Lázár migránsozó videója: válaszoltak Bécsből

Csodálkoznak és megdöbbentőnek tartják a miniszter videóját.

Megdöbbentő, hogy így becsmérli egy szomszédos ország fővárosát Lázár János – idézi a hvg.hu Renate Brauner írását. Bécs nemzetközi ügyekért felelős városi tanácsnoka szerint Lázár vádjai nem igazak és idegenellenesek.

"Bécs város nemzetközi ügyekért felelős városi tanácsnokaként és büszke bécsi polgárként a leghatározottabban tiltakozom az ellen, ahogyan Magyarország miniszterelnökséget vezető minisztere, Lázár János a szülővárosomat egy videójában megjelenítette. Csodálkozunk és megdöbbentőnek tartjuk, hogy egy politikus egy szomszédos országának fővárosát így becsmérli. A vádak tartalmilag nem állják meg a helyüket és elszomorítóan idegenellenesek. Személy szerint csak azt kívánhatom a magyar városoknak, hogy olyanok legyenek, mint Bécs – a világon a legjobb életminőséggel rendelkező város" - írja a bécsi tanácsnok.

Ahogy arról portálunk is beszámolt, Lázár János kedden Bécsből jelentkezett be, ahol a bevándorlás káros hatásairól beszélt. A két perces videóban a miniszter arról szólt, hogy azokban a városokban, ahol megjelentek a migránsok, megnőtt a bűnözés, és koszosak lettek az utcák.

Majd lekerült a videó az oldalról, Lázár azt írja Facebook-oldalán, hogy a Facebook törölte és cenzúrázta a videóját, ezzel pedig a szólásszabadságot és a szabad véleménynyilvánítás jogát sérti az oldal.
https://www.youtube.com/watch?time_continue=143&v=0wEiXUanPfg

28795428_195980321134102_8982415940016067360_n.jpg


becs2.jpg
 
Gumelig , gondolod , hogy egy másik biztosan tud németül ? Vagy esetleg ha Kunz Magyarországra jönne valakivel magyarul beszélne ?? Meg miért is kéne neki egy csóró utca emberével beszélnie , még esetleg más választ kapna mint szeretne :D
Mert ebben is hazudott mert azt allitotta nem beszelnek nemetul, ugy hogy talan nem is allt veluk szoba, hogy tudna beszelnek vagy nem nemetul.
Mennek jonnek az emberek vasarlasbol vagy unkabol valoszinu mindegyik beszel valamilyen szinten nemetul.
 
Igen, igazad van. Pontatlanul fogalmaztam
Még mindég általános
.Nincs értelme persze egzakt számszerűsítésnek, de azt gondolom, hogy ez aligha lépheti túl a 10-20 %-ot. Ha túllépi, és megváltoznak az alappillérek, akkor az már egy másik kultúra!
Na mutass rá:
Mi az a magyarországi kultúra ami alapillér
És nem változott meg.1000év alatt
Csak a vallást a kereszténységet, hagyd ki mert az már semmi emberi értéket nem tartalmaz
Amennyiben az országos politikát nézzük
Helyileg még talán.

Mi kultúránk miben nem változott meg, és mit féltesz?
Nincs is semmi alappillérünk.
A vallás nem lehet, a törvények már lehetnének.
A szociális hozzáállásunk, az emberségünk, a segítőkészségünk lehetnének alappillérek.
De csak egyénileg és hagyományból.
Az alábbira hétköznapi szavakkal válaszolj:
csak negativitást vagy képes látni a kereszténységben,
Mit kéne látnom ha már nincs ott? Emeld ki értékeit
Hátha te se találsz

Törvények és emberi hozzáállás lehet érték
Vagy a bőr színére gondolsz mert fehér
Ha konkretizáljuk kiderül értelmetlen amit írtál
Bár általánosan van értelme.
De csak a szónoki emelvényről.
 
Utoljára módosítva:
Mert ebben is hazudott mert azt allitotta nem beszelnek nemetul, ugy hogy talan nem is allt veluk szoba, hogy tudna beszelnek vagy nem nemetul.
Mennek jonnek az emberek vasarlasbol vagy unkabol valoszinu mindegyik beszel valamilyen szinten nemetul.
Úgy se érti meg se nézte a videót
Még a valódi riportvideót is betettem azt se látta
A Lázár védése volt a célja.Nem az igazság.
Mellékesen mondom Azt a monológot a rádióban kellett volna elmondania.
Mert semmi köze nem volt a képekhez.Amúgy is senkivel nem beszélt.
Emlékezzünk a filmforgatások vitorlás és lovagló jeleneteire: "Vetített háttér"
Ennyi köze volt "idézőjelesen" Lázárnak a Bécsi valósághoz.
 
Mi kultúránk nem változott meg és mit féltesz?
Anyanyelv, hagyomány, vallásszabadság (ma: világnézetnek mondanák) és az arra épülő életforma... De szerintem ezt nem kell indokolni, egy ember természetszerűleg védelmezi a számára fontos dolgokat. Hogy te ezeket nem tartod fontosnak, vagy egyenesen lenézed őket, a te ügyed. De ettől még egy embernek illetve közösségnek meg van a joga vagy inkább jogosan támasztott igénye ahhoz, hogy saját kulturális identitását védelmezze és annak megfelelően éljen. Vitatkozhatunk arról, hogy melyik a kívánatos vagy kívánatosabb életforma, de arról aligha, hogy az emberi életnek szüksége van egy viszonylagosan stabil formára. Ez a viszonylagos stabilitás manapság a behatások gyorsasága, intenzitása és jellege okán veszélyeztetett. Ez pedig elő fogja hívni mindkét fél részéről a konfliktusmegoldás legszörnyűbb formáját: a háborút.
 
Mire büszkék szerinted az emberek?
És te mire vagy Büszke abból amit Orbán kavar a nemzetközi porondon
Mire büszke egy amerikai botrányhősnő ha bekerül a közbeszédbe?
A botrány-reklámra mint 5 perc híresség?
Vagy a kiemelkedő munkásságára?
Itthon gondolod hogy oly sokan foglalkoznak azzal hogy mit mond és ki a nemzetközi porondon?
Nem oszt nem szoroz...
Hogy mire büszkék?
Az ezeréves múltra..van aki szerint több ezeréves.
A hun-magyar rokonságra...
Volt van lesz...
Arra hogy fejlődik az ország..
Ugyanaz ami a Kádár rendszerben volt látják a hibáit de, még nem érte el a robbanáspontot. Így marad az összezárás és a ki beszól annak nekimennek.
 
Anyanyelv, hagyomány, vallásszabadság (ma: világnézetnek mondanák) és az arra épülő életforma... De szerintem ezt nem kell indokolni, egy ember természetszerűleg védelmezi a számára fontos dolgokat. Hogy te ezeket nem tartod fontosnak, vagy egyenesen lenézed őket, a te ügyed. De ettől még egy embernek illetve közösségnek meg van a joga vagy inkább jogosan támasztott igénye ahhoz, hogy saját kulturális identitását védelmezze és annak megfelelően éljen. Vitatkozhatunk arról, hogy melyik a kívánatos vagy kívánatosabb életforma, de arról aligha, hogy az emberi életnek szüksége van egy viszonylagosan stabil formára. Ez a viszonylagos stabilitás manapság a behatások gyorsasága, intenzitása és jellege okán veszélyeztetett. Ez pedig elő fogja hívni mindkét fél részéről a konfliktusmegoldás legszörnyűbb formáját: a háborút.
De kell konkretizálni mert szeretsz szónokolva általánosságokat mondani
Kezdjük szakaszonként hétköznapi formába önteni:
Anyanyelv, hagyomány, vallásszabadság (ma: világnézetnek mondanák) és az arra épülő életforma..
anyanyelv igen ez nagyon fontos mindenkinek aki itthon maradt.
A kimentekről nem beszélünk mert évszázados téma.
Van aki nem őrzi van aki igen.
Nem is ez mondandód lényege hanem a határon belüli főleg.
Ezt nem lehet megvédeni hatalommal se, a nép akar mást önként követi a magyartalan írást és beszédet
Oktatás dolgát meg elmulasztják
Grétsy László műsorok már nincsenek.
Üzletek cégtáblái nem magyarok.Reklámok szavai nem magyarok.
--------------
hagyomány
Beszélj erről mert mi értéket és mi hagyományt érzel megsértve
Én érzek sértve a nem magyar behozott ünneplés jellegűt.Mint a Valentin nap
És elfogadnám a márciuska tavaszköszöntőt
Tánckultúránkat félted?
a rámás csizmát?
Magyaros dalainkat?
Igen annak egyébként is vége
Nézzük én mit féltek még?
A túl sok amerikai filmtől az európai film készítési nézőpontot.
Mit féltesz te konkrétan Busójárást paprikát pörköltet
Étkezési kultúránkat már így is felülírni látszik a divat
páros-kolbász helyett gofri meg hotdog

------------------
vallásszabadság(világnézet)

Vallásszabadság van
Kivéve az ami megtámogatottabb
És így már ismét aránytalanság jött létre

Hogy te ezeket nem tartod fontosnak, vagy egyenesen lenézed őket, a te ügyed.
Az ilyet meg hagyd ki ez nem érv és nem tény ez személyeskedés
A keresztény tanításokat és valamikori értékeket már nem látom megtartva
Azokról beszélj
Mi benne még az érték ha kiüresedőben van.
Mert az emberek nem követik
A szemforgató hívők sem.A szószéki papok sem
Mi hát benne az érték sorold fel mi maradt
 
Itthon gondolod hogy oly sokan foglalkoznak azzal hogy mit mond és ki a nemzetközi porondon?
Nem oszt nem szoroz...
Hogy mire büszkék?
Az ezeréves múltra..van aki szerint több ezeréves.
A hun-magyar rokonságra...
Volt van lesz...
Arra hogy fejlődik az ország..
Ugyanaz ami a Kádár rendszerben volt látják a hibáit de, még nem érte el a robbanáspontot. Így marad az összezárás és a ki beszól annak nekimennek.
Nem sértődsz meg hogy válasz nélkül hagyom ezt komolytalanságot?
 
Vitatkozhatunk arról, hogy melyik a kívánatos vagy kívánatosabb életforma, de arról aligha, hogy az emberi életnek szüksége van egy viszonylagosan stabil formára. Ez a viszonylagos stabilitás manapság a behatások gyorsasága, intenzitása és jellege okán veszélyeztetett. Ez pedig elő fogja hívni mindkét fél részéről a konfliktusmegoldás legszörnyűbb formáját: a háborút.
Rohadtul nem érted szándékom és érzelmeim
Vitatkozhatunk arról, hogy melyik a kívánatos vagy kívánatosabb életforma, de arról aligha, hogy az emberi életnek szüksége van egy viszonylagosan stabil formára.
Nem a kívánatosságáról beszélünk
Hanem arról lózungokat mondasz és a hétköznapi életből kiemelhető dolgokat nem.
Igen ez már egy kicsit konkrétum:az emberi életnek szüksége van egy viszonylagosan stabil formára.
Ezt előrébb én is megírtam: a gyorsasággal a fokozatosságot nem tartással van a baj.
Arra tudnám hasonlítani mint az USA demokrácia exportja!!!:rolleyes2:
És ernő multikulturális imádata
És a meleg buzifesztiválok propagálása bárkitől
Túl gyors és erőszakos meg kell érni a lassú változásra.
Hisz vagy megváltozik kultúránk vagy nem!
Attól függ mennyire mennek bele az egyéni emberek.
Egyelőre erőszak nélkül is önként átalakulnak.
Te se leszel képes megtartatni velük.
És ennek nincs köze a migrációhoz!
Ez a globalizált világhoz van köze.
 
Utoljára módosítva:
Nincs is semmi alappillérünk.
Már hogyne lenne! Az anyanyelv, tornado, amin most beszélgetünk itt egy páran. Ez az igazi alappillér egy kultúrában , meg persze a népzene. A kisebbik gyerekemet egyszer elvittem egy szabadtéri folkkoncertre. Ahogy megszólaltak a brácsások, a kétévesem lába beindult, csakúgy rezgett a kis babakocsi a ritmustól.
 
Igen, igazad van. Pontatlanul fogalmaztam. (Fáradt voltam az este.) Már korábban is mondtam, minden kultúra univerzalitásra tart igényt, amennyiben az egyénen túl a közösség életének egészét szabályozni és orientálni kívánja. Ez erő és alkalmazkodókészség sajátos egyensúlya is. Vannak bizonyos alappillérek, amelyekből nem engedhet a megszűnés veszélye nélkül, és ugyanakkor kellő alkalmazkodókészséggel kell bírnia, önnön fennmaradása érdekében. Tehát: korlátai vannak annak, hogy milyen jellegű és mértékű változást képes elviselni. Nincs értelme persze egzakt számszerűsítésnek, de azt gondolom, hogy ez aligha lépheti túl a 10-20 %-ot. Ha túllépi, és megváltoznak az alappillérek, akkor az már egy másik kultúra! Ha tetszik, ha nem. Az egymás mellett élő kultúrák pedig egymás mellett élő kultúrák, és csak kis részben egymásban élő kultúrák. Amennyiben igazak a jóslatok, és egy-két emberöltőn belül az EU bizonyos országai muszlim többségűvé válhatnak a jelenlegi tendenciák feltételezése mellett, miközben egy-két emberöltő feltehetően nem elégséges ilyen erős kulturális különbségek mellett az asszimilációra, akkor nyugodtan ki lehet jelenteni, hogy ott az európai történeti-keresztény és nyelvi tradícióra épülő kultúrának vége! Már a te hozzászólásod is ezt tükrözi! Azon nem segíthetek, hogy csak negativitást vagy képes látni a kereszténységben, amelynek hagyományaira az európai világ nagy arányban épül. Ez egy alappillér, amelyet te negligálsz. Mellesleg még a saját liberális nézetrendszered is negligálod, hiszen az épp a különböző kultúrák elfogadására, és a bennük élők feltétlen tiszteletére épít [ebből nem következik a fúzió]. Te a keresztényekkel, a keresztény hagyománnyal és a saját kultúrád egy alappillérével szemben nem ezt teszed. Számomra ez azt jelzi, hogy Európában a jelenlegi tendenciák mellett úgy a keresztény, mint a szekularizált liberális demokrácia kultúrájának VÉGE!

Ne haragudj de butaságokat beszélsz.
En nagyon örülök annak, hogy a Német, Osztrák kultura a szüleim ota változott különben valahol egy KZ-be lennék.
Ugyanakkor az Oktoberfestet továbbra is megtartjuk, söt bevándorlok seregei huznak magukra dirndl-it, bör nadrágot.
-
https://i.pinimg.com/236x/89/ca/c0/89cac0821a0a95f07dc55dac43188b4c--oktoberfest-black-girls.jpg
-
Ami a "muszlemokat" illeti, nézzd meg hány alkotmányhü német politikus van második generatios bevándorlokbol.
Itt találsz egy listát törökszármazásu német parlamenti képviselökröl akik a legkülönbözöbb pártokban vannak, nök és férfiak
-
https://www.welt.de/politik/wahl/bu...rkischstaemmige-Abgeordnete-im-Bundestag.html
-
Söt továbbmegyek. Akár tetszik nekem a párt vagy nem, találsz jonéhány Afrikai származásu AfD képviselöt is.
Itt például egy a Kieli parlamentbe került képviselö aki az integrati kérdéseivel foglalkozik.
-
Bele kell gondolni, hogy hol áll a magyar kormány ha ez a német szélsöjobboldali párt hajlando szinesbörüeket is felvenni a köreibe mig Orbán azzal érvel: "Nem akarjuk a börünk szinét megváltoztatni!"
-

-
Inkább egy turbánt hordo bevándorlo Bécs utcáján aki a demokratikus alkotmányra felesküdött mind felsöbbrendüségre hivatkozo csillogo szemü rasszsták akik szo nélkül hagyják a szomszédik elhurcolását, kivégzését.
-
https://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/c/c2/Bundesarchiv_Bild_183-H13160,_Beim_Einmarsch_deutscher_Truppen_in_Eger.jpg
-
A kultura nem létezik emberek nélkül, hogy
- hogy ma kevesebben mennek a katholikus templomba
- hogy ma kevesebben hiszik, hogy sakkfiguraként lettünk a földre helyezve
- hogy a világmindenség miértünk szárazorru majmokért lett létrehozva
- hogy a halál után van "second life"...
azt a jozan észnek köszönhetjük és semmi okunk babonákat kultiválni, tenyérböl josolni és hasonlo.
-
Ahogy a leg különbözöbb hobbyval rendelkezök élhetnek egymás melett és lehetöséget adnak mindenkinek arra, hogy a szokásikba "beleszagoljunk" ugyan igy élhetnek emberek magukkal hozott traditioval melettünk.
 
Utoljára módosítva:
Már hogyne lenne! Az anyanyelv, tornado, amin most beszélgetünk itt egy páran. Ez az igazi alappillér egy kultúrában , meg persze a népzene. A kisebbik gyerekemet egyszer elvittem egy szabadtéri folkkoncertre. Ahogy megszólaltak a brácsások, a kétévesem lába beindult, csakúgy rezgett a kis babakocsi a ritmustól.
Ha figyeltél kitértem az anyanyelvre lehet nem neked válaszoltam de olvad el
Én is szomorú vagyok hidd el
De azért az a Johann olyan általánosságokat mondott ami szószékről és bamba hallgatóságnak igaz de ha mögé nézünk üres szóvirág.
Kértem hétköznapi életre fordítsa le
Most itt te említed a magyar zenét
Igen szerintem is létezik magyar zenei motívumok
Viszont hogy már a népzenére nincs igény az is valószínű.
Már 1960-tól se igen volt
Angolszász zene lett a hódító
A példád nem jó
Mert éppen a migrációtól függetlenül
Megváltozott önként már akkor.
A globalizáció féle jelenség hatása volt
Pedig ott volt a vasfüggöny
 
Utoljára módosítva:
hagyomány
Beszélj erről mert mi értéket és mi hagyományt érzel megsértve
Én érzek sértve a nem magyar behozott ünneplés jellegűt.Mint a Valentin nap
És elfogadnám a márciuska tavaszköszöntőt
Tánckultúránkat félted?
a rámás csizmát?
Magyaros dalainkat?
Igen annak egyébként is vége
Nézzük én mit féltek még?
A túl sok amerikai filmtől az európai film készítési nézőpontot.
Mit féltesz te konkrétan Busójárást paprikát pörköltet
Étkezési kultúránkat már így is felülírni látszik a divat
páros-kolbász helyett gofri meg hotdog
Én hagyomány alatt értem a történelmi emlékezetet, az ünnepeinket és a mindennapjainkat meghatározó viselkedési formákat, még tulajdonképpen az anyanyelvet is, a világ szemléletének módjait (például, hogy mit látsz egy nőben, ez most nagyon is aktuális) - mellesleg még a tudománynak is van hagyománya, írják a tudományszociológusok. Szóval hagyomány alatt értem mindazt, ami - hogy visszatérjek a "lózungokhoz" - ami közösség(ek) vagy konkrétan a magyar közösség életét formálja. Amennyiben ez a kultúra eltűnik, vagy olyan töredezetté válik, hogy immár az egyénen túl nem képes egy közösség megtartó erejét biztosítani, akkor ezen a földön hamarosan más nyelvet beszélő, másfajta történelmi emlékezettel rendelkező, másfajta vallású és viselkedéskultúrájú, másfajta értékrendet való emberek fognak lakni, egy gyökeresen máshogyan súlypontozó kultúrával. Már letűnt kor leszünk, és talán még az se lesz fontos, hogy emlékezzenek ránk (Európának fontos volt a történelmi múlt, az ISIS mindent meg akart semmisíteni.) Ha távolról nézem, "na és", ez mindig így volt, világok, civilizációk, kultúrák, hódítók és hódító vallások (ma ilyen szekularizált vallás a globalizáció) jöttek-mentek. Ha mint érintett nézem, sajnálnám, ha így lenne, és ellen is állok neki. (Mellesleg a globalizációnak hamarosan vége, még 45 évig van kőolaj.)
 
Valaki magyarázza már el nekem, milyen jogon lehet lenézni bármely más nemzetet? Mitől különb a magyar bárkinél?
Mert a magyar szidja a zsidót, a cigányt, az arabot, a románt és mindenki mást aki csak az útjába kerül. Mindenki alávaló, csak a magyar nem. Bezzeg ha a magyarokra mondanak bármit, még ha igaz is, akkor aztán jön a nagy felháborodás.
Tudomásul kellene venni, hogy léteznek más népek is, nem csak a magyar. És legfőképpen legyen bármely nemzet, emberekről beszélünk.
 
Ahogy a leg különbözöbb hobbyval rendelkezök élhetnek egymás melett és lehetöséget adnak mindenkinek arra, hogy a szokásikba "beleszagoljunk" ugyan igy élhetnek emberek magukkal hozott traditioval melettünk.
Ja persze! Csak egyszer káromold egy hithű muszlim istenét, csak egyszer mosolyogj rá lenézően, hogy miféle - téged idézzelek - "babonákat" vall, a következő pillanatban már törvényt fog ülni rajtad a saját mércéi szerint! Mellesleg te vagy az élő példa, hogy lehetetlen a multikulturális álom, hiszen úgy nem lehet együtt élni, hogy megveted és lenézed a másik hitét! Ez rohadtul nem multikulturalitás! Ez egyszerűen egy hegemón szekularizált világlátás, amely lenézően tort ül mindenkin, aki kívül esik a saját szűkös világán.
 
Utoljára módosítva:
Valaki magyarázza már el nekem, milyen jogon lehet lenézni bármely más nemzetet? Mitől különb a magyar bárkinél?
Mert a magyar szidja a zsidót, a cigányt, az arabot, a románt és mindenki mást aki csak az útjába kerül. Mindenki alávaló, csak a magyar nem. Bezzeg ha a magyarokra mondanak bármit, még ha igaz is, akkor aztán jön a nagy felháborodás.
Tudomásul kellene venni, hogy léteznek más népek is, nem csak a magyar. És legfőképpen legyen bármely nemzet, emberekről beszélünk.
Ki kit nézz le ? Szamica ! Mindenki magából indul ki , hiszen a közmondás is azt tartja , hogy "was ich denk und tu das traue ich andere zu" !
 
Én hagyomány alatt értem a történelmi emlékezetet, az ünnepeinket és a mindennapjainkat meghatározó viselkedési formákat, még tulajdonképpen az anyanyelvet is, a világ szemléletének módjait (például, hogy mit látsz egy nőben, ez most nagyon is aktuális) - mellesleg még a tudománynak is van hagyománya, írják a tudományszociológusok. Szóval hagyomány alatt értem mindazt, ami - hogy visszatérjek a "lózungokhoz" - ami közösség(ek) vagy konkrétan a magyar közösség életét formálja.
-
A bevándorlok kivétel nélkül megtanulják a nyelvet mert nélküle nem tudnak zöldágra vergödni.
Természetes, hogy az emberek szokincse a foglalkozásukkal, képzettségükkel függ össze.
Egy angol paraszt a 20. század elején még kijött 300 szoval, ma egy frssen jött menekült is tovább van ennél.
-
Jobb ha ezt a nözést takarékra tesszük, én elég idös vagyok ahoz, hogy tudjam milyen volt korábban Magyarországon.
Ha a magyar kormányt nézem, hát ott nem változott semmi, még most sincsenek nök a kabinetben.
-
A világszemléletünk olyan mind amilyennek látjuk a világot.
Ha emberek találkoznak egymással akkor ez a kép nem az egyik félen mulik, hanem a kölcsönösségen.
Ha emberek közel kerülnek egymáshoz, beszélik egymás nyelvét akkor gyorsabban fejlödünk.
Integrálodni nem lehet egyoldaluan.
-
Hányszor mondjam már te vagy aki nem embereket lát a másikba és ezt nem kéne kultiválni. Ilyen kormány nem kell.
-
Amennyiben ez a kultúra eltűnik, vagy olyan töredezetté válik, hogy immár az egyénen túl nem képes egy közösség megtartó erejét biztosítani, akkor ezen a földön hamarosan más nyelvet beszélő, másfajta történelmi emlékezettel rendelkező, másfajta vallású és viselkedéskultúrájú, másfajta értékrendet való emberek fognak lakni, egy gyökeresen máshogyan súlypontozó kultúrával. Már letűnt kor leszünk, és talán még az se lesz fontos, hogy emlékezzenek ránk (Európának fontos volt a történelmi múlt, az ISIS mindent meg akart semmisíteni.) Ha távolról nézem, "na és", ez mindig így volt, világok, civilizációk, kultúrák, hódítók és hódító vallások (ma ilyen szekularizált vallás a globalizáció) jöttek-mentek. Ha mint érintett nézem, sajnálnám, ha így lenne, és ellen is állok neki. (Mellesleg a globalizációnak hamarosan vége, még 45 évig van kőolaj.)
-
Imamalom modjára ismétled magad és kényszeritesz engem is erre.
A Mayak-nak gyönyörü kulturájuk volt csak éppen az emberálldozatrol kelett leszokniuk.
A jobbágyság, fasizmus és a kommunizmus is "kultura" volt mert kultiválták, gyakorolták de szerencse levetköztük.
Nem minden ápolásra mélto amit "kultiválunk".
-
220px-Kodeks_tudela_21.jpg

-
 
"Minden társadalom azon mérhetö le, hogyan reagál idegenekre."
"Jede Gesellschaft lässt sich daran messen, wie sie auf Fremde reagiert" (Günter Wallraff)
.
Ez csak az aláírásod.
Nem szeretem a mottókat elsőre jól hangzanak de legtöbbször csak a saját igazsága
Az a fickó egy német gondolkodó
Én meg Magyarországon élek és nem vagyok tettei felmérése nélkül ellenséges idegenekre.
Reagálni tartózkodóan reagálok
Kiderül tesz-e ellenem vagy szokásaim ellen valamit
Ha nem erőszakos nem bánt nem teszek én se ellene semmit
Ez már egy barátságos reagálás szerintem.
Megint más hogy nem hívom be tömegestül mert láthatólag hordoznak magukban kockázatot.
De én a nép fia vagyok és nem azonos Orbán Viktor álláspontjával
Aki szégyent hoz a magyar népre.
Mert a magyar a közhely szerint vendégszerető barátságos és jóindulatú
 
Én hagyomány alatt értem a történelmi emlékezetet, az ünnepeinket és a mindennapjainkat meghatározó viselkedési formákat, még tulajdonképpen az anyanyelvet is, a világ szemléletének módjait (például, hogy mit látsz egy nőben, ez most nagyon is aktuális) - mellesleg még a tudománynak is van hagyománya, írják a tudományszociológusok. Szóval hagyomány alatt értem mindazt, ami - hogy visszatérjek a "lózungokhoz" - ami közösség(ek) vagy konkrétan a magyar közösség életét formálja. Amennyiben ez a kultúra eltűnik, vagy olyan töredezetté válik, hogy immár az egyénen túl nem képes egy közösség megtartó erejét biztosítani, akkor ezen a földön hamarosan más nyelvet beszélő, másfajta történelmi emlékezettel rendelkező, másfajta vallású és viselkedéskultúrájú, másfajta értékrendet való emberek fognak lakni, egy gyökeresen máshogyan súlypontozó kultúrával. Már letűnt kor leszünk, és talán még az se lesz fontos, hogy emlékezzenek ránk (Európának fontos volt a történelmi múlt, az ISIS mindent meg akart semmisíteni.) Ha távolról nézem, "na és", ez mindig így volt, világok, civilizációk, kultúrák, hódítók és hódító vallások (ma ilyen szekularizált vallás a globalizáció) jöttek-mentek. Ha mint érintett nézem, sajnálnám, ha így lenne, és ellen is állok neki. (Mellesleg a globalizációnak hamarosan vége, még 45 évig van kőolaj.)
Én hagyomány alatt értem a történelmi emlékezetet, az ünnepeinket és a mindennapjainkat meghatározó viselkedési formákat,
Most írtál egy védhetetlent a történelmi emlékezet mondatot.
Ez nem igazán jó
Ez minden népnek van
A mi emlékezetünk nem a sebnyalogatás?
A dicső múltra emlékezés?
Ez igen vitatható mert koronként volt jó és rossz mint másnak is
Nincs is több mit mondanom rá a miénk se rosszabb mint másé
Nem is jobb.
Elmúlt nincs
Senki se akarja elvenni tőlünk
Talán kivétel a román saját történelemírásuk.
az meg az övéké
És tudnak ők is hazudozni nem csak mi.

A mindennapjainkat meghatározó viselkedési formákat
Ez a leglényegesebb pont a többit csak te is lózungozod
Mi határozza meg mindennapi viselkedési formánkat?
Megint általános
De nézzük becsületes törvénytisztelő vagy-e vagy önző csak magadnak javát akaró?
Utcán miként viselkedsz
A kifogásolandó kultúrákból jövő embereknél kifogásoltad hétköznapi viselkedésüket
Igen ettől már féltheted"kultúránkat"

Már amennyiben a tiéd az enyém a magyaroké különb viselkedés
Mondd miként viselkedsz?
Van benned szív ha látsz egy rászoruló embert?
Nincs is mindennapi népre jellemző viselkedési forma.
Vagy van?
Vannak piszkos rendetlenül viselkedő magyarok?
Vannak villamoson köpködő magyarok?
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,127
Üzenet
4,800,618
Tagok
615,667
Legújabb tagunk
PLiza
Oldal tetejére