XIII. Alfonz spanyol király, és ezt a nevet választotta spanyolos formában 1941-től.
Szenvedélye a pantomim, a paródia, az utca emberének megformálása volt.

9. Oroszországban

10. feszültségosztó; villamos jel torzítás nélküli csillapítására szolgáló berendezés

Köszönöm szépen a kérdéseket. :dr_24:
 

Japi1

Állandó Tag
Állandó Tag
1. A görög mitológia egyik alvilági istene, a varázslás, a sötétség és az éjszaka istennője, a boszorkányok úrnője.
2. Sebastian Cabot,
3. A védőszentre nem találtam utalást, csak ezt: „A kézművesek védnöke, a művészi leleményesség jelképe”.
4. A világ leghíresebb művészeti és szórakoztató ünnepe. Alapvetõ elv az Edinburgh-i Fringe központjában, hogy egy nyílt hozzáférésû mûvészeti rendezvény legyen.
5. Az első élőlények gyümölcslegek /ecetmulicák/ voltak. Sokféle állatot tanulmányoztak az asztronauták – bogarakat, halakat, teknősöket, békákat stb. A franciák egy macskát bocsátottak fel. Míg a NASA majmokkal kísérletezett, a szovjetek kutyákkal. Az első kutyák, Tsygan és Dzezik 1951-ben elérték az űrt, de a rakéta nem állt Föld körüli pályára. Ők voltak az első emlősök, akik életben maradtak az űrrepülés után. A szovjetek 1960-ban két kutyát küldtek fel, Belkát és Sztrelkát. Ők voltak az elsők, akik Föld körüli pályára álltak, és élve visszatértek.
6. Európában az első újság Velencében 1566-ban Notizie scritte (Írott jegyzetek).
7. A legismertebb zenei kriptogram a BACH-motivum.
B-a-c-h.svg.jpg
8. Művésznevének az az eredete, hogy a rádióban meghallotta a hírt, hogy meghalt XIII. Afoz spanyol király. Ezt a nevet választotta spanyolos formában 1941-től. Szenvedélye a cirkusz, artista, bohóc szerepek, de a pantomimban, paródiában is otthon volt.
9. Oroszországban, Szovjetúnióban.
10. Feszültségosztó, villamos jel torzítás nélküli csillapítására szolgáló berendezés.
 

Beka Holt

Kormányos
Fórumvezető
Kormányos
1. Nekünk is van Hekaténk, de ki is volt Hekate?
A varázslás, a sötétség és az éjszaka istennője, a boszorkányok úrnője, illetve az egyik holdistenség.
2. Őt tekintik az angol nyílt tengeri hajózás megalapítójának, apja John Cabot felfedező és tengerész volt. Kiről van szó?
Sebastian Cabot
3. Kiknek a védőszentje volt Daidalosz az ókori Görögországban?
A kézműveseké
4. A skóciai Edinburgh-ban rendezik meg a Fringe Fesztivált. Miről szól ez a fesztivál?
Edinburgh-i Alternatív Művésztalálkozó és Fesztivál (röviden angolul: „The Fringe”): először alternatív zenei fesztiválként indult, amely ma már a világ legnagyobb művészeti fesztiválja, olyan művészetekkel, mint színház, komédia, zene és tánc.
5. Kik voltak az első élőlények akik megjárták a világűrt, és élve visszatértek?
1960. augusztus 19-én a Vosztok-program első sikeres repülése lett. Az űrhajó Vosztok–1K altípusa Bjelka és Sztrelka kutyával, egerekkel, rovarokkal a fedélzetén közel egy napos repülést végzett. A két kutya élve tért vissza (igaz, egyiküknél a repülés negyedik keringésében egészségügyi problémákat észleltek, ezen tapasztalat alapján az orvosok a leendő emberes repülést rögtön három keringésben maximálták), így ők lettek az első élőlények, amik megjárták a világűrt.
6. Mikor és hol jelent meg Európában az első nyomtatott napilap?
Az első európai napilap a lipcsei Einkommende Zeitung volt 1650-ben. Az első, megjelenésében is újságszerű kiadvány 1665-ben a The London Gazette volt. 1903-ban indította Alfred Harmsworth Daily Mirror című lapját. Ez volt az első mai értelemben vett (kis méretű) tabloid újság, azaz bulvárlap.
7. Melyik zeneszerző nevét lehet leírni a zenei hangokkal?
b a c h azaz Bach.
8. Honnan ered Alfonzó művészneve, és mi volt a hobbija, szenvedélye?
Amikor meghalt XIII. Alfonz spanyol király, felkiáltott Ó Alfonz, amiből az ó hátra került. Rubik kocka és a billiárd
9. Hol éltek a sci-fi író Sztrugackij fivérek?
Arkagyij Moszkvában, Borisz Leningrádban/Szentpéterváron.
10. Mi az az attenuátor?
feszültségosztó (csillapító/jelgyengítő)
 
Oldal tetejére