Hírek Látványos pofont kapott a református Orbán a katolikus Ferenc pápától

Újabb fejezet a pápa vs. Orbán “találkozó” féle szappanoperában, amit a pápa, ahogyan ezt ki is jelentette – nem igazán szorgalmazna a magyar miniszterelnök politikája miatt.

1. fejezet​

Az első fejezet arról szólt, hogy igaz ugyan, hogy Budapestre jön, de kizárólag a Nemzetközi Eucharisztikus kongresszus zármiséjére – három órára – s azonnal megy tovább Pozsonyba. Nem is találkozik a magyar vezetőkkel. Sem Áderrel, sem Orbánnal. Ezt a National Catholic Register írta meg.

2. fejezet​

A második fejezetben az üldözött majmok sebességével utazott Rómába Erdő Péter és Semjén Zsolt, hogy egy „elfogadhatóbb menetrendet” próbáljanak meg kiharcolni. Nem sikerült, ugyanis a wPolityce című lap szerint a pápa nem elégedett azzal, ahogy Orbán és a magyar katolikus püspökök a menekültekkel bánnak, miközben Orbán a keresztény értékrend védelmét harsogja mindenhol. Ferenc pápa viszont nem kedveli a szűklátókörű, extremista, agresszív nacionalizmust – állítja a lap Vatikán-szakértője.

A Rzeczpospolita azt is megírta, hogy a kormánypárt szellemi holdudvara kifejezetten támadta Ferenc pápát. B. Zs. például 2017-ben „argentin libsi”-nek és „derék liberális, gender-ben hívő marhá”-nak hívta az egyházfőt, a hazai katolikus egyház képviselői pedig nem határolódtak el B. kijelentésétől.

3. fejezet​

A harmadik fejezetben ezt cáfolni igyekezett Orbán. “Sajnálatos álhírnek” nevezte azt, hogy a Szentatya nem hajlandó találkozni vele. “Még a Szentatya sem védett az álhírek ellen” – fejezte ki sajnálkozását, s kijelentette, hogy a Pápa találkozik a magyar vezetőkkel.

4. fejezet​

A negyedik fejezetben, közölte a miniszterelnöki hivatal, hogy “a Szépművészeti múzeumban találkozik Orbán és Áder az egyházfővel.”

5. fejezet​

Az ötödik fejezetben , a múlt héten, a korábban ateista, majd reformátussá bábozódott Orbán beerőszakolta magát egy római katolikus politikusok találkozójára, ahova csak saját költségen lehetett bejutni. Vajon miért?

A legújabb, a 6. fejezet​

S végül a hatodik fejezetben, szeptember elsején – azaz tegnap – a pápa nyilatkozott a Vatican News-nak. Elmondta, hogy

“nem tudja, találkozik-e majd Orbán Viktor miniszterelnökkel, illetve, hogy Budapest belvárosába sem tervez menni, csak a kongresszus helyszínére. Azt mondta, a püspökökkel találkozik majd a kongresszus egyik termében, illetve fogadja azokat a hatósági személyeket, akik elmennek.”

Ennél nagyobb és látványosabb pofont nem kaphatott volna egy református egy katolikustól. Biztos, hogy házhoz mész a … ? – teszi fel a kérdést Juszt Laszlo.

papa1.jpg
 
A reformátusoknál nincs gyónás
„egy az Isten, egy a közbenjáró is Isten és emberek között, az ember- Krisztus Jézus”
Isten az, akinek hatalma van a bűnöket megbocsátani. Közbenjáróra nincs szükségük!
Huhh, milyen szerencse, hogy Jakab történelemtanár!

Jazz-balett szakosként vajon mennyire lenne tájékozott?
 
A reformátusoknál nincs gyónás
„egy az Isten, egy a közbenjáró is Isten és emberek között, az ember- Krisztus Jézus”
Isten az, akinek hatalma van a bűnöket megbocsátani. Közbenjáróra nincs szükségük!
A protestánsok a gyónásnak ezt a formáját "fülbegyónásnak" nevezik.
A protestáns egyházalban is létezik a gyónás intézménye, de ezt vagy közvetlenül az istennek(csendes ima) vagy a hitközösség előtt mindenkinek teszik!
Az urvacsora előtti imát szánják erre a célra, és ezt követi az urvacsora, amit gyónásnak is neveznek.
 
Ahha, ebből következik, hogy orbán gyónhat a pápának!
Szerintem nem, de ezt a keresztények biztosan jobban tudják, mint én a pogány!
 
9 évesen, mint elsőáldozó gyóntam először és utoljára.
Már akkor védekezett minden porcikám ellene.
Hittan órákon az egész víz -bor buli fura volt és a szeplőtelen akármi teljesen
a falnak vitt. :D
Különben is V. Kati foglalta el összes figyelmem.
 
Utoljára módosítva:

Jakab Péter: Jön a pápa, kapott Orbán Viktor fél órát, kezdhet gyónni

:rohog:
A reformátusoknál nincs gyónás... de ez persze o.v.-t nem zavarja, mint már annyi más sem. Ő csak dicsekedni akart, no meg a "saját erkélyéről" mutogatni a várost, s minket, alattvalóit... mivel neki ez a képzete. Örvendenék, ha ezt a Pápa nem osztaná. o.v. szeret dicsekedni, az országunkat, mint sajátját mutogatni. Az igazság az, hogy már nemcsak a főváros, de az egész országot bekebelezte... Ez örömét a Pápa nem osztja, óvatos és el is ítéli a kiskirályt. A Pápa a világ katolikus egyházainak a feje. Hatalma van, több és nagyobb, mint o.v.-nak. Nem biztos, hogy le akar ereszkedni egy olyan személyhez, aki méltatlanul viseli a miniszterelnöki posztját. A gond csak az, hogy o.v. ezt képtelen elfogadni, visszavágásra nincs lehetősége, szerencsére a Vatikán törvényeibe nem mászhat bele, az ott meghozott döntéseket ő nem változtathatja meg, de főként a Pápa lépéseit sem szabályozhatja. Sejtem, mennyit dühönghet a kolostor(ának?!) falai között... Örömködöm, soha nem is voltam, nem is leszek a közelében sem. Nohát, vannak boldogságaim, ez is közéjük tartozik :rohog: :dr_9:
 
Örömködöm, soha nem is voltam, nem is leszek a közelében sem. Nohát, vannak boldogságaim, ez is közéjük tartozik :rohog: :dr_9:
Már elnézést de miért kellene a kormányfővel találkozzon, ki mondta, hogy a pápának közelező lenne találkoznia egy kormányfővel?

Az államfő meghívására jön Budapestre, tehát Áder Jánosnak kellene, hogy megköszönje a meghívást, a protokoll ezt a találkozót írja elő.
 
A reformátusoknál nincs gyónás... de ez persze o.v.-t nem zavarja, mint már annyi más sem. Ő csak dicsekedni akart, no meg a "saját erkélyéről" mutogatni a várost, s minket, alattvalóit... mivel neki ez a képzete. Örvendenék, ha ezt a Pápa nem osztaná. o.v. szeret dicsekedni, az országunkat, mint sajátját mutogatni. Az igazság az, hogy már nemcsak a főváros, de az egész országot bekebelezte... Ez örömét a Pápa nem osztja, óvatos és el is ítéli a kiskirályt. A Pápa a világ katolikus egyházainak a feje. Hatalma van, több és nagyobb, mint o.v.-nak. Nem biztos, hogy le akar ereszkedni egy olyan személyhez, aki méltatlanul viseli a miniszterelnöki posztját. A gond csak az, hogy o.v. ezt képtelen elfogadni, visszavágásra nincs lehetősége, szerencsére a Vatikán törvényeibe nem mászhat bele, az ott meghozott döntéseket ő nem változtathatja meg, de főként a Pápa lépéseit sem szabályozhatja. Sejtem, mennyit dühönghet a kolostor(ának?!) falai között... Örömködöm, soha nem is voltam, nem is leszek a közelében sem. Nohát, vannak boldogságaim, ez is közéjük tartozik :rohog: :dr_9:
Gondolom Jakab ezt tudja, de az oldalvágás a kommcsiból NAGY kereszténnyé vedlett OVi felé remek poén volt.

Tetszik a pártunk és kormányunknak felettébb kínos herce-hurca. :)
 
Utoljára módosítva:
A tieidnek magyarázd, hogy "felhőtlenek" voltak az előzmények, ne nekem. ;)
Mi árnyékolta be a kapcsolatolot? Áder meghívta a pápát Magyrországra

targyalás.jpg

a pápa elfogadta a meghívást, ezért jön Magyarországra és vesz részt a kongresszuson, állítólag az elmúlt húsz évben nem fordult elő, hogy regnáló pápa részt vett volna ilyenen.
 
Tulajdonképpen miféle herec-hurcáról van szó? Szó volt olyasmiről, hogy a pápa fogadásra megy a Sándor palotába és a Karmelita kolostorba?

Az ellenzék vágyálma egy dolog, teljesen más a hivatalos közlemény:
https://www.magyarkurir.hu/hirek/az-mkpk-titkarsaganak-kozlemenye-ferenc-papa-latogatasa-kapcsan
Mi bajod az ellenzékkel már megint? Eddig azért gürcöltél, hogy ha a román miniszterelnökkel találkozott a pápa akkor a magyarral is találkoznia kell!
Most mi történt új utasításokat kaptál?
 
Mi bajod az ellenzékkel már megint? Eddig azért gürcöltél, hogy ha a román miniszterelnökkel találkozott a pápa akkor a magyarral is találkoznia kell!
Most mi történt új utasításokat kaptál?
Már elnézést de ki állítja, hogy a pápa nem találkozik a magyar állam vezetőivel? Félreértettem valamit és nem az ellenzék (sőt, az ellenzék egyik kormányfőjelöltje) állítja?
 
Utoljára módosítva:

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,694
Tagok
615,329
Legújabb tagunk
Amberer
Oldal tetejére