Lejár a 10 millió dolláros jutalom a világ egyik legnagyobb műkincsrablásában

Az év utolsó napján éjfélkor lejár a 10 millió dolláros nyomravezetői díj minden idők egyik legnagyobb műkincsrablási ügyében.

1990. március 18-án ismeretlen tettesek csaknem félmilliárd dollár értékben loptak el festményeket a bostoni Isabella Stewart Gardner Múzeumból, az alkotásokat, köztük Rembrandt egyetlen ismert tengeri képét a mai napig nem találják, helyük azóta is üresen áll.

Az intézmény közvetlenül a bűncselekmény után egymillió dolláros jutalmat tűzött ki, amelyet 1997-ben ötmillióra, majd az idén tavasszal tízmillióra emelt. A múzeum szerint ez a legmagasabb nyomravezetői jutalom, amelyet magánintézmény valaha felajánlott.

Egyelőre úgy tűnik, hiába, ami nagy csalódás az intézmény mellett az amerikai Szövetségi Nyomozó Irodának (FBI) is. Mindketten abban reménykedtek, hogy a kétszeresére emelt összeg majd segít új nyomokra találni. "Vissza akarjuk kapni a festményeinket" - mondta Kathy Sharpless, a múzeum szóvivője.

A rendőrnek öltözött két tettes 13 képet vitt magával, köztük Rembrandt Krisztus a viharban a Galileai-tengeren című alkotását, Vermeer A koncert című munkáját - egyikét a 17. századi holland festő kevesebb mint negyven ismert művének - vagy épp Manet és Degas egy-egy képét.

Az FBI 2013-ban közölte, hogy azonosítottak két gyanúsítottak. A bűncselekmény azonban addigra már elévült, és nem voltak a képek birtokában. Két évvel később tudatták, hogy a bostoni férfiak, akik kapcsolatban álltak a szervezett bűnözői csoportokkal, elhunytak. A hatóság szerint a képeket a maffián keresztül Connecticut államba, majd Philadelphiába juttatták, de ott kihűlt a nyom.

A múzeum többször hangsúlyozta, hogy nem az elkövetők kiléte izgatja, hanem az, hogy visszakapják a műveket.

Közben Arthur Brand holland műkincsnyomozó állítja, beszélt egykori rendőrökkel, az Ír Köztársasági Hadsereg (IRA) nevű terrorszervezet korábbi tagjaival és másokkal, és ez alapján meggyőződése, hogy egyre közelebb jut a rejtély megoldásához. "Ki fog derülni az igazság, ebben teljesen biztos vagyok. Az egyetlen kérdés, hogy a képek vajon léteznek-e még" - idézte az AP amerikai hírügynökség.

rembrant.jpg
 
Szia Bubu!
De mondd már, mi a rossebb értelme, ha ki sem akaszthatja a lakásában, dugdosni kell az ágy alatt:rohog:
Bár a valóságban gondolom a trezorszobájában díszeleg...
Egyébiránt mi az a círka 10 milla a fél milliárdhoz képest? Tán csak nem gondolták, hogy feljelenti önmagát ennyiért?
 
Az eredeti képeket szigorú biztonsági és állagvédő intézkedések mellet tárolják.. Sőt ma már csak a legnagyobb múzeumok, képtárak engedhetik meg az eredeti képek nem csak szakemberek, hanem a látogatók számára való megtekintését. A mai technikai eszközök segítségével kiváló művészcsapatok készítenek az eredetitől szinte, kizárólag hozzáértő által, hosszas vizsgálat után megkülönböztethető képeket, szobrokat, ráadásul kellőképp antikkolva is..Ugye ezt a szép hagyományt Leonardo da Vinci nyitotta meg a Torinói lepellel.. Szóval semmi szükség az eredetit fel tenni a dolgozó, háló vagy a nappali falára, hogy akármikor gyönyörködhessünk benne... Aki megbízást ad egy ilyen érték eltulajdonítására az ezzel számol. s anyagi helyzete lehetővé teszi, hogy ezt a titkot ne keljen senkivel megosztani...Így a jutalmat felesleges is emelni, ez csak a biztosító egyik próbálkozása...(hátha egy sértődött, vagy elbocsájtott alkalmazott rávall régi kenyéradójára..)
 
de mondd már, mi a fenéért lopatja el? Nem tud nélküle élni ?
...hát, azzal a lepellel én is egy picit szkeptikus vagyok. Láttam tavaly a Nat. Geo.-n filmet a témáról.

Kedves Prominor!
Szívből kívánok boldog új esztendőt és kívánom, hogy minden elképzelésed reményed valóra váljon az "új életedben"!
 
Az igazi szelete a műkincs piacnak nem az egyedi megbízások alapján ellopott néhány kép és szobor, hanem a gyarmatosítás koráig visszanyúló kifosztása Ázsiának Afrikának... Macron nemrégen visszaígérte az Afrikából elhozott kincseket..
Macron Burkina Faso.jpg

A török rendőrség 26 ezer műtárgyat adott vissza...
Csempészektől lefoglalt műkincsek Törökországban.jpg

Egyiptomi kincsek.jpg
Egyiptom hiába kéri vissza a tőle elhurcolt javakat csak egy egy "baráti szultán adja vissza a kicsempészett kincseket....

Na és akkor hol vannak a Palmyra kifosztásából származó kincsek...
 
Az igazi szelete a műkincs piacnak nem az egyedi megbízások alapján ellopott néhány kép és szobor, hanem a gyarmatosítás koráig visszanyúló kifosztása Ázsiának Afrikának... Macron nemrégen visszaígérte az Afrikából elhozott kincseket..Csatolás megtekintése 1582738

A török rendőrség 26 ezer műtárgyat adott vissza...Csatolás megtekintése 1582739

Csatolás megtekintése 1582740 Egyiptom hiába kéri vissza a tőle elhurcolt javakat csak egy egy "baráti szultán adja vissza a kicsempészett kincseket....

Na és akkor hol vannak a Palmyra kifosztásából származó kincsek...
Nagyon jó hír! Üdvözlöm.
Tudod soha nem értettem,miért nem a saját környezetében kell látnunk az állatokat vagy a múmiák mit keresnek a múzeumokban?
Nekem egyenlő volt a sírrablással, a holttest meggyalázásával. Nagy ívben elkerülöm most is ha olyan múzeumban járok ahol fellelhető. Elnézést kérek az indulatokért, de átérzem a temetkezési kultuszt és ilyenkor elönt az indulat, miért nem lehet valaki halálát tisztelni.
Tudom, az utókornak megfejtés---Záhi Havassz stb...de ne hordják széjjel és mint egy cirkuszi mutatványt!
Bocsánat az indulatokért!
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,126
Üzenet
4,800,610
Tagok
615,667
Legújabb tagunk
PLiza
Oldal tetejére