Hírek Lemondott Novák Katalin

Ahogy várni lehetett, szombaton délután lemondott Novák Katalin köztársasági elnök.

Novák Katalin az M1-en tett bejelentést.
Bejelentésével egyidejűleg ismét tüntetésre gyülekeztek az emberek, akik tiltkoztak az ellen, hogy kegyelmet adott a bicskei gyermekotthon volt igazgató-helyettesének, aki pedofil bűncselekmény részese volt.

Orbán Viktor gyakorlatilag Novák Katalin politikai pályájának végét okozta azzal, hogy alkotmánymódosítást nyújtott be a pedofil-törvénnyel kapcsolatban és nem fogadta el a köztársasági elnök által neki előzőleg elmondott indoklást. Az elnök mindezidáig nem állt ki a nyilvánosság elé.

1707583568053.jpeg
 
Ó most olvasom hogy felbukkant Novák Katalin majd el is tűnt.
Az Andalúziai Királyi Lovasiskola tett fel az oldalára egy galériát, amelyen a lovat simogató Novák mellett feltűnik többek közt Ignacio Rosales de Salamanca ezredes, a spanyol honvédelem andalúziai küldöttségének megbízottja is.
A poszt azonban azután, hogy körbejárta a sajtót,elérhetetlenné vált.
Még jó hogy havi apanázs megmarad hisz mi lenne ha az is eltűnne..........
 
Tévedtem?
Legyen.
Csak nem igaz.
pedofil ügy lecsengett mondtad
Attól függ mit érzel vége dolognak.
(Olyan türelmetlenek sokan,ha nincs rengető botrány épp)Már azt hiszik vége elfelejthető
A nagy hullámok csengtek le.
De hogy a partot miként mosták alá azt még nem tudható
Én a nem lecsengéshez veszem a Tisza párt állandó nagy létszámú táborát
Vagyis ott is látszik nem aludt el, Őket az is mozgatja.
Várj még. Várd ki hogy az alámosott part miként omlik le.
És még ezt legalább ne mondd ki az EU választás utánig hogy vége már senki nem törődik vele.Szunnyad a felszín alatt bármikor kitörhet újra
A nagy hullámok megerodálták a rendszert.
 
Utoljára módosítva:
pedofil ügy lecsengett mondtad
Attól függ mit érzel vége dolognak.
(Olyan türelmetlenek sokan,ha nincs rengető botrány épp)Már azt hiszik vége elfelejthető
A nagy hullámok csengtek le.
De hogy a partot miként mosták alá azt még nem tudható
Én a nem lecsengéshez veszem a Tisza párt állandó nagy létszámú táborát
Vagyis ott is látszik nem aludt el, Őket az is mozgatja.
Várj még. Várd ki hogy az alámosott part miként omlik le.
És még ezt legalább ne mondd ki az EU választás utánig hogy vége már senki nem törődik vele.Szunnyad a felszín alatt bármikor kitörhet újra
A nagy hullámok megerodálták a rendszert.
Legyen igazad.
Csak akikkel beszélgetek. Azoknál a háborús pszihózis működik.
 
Legyen igazad.
Csak akikkel beszélgetek. Azoknál a háborús pszihózis működik.
Természetesen igaz
De elébb ne kegyeskedj"Legyen igazad."
Nincs vége a pedofil ügy hatásának Ez igaz
És az is igaz a Fidesz háborús hisztéria fokozása működik
És az is igaz erre a háborúpártiságra hegyezi ki a kampányt
De az nem igaz hogy a partfalat ne mosta volna alá az eseménysor
Tehát nincs vége épp csak elterelődik a bszédtéma átmenetileg
És beszélj már többekkel elfelejtették e már a kegyelmi ügyet?
 
Természetesen igaz
De elébb ne kegyeskedj"Legyen igazad."
Nincs vége a pedofil ügy hatásának Ez igaz
És az is igaz a Fidesz háborús hisztéria fokozása működik
És az is igaz erre a háborúpártiságra hegyezi ki a kampányt
De az nem igaz hogy a partfalat ne mosta volna alá az eseménysor
Tehát nincs vége épp csak elterelődik a bszédtéma átmenetileg
És beszélj már többekkel elfelejtették e már a kegyelmi ügyet?
El felejtették-e? Azt sem tudják hogy volt olyan...
 
most akkor te csak kizárólag remetékkel (középkori katolikusokkal beszélsz akkor felejtsük el azokat
Mondd meg nekik a föld nem lapos.
A válasz ilyenkor az hogy a kormány megtette az intézkedéseket és jól dolgozik.
Csak az ellenzék be akar vinni bennünket a háborúba menjél a lövészárokba!!!
Akkor legyél okos mikor a családodat temeted...stb...
 
A válasz ilyenkor az hogy a kormány megtette az intézkedéseket és jól dolgozik.
Csak az ellenzék be akar vinni bennünket a háborúba menjél a lövészárokba!!!
Akkor legyél okos mikor a családodat temeted...stb...
Olvasok egy elemzést így a választások előtt.
hányan lesznek szombaton a Pedofilmeneten. A fidesz a kegyelmi botránnyal jókora morális válságba került, a Tisza megjelenése pedig nyílt kihívás a rendszer ellen. A kegyelmi botrány után nem merték bevállalni a menetet, most azonban több okból is szükségük van rá. Ha megfelelő számú ember vesz részt, az megnyugtathatja a tábort és jelezheti, hogy a kampány iránya jó, a Tiszának pedig már viszonylag kevés ideje marad reagálni, ahogy azt fentebb láthatjuk a programból. Ha a résztvevők száma hervasztó lesz, az pedig világos jelzés a fidesznek, hogy az utolsó héten még annál is keményebben kell nyomniuk a Kubatov-listát, mint amire eredetileg készültek.
Itt érdekes húzás lenne, ha a Tisza (vagy akár más ellenzéki pártok) részt vennének az eseményen, mutatva, hogy Magyarországon mindenki békét akar, a kommunista állampárt közönségéről pedig kiderülne, hogy valójában mennyire békések. Nagy számú kormánykritikus résztvevő, azzal az üzenettel, hogy békét akarunk, de pedofilokat és lopást azt nem, az parádés hullámokat indíthatna el a közegben.
. A kampányfinisben ugyanis két olyan dolog fog versenyezni (megint csak fenntartva, hogy váratlan dolog nem történik), amelyek nem igazán mérhetőek: Magyar országjárásának passzív hatása és a Kubatov-lista mozgósító ereje.
Az első még csak nem is tippelhető. Magyar rendezvényein az elmúlt hetekben százezres nagyságrendben vettek részt emberek, akik erről fotókat, videókat készítettek, a tapasztalataikat, gondolataikat megosztják másokkal. Beszélgetnek olyanokkal is akik nem voltak ott. Beláthatatlan, hogy ennek milyen kifutása lesz az urnáknál.
A Kubatov-lista volt az egyik oka az ellenzék pusztító vereségének 2022-ben. A közvéleménykutatók közül egyedül a Medián járt közel a végeredményhez, a mozgósítás hatását mindenki alábecsülte.
(kard)
Mozgósításban a Tisza most a legjobb
De már írtam róla ez a Békemenet nagy kérdés.
Orbán is tart tőle ezért személyesen is beszállt.
Ha akár napi 10.000 forintot fizet lesznek is sokan.
MP válasza: pofátlan mint mindig: Tegnap MP tett célzást arra, hogy ad kölcsön a békemenethez “ tömeget”
1f604.png
 
Utoljára módosítva:
Igen.
De, tényleg nagy húzás lenne ha csatlakoznának ellenzékiek is saját plakátokkal....tudom ezt nem fog megtörténni.
vélekedett Bayer, majd hozzátette: „nekünk viszont erőt kell demonstrálnunk, mert a hiénafalka, ezek a teljesen amorális, hazug gazemberek, akik ott üvöltöztek tegnap a Sándor-palotánál meg a csőcselék, az most vérszagot érez, mert azt hiszi, hogy eljött a pillanat”.

Most megpróbálják ebbe az egészbe a miniszterelnököt meg a Fideszt meg az egész kormányt meg a mindenkit belekeverni

Igen, végülis mi köze van a független fideszes köztársasági elnöknek a független fideszes igazságügyminiszterhez, akinek független fideszes miniszteri felelőssége (politikai felelősség) van független fideszes köztársasági elnöki aktus ellenjegyzésekor, és akiket a független fideszes miniszterelnök szólított fel a színfalak mögött a lemondásra.

Érezzük, hogy ezek mind független egyedi egyének, akiknek semmi köze a fideszhez.
 
Személy szerint testi alkatilag sem meggyőző nekem ez a nyüzüge
A hangja se tetszik nem is szónokol csak beszél.
Semmi hév benne mégis őt választjuk az új típust.Talán pont ezért.
1716974379068.png

Ha érti valaki az iróniát vesse össze a kettőt lássa az alábbit

 
Utoljára módosítva:

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Kostenszky Valéria wrote on Olaszné Kovács Andrea's profile.
Helló! (Gábor vagyok.)
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönöm szépen a legújjab fordításod !
nkatalin wrote on bsilvi's profile.
Szia! Nagyon szépen köszönöm a renegát akseli kiborgot már nagyon vártam, lesz folytatása? Lehet tudni hány rész lesz még? Mit fordítasz következőnek? Köszi, ha válaszolsz!Szép napot!
livian wrote on bnrn's profile.
Szia. Csak így ismeretlenül is szeretném megköszönni neked a Sutherland könyvek fordítását, nagyon nagy örömet okoztál a fiamnak. Hétről-hétre várta a fordításodat, napi szinten érdeklődött mindig, hogy van-e új rész. Kicsit szomorú, hogy több rész ebből a sorozatból már nem lesz.
Esetleg megkérdezhetem, tervezel hasonló sorozatot még? Olvashat még tőled fantasy fordítást?

Köszönettel: Livian
beamix wrote on Ajuda67's profile.
Szia,bocs de csak most csatlakoztam,hogyan tudok hozzájutni a fordításaidhoz ? Főképp a Kárpátok vampirjai sorozat 36,37.reszei érdekelnek. Előre is köszönöm az útbaigazítást

Statisztikák

Témák
38,183
Üzenet
4,813,902
Tagok
616,455
Legújabb tagunk
Huszár Zsuzsanna
Oldal tetejére