Lázadnak az orvosok a Honvédkórházban

A Honvédkórház 112 orvosa felmondta az önkéntes túlmunkáról szóló szerződéseit - tudta meg a Népszava.

40616.jpg


A lap szerint az intézmény összesen 112 aneszteziológusa és tramuatológus szakorvosa szeptembertől a korábbi heti 60 óra helyett, csak 48 órát dolgozik, emiatt pedig a jövő hónaptól nem lesz könnyű megszervezni a műtéteket a fővárosi sürgősségi centrumban.

A lap saját információira hivatkozva azt írja, a kórház menedzsmentje az ügyeleti beosztással még valahogy megbirkózik, de az előre tervezett műtétekből biztosan visszavesznek, így valamennyi műtétes szakmában a várólisták növekedésére lehet majd számítani.



Az orvosok lépésének előzménye, hogy a Népszava szerint a Honvédkórház menedzsmentje júniusban megvonta az önkéntes túlmunkáért adható pénzeket az orvosoktól.

Volt olyan, aki júliusban százezer forinttal kevesebb fizetést kapott emiatt, de a többiek is megérezték, mert náluk is havi több tízezer forintos kiesést okozott az, hogy a kórház nem fizetett a túlórákért.

Az érintettek az elmúlt hetekben folyamatosan próbáltak egyeztetni a munkáltatóval, megállapodásra azonban nem került sor, erre egyfajta válaszlépés a túlmunkát érintő felmondássorozat.

A lap emlékeztet, az egészségügyben dolgozók normál munkaideje heti 40 óra, ezen felül a munkáltató további 8 órányi gyógyítást rendelhet, további 12-ről pedig önként, a munkavállaló dönt.

Mivel az állami egészségügyben egyre nagyobb gondot jelent az orvos- és a szakdolgozóhiány, a munkáltatók arra törekednek, hogy az önkéntes túlmunkát is a kórházakban dolgozzák le az orvosok, és ne mondjuk valamelyik magánrendelőben. Ezért cserébe extra pénz jár. Ez a Honvédkórházban azonban máshogy működik a lap információi szerint: pénzt csak azt kap, aki ténylegesen munkával töltötte az idejét, azaz, ha be voltak osztva. Ha azonban az idejüket nem a műtőben töltötték, akkor egy cent sem jár.
 
Még a mentősökről nem hallottunk. Mármint hogy megvonják a túlóra pénzt.
Rendőrség.
Tűzoltóság.
Orvosok.
Mikor jönnek a mentősök?
Én elhiszem, hogy megszorításokra van szükség, de ezt éppen ezeken a szervezeteken kell kezdeni? :o
Ki fogja garantálni a közbiztonságot? Talán Orbán Viktor és a sleppje?
Ki fogja eloltani a tüzet, elhárítani a katasztrófát? Talán Orbán Viktor és a sleppje?
Ki fogja gyógyítani az embereket? Talán Orbán Viktor és a sleppje?
Most már csak a mentősökön van a sor (legalábbis én még nem hallottam, hogy ott sem fizetnek túlórapénzt).
Különben is: azt hiszik, hogy olyan nagyszerű havi 168 óra helyett 240-260 órát dolgozni, nem a családdal lenni, nem pihenni?

Talán inkább a "Tisztelt Urakon" kellett volna kezdeni a megszorításokat: nem kellene annyit költeniük saját magukra és pofátlan pénzeket megszavazni maguknak és akkor talán lenne (ha nem is sok) pénz kifizetni a TÉNYLEGESEN ELVÉGZETT munkát.
 
Amit 2-3 éven át osztogattak, hogy biztos legyen a választási befutás, azt most szépen vissza kell szedegetni.
Üres zsebből nincs mit adni, a nem üresből meg csak saját maguknak osztogatnak.
Lásd a szépséges jövedelem növelés a'la carte (országház lakói).
 
Itt is ugyanaz van, mint másban. 3-szorra is Orbán mellé tettétek az x-et.
Mit tehetnek az orvossal? Kirúgják? Köszönik szépen, tárt karokkal várják őket Európában.
Kevés a ráfordított pénz? Ezen majd könnyen lehet segíteni, hiszen jelenleg az erre behajtott összegek minimum felét másra fordítják.
De majd figyeljétek az őszt. (persze nem a médiában, hanem testközelből). Iskolakezdés.
Már 8 éve folyik az iskolarendszer szisztematikus szétverése. Kijött már egy további képzésre alkalmatlan generáció, ebben a ciklusban majd a középfokú oktatás szétverése következik. (Szakképzésé már sínen van).
Felsőoktatás békasegge alá tolása már folyik.
Nincs szolidaritás, hanem beálltok egymás szidásába? Csak rajta. De akkor ne várjátok el, hogy Orbanisztánban bármire találni fogtok szakembert. Ők köszönik, jól elvannak már máshol.
Lehet rugdosni a pedagógusokat és elhinni az aktuális napi propagandát, milyen jól keresnek.
Csak akkor meséljétek el, miért vannak tele az álláshirdetések, hogy pedagógust keresnek minden szaktárgyra?
Azt is remélem tudjátok, hogy a következő fokozat a reáltárgyak "kiherélése" az oktatásból. Bevezetése már lehet idén megtörténik.
(Mondjuk egy egyházfi kettőig sem tud számolni, ha nem pénzről van szó, nem hogy oktatni, de ha csak süketelés lesz az iskolában, örömmel átveszik az összeset a részükre jól megfejelt kvótával.)
Szóval lassan elkészül a gyerekmegőrző 3-25 éves korig. És utána?
 
Mit is várhatnánk, az egészségügy jobbátétele helyett a kormány az oktatás rosszabbá tételével van elfoglalva... Íme:
https://444.hu/2018/08/28/az-uj-nem...ika-es-biologia-targy-az-altalanos-iskolakban
Röviden: a fizika, kémia és biológia órák megszűnnek, ezeket egyetlen órába vonják össze...

Gondolom hogy legyen majd hely valamiféle vallásórának vagy „erkölcstannak”... Reál tantárgyak nem kellenek, attól okosabb lenne a nép új nemzedéke...

Amúgy pedig hogy témánál maradjak, elég sok túlórapénz kitelt volna a felcsúti vasút építési költségéből azt hiszem, meg abból ami veszteséget az azóta termelt... Hogy a stadionokról ne is beszéljek...
 
Még a mentősökről nem hallottunk. Mármint hogy megvonják a túlóra pénzt.
Rendőrség.
Tűzoltóság.
Orvosok.
Mikor jönnek a mentősök?
Én elhiszem, hogy megszorításokra van szükség, de ezt éppen ezeken a szervezeteken kell kezdeni? :o
Ki fogja garantálni a közbiztonságot? Talán Orbán Viktor és a sleppje?
Ki fogja eloltani a tüzet, elhárítani a katasztrófát? Talán Orbán Viktor és a sleppje?
Ki fogja gyógyítani az embereket? Talán Orbán Viktor és a sleppje?
Most már csak a mentősökön van a sor (legalábbis én még nem hallottam, hogy ott sem fizetnek túlórapénzt).
Különben is: azt hiszik, hogy olyan nagyszerű havi 168 óra helyett 240-260 órát dolgozni, nem a családdal lenni, nem pihenni?

Talán inkább a "Tisztelt Urakon" kellett volna kezdeni a megszorításokat: nem kellene annyit költeniük saját magukra és pofátlan pénzeket megszavazni maguknak és akkor talán lenne (ha nem is sok) pénz kifizetni a TÉNYLEGESEN ELVÉGZETT munkát.
*
Véleményed osztom, u.ezt tudnám a "nagyfejűektől" is megkérdezni. Ők milyen alapon számolnak el olyan pénzeket, amelyekre nem volnának jogosultak. Pl. lakhatási- sőt benzinpénzt is, amikor elég fizetésük van ahhoz, hogy kifizessék a bejárásra az autó üzemanyagát. Ha már állami kocsi, mert általában azt tolnak a fenekük alá, ugyan már ha rendszeresen vezetnék a benzin naplót, akkor abból kiderülhetne, hogy valójában mennyibe is kerül a bejárás és mennyibe kerül a maszek ügyletek, maszek utak, amelyekre az állami autót - a benzin tankjával együtt - igénybe vették. Nagyon, de nagyon dühös vagyok :mad:
 
A problema nem az atalakitasa az oktatasnak , nalunk is igy van de a kornyezet ugyan annyi oraban tanuljak mint a matekot vagy az angolt azaz szinte minden nap.
Jo tantervvel feltudjak kelteni a gyerek erdeklodeset a reaal targyak fele, es az aki tovabb tanul pl orvos szeretne lenni, az max oraszamba veszi a matekot a fizikat a kemiat a latint. Nekem is az egyik lanyom fogorvos akart lenni, es vegig erre keszult ezert is tudom hogy o milyen tantargyakat vett. Aztan maskeppen alakult az elet nem az orvosira hanem mas egyetemre ment.
Az ilyen tantervnel hamar kiderul a gyerek mi az amit szeret amire odafigyel es erdekli, azt lehet egyre magasabb szinten es oraszamba tanitani neki.
NEm kell rogton elitelni a modern lehetosegeket, szerintem sokkal jobb megoldas persze ha van hozza szaktanar es penz eleg a legmodernebb eszkozokhoz is. Felesleges azokat a gyerekeket fizikara kemiara eroltetni akit szinte megtanitani se lehet annyira nem erdekli ezek a targyak.
16 kotelezo kredit kell azaz az alapok mater angol stb, es 16 szabadon valasztott kemia fizika foldrajz tortenelem stb
Azert annyire nem rossz az itteni iskola rendszer mert a vilagon mindenhol elfogadjak.
 
Utoljára módosítva:
Melita, nem ugyanarról beszélünk. Ma Magyarországon a tankötelezettség 16 év. Középfokú oktatási intézménybe járni nem kötelező, így az állam (Orbanisztán) nem is foglalkozik vele különösebben. (Ahogy az előre nem látó agymosott választóik sem.)
Én a 7-14 éves korosztály iskoláiról írtam. Ahol egyen tanterv, egyen könyv van. Ezt viszont az étkezéssel együtt akár ingyen kapják.
Külön engedéllyel mehet csak haza is a gyerek tanítás után. (Orbán szavazó happy, gyereket 7-kor leadja, 17-ig nincs vele gond).
Pedagógusok ellen uszítják folyamatosan a szülőket (Orbanisztán megszavazóit) és belülről is folyamatos megfélemlítésben van részük. Sokan nem értik, mit jelent, ha országosan egy a munkáltatójuk. Ha "kihúzza" a gyufát, neki reszeltek.
A következő őrület az óvodákban a tervezett (és ismerve őket, kötelező) "keresztyénységre és hazafiságra" való fokozott "nevelés".
Nem akarjátok elhinni, pedig igaz, hogy az egykori, összevont osztályokban tanult "négy elemis" többet megtanult, mint jelenlegi kortársai.
 
nem értem őket, nem hogy örülnének hogy épülnek a csiri-viri futball stadionok ennek az idiótának. :D

sajna amióta ez a fickó a min0elnök azóta több százezer ember hagyta el magyarországot a jobb élet reményében )és nem csak az anyagiak miatt, hanem az életminőségben is). sőt, sok ismerősöm van aki már most úgy neveli a gyerekeit hogyha felnőnek akkor külföldön éljenek. szval ez az ország amióta ez a fickó van vezető pozícióban süllyed.
 
sok ismerősöm van aki már most úgy neveli a gyerekeit hogyha felnőnek akkor külföldön éljenek

Külföld az jo.
Canada is .
Felesegem 8 honapot vart egy colonoscopyra itt.
Allando alhasi fajdalommal.
Colonoscopy-nal talaltak polipot, leszedte a sebesz , mos varunk 8 hetet arra hogy megmondjak van e rak vagy nincs.
Hu de jo nekunk itt Canadaban.
Sok ismerosom van akik felbobjak a bakancsot mig mutetre varnak.
 
Külföld az jo.
Canada is .
Felesegem 8 honapot vart egy colonoscopyra itt.
Allando alhasi fajdalommal.
Colonoscopy-nal talaltak polipot, leszedte a sebesz , mos varunk 8 hetet arra hogy megmondjak van e rak vagy nincs.
Hu de jo nekunk itt Canadaban.
Sok ismerosom van akik felbobjak a bakancsot mig mutetre varnak.
Ez pont nem igaz , mert en is nem reg voltam es 2 hetet vartam es csak egy szures miatt mentem fajdalmaim nem voltak. NAlam is talaltak polipot levettek es azonnal kozolte az orvos nincs rak.
Van itt is sok problema a burokracia , a sok varakozas a surgosegin, de hogy ennyire rossz lenne az egeszsegugy nem igaz.
 
Ez pont nem igaz , mert en is nem reg voltam es 2 hetet vartam es csak egy szures miatt mentem fajdalmaim nem voltak. NAlam is talaltak polipot levettek es azonnal kozolte az orvos nincs rak.
Van itt is sok problema a burokracia , a sok varakozas a surgosegin, de hogy ennyire rossz lenne az egeszsegugy nem igaz.

Hogy van batorsagod meghazudtolni ?
Pontosan igy tortent es eppen kedden megyunk a sebesszel beszelni, akkorra telik el a 8 het.
Ott voltam es azt mondtak csinajunk appointmentet 8 hetre.
Mi nem Torontoban vagyunk, kisvarosban .
Itt varni kell
Es pontosan igy igaz!!!
 
Hogy van batorsagod meghazudtolni ?
Pontosan igy tortent es eppen kedden megyunk a sebesszel beszelni, akkorra telik el a 8 het.
Ott voltam es azt mondtak csinajunk appointmentet 8 hetre.
Mi nem Torontoban vagyunk, kisvarosban .
Itt varni kell
Es pontosan igy igaz!!!
Az lehet kis varosba keves az orvos es a szuresre a lehetoseg, idoben.
Erre nem gondoltam. En is a sajat es a barati kor tapasztalatait irtam le.
 
Külföld az jo.
Canada is .
Felesegem 8 honapot vart egy colonoscopyra itt.
Allando alhasi fajdalommal.
Colonoscopy-nal talaltak polipot, leszedte a sebesz , mos varunk 8 hetet arra hogy megmondjak van e rak vagy nincs.
Hu de jo nekunk itt Canadaban.
Sok ismerosom van akik felbobjak a bakancsot mig mutetre varnak.
igazad lehet, magyarország jobban el van látva kórházakkal és jobb is az orvosi ellátás. az életkörülményekről nem is beszélve. de akkor áruld el, mi a rossebnek hagytad itt ezt a fantasztikus országot? túl sok volt a jó és nem bírtad már?
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,609
Tagok
615,326
Legújabb tagunk
redbaron77
Oldal tetejére