Hírek Lemond a miniszterelnöki megbízott Orbán „tiszta náci” beszéde miatt

Orbán Viktor fajkeveredést elítélő kijelentései miatt kedden benyújtotta lemondását Hegedüs Zsuzsa miniszterelnöki megbízott, aki már 2010 óta a miniszterelnök tanácsadója a társadalmi felzárkóztatás területén.


Az Orbánnak írt levelét a hvg.hu közölte: „Őszintén sajnálom, hogy egy ilyen szégyenteljes állásfoglalás miatt kell megszakítanom azt a kapcsolatot, ami, bár az illiberális fordulatod óta egyre nehezebben volt kezelhető számomra, még rövidtávon fenntarthatónak látszott. Egy ilyen, az összes alapértékemmel ellentétes beszéd elhangzása után azonban nem maradt más választásom: annak ellenére, hogy az eredeti felkérésedben szereplő, teljes szabadságomat soha semmiben nem korlátoztad, most nyilvánosan kell szakítanom veled a Tusnádfürdőn elhangzottak miatt.”


Hegedüs azt is írta, mindeddig biztos volt benne, hogy az antiszemitizmus olyan távol áll Orbántól, mint Makó Jeruzsálemtől, ezért is védte meg többször, amikor ilyen vádakkal illették. És bár ezt ma is így gondolja, mármint hogy Orbán magánemberként nem antiszemita, de a tusványosi szereplése „egy nyíltan fajgyűlölő beszéddé fajult”.


„Nem tudom, hogy’ nem vetted észre, hogy a korábbi migráns- és Európa-ellenességből egy Goebbels-hez méltó, tiszta náci szöveget adsz elő, amikor, szokásod szerint átolvastad a beszédet. De ettől, a tény súlyossága miatt, még közel 20 éves barátságunk okán sem tudok ezúttal eltekinteni.”

Levelét azzal zárja Hegedüs, hogy reméli, „ez a tusványosi, a legvérmesebb fajgyűlölőknek is tetszeni tudó beszéd csak egy kisiklás volt”, és a jövőben Orbán lemossa magáról „a ma már a nyugat-európai szélsőjobboldal számára is vállalhatatlan, nyíltan fajgyűlölő politikát hirdető miniszterelnök vádját; ami, legalábbis számomra, szöges ellentétben áll azzal a Viktorral, aki 2002 novemberében beállított hozzám, és akivel egészen 2013-ig öröm volt együtt dolgozni.”


Orbán nyilatkozatát egyre többen és egyre hevesebben bírálják. A Mazsihisz elnöke aggodalmát fejezte ki, és találkozót kért Orbántól, de még a NER-be tagozódó Köves Slomó is óvatosan eltartotta magától a fajkeveredés elleni kirohanást, és „kifejezetten szerencsétlen szóhasználatról” beszélt.

Urfi Péter

6lsquU9xJddqKeMIs-lg.jpeg
 

Csatolások

  • 1658856916804.png
    1658856916804.png
    3.6 MB · Olvasás: 3,447
- Én egy, minden európai uniós országra kiterjedő népszavazásról írtam, amelyet természetesen egy időben tartanának meg. Ez az egyetlen módja annak, hogy tisztázzák: ki az aki igényli a migránsok befogadását és melyek azok az országok, akik erre nem tartanak igényt. A jelenlegi helyzetben az Európai Unió 27 tagállamának közel 450 millió lakosa helyett egy szűk körű elit dönt ebben a kérdésben. Talán nem véletlenül
- A 2016-os magyarországi választásokkal kapcsolatban: a népszavazás valóban érvénytelen volt - az ellenzék tevékeny közreműködése miatt. Viszont a 3 646 334 db érvényes szavazatból 3 362 224 fő szavazott a kötelező betelepítés ellen, és csak 56 163 fő szavazott a kötelező betelepítés mellett.
Miért is kellene népszavazás?
A Genfi egyezményt (1951?) az EU egy az egyben beemelte az alapkartájaba (talán 18as v 19es cikkely).
Létrehozták a KERM rendszert (Közös Európai Menekültügyi Rendszer). Minden adott a megfelelő működéshez...
 
- Én egy, minden európai uniós országra kiterjedő népszavazásról írtam, amelyet természetesen egy időben tartanának meg. Ez az egyetlen módja annak, hogy tisztázzák: ki az aki igényli a migránsok befogadását és melyek azok az országok, akik erre nem tartanak igényt. A jelenlegi helyzetben az Európai Unió 27 tagállamának közel 450 millió lakosa helyett egy szűk körű elit dönt ebben a kérdésben. Talán nem véletlenül
- A 2016-os magyarországi választásokkal kapcsolatban: a népszavazás valóban érvénytelen volt - az ellenzék tevékeny közreműködése miatt. Viszont a 3 646 334 db érvényes szavazatból 3 362 224 fő szavazott a kötelező betelepítés ellen, és csak 56 163 fő szavazott a kötelező betelepítés mellett.
Miért is kellene népszavazás?
A Genfi egyezményt (1951?) az EU egy az egyben beemelte az alapkartájaba (talán 18as v 19es cikkely).
Létrehozták a KERM rendszert (Közös Európai Menekültügyi Rendszer). Minden adott a megfelelő működéshez...
Igy van. 1945-ben a háború befejezésével, tele volt Európa és a fél világ menekültekkel, jogi biztonság nélkül.
Apámat és raját, vagy hogy hívják, a németek kivitték Berlint védeni. Valahol Lübecknél eset angol fogságba, ahonnét két nap múlva megszökött. Mesélte hogy egész Európa úton volt. Egy bajtársával kalandos körülmények között került haza.
Mindenesetre, mint "Flamingó" is írta 1951-ben rendezték a menekültek státuszát.
------
Én is a speciális menekült útlevelet kaptam. Nem hiszem, hogy lenne egy ország földön, ahol nem ismerik el.
Sőt, a Hong Kong-i Visum kérvény formuláron rajta volt, hogy Román és Albán állampolgárok nem kapnak vízumot. Én kaptam. :)
----
Így nézett ki az első menekült útlevelem.

z1.jpeg



z2.jpeg


-----
Később, amikor sikerült a magyar szerénységet a svájci sármmal kereszteznem, megkaptam a piros útlevelüket. :cool2:
 
Utoljára módosítva:
"A szociológus közölte azt is, hogy ő mindenkivel üvöltözik, Orbán Viktorral is, és úgy látja, hogy négy év után minden kormányt el kell küldeni, mert „elszáll az agyuk”. Hegedüs Zsuzsa kifejtette, hogy a kétharmad tragédia volt, elkezdték bebetonozni a hatalmukat, de 2014-ig nem volt probléma."

Mélységesen egyetértek a négy évvel, meg a kétharmaddal.
Már amikor először megszerezték ezt a többséget, akkor megmondtam, hogy az emberek gyarlók és ha korlátlan hatalom kerül a kezükbe, elvesztik a tisztánlátásukat - oda lesz a demokrácia.
 
Első biztonságos ország. ÉRTELMEZD!
Takan egész Európára kiterjedő népszavazási ötletére reagáltam.
De ha már itt tartunk: ha átjön - első biztonságos országba - hozzánk, a lengyelekhez, románokhoz, csehekhez, stb. 20 millió ukrán, azoknak az elhelyezése, ellátása nem gond?
Ha első biztonságos országként Afrikából áteveznek Olaszországba, Ázsiából Görögbe, stb, és az elárasztott országok azt akarják, hogy az EU többi országa is vegye ki a részét a menekültek ellátásából, az gond.
 
...nem logikus! Tartsanak népszavazást és aszerint cselekedjenek. Ilyen - akár országok jövőjét is meghatározó kérdésben - nem kaphat döntési jogot egy szűk politikai elit.
Nálunk is kapott. NER - szűk politikai-gazdasági elit, 2/3-dal a nyakunkon. Az ország jövőjét meghatározó kérdésekben még csak nem is ők döntene, hanem az egyszemélyi Vezető, OV. Ja, és örökös vészhelyzet miatt rendeleti kormányzással.
 
Nem teljesen értem én ezt a cirkuszt:

Kedves Viktor! Most olvastam a mai, Bécsben adott nyilatkozatodat, amivel nyilvánosan elhatárolódtál a »nem tudom, hogy« a szövegbe került inkriminált mondatoktól.

Ennél nagyobb örömet semmi nem tudott volna okozni, mert, mint ezt Neked is leírtam tegnap és mindenütt el is mondtam, 20 év alatt egyetlen egyszer sem volt az a benyomásom, hogy bármilyen diszkrimináció, vagy etnikai előítélet megfordulhat a fejedben.

20 évi ismeretségünk és barátságunk következtében azt is tudom, hogy ez a nyilvános korrigálás mibe került neked, ezért még annál is jobban értékelem a mai lépésedet, mint amit maga a téma indokol. Olyannyira, hogy az első reakcióm az volt, hogy ezzel a nyilvános megszólalással a lemondásom is okafogyottá vált. De ami még fontosabb, ezt, némi gondolkodás után, néhány órával később is így gondolom, azaz okafogyottnak tartom.

Ezt természetesen a nyilvánosság előtt, már ma este (csütörtökön – a szerk.) el is fogom mondani, nevezetesen az ATV Egyenes beszéd c. műsorában.

Hasonlóképpen a nemzetközi sajtóban is. A legnagyobb örömömre az szolgál, hogy ezért a mai kiállásodért megint azt mondhatom, mert így is érzem: büszke vagyok Rád.

Úgyhogy, ahogy 2010 előtt is és természetesen utána is, függetlenül attól, hogy hivatalosan a főtanácsadód vagyok vagy nem, a segítségemre a továbbiakban is, az elmúlt 20 évhez hasonlóan, számíthatsz.

Szeretettel: Zsuzsa
 
Amikor még karaktergyilkolni kellett, akkor 58.216.276,- Ft repikeret túlköltést tudtak hirtelen összeszedni neki. Ha most vissza az egész, az azt jelenti, hogy nyugodtan lophat tovább?
 
Mintha a lakájmédia dícsérte volna. :D
Tehát egyet érthetunk abban, hogy az egyik kutya, a másik eb!
..és bocs de számomra tényleg rohejes, hogy azok akik tegnap még istenitetták, ma ellene fordulnal és éehordjak mindennek!
Én ezt a nőt sosem szerettem, de az ami most elindult itt is és a facen is hányingerkelto, mert egyértelmuen megmutatja azt, hogy emberek, vélemények, gondolatok nem szamitanak.
Egy számit: a gyulolkodes!
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,883
Tagok
615,338
Legújabb tagunk
Jo Maya
Oldal tetejére