Hírek Lenyúlhatja-e az állam a megtakarításainkat, vagy csak vaklárma az egész?

A Jobbik és a DK politikusai érzékeny húrokat pendítettek felvetésükkel, hogy Matolcsy György jegybankvezér múlt hétfői beszédében elhangzottak után a Fidesz a magánnyugdíjpénztári befizetésekhez hasonlóan most a lakossági megtakarításokra vethet szemet. Ennek realitását járja körül, laptársunk, a Privátbankár.hu elemzése.

Húszezer milliárd forintra tehető a családok pénzügyi megtakarítása Magyarországon – emelte ki Matolcsy György a parlament gazdasági bizottsága múlt hétfői ülésén. A jegybankelnök úgy fogalmazott, hogy ezt a 20 ezer milliárd forintot most eszi az infláció, miközben föl is lehetne használni, például energiahatékonyság keretében indított kormányzati programokra. Meg lehetne mozdítani tehát ezt a pénzt, továbbá a jelenleg az üzleti szektor szereplőinél likviditási tartalékban lévő nagyjából hasonló mennyiségű összeget is.

Erre a kijelentésre harapott rá a Jobbik, majd később a DK is, azt sugallva, hogy az állam egyszerűen lenyúlhatja az emberek megtakarításait, ami sokaknál pánikot keltett. A privát megtakarítások államosítása azonban – legyen az önkéntes nyugdíjbiztosítás, bankbetét vagy bármi más – még dél-amerikai diktatúrákban is nagyon bátor húzásnak minősülne, egy európai uniós országban, ahol a demokratikus keretek látszatát próbálják megőrizni, egészen abszurd felvetésnek tekinthető.

A Privátbankár.hu megkérdezett néhány, korábban magas beosztásban dolgozott volt jegybanki alkalmazottat, hogy mégis mire gondolhatott a jegybankelnök a lakossági megtakarítások gazdaságba való becsatornázásának említésekor.

A szakértők kiemelték, hogy az a pénz, amely a lakosság zsebében és látra szóló betétekben a bankoknál van, már hasznosul a gazdaságban, ezek a pénzek nem csak úgy hevernek. Amennyiben Matolcsy ezt valamilyen formában – például „zöldkötvények” kibocsátásával – még egyszer fel akarná használni, azaz új hitelt és ezzel új keresletet tesz a rendszerbe, akkor még nagyobb infláció lesz az országban, még inkább túlfűti a gazdaságot, és a jelenlegi helyzetben még inkább romlani fog a külső egyensúly.

Az állami beruházások irányába sem lenne érdemes terelni ezeket a forrásokat, hiszen azok volumene európai összehasonlításban már így is kiemelkedően magas volt az elmúlt években, 2021-ben például a GDP 7,1 százalékának felelt meg. Ezek a beruházások ugyanakkor kevéssé járultak hozzá a termelékenység, a versenyképesség növekedéséhez.

A Privátbankár.hu által megkérdezett szakértők hangsúlyozták:

nem a pénz hiánya, sőt éppen ellenkezőleg – az ultralaza monetáris és fiskális politika miatt – a túlzott mértékben rendelkezésre álló források rossz felhasználása okozta a makrogazdasági válságot.

Le kell szögezni tehát, hogy még a lakosság számára kínált „zöldkötvények” kibocsátásával vagy más módon sem lenne a mai makrogazdasági környezetben a pluszforrások bevonása szakmailag megalapozott. Tehát, nem újabb forrásokra, további hitelekre, hanem a rendelkezésre álló pénzek észszerű felhasználásra lenne szükség.

Még ha sok gazdaságilag észszerűtlen, politikailag motivált döntés születhetett, még ezeket látva is abszurd azt gondolni, hogy Matolcsy a lakossági megtakarítások szimpla lenyúlására gondolhatott. Ha valakiben mégis felmerülne a lenyúlás ötlete, az aligha lenne megvalósítható egy uniós országban, ahol nemzetközi bankok működnek.

A Magyar Nemzeti Bank egyébként a DK-val szemben jogi lépéseket tesz a rémhírek terjesztése miatt, amelyek a jegybank szerint Matolcsy György beszédének szavait szándékosan félreértelmezve veszélyeztetik a pénzügyi stabilitásba vetett bizalmat.

Matolcsy György kijelentésének részletesebb elemzését a Privátbankár.hu oldalán olvashatja.

1670855319356.png
 
A Jobbik és a DK politikusai érzékeny húrokat pendítettek felvetésükkel, hogy Matolcsy György jegybankvezér múlt hétfői beszédében elhangzottak után a Fidesz a magánnyugdíjpénztári befizetésekhez hasonlóan most a lakossági megtakarításokra vethet szemet. Ennek realitását járja körül, laptársunk, a Privátbankár.hu elemzése.

Húszezer milliárd forintra tehető a családok pénzügyi megtakarítása Magyarországon – emelte ki Matolcsy György a parlament gazdasági bizottsága múlt hétfői ülésén. A jegybankelnök úgy fogalmazott, hogy ezt a 20 ezer milliárd forintot most eszi az infláció, miközben föl is lehetne használni, például energiahatékonyság keretében indított kormányzati programokra. Meg lehetne mozdítani tehát ezt a pénzt, továbbá a jelenleg az üzleti szektor szereplőinél likviditási tartalékban lévő nagyjából hasonló mennyiségű összeget is.

Erre a kijelentésre harapott rá a Jobbik, majd később a DK is, azt sugallva, hogy az állam egyszerűen lenyúlhatja az emberek megtakarításait, ami sokaknál pánikot keltett. A privát megtakarítások államosítása azonban – legyen az önkéntes nyugdíjbiztosítás, bankbetét vagy bármi más – még dél-amerikai diktatúrákban is nagyon bátor húzásnak minősülne, egy európai uniós országban, ahol a demokratikus keretek látszatát próbálják megőrizni, egészen abszurd felvetésnek tekinthető.

A Privátbankár.hu megkérdezett néhány, korábban magas beosztásban dolgozott volt jegybanki alkalmazottat, hogy mégis mire gondolhatott a jegybankelnök a lakossági megtakarítások gazdaságba való becsatornázásának említésekor.

A szakértők kiemelték, hogy az a pénz, amely a lakosság zsebében és látra szóló betétekben a bankoknál van, már hasznosul a gazdaságban, ezek a pénzek nem csak úgy hevernek. Amennyiben Matolcsy ezt valamilyen formában – például „zöldkötvények” kibocsátásával – még egyszer fel akarná használni, azaz új hitelt és ezzel új keresletet tesz a rendszerbe, akkor még nagyobb infláció lesz az országban, még inkább túlfűti a gazdaságot, és a jelenlegi helyzetben még inkább romlani fog a külső egyensúly.

Az állami beruházások irányába sem lenne érdemes terelni ezeket a forrásokat, hiszen azok volumene európai összehasonlításban már így is kiemelkedően magas volt az elmúlt években, 2021-ben például a GDP 7,1 százalékának felelt meg. Ezek a beruházások ugyanakkor kevéssé járultak hozzá a termelékenység, a versenyképesség növekedéséhez.

A Privátbankár.hu által megkérdezett szakértők hangsúlyozták:

Le kell szögezni tehát, hogy még a lakosság számára kínált „zöldkötvények” kibocsátásával vagy más módon sem lenne a mai makrogazdasági környezetben a pluszforrások bevonása szakmailag megalapozott. Tehát, nem újabb forrásokra, további hitelekre, hanem a rendelkezésre álló pénzek észszerű felhasználásra lenne szükség.

A Magyar Nemzeti Bank egyébként a DK-val szemben jogi lépéseket tesz a rémhírek terjesztése miatt, amelyek a jegybank szerint Matolcsy György beszédének szavait szándékosan félreértelmezve veszélyeztetik a pénzügyi stabilitásba vetett bizalmat.

Matolcsy György kijelentésének részletesebb elemzését a Privátbankár.hu oldalán olvashatja.

Csatolás megtekintése 1897898
Dehogy veszik el a pénzed vagy a megtakarításod. A fizetésed fogod megkapni kincstár jegyben vagy állampapírban, mondjuk 10-15 %-át. Ez egy modernizált béke kölcsön formájában fog működni, mondjuk a hülyébbeknek majd bemesélik ez milyen jól jön majd amikor nyugdíjas lesz és láss csodát, hogy-hogy nem egyszer csak eltűnik. Volt már ilyen, hogy majd egyéni nyugdíj számlát vezetnek nekünk, 20 % legfeljebb 120.000 Ft-ig adó mentes. Engem még egyszer nem basz át ami plussz, váltom euróra puff ki Svájcba nem Eu-s tagország, banktitok, stb.
 
Húszezer milliárd forintra tehető a családok pénzügyi megtakarítása Magyarországon – emelte ki Matolcsy György a parlament gazdasági bizottsága múlt hétfői ülésén. A jegybankelnök úgy fogalmazott, hogy ezt a 20 ezer milliárd forintot most eszi az infláció, miközben föl is lehetne használni, például energiahatékonyság keretében indított kormányzati programokra.
Íme: Az Index információi szerint lemondott posztjáról Keszler Ferenc, a Fővárosi Vízművek Zrt. vezérigazgatója. Az 1868-ban alapított társaság története egyik mélypontját éli jelenleg, a folyamatos veszteség miatt gazdasági helyzete ellehetetlenült.
( Lesz itt hely a megtakarításoknak.....hisz a rezsicsökkentésnek ˝hála˝nem jutott elég pénz a beruházásokra...de, HAZAI kézben vannak így nem tud rajtunk nyerészkedni az idegen tőke...majd ha most állami kézbe kerül nem emelkednek a víz és csatorna díjak hanem a készenléti díjak fognak...)
 
Ez a hír sem ellenzéki sem kormányoldalon nem bukkan már fel. Az ellenzék nem akarja hogy rémhír terjesztő legyen míg a kormányoldal meg elhallgattatja Matolcsy György megszólalásait.
Mert egyszerűbb elhallgatni mint megmagyarázni hisz a magyarázkodás már eleve a bizonytalanságot mutatja- szerintük- így ne is beszéljünk hogy vannak bajok.
 
Most láttam egy videót amibe ov kéri - most még kéri - az embereket,hogy ne a bankba tegyék a pénzüket hanem állampapírba,kötvényekbe mert háborús helyzet van és biztonságosabb mint a bank,remélem jól írtam le olyan ideges lettem,hogy csak idáig hallgattam.
 
(csak egy javaslat kérlek ennyire ne vedd magadra a problémákat ha nem tudsz rajta segíteni akkor lépj tovább nem érdemes idegesíteni magadat.)
Csak az egészséged miatt aggódom!
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,884
Tagok
615,339
Legújabb tagunk
Dorki000
Oldal tetejére