Hírek Leszúrta a nagynénje, hogy sose vesz részt semmiben, erre szervezett egy országos demonstrációt

"Alex Hole sohasem szavazott, vagy vett részt a politizálásban. Egy vasárnapi ebéd alatt a nagynénje le is szúrta emiatt, így hát most ő lett a magas norvég áramár elleni országos tiltakozás egyik főszervezője" - kezdi Alex Holét bemutató riportját a norvég közszolgálati adó, az NRK webszájtja.

Csütörtökön norvégia 12 városában is tiltakozást tartottak az elmúlt hetekben elszabadult áramárak ellen. A déli Kristiansandtól az északi Harstadtig mindenfele voltak demonstrációk. Az NRK a stavangeri demonstráció szervezőjével, Alex Holéval beszélgetett.

"Mindig a szegények szenvednek. Ez idegesített, ezért csinálom" - mesélte Hole, aki az NRK jellemzése szerint korábban legfeljebb a Facebookon "dobált szart". Az elszabaduló áramár mellett azért ehhez kellett a nagynéni dorgálása is. "Azt mondta, én mindig csak szarral dobálózom, de nem veszem ki rendesen a részem a dolgokból. Hát most bebizonyítom, hogy nem csak a Facebookon huszárkodom. Most tényleg csinálok valamit" - mesélte. A fogadkozást tettekkel követte, az elmúlt napokban éjt nappallá téve dolgozott, hogy összehozza az országos demonstrációt.

"Azok nevében tiltakozunk, akiknek a legkevesebbjük van. Több egyenlőséget akarunk, mert azt hittük, hogy az új kormánnyal majd azt kapjuk" - mondta. A tiltakozást persze a Facebookon szervezték, egy már félmilliós tagságú, "Mi olcsóbb áramot követelünk" nevű csoportban.

Egész eredményesen, mert a tiltakozás valóban országos jelleget öltött, még vonatokat is szerveztek a tiltakozóknak. "Még sosem ültem eddig vonaton, de most már elég volt" - mondta erről az egyik vonatozó tiltakozó, Karna Danielsen, aki Bergenben vett részt egy több száz fős demonstráción. Neki az előző hónapban 15400 korona (~550 ezer forint) volt a villanyszámlája, igaz, több lakása és víkendháza is van. "Ez már beteges, aki egy fizetésből él, ezt már nem nagyon engedheti meg magának" - mondta.

Hole amúgy Németországot hibáztatja az áramár hirtelen megugrásáért. Németországban idén januárban három atomerőművet is bezártak egy korábbi kormánydöntés nyomán, a kieső termelést pedig részben norvég importból fedezik. Hole szerint így az áramár csökkentése végső soron egyszerűen is megoldható volna. "Vágjuk el a Németországba tartó kábeleket. Nem Norvégia dolga Németország kizöldítése" - mondta.

Király András

1642893326651.png
 
Igen vannak eléggé érdekes mozzanatai a dolognak.
Sokallja az áramdíjat ami innen nézve tényleg sok(k). De, több ingatlanja van így azért már kétséges a nagy tiltakozás.
A német politika meg ezzel lehet hogy túl kiszolgáltatott lesz az energia áraknak.
 
A nagynéni egy komplett hülye! A politika a lopás módszertana, elsősorban a mindenkitől kényszerrel elvett pénzek ellopásáé. Miért nem azzal foglalkozik hogy a "menekültek" akklimatizáló harci kiképzőbázisain szinte állandóan dörögnek a fegyverek Norvégiában és Svédországban is. Az nem zavarja? Vagy ahhoz már gyáva hogy emiatt szóljon?
Van több megoldás is az ingyen áramra.
 
Igen van több lehetőség is az olcsóbb áramra mivel ingyen semmi sincs.
1. Takarékoskodj.
2. Takarékoskodj.
 
Azért ez komplexebb gondokra hivja fel a figyelmet. A németek agyba főbe telepitika szél meg napelem rendszereket. Viszont egy igencsak fontos részlet nincs megoldva. Nevezetesen az energiatárolás. Nagyüzemi menyiségben, hónapokra betárolni képes müködő rendszerek ninncsenek. Lehetőleg olyan ami nem annyira környzetkárositó a gyártás terén. Amig ez nincs meg a német energiapolitika olyan mint az ejtőernyőzés, ernyő nélkül. Ugorj ki a gépből és mire nyitási magaságba érsz ott lesz rajtad az ernyő, he meg nem ... . Ami különösen problémás, hogy az egész európai áramrendszer össze van kötve. Ha sok a német "zöld áram" , akkor nekünk a franciáknak le kell tekerni a hagyományos erőműveinket, ha meg kevés fel kell tekerni, meg még az EU határain kivülről is venni a nem biztos, hogy zöld áramot. Márpedig egy folyamatos üzemelésre tervezett erőmű nem szereti ha le fel tekergetik, sokkal nagyobbak a karbatartási költségek, továbbá mivel nem termel egész nap, a rövid termelési időszakban kell kigazdáslkodnia a fütőanyagának az árát, ami miatt a nem zöld áram is piszok drága lesz.
Amig nincs aksi addig két rendszert kell fentartani és a kettőt egyensúlyozni. Két lovat meg megülni nagyon nehéz. Egyre nő a kockázat, hogy egy trafó kiesése vagy túlfezültség miatt bedől az egész eu energiahálózat, amit ujrainditani és behangolni nem két nap lesz. Tavaly is volt pár necesebb eset, amikor másodperceken mullot, hogy nem borult sötétségbe fél Európa.
 
Utoljára módosítva:
"Alex Hole sohasem szavazott, vagy vett részt a politizálásban. Egy vasárnapi ebéd alatt a nagynénje le is szúrta emiatt, így hát most ő lett a magas norvég áramár elleni országos tiltakozás egyik főszervezője" - kezdi Alex Holét bemutató riportját a norvég közszolgálati adó, az NRK webszájtja.

Csütörtökön norvégia 12 városában is tiltakozást tartottak az elmúlt hetekben elszabadult áramárak ellen. A déli Kristiansandtól az északi Harstadtig mindenfele voltak demonstrációk. Az NRK a stavangeri demonstráció szervezőjével, Alex Holéval beszélgetett.

"Mindig a szegények szenvednek. Ez idegesített, ezért csinálom" - mesélte Hole, aki az NRK jellemzése szerint korábban legfeljebb a Facebookon "dobált szart". Az elszabaduló áramár mellett azért ehhez kellett a nagynéni dorgálása is. "Azt mondta, én mindig csak szarral dobálózom, de nem veszem ki rendesen a részem a dolgokból. Hát most bebizonyítom, hogy nem csak a Facebookon huszárkodom. Most tényleg csinálok valamit" - mesélte. A fogadkozást tettekkel követte, az elmúlt napokban éjt nappallá téve dolgozott, hogy összehozza az országos demonstrációt.

"Azok nevében tiltakozunk, akiknek a legkevesebbjük van. Több egyenlőséget akarunk, mert azt hittük, hogy az új kormánnyal majd azt kapjuk" - mondta. A tiltakozást persze a Facebookon szervezték, egy már félmilliós tagságú, "Mi olcsóbb áramot követelünk" nevű csoportban.

Egész eredményesen, mert a tiltakozás valóban országos jelleget öltött, még vonatokat is szerveztek a tiltakozóknak. "Még sosem ültem eddig vonaton, de most már elég volt" - mondta erről az egyik vonatozó tiltakozó, Karna Danielsen, aki Bergenben vett részt egy több száz fős demonstráción. Neki az előző hónapban 15400 korona (~550 ezer forint) volt a villanyszámlája, igaz, több lakása és víkendháza is van. "Ez már beteges, aki egy fizetésből él, ezt már nem nagyon engedheti meg magának" - mondta.

Hole amúgy Németországot hibáztatja az áramár hirtelen megugrásáért. Németországban idén januárban három atomerőművet is bezártak egy korábbi kormánydöntés nyomán, a kieső termelést pedig részben norvég importból fedezik. Hole szerint így az áramár csökkentése végső soron egyszerűen is megoldható volna. "Vágjuk el a Németországba tartó kábeleket. Nem Norvégia dolga Németország kizöldítése" - mondta.

Király András

Csatolás megtekintése 1840367
*
Ez tetszett. Néha jól jön egy ilyen rokon, aki fel tudja rázni a fiatalokat, hogy nem minden "békát" kötelező benyelnünk. Helye van az ellent mondásnak, sőt olykor a tüntetéseknek is.
 
Azért ez komplexebb gondokra hivja fel a figyelmet. A németek agyba főbe telepitika szél meg napelem rendszereket. Viszont egy igencsak fontos részlet nincs megoldva. Nevezetesen az energiatárolás. Nagyüzemi menyiségben, hónapokra betárolni képes müködő rendszerek ninncsenek. Lehetőleg olyan ami nem annyira környzetkárositó a gyártás terén. Amig ez nincs meg a német energiapolitika olyan mint az ejtőernyőzés, ernyő nélkül. Ugorj ki a gépből és mire nyitási magaságba érsz ott lesz rajtad az ernyő, he meg nem ... . Ami különösen problémás, hogy az egész európai áramrendszer össze van kötve. Ha sok a német "zöld áram" , akkor nekünk a franciáknak le kell tekerni a hagyományos erőműveinket, ha meg kevés fel kell tekerni, meg még az EU határain kivülről is venni a nem biztos, hogy zöld áramot. Márpedig egy folyamatos üzemelésre tervezett erőmű nem szereti ha le fel tekergetik, sokkal nagyobbak a karbatartási költségek, továbbá mivel nem termel egész nap, a rövid termelési időszakban kell kigazdáslkodnia a fütőanyagának az árát, ami miatt a nem zöld áram is piszok drága lesz.
Amig nincs aksi addig két rendszert kell fentartani és a kettőt egyensúlyozni. Két lovat meg megülni nagyon nehéz. Egyre nő a kockázat, hogy egy trafó kiesése vagy túlfezültség miatt bedől az egész eu energiahálózat, amit ujrainditani és behangolni nem két nap lesz. Tavaly is volt pár necesebb eset, amikor másodperceken mullot, hogy nem borult sötétségbe fél Európa.
*
Fontos infókat osztottál meg, köszönjük!
 
Igen van több lehetőség is az olcsóbb áramra mivel ingyen semmi sincs.
1. Takarékoskodj.
2. Takarékoskodj.
*
Hja igen, mintha ezt már mind a kettő fülemmel hallottam volna MZP-től.... Mintha már eddig is az utcát fűtöttem volna, vagy csak úgy folyó hideg víz alatt hűtöttem volna a nem létező görög dinnyémet.:o A magyarországi (volt) középosztály, mert mára már szinte megszüntünk. Lecsúsztunk szerényebb körülmények közé, de páran e tömegből, jó magasra kiemelkedtek. Takarékoskodunk, mindennel, mindenkor, s főleg mindenben. - Nincs habzsi-dőzsi, mint ahogyan ezt "fent" o.v. magasságában művelik, no persze, számolatlanul a mi pénzünkből. A mi pénzünkből, ezért nincs mi pénzünk, sőt pénzünk sem.
Ide tartozik, mert a történetnek szemlélője voltam. Egyik hónap elején egy asszony 4 gyerekkel vásárolt a Penny-ben. A kosarában több minden volt, alapvető élelmiszerek, de erre csak később figyeltem. Hűtött zöldbab és társai. No meg a gyerekeinek, mindegyiknek 1-1 csomag (amiben több) Túró Rudi van. A több gyermekes édesanya és közöttem egy rosszindulatú asszonyság puffogott. "Ezé' nincs pénze a népnek, mert a gyerekeiktől nem sajnálják a több csomag Túró Rudit, pedig elég lenne csak 1 csomag is!" - No ekkor pillantottam a kosárba, mi is a "zsákmány"? Fel is emeltem a hangomat, de rendesen, miszerint minden gyereknek nemcsak joga, de szüksége is van az időnkénti finomságokra. S, elég szomorú, hogy ezeket a dolgokat főleg csak akkor tudja megvásárolni a család, amikor megérkezik a családi pótlék. No ennyi a megjegyzésem. Vannak, akik egész hónapban megtehetik, hogy primőr gyümölcsöt, élelmiszert vásárol(hat)nak a családjuknak, van akinek csak bizonyos családi pénzbevételt követően. S, megteszik, s jól is teszik. Mindenkinek joga van nemcsak az élethez, de az apró örömökre is, ha az pár db Túró Rudi, akkor az. Ennyit e témában.
 
Ajjaj...most következik hogy mik is azok a szükséges dolgok...
Ami neked szükséges az lehet hogy másnak nem az. És viszont.
*
Ismertem egy családot. Soha nem ettek friss kenyeret, friss zsömlét, kiflit. Mindig az előző napokban vásároltakat fogyasztották. Ezen is el lehet(ne) gondolkozni. Ha mindig spórolunk, mindig és mindent meggondolunk, az életünk lassan, de biztosan sivárrá változik. Igen, igen, időnként szükség van egy kis pénz "elverésre", egy új táskára, cipőre, fagyira, nem nagy költésekre gondolok, de ezek az apró örömök az életünkhöz hozzá kell(ene), hogy tartozzon.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,670
Tagok
615,329
Legújabb tagunk
Amberer
Oldal tetejére