Leszaggatott pedálok: megrongálták a pécsi vasútállomásra kihelyezett zongorát

Leszaggatták a pedálokat, lefeszegették a billentyűk burkolatát és ellopták a fedél tartóját. Az elmúlt években a világ számos közösségi terén helyeztek ki a zongorákat, hogy az arra járók szabadon zenélhessenek.

b3000.jpg

Az elmúlt években a világ számos közterületén helyeztek ki zongorákat, hogy az arra járók - akár profik, akár amatőrök - kedvükre játszhassanak. Pécsen a vasútállomás várótermében helyeztek el egy hangszert, az akció azonban nem várt eredményt hozott.

Biber Anett, a MÁV szóvivője az ATV híradójának elmondta: az elkövetők eltávolították 10 billentyűnek a csontburkolatát, az egyik pedált és a zárófedél tartóját is elvitték. Folyamatosan javítják a hangszert, műhelymunkára is szükség lesz, de holnaptól újra lehet majd használni.

Délelőtt egy szakember próbálta kijavítani a rongálók által okozott hibákat. Balogh Csaba zongorajavító szerint a pedállal történt egy kis probléma, le volt szakadva, a kitámasztó rúd ki lett törve, és a kottatartójáról le lett törve maga a kottatartó rész.

A pécsiek többsége értetlenül fogadta a rongálást. A csarnokban működő kamerák rögzítették a tetteseket. A MÁV illetékesei átadták a felvételeket a rendőrségnek, és feljelentést tettek.
 
Ez valami vicc?
Komolyan zongorát tettek ki a pályaudvarra?

Inkább mozgó wc-t kellene, azt is legalább 5 méterenként, akkor talán nem szarnának a kedves utasok a padlóra.
Elkelne mellé tábla is, ami a wc rendeltetésszerű használatára tanít meg, ha már a nat-ba ez nem fért bele.

Ugyanez persze elkelne a távolsági buszokra is, ugyanis ott is mindennapos eset, hogy a padlóra végzik el az utasok a "nagydolgukat". Az egyik baranyai buszsofőr épp a napokban posztolt ki képeket a fb profiljára, hogy a "kedves" utas nemcsak hogy a dolgát végezte a padlóra, hanem utána a produktummal még a busz oldalát, ülését is kipingálta.

Ilyen közlekedési kultúra mellett valóban a zongora az, ami nélkülözhetetlen?
 
Leszaggatták a pedálokat, lefeszegették a billentyűk burkolatát és ellopták a fedél tartóját. Az elmúlt években a világ számos közösségi terén helyeztek ki a zongorákat, hogy az arra járók szabadon zenélhessenek.

b3000.jpg

Az elmúlt években a világ számos közterületén helyeztek ki zongorákat, hogy az arra járók - akár profik, akár amatőrök - kedvükre játszhassanak. Pécsen a vasútállomás várótermében helyeztek el egy hangszert, az akció azonban nem várt eredményt hozott.

Biber Anett, a MÁV szóvivője az ATV híradójának elmondta: az elkövetők eltávolították 10 billentyűnek a csontburkolatát, az egyik pedált és a zárófedél tartóját is elvitték. Folyamatosan javítják a hangszert, műhelymunkára is szükség lesz, de holnaptól újra lehet majd használni.

Délelőtt egy szakember próbálta kijavítani a rongálók által okozott hibákat. Balogh Csaba zongorajavító szerint a pedállal történt egy kis probléma, le volt szakadva, a kitámasztó rúd ki lett törve, és a kottatartójáról le lett törve maga a kottatartó rész.

A pécsiek többsége értetlenül fogadta a rongálást. A csarnokban működő kamerák rögzítették a tetteseket. A MÁV illetékesei átadták a felvételeket a rendőrségnek, és feljelentést tettek.
*
Az már fél nyereség, hogy a kamera rögzítette a tetteseket, s a rendőrség remélem minél gyorsabban lép is ez ügyben. Azonnal lecsuknám őket, és a büntetés terhe mellett még vagyon elkobzást is csinálnék. Megérdemelnék. Érthetetlen az, ha bárki jót nem tud cselekedni, akkor mi vezérli arra, hogy rosszat, gonoszat tegyen? Csak azért, hogy másoknak ne legyen öröme, mert ő bármi okból szerencsétlen v. boldogtalan? Neki nem adatott meg, hogy bármilyen hangszeren megtanították volna játszani? S, ez azért fájt az elkövető(k)nek, mert olyan közegben élnek, ahol és ahogyan. No, de az is előfordulhat, hogy irigy(ek) arra, ha másoknak bárminemű öröme származik esetleg abból, hogy ingyen használhatja a kitett zongorát, s még többen gyönyörködhetnek az ingyen koncertben. Próbálom megérteni a vandálságot, csak éppen nem sikerül. Mert ez számomra mindig elfogadhatatlan, de legfőképpen érthetetlen...
 
Leszaggatták a pedálokat, lefeszegették a billentyűk burkolatát és ellopták a fedél tartóját. Az elmúlt években a világ számos közösségi terén helyeztek ki a zongorákat, hogy az arra járók szabadon zenélhessenek.
Én mint pécsi lakos nem vagyok büszke a városban élő lumpenekre, de sajnos egyre több van belőlük. Köztudott az ország legszegényebb városa lettünk, holott 20 évvel ezelőtt a város fénykorát élte. Mára 100E-rével távoztak gyönyörű városunkból, hol szinte nincsenek gyárak, üzemek és egyáltalán munkalehetőség. Ebből adódóan sok a hajléktalan, az elszegényedett család, éhező gyerekek. A polgármester választás előtt, Orbán kísérleti laboratóriumnak használta Pécsett. Kíváncsian várom az ellenzék köreiből választott új polgármester hogy tud az orbánrezsim ellen harcolni? Mert a napnál világosabb, a FIDESZ ezt a békát csak úgy nem nyeli le. Viszont a remény is egy HAL... szokták volt mondani.
 
Személy szerint az ilyen rongálóknak vissza hoznám a középkori nyílvános botozást vagy korbácsolást. Mikor a szabadidődből feláldoztok egy csomó időt egy terület megtisztítására, fákat ültettek, majd pár nap múlva jön valaki akinek az a jó buli ha derékban eltödi a fákat, szétrugja a virágágyásokat, összegrafitizi a frissen meszelt felületeket, az nagyon megérdelmi, hogy beléverjék az alapvető együtélési normákat.
 
Én mint pécsi lakos nem vagyok büszke a városban élő lumpenekre, de sajnos egyre több van belőlük.
Akkor te is tucatnyi más helyet tudtál volna találni a városban, ahol jobb helye lett volna annak a zongorának.
Miből gondolták, hogy éppen pont oda kell kihelyezni? A pályaudvarok a világ minden pontján a lumpenek, és nem a komolyzenét kedvelők, művelők kedvenc összeröffenő helye.
 
Semmiesetre sem vasút állomásra. Miért nem adták iskolának? Sőt az ovisok zöme szereti a zenét és az óvónők között is akad olyan, aki tud zongorázni.
 
Utána néztem. Németnyelvű városokban nem írnak vandalizmusrol. Sikerröl és lelkesedésröl van szó.
A Boden tó melletti svájci városkában, Rorschach-ban, a szomszédos kocsmáros bort vitt ki. Volt aki egy huszast rakott a zongorára.
Szóval, szégyellem magam.
 
Utoljára módosítva:
Utána néztem. Németnyelvű városokban nem írnak vandalizmusrol. Sikerröl és lelkesedésröl van szó.
A Boden tó melletti svájci városkában, Rohschach-ban, a szomszédos kocsmáros bort vitt ki. Volt aki egy huszast rakott a zongorára.
Szóval, szégyellem magam.

Németországban szinte minden nagy városban van "Straßen-klavier", természetesen nem 365 napon keresztül.
A probléma ügye a csapadék, ami nem tesz jót a hangszernek ezért idöjárás-biró este be kell csomagolni.
Lehet, hogy Pécset nem volt elég ráérő ember aki az önkéntes munkát eltudta volna vállalni.
-
Volt alkalmam egyszer Münchenben az Isar partján látni egy ilyen zongorát, aminek a hangját
analog telefonnal - két konzerves doboz és egy zsinór - vittek át a folyó egyik oldaláról a másikra. :)
-
 
A zene osszehoz embereket , a varakozokat akik orakig varnak tovabb utazasra. Tobb nagy varosba meg az utcan is elofordul kitesznek zongorat. Fedelnelkuliek kozott is akad szep szammal aki tud, jol tud zongorazni es az emberek es maguk oromere elvezetere jatszanak.
De nem Magyarországon! Hozhatsz ide képeket a világ legeldugottabb zugából, Magyarországon erre akkor sincs igény.
Sem kultúrára, sem tudományra.
Lehet, hogy egyszer majd lesz, de addig még sok ezer zongora jut hasonló sorsra.
Ott, ahol a budit képtelenek rendeltetésszerűen használni, és az nem fér bele a nemzeti alaptantervbe, hogy megtanítson erre, meg arra, hogy a padlóra kultúrember nem szarik, ott ne várj el nagy dolgokat. Jobb, ha semmilyen elvárásod nincs.
 
Most jutott eszembe.
Én tanúja voltam egy zongora szétverésnek. Ha jól emlékszem hetedikes voltam. A Felsőerdősor utcai iskola valamelyik termében volt egy zongora. Kiderült, hogy az egy kicsit koravén ostálytálytársunk B.Laci tudott zongorázni.
Boogi Woogit játszott a szünetekben. Sokunk számára ismeretlen, szinte lázító zene volt.
Pár napig tartott csak az élvezet. Lakatot szereltetetett izgatónk a zongorára. Olyan nagy volt a gyerekek felháborodása, hogy aprófát csináltak a zongorábol.
Nagy cirkusz lett belőle. Igazgatói intőkkel, eltanácsolàsokkal végződőtt az ügy.

Nyolcadikos ballagásunkon làttam utoljára Lacit. Két évvel ezelőtt, nem akartam hinni a szememnek, felajánlotta barátságát az Facebookon.
Hazaköltözött. Összejárunk ha itthon vagyok. Érdekes ember. Évekig a Szabad Európa Rádió munkatársa volt.
 
Utoljára módosítva:
De nem Magyarországon! Hozhatsz ide képeket a világ legeldugottabb zugából, Magyarországon erre akkor sincs igény.
Sem kultúrára, sem tudományra.
Lehet, hogy egyszer majd lesz, de addig még sok ezer zongora jut hasonló sorsra.
Ott, ahol a budit képtelenek rendeltetésszerűen használni, és az nem fér bele a nemzeti alaptantervbe, hogy megtanítson erre, meg arra, hogy a padlóra kultúrember nem szarik, ott ne várj el nagy dolgokat. Jobb, ha semmilyen elvárásod nincs.
Azért ennyire nem rossz a helyzet. ;)
Budapestnek izgalmas, változatos kultúrális élete van. Mozik, színházak, múzeumok, sok jazz, amit szeretek. A Rádai utcában az If kávézóban jó zenekarokat hallottam. Kèt ismerősöm is dolgozik a Librinél. Rendszeresen járnak író-olvasó talàkozóra.
Csak sajnos sok rosszarcú agresszív ember is van a fővárosban.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,608
Tagok
615,326
Legújabb tagunk
redbaron77
Oldal tetejére