Lecserélik a forintot: íme a régi és az új bankjegyek

A minap jelentette be az MNB, hogy a jelenleg forgalomban lévő 500 forintos bankjegyet is bevonják, ezzel a végéhez ér a forint bankjegyek cseréje. Az új bankjegysorozat élénkebb, modernebb színeket kapott, de a külsőségeken kívül egy sor új, nehezebben hamisítható biztonsági elemmel nyomják a bankókat. Egymás mellé téve a bankjegyeket elmondható, hogy egyáltalán nem összetéveszthetőek egymással a régi és az új sorozat bankjegyei. Összegyűjtöttük egyetlen képen, hogyan néznek ki a régi és az új bankjegyek, és hogy milyen ütemben vonják ki a régieket a forgalomból.



Az MNB 2014-ben kezdte meg a forgalomban levő forintbankjegyek cseréjét, az előző bankjegy-sorozatot 1997-től bocsátotta ki a jegybank. Az új bankjegyek alapvetően a színárnyalatukban illetve kis mértékben a képi megjelenésükben térnek el régiektől. A bankjegyek előoldalán szereplő személyek, és a hátoldalán látható helyszínek nem változtak, csak a szövegek elhelyezése és méretezése változott a színen kívül. Ezen kívül fontos változás, hogy az új bankjegyek új biztonsági elemeket kaptak, így a korábbinál is nehezebb hamisítani a magyar fizetőeszközt.

Az alábbi képeken összegyűjtöttük a régi (bal oldal)és az új (jobb oldal) bankjegyek első és hátsó oldalát. A tévhitet, miszerint könnyen összetéveszthető a két bankjegysorozat, szerintünk az alábbi ábrák elég egyértelműen megcáfolják.
dfdvdv.png

Klikk a képre!

vsdvsd.png

Klikk a képre!

A bankjegyek bevonása csak azt jelenti, hogy az adott bankjegycímlet elfogadása a készpénzforgalomban való fizetések során nem kötelező. A bevonás nem jár automatikus értékvesztéssel, mivel a bevonási határnapot követően a bankok és a posta három éven keresztül, területi korlátozás nélkül és díjmenetesen váltja át a bevont bankjegyeket törvényes fizetőeszközre. A bevont fizetőeszközök a jegybankban a bevonási határnaptól számított 20 éven keresztül - szintén korlátozások nélkül - átválthatók.

Az alábbi táblázatban összeszedtük a régi bankjegyek bevonásának menetrendjét, és hogy meddig lehet még beváltani őket. Érdekesség, hogy az egyik legtöbbet használt bankjegyet, a 10 ezer forintost már 2014 szeptember 2-án új köntösbe öltöztették, de a régi bankjegyek is használatban maradtak, ezek bevonásáról még nem született döntés.

tzgujhbk.png
 
Vessetek meg akár, de nekem akkor is az a véleményem, hogy a szocializmus időszakában kiadott bankjegyek szebbek voltak. De még azoknál is inkább a pengők. Ezek a modern pénzek túlcsicsázottak a szememben.

Mellesleg, az USA dollár is egész normálisan néz ki. Az se túlcsicsázott.
 
Bizony, hogy összecserélhetők, az új tízezres bankó pontosan ugyanúgy néz ki, mint a régi húszezres, a pénztárcából ugyanolyan színnel kandikál ki az éle, nagyon zavaró! Sőt, még az 500-as is eléggé összekeverhető vele.
 
Arra gondoltam ha lecserelik az uj bankokat akkor valami uj kinezetre kepeit stb . Igy majd nem ugy nez ki mintha csak lecserelnek a regieket ujabbra mert elhasznalodtak .

pl nalunk a regi $10-os igy nezett ki

images


az uj

images
 
Ennyi erővel egyszínűre lehetett volna az összeset nyomtatni. Olcsóbb.
Rossz nyelvek szerint, Gyuribá sürgette a modernizálást, mert az aláirását akarta megörökíteni az emberiségnek...:D
 
Vessetek meg akár, de nekem akkor is az a véleményem, hogy a szocializmus időszakában kiadott bankjegyek szebbek voltak. De még azoknál is inkább a pengők. Ezek a modern pénzek túlcsicsázottak a szememben.

Mellesleg, az USA dollár is egész normálisan néz ki. Az se túlcsicsázott.
Te vagy USA.
Én Lee Child-Elvarázsolt dollárok (Jack Reacher 1.)
Könyvében olvastam róla hogy a dollárt elvből nem változtatgatják.
A mérete és kinézete lényegileg nem változik.
Hogy minden címlet egyforma méretű.
A kinézete se követ semmi aktuális trendet
Az állandóság jelképe mindezek összességéért..
 
Te vagy USA.
Én Lee Child-Elvarázsolt dollárok (Jack Reacher 1.)
Könyvében olvastam róla hogy a dollárt elvből nem változtatgatják.
A mérete és kinézete lényegileg nem változik.
Hogy minden címlet egyforma méretű.
A kinézete se követ semmi aktuális trendet
Az állandóság jelképe mindezek összességéért..

És ez nagyon helyes, ezt az állandóságot kifejezetten szeretem a dollárban. Ugye milyen okosak az amerikaiak!
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,127
Üzenet
4,800,664
Tagok
615,668
Legújabb tagunk
Foss
Oldal tetejére