Lukasenka felháborodott, amiért nem ismerik el elnöknek, szankciók várnak rá

Az Egyesült Államok, Nagy Britannia és Kanada már pénteken súlyos szankciókat vethet ki Fehéroroszországra Aljakszandr Lukasenka elnök feltételezett választási csalása miatt, akit egyébként kifejezett sérelemként ért, hogy nem ismerik el legitim elnöknek.

A keddi nap folyamán tartották Lukasenka elnökké való ismételt beiktatását, azonban a nemzetközi közösség továbbra sem ismeri el, hogy tiszta és jogszerű választásokon nyerte el az emberek bizalmát. A lakosságban is elült a gyanú, ugyanis Szvetlana Tihanovszkaja ellenzéki jelölt népszerűsége ellenére Lukasenka 80 százalékos győzelmet aratott.

Nem csak a tüntető belaruszok, hanem számos ország is jelezte, hogy illegitimnek tartja Lukasenka elnökségét. Kedden az Európai Unió fogalmazott úgy, hogy az autoriter elnököt „mindenféle demokratikus legitimitás nélkül” iktatták be, és megerősítették, hogy felülvizsgálják a jelenleg Minszkkel ápolt kereskedelmi és politikai kapcsolatokat.

Szerdán az Egyesült Államok fogalmazott úgy, hogy választási csalás történt és nem hajlandók elismerni Lukasenkát elnöknek, amelyhez csatlakozott Németország és több európai kormány is, illetve Lengyelország és Litvánia már a kezdetekben ezen az állásponton volt. Lukasenka viszont a beiktatáson eszközölt beszédében jelezte, mennyire érdeklik ezen vélemények.

„Azt ordibálják, hogy nem ismernek el minket. Soha nem kértünk senkitől, hogy elismerjék vagy ne ismerjék el a választásainkat, vagy elismerjék az újraválasztott elnök legitimitását. A legfontosabb, hogy a választások a mi alkotmányunknak megfeleljenek. Ha látnak ellentmondások, hagyjuk nekik, hogy panaszkodjanak”

idézte az AFP Lukasenkát.
A Reuters pedig arról ír, hogy hozzájuk közel álló négy forrás megerősítette, már pénteken szankciókat vezethetnek be az ország ellen a legitimitási problémák miatt. A források úgy fogalmaztak, hogy az Egyesült Államok, Nagy Britannia és Kanada vetheti ki a szankciókat, ám ez valamelyest csúszhat a három ország közötti koordinációs gondok miatt.

Az országot már 26 éve vasmarokkal irányító vezető ellen egyébként már az augusztus 9-i választások óta folyamatosan zajlanak a több ezer fős tüntetések, melyre különös rendőri brutalitással válaszoltak. Nem egy beszámoló szólt már arról, hogy megverték, megkínozták, sőt titokban meg is öltek egyes demonstrálókat.

Már több, mint 12 000 tüntetőt vettek őrizetbe a demonstrációk kezdete óta, azonban ez továbbra sem töri meg az elégedetlenek kedvét, még a Lukasenka bázisának számító, alacsony bevételű munkásosztály is sztrájkba lépett a fehérorosz népet fojtogató elnyomás ellen. A tüntetések leverésére Lukasenka még Vlagyimir Putyintól is segítséget kért, aki biztosította támogatásáról.

upload_2020-9-24_21-21-58.jpeg
 
Egy autoriternek legelőször is pofája kell leegyen vastag mert arra ráfér minden.Ezt gátlástalanságnak is lehet felfogni.Hisz úgy kerülhetett eleve ilyen helyzetbe.
Soha nem kértünk senkitől, hogy elismerjék vagy ne ismerjék el a választásainkat, vagy elismerjék az újraválasztott elnök legitimitását. A legfontosabb, hogy a választások a mi alkotmányunknak megfeleljenek. Ha látnak ellentmondások, hagyjuk nekik, hogy panaszkodjanak”
 
Hmm, azért ez kétélű fegyver. Eddig egyensúlyozott a nyugat és a kelet között. Ezzel a nem ismerem el szankció dologgal még kelet felé dőlhet a mérleg.
 
Igen a szankciók visszafele is elsülhetnek. Lásd az arab tavaszt...
Az inkább hogyan döntsünk romba pár úgy ahogy működő államot példája. Meghalt egy csomó ember, sok esetben 100x rosszbbul élnek, a polgárháborús dolgokról nem is beszélve. Egyszerűen nem bírom felfogni, miért ilyen hülyék egyes politikusok. A demokrácia rengeteg problémája mellett elméletben a népakaratra épül. Viszont ha a nép kb. sík hülye ehez, először "képezni" kell, nem bedobni a mélyvizbe. Egy diktatórikus rendszerben nevelkedett ember, ahol a vallás is egyfajta "diktatúra" nem fog jó demokrata lenni.
 
Az inkább hogyan döntsünk romba pár úgy ahogy működő államot példája. Meghalt egy csomó ember, sok esetben 100x rosszbbul élnek, a polgárháborús dolgokról nem is beszélve. Egyszerűen nem bírom felfogni, miért ilyen hülyék egyes politikusok. A demokrácia rengeteg problémája mellett elméletben a népakaratra épül. Viszont ha a nép kb. sík hülye ehez, először "képezni" kell, nem bedobni a mélyvizbe. Egy diktatórikus rendszerben nevelkedett ember, ahol a vallás is egyfajta "diktatúra" nem fog jó demokrata lenni.
Egyetértek.
 
Az inkább hogyan döntsünk romba pár úgy ahogy működő államot példája. Meghalt egy csomó ember, sok esetben 100x rosszbbul élnek, a polgárháborús dolgokról nem is beszélve. Egyszerűen nem bírom felfogni, miért ilyen hülyék egyes politikusok.
Az nem előfeltétel?
A demokrácia rengeteg problémája mellett elméletben a népakaratra épül. Viszont ha a nép kb. sík hülye ehez, először "képezni" kell, nem bedobni a mélyvizbe.
Ezzel akár egyet is érthetnék, de akkor ugyanezen elv mentén a szülést is be kellene tiltani, amíg nem lesznek eléggé "képzettek" a "zemberek."
Amúgy meg ki lenne jogosult a megfelelő szint meghatározására?
Egy diktatórikus rendszerben nevelkedett ember, ahol a vallás is egyfajta "diktatúra" nem fog jó demokrata lenni.
Mondjuk arrafelé szerintem a Lukasenko előtt- nekem már csak o a neve vége, mert véghangsúlyos - (a szovjet érában) nem nagyon volt "vallási diktatúra". Vagyis ha van, azt is Lukasenko teremtette...
 
Mondjuk arrafelé szerintem a Lukasenko (nekem már csak o a vége, mert véghangsúlyos) előtt (a szovjet érában) nem nagyon volt "vallási diktatúra". Vagyis ha van, azt is Lukasenko teremtette...
Mondjuk én a hitet is egyfajta vallásnak tekintem hiszen a választók vallásos hittel csüngenek a megváltó (vezér) szavain tettein..
 
Mondjuk én a hitet is egyfajta vallásnak tekintem hiszen a választók vallásos hittel csüngenek a megváltó (vezér) szavain tettein..
Isten, hit, vallás, egyház...szerintem legalább négy különböző dolog.
Amúgy volt szerencsém anno részt venni a volt Szovjetúnióban egy keresztelőn, ami azért csúszott , mert a pap párttaggyűlésen volt (tagként). Milyen is lehetett a hite?
 
Isten, hit, vallás, egyház...szerintem legalább négy különböző dolog.
Amúgy volt szerencsém anno részt venni a volt Szovjetúnióban egy keresztelőn, ami azért csúszott , mert a pap párttaggyűlésen volt (tagként). Milyen is lehetett a hite?
A diktatórikus hitet az arab tavaszra értettem.
Amúgy azért mondtam, hogy a demokrácia sok sebből vérzik. Pl. az egyik, hogy alacsony a választók oktatási szintje sok országban, aztán egy populista nem érvekkel, hanem érzelmekkel növeli a hatalmát. Ami nagyon gáz, hogy ezt az érzelmi alapú "politizálást" egyre több mozgalom veszi át, ami ellehetetleniti a vitát is, hisz nincsenek érvek csak hit, ha nem hiszed amit ő, akkor máglyára veled.
 
Nem kéne előbb bizonyítani, hogy csalt? Utána lehet szerintem csak azt mondani, hogy nem ismerem el. Különben más állam belügyeibe való belepofázásnak tűnik.
 
Nem kéne előbb bizonyítani, hogy csalt? Utána lehet szerintem csak azt mondani, hogy nem ismerem el. Különben más állam belügyeibe való belepofázásnak tűnik.

Ha jól tudom a választási megfigyelők kezdettöl fogva protestáltak.

Továbbá egy 80%-os állítólagos egység után
- nem mennének olyan sokan és elszántan tüntetni,
- a kormány nem csinálna a nadrágba és nem toloncolná külföldre a riválisait
- tehát ha valakinek valamit bizonyitani kell akkor az a tovább uralkodni akaró hatalomnak

Bennünket különösen érint, hogy a Magyar kormány a mai napig nem foglalt állást!

Miközben az egész világ betartja a Covid-elleni védekezés elöirásait, Orbán és Lukaschenko tradicionális módon ölelkezik.

 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,622
Tagok
615,326
Legújabb tagunk
redbaron77
Oldal tetejére