Lux in arcana...

prominor

Állandó Tag
Állandó Tag
Azzal kezdeném, hogy Kásler Miklós dilettáns történészi tevékenységének legújabb gyöngyszeméről értekezve, szeretném kijelenteni:
Kásler Miklós orvos doktor, "professzori" címe is ehhez kapcsolódik, bár genetikáról is lesz szó, de az sem az Ő szakterülete, vagyis nem történész, nem genetikus, így a címeket talán mellőzhetem...
Úgy kezdődött, hogy Kásler Miklós és munkatársai az általuk, s persze azok akik a maradványokat a Mátyás templom oldal kápolnájában elhelyezték által III. Béla és feleségének tartott maradványokból mintát vettek...
S itt van rögtön az első megálló.. Hiszen egyáltalán nem bizonyított, hogy a maradványok valóban III.Béláé...
innen folytatom...
 

prominor

Állandó Tag
Állandó Tag
Akkor haladjunk... Kásler Miklós azt nyilatkozta, hogy III. Béla mellett a próba vizsgálatoknál megtalálták az apjának és a nagyapjának Vak Bélának a genomjait is... Valamint az onkológiával foglalkozó genetikusoknak nem volt idegen a történelmi terep... az Intézet két genetikai munkacsoportja is részt vett a kutatásokban.. Na de mit kutattak? Hiszen pusztán feltételezés, hogy valóban III. Béla és felesége Chatillon Anna a mintaadó, mert az állítólagos apát, sőt nagyapát sem tudták igazolni a genetika alapján, s elég komoly vita dúl a kutatók között, hogy az 1848-ban Székesfehérvárott megtalált jelenleg a Mátyás templomban talált maradványok valóban a királyi páré e... S éppen a családtagoktól levehető minta hiányában nem kerülhet le napirendről a kérdés. A pillanatnyilag látszódó megoldás az lehet, hogy Chatillon Anna családjából keresnek felmenőt akinek maradványai alapján, ha a hitves igazolható, akkor nagy a valószínűsége, hogy a férj nyugszik mellette... Addig azonban azt állítani, hogy III. Béláról beszélünk pusztán feltevés.... De végül is nem erről , hanem Kásler M. egyéb megállapításairól, a magyarok eredetével és az árpád házi királyok származásával kapcsolatosan tett kijelentéseiről szeretnék néhány megfontolandó megállapítás tenni a továbbiakban, hisz eddigi bejegyzéseimhez , mind az amerikai őslakosokkal kapcsolatban, mind a magyarok őshazájával meglepő de kapcsolatosak...
Itt a fórumon is a híreknél szó volt arról, hogy az MTA honlapot indított az áltudományok kiszűrésének elősegítésére, de azt gondolom talán a Magyar Tudományos Akadémiának először saját háza táján kellene rendet tennie.. mert ami ott történik attól nem csak a laikusok, de a tudósok is csak kapkodják a fejüket..
innen folytatom....
 
Utoljára módosítva:

prominor

Állandó Tag
Állandó Tag
Tudvalevő, hogy az első kamu hírek nagyüzemi terjesztése a nyomtatással kezdődött. Napjaink média lehetőségei pedig a csillagos eget célozzák. 1660-ban az Angol Királyi Természettudományos Társaság épp azért alakult, hogy a valódi tudományt hozza helyzetbe. Sokat mondó jelmondata is: Nullius in verba. A számos magyarítás közül nekem a - Csak a Tények beszélnek - a legszimpatikusabb...
Lássuk tehát a tényeket. Kásler Miklós és csapata nem csak magyarul, de angolul is közzétette vizsgálati eredményeit és következtetéseit, csak éppen az angol nem a magyar fordítása...
"Egyértelműen kiderült, hogy az Árpádok az R1a haplocsoportba tartoztak. Azt pedig már tudtuk, hogy a finnugor népek az N1bc-be. Tény, hogy a magyarok többsége az R1a haploba tartozik, vagyis a magyarok eurázsiai eredetűek. A finnugor népekkel nem közös eredetről, hanem csupán nyelvi rokonságról beszélhetünk.." (mondta K.M. )
Ezzel szemben az angolul ez jelent meg:

Kásler III.Béla angoleredeti.jpeg
Ugye ehhez nyelvvizsga sem kell, hogy ez azt jelenti ha az utolsó mondatot olvassuk, hogy az R1a haplo csoport széles földrajzi területen terjedt el Dél-Ázsiából Közép-Európáig, Dél-Szibériáig. S a leggyakoribb haplogroup a szláv, indoiráni, dravida, türk, finnugor nyelvet beszélő csoportokban..
Na de ettől független, hogy a finnugor nem genetikai kategoria, hanem nyelvi, ezért már Kásler kijelentése önmagában értelmetlen.. Na meg a vizsgálat tulajdonképpen nem bizonyít semmit, hiszen ha megnézzük a két alábbi ábrát az elsőn az R1a előfordulás a színek szerinti %-ban
Haplogroup R1a.jpeg
A második a bronzkori Eurázsia, amely már az amerikai őslakosoknál is néhányszor citált Eske Willerslev tanulmányából származik.

Bronzkor eurázsia 1.jpg

Na és Charlie Hatchett tanulmányát is az amerikai őslakosok kapcsán már említettem a késő kőkori szibériai genomok vizsgálatáról, amelyből kiderül, hogy azok a régészeti kultúrák amely mögött finnugor vagy urali nyelvű népesség fedezhető fel igen gazdagok az R1a Haplogroupban..
A magyar történelemkutatásban az Árpád-házzal kapcsolatban általában nem volt vitatott, hogy nem finnugor eredetűek. Két változat versenyzett, van versenyben egymással, vagy a kazárok helyezték a magyarok fölé, vagy eredetileg is egy sztyeppei dinasztia volt. Amennyiben a vizsgálat, vagy akár egy későbii vizsgálat azt állapította volna meg, vagy azt állapítja meg, hogy nem azonosak a genetikai jellemzőik a honfoglaláskori magyarokkal, az csak ezt a létező történészi opciót erősíti...
Ha sarkosan fogalmaznék akkor Kásler Miklós és csapata ép ellenkezőleg a finnugor kötődést igazolta inkább mint az ellenkezőjét.
De Kásler Miklós másik kijelentése, mely szerint nem csak barátság köti össze a magyar és lengyel népet még nevetségesebb és értelmetlenebb... " A mai magyar lakosságban 30 %-os az R1a előfordulása a lengyeleknél ez még magasabb. Tehát nem barátok, hanem testvérek vagyunk.." -mondta K.M.
Ilyenkor talán el kell gondolkozni azon, hogy miért politikai célok igazolására használják fel kóklerek a tudomány szűkös forrásait.. Miért nem szólal meg a Magyar Tudományos Akadémia? Ez a szellemi ámokfutás egy dolgot bizonyít: a betegek katasztrofális kiszolgáltatottságát, s a rák politika független és lassan népbetegség. A betegek és hozzátartozók hálájának nincs határa.. S ez elszomorító...
innen folytatom
 
Utoljára módosítva:

prominor

Állandó Tag
Állandó Tag
Lehet nem is kellene sokat utaznia egy ma is ęlő leszármazott után...szerintem hazánkban is él egy Chatillon leszærmazott.
ez lehetséges, ahogy Könyves Kálmán feleségének is van ismert felmenője, csak éppen női felmenőre van szükség a mtDNS miatt. Chatillon Anna Jeruzsálemi rokonai sírját pedig feldúlták.. De ha Te tudsz jobbat...
 

varázsdoboz

Állandó Tag
Állandó Tag
ez lehetséges, ahogy Könyves Kálmán feleségének is van ismert felmenője, csak éppen női felmenőre van szükség a mtDNS miatt. Chatillon Anna Jeruzsálemi rokonai sírját pedig feldúlták.. De ha Te tudsz jobbat...
Nézegettem francia oldalakon a geneologiai táblázatokat. Gondolom, akit ęrdekel,- az úgy, mint ahogy a férfi, úgy -női leszármazott is található...
 

prominor

Állandó Tag
Állandó Tag
Azért kérdeztem van é konkret javaslatod, mert vannak egy jó páran akik már vagy húsz éve a leszármazási táblákat nézegetik, s nekik még nem jött össze...
 
Utoljára módosítva:

varázsdoboz

Állandó Tag
Állandó Tag
Azért kérdeztem van é konkret javaslatod, mert vannak egy jó páran akik már vagy húsz éve a leszármazási táblákat nézegetik, s nekik még nem jött össze...
Mivel van aki remekül beszéli a nyevet és van diplomája is hozzá, no meg fontos neki,az beleássa magát a táblázatokba... De mivel nem az én rokonaim, ezęrt nem is volt ezidáig létszükségletem az alapos kutatás;)

( męg a végén Wattsont csinálsz belőlem)
 

prominor

Állandó Tag
Állandó Tag
Ja kérem a kutatás, a tudomány az csapat munka.... S van munkamegosztás is , mint az élet egyéb területén is... Van aki vet és van aki arat, vagyis van aki dolgozik és van aki learatja a sikert .. Szerintem erről már Te is hallottál..:)
 

varázsdoboz

Állandó Tag
Állandó Tag
Valóban feltűnt a Doyle regęnyekben, delássuk be: szegény Wattsont se tett volna hírnévre szert, ha Holmes nem állította volna " irányba";).
 

prominor

Állandó Tag
Állandó Tag
Nem tudom emlékeztek-e erre a képre?

afghan-girl.jpg Ha nem ugrik be, elárulom sokak szerint ez volt a legütősebb címlapján a National Geographic-nak..
Erre, mármint a legjobb címlap címre akadt egy új pályázó....

National Geographic.jpeg A kérdés a grafikán mindent elárul.. Belefulladunk a szemétbe,de úgy tűnik csak a jéghegy csúcsát látjuk.. A régi mondás is megváltozott, "Madarat tolláról.." helyett a "Madarat gyomráról..."

madarat gyomráról.jpg

S közben éljük a felfedezések korát a legújabb a műanyag faló enzim...

szuperenzim.jpg
Vajon miért a dézsavú... jutott eszembe?....
 

prominor

Állandó Tag
Állandó Tag
A Guardianban olvastam, hogy azért a műanyag szemét elleni kampányok nem teljesen sikertelenek...

muanyag_balna_sky_ocean_rescue_twitter_0.jpg

A sky ocean rescue kampány a mindent elborító szemétre próbálta a figyelmet felhívni. Két szupermarket csoport az Izland és az Ecoplaza már bevezette a műanyag mentes csomagolást, s a cimkén is feltüntetik plastic mentes...

plastic free.jpg a britek épp kifelé tartanak az Unióból, ezért nem mondhatjuk, hogy ez az első unios project az Európai Bizottság Műanyag Stratégiai programjának tervezetének bemutatása óta. Az még várat magára, pedig a végleges program bemutatása is a napokban várható. E szerint, számos egyszer használatos termék tiltva lesz az Union belül, számos termék használatának korlátozását kérik a tagállamoktól. Már a tervezet is komoly vitákat váltott ki. A Rethink plastic (gondold újra a műanyagot) Szövetség szerint a megfogalmazások értelmezése a igen tág lehetőséget ad a tagállamoknak, ezért mindenképpen pontosítani kellene a követelményeket, s kevesebb általános megfogalmazást alkalmazni...
 

prominor

Állandó Tag
Állandó Tag
Mivel a kiváltó ok alapvetően az volt, amiért elkanyarodtam Julianus és társaitól, hogy olvastam egy hírt arról, Kína a jövőben nem fogadja a műanyag hulladékot, s ezért a világnak megoldást kell azok megsemmisítésére a keletkező hulladék csökkentésére a lehető leggyorsabban találni. Az Európai Bizottság is ezért hozta előbbre A Műanyag Stratégiai Programját. Angliában közel 80 vállalat csatlakozott a UK Plastic Pacthez, hogy műanyagmentessé tegyék ellátási láncukat.Miután a Unilever meghirdette, kénytelen volt a Nestle, a P&G is csatlakozni, de a Tesco, Aldi, Lidl, a Coca és Pepsi Cola sem engedhette meg, hogy kimaradjon. az ezelőtt már évekkel 2030-ig vállalt terveit a Lego is 2025-ig vállalta megvalósítani...

Lego.jpeg
Az igazi gond Ázsia, ahol nemhogy a szelektív hulladékgyűjtés nem megoldott, de számos helyen egyszerűen a tengerbe öntik a kukásautó tartalmát..
 

udvarfy

Állandó Tag
Állandó Tag
De máshol sem megoldott a hulladékgyüjtés , hiszen nagyon sok nyugat-europai ország szállit a volt szocialista országokba hulladékot melyett a volt TSZ - állami gazdaságok területén , tárolokba tüntettnek el ! Hasonlóan mint sok "veszélyes" anyaggal is tették .
 

prominor

Állandó Tag
Állandó Tag
Bizonyára komoly gondban lesznek a régészek 4-500 év múlva, hiszen Magyarországon a hulladékszállítás hiánya, vagy sokak számára megfizethetetlenül magas ára miatt, több szemetet ástak el az elmúlt 10-15 évben, mint amennyi az elmúlt 300 évben keletkezett..
 

prominor

Állandó Tag
Állandó Tag
Én nem vagyok a híve az in medias res-nek, vagy ahogy a magyarok mondják: " hát akkor csapjunk bele a lecsóba...." módszernek sem, sőt az induljunk el a kályhától is fárasztó . Az én koromban ilyen hosszú kirándulást tenni igencsak meggondolandó.... Nem marad más hátra induljunk el visszafelé. Sosem volt olyan hátul Magyarország azóta, hogy a Charities Aid Foundation a világ legjelentősebb jótékonysági szervezete évente közreadja a Föld országainak jótékonysági indexét (World Giving Index-WGI) mint 2016-ban, 140 ország között a 134. helyen végzett..... (Az, hogy mi is a GWI, miből tevődik össze erről később szólok, s bár 2017-ben Magyarország már 119. volt 139 ország mezőnyében, de bár nem magyar találmány, ilyen léptékkel mint pl. a Civil Összefogás Fórum békemenetelései, a társadalmi célú hirdetésként üzenjük Brüsszelnek, etc máshol nem találkozni, ellenben komoly statisztika javító hatása volt, ezért maradjunk 2016-nál...) Ennek a hátul kullogásnak csak egyik oka az, hogy a kormányzat mindent megtett a közbizalom alapítványok, segélyszervezetek iránti csökkentéséért. Egy másik talán az is amit az éppen Berlinbe "menekült", menekített OSF (Nyilt Társadalom Alapítvány) tanácsadója állít: "A Rockefellerek, Fordok, Mellonok, Kennedyk mind tolvaj gazemberek voltak, de ma már ki emlékszik a disznóságaikra? Az emberek fejében mára csak a Kennedy Center a Rockefeller kórházak maradtak meg...." Európában kevesebbet kellene moralizálni, mert ha nem firtatnák az első millió eredetét, ha annak egy részét jótékonysági célra fordítanák, az jelentős lendületet adhatna a civil szervezeteknek.. hiszen a legkorruptabb gazemberek sosem buknak le akkor nem jobb ha pénzük egy részét a köz szolgálatába állítják?... A statisztikákból jól látszik Európában jóval kevesebb az adományozó mint Amerikában és kisebbek a léptékek is. Egy ok az is , hogy az emberek azt gondolják egy ezer forintos támogatás jelentéktelen ahhoz, hogy értelme legyen, pedig pl. az Amnesty Internationalnek több mint három millió tagja van s világ nagy részén önfenntartó, a tagdíjakból fenn tudja tartani magát. Viszont Magyarországi taglétszámuk csekély pedig már 3400 ember 1000 forinttal ezt megteremthetné..Hamár megemlítem az Amnesty Internationalt, Ők a jelenlegi közellenségek egyike a Transparency International, a Helsinki Bizottság, a Társaság a Szabadságjogokért, az Ökotárs Alapítvány és többek társaságában. S el is jutottam az NGO-okhoz....
A nyolcvanas évekre Amerika eljutott oda, hogy nem maradt beazonosítható ellensége, ami indokolta volna azt a nagyméretű hadipari megrendeléseket és fejlesztéseket amit végrehajtott. Az adófizetők ezekből a pénzekből az amerikai gazdaság megújítását várták ami egyre látványosabban hanyatlott kezdtek a banki mágiák buborékjai is kipukkanni, a Wall Street gondban volt.... A lázas fejtörés eredményei lettek az Nem Kormányzati Szervezetek az NGOk..
A vihar sajna félbeszakít.. innen folytatom
 
Utoljára módosítva:

prominor

Állandó Tag
Állandó Tag
Az elsőnek mondható ilyen "civil szervezetet" a Reagan elnökség idején Bill Casey CIA igazgató bábáskodásával Nemzeti Alapítvány a Demokráciáért (Natonal Endowment for Demokracy). Az alapításkori cél, hogy a Kongresszus által megítélt támogatások nyújtásával elősegítsék a világ fejlődő, átalakuló országaiban a demokrácia megvalósulását.. Ezért aztán az összes színes forradalom környékén, a narancsos, ukrán, a zöld iráni, a rózsás grúz környékén megjelent a NED a liberális demokrácia, a szabad piacgazdaság jelszavaival, na meg azon politikusok hatalomra juttatásával, akik az amerikai érdekek iránt elkötelezettséget mutattak.. Minden nemzetet megcéloztak átalakítási próbálkozásaikkal, melyek nem illettek bele a globizációs elképzelésekbe, vagy más úton akartak elindulni.
S ezzel megtalálták a katonai költségvetés indokait is a demokrácia védelme a világban, mert Colin Povell akkor még csak vezérkari főnök mondta, sajnálatosan csak két diktátor maradt a világban , Castro és Kim Il Sung, mert kezdenek elfogyni a démonok, a gazemberek... Az új stratégia az amerikai érdekek NGOkon keresztüli megvalósítása felcsillantotta a status quo helyreállításának esélyét. s ezt a Kongresszussal is már le lehetett nyeletni. Mint James R. Schlesinger egykori védelmi miniszter, későbbi CIA vezető mondta: " Az amerikai döntéshozók teljesen világosan láthatják, hogy az amerikai hatalmi struktúra és hadi kiadások meghatározásának alapját nem egyszerűen az egyes fenyegetésekre adott válaszok adják, hanem az, aminek az amerikai hatalom általános aurájának fenntartásához szükség van.."
A későbbiekben alapított nem kormányzati szervezetek, a Human Rights Watch, a Freedom House, az Amnesty International, az International Republican Institut és a NED így váltak Washington számára a rendszerváltások eszközévé, hatásos fegyverévé, mint civil szervezetek.. Elősegítve az Egyesült Államok hatalmi hegemóniájának megőrzését, gazdasági érdekeinek érvényre juttatását, s mindezt a demokrácia és az emberi jogok nevében..
A NED ázsiai 28 programjából 18 kínai alapítvány támogatása. Ezeknek az alapítványoknak a szerepe jelenlegi amerikai-kínai vám csatározásokban rendkívül felértékelődött, annak ellenére,hogy zömük Xinjiang tartomány ujgur lakóihoz kötődnek megnevezés szerint(Újgur Pen Klub, Újgúr Világkongresszus etc.) De Venezuellában is több millió dollárt költött a NED (Hugo Chavez 2004-ben nyilvánosságra is hozta azokat a dokumentumokat amik a NED támogatásait bizonyították). Ecuadorban az Associación de Mujeres Ecuador szervezeten keresztül juttat pénzügyi támogatást.
Talán a kezdeti és a belőlük kinőtt szervezetek miatt sem szerencsés általánosan átvenni az NGO elnevezést . De azért sem mert Amerikában a governmental, administration és a no governmental szervezeteket határolják el egymástól, addig különösen Európában, az állami(state) és a nem állami, társadalmi a különválasztás alapvetése.. .Így ezek a non profit szervezetek nem skatulyázhatóak be az NGO címszóba..

innen folytatom..
 
Utoljára módosítva:
Oldal tetejére