Leküldtek egy vakot a repülőről, mindenki vele tartott

Melitta

Adminisztrátor
Fórumvezető
Rádiós
Törölni kellett a US Express egy járatát, miután az utasok tiltakozva levonultak a fedélzetről, hogy ezzel fejezzék ki a felháborodásukat, amiért a kapitány leküldött egy gépről egy vakot, akinek nem viselkedett jól a vakvezető kutyája – írja a Gawker.

Albert Rizzit a felszállás előtt arra utasították, hogy tartsa a kutyáját az előtte lévő ülés alatt. Rizzi így is tett, de a gép több mint egy órát vesztegelt a kifutópályán, és a kutya, Doxy elkezdett nyugtalankodni, és gazdája lába alá bújt. Amikor egy légiutas-kísérő arra kérte Rizzit, hogy fegyelmezze meg a kutyát, és küldje vissza az ülés alá, a vak férfi nem engedelmeskedett. A gépet erre visszafordították a beszállókapukhoz, és Rizzit leszállították a gépről.


Az utasok erre értetlenkedni kezdtek. „Mikor felfogtuk mi történik, elkezdtük kérdezgetni, hogy mégis mi folyik itt, és közöltük, hogy ez az ember nem jelent problémát” – mesélte egyikük. A gép kapitánya ekkor kijött a pilótafülkéből, és az egész utazóközönséget letolta. Ezt az utasok úgy értelmezték, hogy leküldte őket a fedélzetről, ezért felálltak, és demonstratívan távoztak. Rizzi meghatódott a szolidáris reakción.

A US Airways nem sokkal ezután az egész járatot törölte, és az utasoknak egy 3,5 órás buszutat ajánlott fel Philadelphia és Islip között.

vakvezeto4.jpg


Index
 

almamag78

Kitiltott (BANned)
Amcsiknál ilyenért nem lehet beperelni a légitársaságot? Mármint azért, mert eleve 1 órás késéssel indult a gép, ráadásul ahhoz azért be is kell előtte check-olni. Gondolom ha valaki ahelyett, hogy busszal menne és repülőre száll, azért teszi, mert valahova oda kell érnie időre... ráadásul a busz nem kerül annyiba mint a repülő, nem? (mi lett a különbözettel?) És akkor a pilótát, mivel neki meg gondolom ki van fizetve a bére- befogták wc-t takarítani? :D

Az utasokat meg tudom érteni: egy ilyen felfokozott idegállapotban lévő pilótára biztos nem bíznám rá az életemet!
 

almamag78

Kitiltott (BANned)
Na hát ezt véletlenül sejtem: semmi!

Vagyis, leszállsz itthon a gépről és elmész az információspulthoz, kikérni a panaszkönyvet (bocsiii, már vásárlók könyve), majd az ott lévő asszisztens, először értetlenkedik, majd furcsán néz rád, hogy mi bajod van. Elmondod már neki 5x-re hogy adja ki a panaszkönyvet... erre ő, azt válaszolja, hogy "nem érti a problémádat", meg különben nincs is olyan hogy panaszkönyv, meg megjegyzi hogy milyen idegbeteg vagy. Te erre hazamész rákeresel a neten a különböző fórumokon a fogyasztóvédelet érintő törvényekre, majd visszamész, és már okosabban kérded, hiszen hivatkozol a x§(y)pontjára z) bekezdésére, miszerint jogod van beírni a panaszkönyvbe. Az asszisztens nem érti meg hogy melyik törvényre hivatkozol, ő azt állítja, hogy nincs is ilyen törvény. Ezáltal megint megy az értetlenkedés, hogy még mindig nem érti a TE problémádat. Eldurran az agyad, ismét hazamész, már kinyomtatod és a kinyomtott jogszabállyal visszamész. Erre megint előadja az asszisztens hogy még mindig nem érti a problémádat, majd mikor már másodszor durrant el az agyad, jelzed hogy a felettesével akarsz beszélni :) Erre az asszisztens először letagadja hogy lenne főnöke :D, de mikor az asztalra csapsz, hogy akkor az igazgatóval akarsz beszélni, mert különben a fogyi védelmesekhez mész, azt mondja, hogy hát a főnök nincs bent gyere vissza holnap. Másnap bemész, és ismét azt mondja, hogy a főnöknek sűrgős dolga akadt és el kellett mennie, ezáltal megint nincs bent. Mivel már végleg eldurrant az agyad, jelzed a fogyi védelmeseknek hogy ez történt. A fogyi védelmisek 30 nap letelte után írásban értesítenek arról, hogy mivel közeledik a Karácsony, ezért az ügye elintézési határidejét még 30 nappal meghosszabbítják. Megint vársz 1 hónapot, majd a fogyi védelmisektől azt a választ kapod, hogy rajta sem voltál azon a gépen... lemásolod az iratokat, amiket beszereztél, és visszaküldöd nekik, hogy de igen rajta voltál... erre írnak egy levelet hogy február 14-re való tekintettel (valentin nap) megint nem tudnak hátáridőn belül normálisan válaszolni, ezért megint kitolják 30 nappal a vizsgálati időt. 30 nappal később sem kapsz választ, ezért érdeklődsz, hogy most mi van. Mivel jövő héten húsvét, ezért pont azt az ügyintézőt nem találod meg aki az ügyedben eljár, mert szabin van..... a médiához fordulsz segítségért... és láss csodát húsvét másnapján (munkaszüneti napon) kapsz egy levelet, miszerint nem jelezted X napon belül a légi társaságnál a panaszodat, ezért nem vagy jogosult a kártérítésre. És különben is örülj neki hogy élsz, mert ha azzal a géppel szálltál volna fel, ami a következő alkalommal felrobbant - akkor már nem lennél köztünk. Tehát még te köszönd meg a légitársaságnak. Na ezt megelégelve, a minisztériumhoz fordulsz, akik átirányítanak a titkársághoz, a hol közlik veled, hogy menj az Y. kerületben lévő irodájukba. Elmész, de az ajtón látod kiírva, hogy megszűnt az iroda. Visszamész az előtte lévő helyre, jelezve, hogy már megszűnt az az iroda, így ők azt mondják, hogy add meg nevedet, telefonszámodat, bankszámlaszámodat, adószámodat és majd értesítenek. Hazamész, mert azt hiszed hogy na végre elkezdődött, majd 60 nappal később rádöbbensz hogy leráztak. Visszamész az utolsó helyre, számonkérni, hogy miért nem jelentkeztek, de már nincs ott az a titkárság sem akikhez átküldtek. Visszamész a minisztériumba, majd ott közlik veled, hogy törvényt módosítottak és ezt a feladatot továbbiakban Z. helyen lévő irodába kellene jelezned. Elmész a Z. irodába, elmeséled a történetet, mivel ők írásban kérik hogy tegyél panaszt, ezért leírattatják veled a történetet. Te leírod. Felállsz, elköszönsz, hazamész. Majd 28. napon kapsz egy borítékot (aminek nagyon örülsz), amiben azt közlik, hogy ezzel a problémával ők nem foglalkoznak... persze további infót nem kapsz hogy hová fordulhatnál... :D
 

almamag78

Kitiltott (BANned)
Ha meg a tömegre gondoltál és nem az egyénre, akkor meg azt is megsúgom: Nagy hőzöngés, majd kinézték volna szerencsétlen vak pasit a kutyával a gépről... a gép felszáll és 1 óra 15 perc késéssel meg is érkezik.

A pasi megkeresi a médiát (közvetve, vagy közvetlenül) bemondják a híradóba, erre egy-két jogvédő szervezet talán ráharap és leveleket írogatnak különböző helyekre... de mivel a légitársaság feje befolyásos ember, kb ennyi történik
 

Melitta

Adminisztrátor
Fórumvezető
Rádiós
Ilyen szolidalitas akkor alakul ki ha valaki nagyon "beszol" egy embernek aki raadasul fogyatekkal el. Kutyakra is megvasarolja a jegyet Ez egy par szaz kilometeres ut csak ,es bizony sokkal kellemetlenebb az ilyen reklam egy legitarsasagnak mert rajtuk kivul meg nagyon sok van akivel lehet utazni. En azt hianyoltam ,hogy nem a pilotat csereltek le azonnal, hanem az egesz utasletszam tavozott ami azt bizonyitja szamomra hogy igen sok ember erezhette sertve magat a szovaltasban.
 

mustakissa

Állandó Tag
Állandó Tag
Az előbb elvicceltem a hozzászólásomat, de ha komolyan végiggondolom, azért nehéz téma ez. Nem lennék a repülő személyzet helyében sem. Én nagyon szeretem a kutyákat, ezek a vakvezető kutyák pedig kimondottan aranyosak. Úgy nevelik őket, hogy sok szeretetet kapjanak. Magyarországon azért is nehéz hozzájutni egy ilyen kutyushoz, mert sokba kerül a kiképzése. De azért van az éremnek másik oldala is. Van olyan ismerősöm, akinek macskaszőr allergiája van. Nem hisztizik, tényleg van, orvosi papírja is van róla. Lehet valakinek kutyaszőr allergiája. Vagy valaki pánikba eshet a kutyától. Ez ugyan hiszti is lehet, de azért több száz méter magasságban ez egy nehezen kezelhető eset lenne. Könnyű tanácsot osztanom, főleg így utólag, amikor az ember alaposan végiggondolja, de itt azért két hiba van. Egyrészt biztos van repülési szabályzat, amelynek erről rendelkeznie kellene, másrészt meg kellett volna kérdezni az utasokat, és ha mindenki beleegyezik, akkor indulás kutyástól, ha meg valaki nem, akkor sajnos tárgyalni kell, hogy ki menjen a későbbi járattal.
A szabályozatlanság néha gondot okoz. Emlékszem, Magyarországon a 70-es években nem lehetett kutyát, macskát szállítani a vonaton. Egyszer valaki felszállt a nyakában egy hatalmas kigyóval. Az utasok frászt kaptak (mondjuk én a kigyókat is szeretem, én nem), a kalauz fél óráig nézte a MÁV szabályzatot, majd közölte, hogy kigyóra nincs tiltás, nyakban hordható a vonaton. De azért ő sem igyekezett közelről elkérni az utas jegyét.
 

Jaszladany

Állandó Tag
Állandó Tag
Magyarországon a 70-es években nem lehetett kutyát, macskát szállítani a vonaton.

Lehetett szállítani, mert én 1975-ben kaptam az első skót juhászomat, és még abban az évben, és attól kezdve minden évben, a kutyával utaztam vonaton mindenhová, elég gyakran. Volt kutyajegy, ami kb. fele árú volt, mint a rendes jegy, és szájkosárral és oltási lappal a peronon lehetett szállítani kutyát, én azonban szinte mindig az utastérben szállítottam, sose küldött ki a kalauz, és az utasok se szóltak semmit, hogy a lábuk mellett feküdt a kutya.
Fülkés vonatban is lehetett szállítani a fülkében kutyát, ha a fülke utasai beleegyeztek. Ezzel sem volt problémám.
Csak a nagyon zsúfolt vonaton maradtam kinn a kutyával a peronon, vagy ha több kutyással utaztam. Egy peronon egy kutya utazhatott, de utaztunk mi kutyások négyen is egyszerre, nem szólt senki, és volt úgy, hogy két kutyával utaztam. Szerencsére sok peronon volt lehajtható ülés, és olyankor le is tudtam ülni. Ez mind a 70-es években volt.

Macskát nem szállítottam, de sokszor láttam a vonaton kakast vagy tyúkot kosárban, dobozban szállítani, még nyulat is, szerintem ugyanilyen módon macskát is lehetett, és ha dobozban volt, akkor jegy se kellett rá, a kutyára sem.

Amivel esetleg kevered a dolgot, hogy első osztályon nem lehetett kutyát szállítani, ez igaz, és a helyjegyes vonatokon sem lehetett, ezeken úgy tudom, most se lehet, bár elképzelhető, hogy ez már változott.
 
Utoljára módosítva:

almamag78

Kitiltott (BANned)
Melitta megjegyzésével teljes mértékben egyetértek! (mondjuk Mo-ról egy ilyet megítélni, háttérinfók nélkül Pl. több járat is van) nehéz)

Másrészről: ez csak egy probléma, és a problémákra az a jellemző, hogy több megoldás is akad: miért nem jut eszükbe ilyen esetekre a légitársaságnak az, hogy tartson x db állathordó ketrecet ami mondjuk kompatibilis valamelyik üléssel (pl. rászerelhető, vagy rátehető becsatolható)? Vagy mondjuk kialakítani a repülőn olyan részt ahol a gazda lehajthatós ülésre leülhet, mellette meg a kutya valamilyen nagyobb rácsos fülkében el lehet... vagy két lehajthatós szék lenne és két csavarra felszerelhető egy rácsos dolog... Ha meg nincs ilyen utas, akkor azt a teret teszem azt poggyászok tárolására is lehetne alkalmazni... vagy eleve két utas tudna oda leülni... ha meg van ilyen utas, azt meg úgyis előre tudják a jegyek foglalásánál, és akkor eleve az összes poggyászt a csomagtérbe teszik és felszerelik ezt a rácsos dolgot... Ez csak logisztika kérdése, nem?
És ebből kifolyólag meg lenne határozva az (mint nálunk pl Pesten a BKV.-nál hogy a járatok közül melyik rendelkezik ilyen opcióval, és hogy egy járaton csak egy ilyen személy utazhat) És akkor nem lenne miért hőbörögnie a pilótának, az utasoknak sem (hisz a kutya el van zárva), a kutyaszőr allergiásoktól meg messze van... a kutya meg nem lenne összehajtogatva egy 30*50 *50 cm-es helyen :D vagy csak számomra annyira egyértelmű a probléma megoldása?
 

almamag78

Kitiltott (BANned)
Közben megtaláltam a cikket arról, hogy nem engedték be az üzletbe a vakvezető kutyát, ami miatt az üzletláncot kártérítésre kötelezték: http://www.rtlklub.hu/hirek/belfold/cikk/349089
Sajnos ilyen nálunk is előfordul.

Mondjuk ez egy kicsit más helyzet, mert az élelmiszerboltban élelmiszert vásárolnak... oda a régi rendszer szerint ne lehet kutyát bevinni. Nem tudom ki emlékszik még a piktogrammokra, amik régebben kint voltak az abc-k ajtaján: cigi áthúzva, fagyi áthúzva, kutya áthúzva...stb. Régebben jóval több kutya volt, és biztos vagyok abban hogy azért született ilyen rendelkezés, hogy a kutyás emberek (most nem a vakvezetőkre gondolok), ne sz*rassák, hugyoztassák (bocsi a kifejezésért) össze az élelmiszert amit más megvesz. Ismerjük a kutyatulajok nagy részét: nem az én kutyám sz*rt oda, mert az enyém nem tesz ilyet... stb. ja, persze. De azért azt lássuk be hogy egy vakvezető kutya igenis ki van képezve, bele van nevelve hogy mit szabad és mit nem. Másrészről, azért abba is gondoljunk bele, hogy mi van akkor ha éppen egy nem vakvezető kutyára tesznek ilyen piros pluszjelet, csak úgy nagyzási mániából, hogy xy bemehessen a kutyájával a boltba. Lehetséges, nem? Hisz ahogy visszaélnek a rokkantkártyával, csakhogy ingyen és közelebb parkolhassanak az emberek az abc-hez, ha a buszmegálló 5M-es körzetében kijön a n.dohányboltól egy eladó és 5m-belül rágyújt, vagy egy vizipipázó elkezd pipázgatni az 5 M-es körzetben (ami tiltott terület) és szóvá teszed, és még neki áll feljebb, hogy hát az vízpára, meg hülye vagy mert azt lehet (holott nem), és arra a kérdésre, hogy mi van benne: arra azt válaszolja hogy növényi alapanyag, és te meg viszakérdezel, hogy a dohány szerinte akkor mi? :D Állat? És utána esik le az emberkének, hogy még ő maga sem tudja, hogy mi van abban amit éppen szív??? Itt nem csak a biztonsági őr tévedett és hibázott, hanem az üzletvezető is... Neki minimum tisztában kellett volna lennie azzal, hogy mit lehet és mit nem lehet. És pont idevág az amit tegnap írtam: ma Mo-ra jellemző, hogy jogszabályokkal a hónod alatt kell járkálnod és verned a nyáladat, szinte már fenyegetőzni a különböző hatóságokkal, hogy törvényesen és jogszerűen járjanak el / viselkedjenek veled szemben. És itt jegyzem meg, hogy tuuuudddnnéééékkk mesélni, de az első reakciója mindenkinek az lenne hogy hazudok, mert ilyen nincs... pedig van!
 
Oldal tetejére