Már csak részben szabad Magyarország a Freedom House szerint

Melitta témája a 'Hírek' fórumban , 2019 Február 11.

Melitta - 2019 Február 11, 09:11
  1. Melitta

    Melitta Adminisztrátor Fórumvezető

    195 országot vizsgált meg idén is a Freedom House, felmérve a demokratikus rendszer állapotát ezekben az államokban. Noha már korábban is kapott súlyos kritikákat a magyar jogállamiság helyzete, egy év alatt tovább romlott a megítélésünk, hiszen korábbi, „szabad” besorolásunkat most először „részben szabadra” rontotta a nemzetközi jogvédő szervezetet.

    [​IMG]
    A Freedom House 2019-es világjelentése

    A Freedom House 2019-es világjelentésében a 195 vizsgált országból 86-ot minősítettek szabadnak, 59 a részben szabad kategóriába került, 50 pedig a nem szabad kategóriába.

    Idén Magyarország már csak 70 pontot kapott, tavaly óta újabb két ponttal rontva demokratikus eredményein. A szervezet szerint legalábbis az általános szabadságjogok, a politikai szabadságjogok, valamint a civil társadalmat érintő minősítések területén is romlott a magyar helyzet.

    A világjelentés egy bekezdése külön is említi Magyarországot, úgy magyarázva a besorolás rontását, hogy Orbán Viktor és a Fidesz kormánya hatalomra kerülésük óta és 2018-ban még tovább rombolta a demokratikus intézményeket, méghozzá az ellenzék, a média, a vallási csoportok, a civil társadalom korlátozásával, illetve totális ellenőrzésével. A Freedom House szerint 2010 óta sérültek a felsőoktatási intézmények, a civil szervezetek, továbbá a magánszektor és a menedékkérők jogai is.

    [​IMG]
    2018-as Freedom House jelentés
    A nemzetközi jogvédő szervezet már tavaly is úgy találta: az EU legkevésbé demokratikus országa Magyarország. Akkor a 100 pontos skálán Magyarország 72 pontot kapott, ami az uniós országok közül a legrosszabb volt, még az utánunk következő, második legrosszabb Bulgária is elérte a 80 pontot. Románia 84, Lengyelország 85, Horvátország 86, Szlovákia 89, Csehország és Szlovénia 93, Ausztria 94 ponton állt akkor. Az EU 28 tagállamából 16 is 90 pont fölött állt, ők tehát a világ legdemokratikusabb országai közé tartoztak, éppen úgy, ahogyan idén.

    Biró Marianna





    Minderre a Kormányzati Tájékoztatási Központ úgy reagált: „a Freedom House a Soros-birodalom tagja, Soros pénzeli, és most Soros választási kampányát szolgálja.” Szerintük az FH „a többi Soros-szervezettel együtt azért támadja Magyarországot, mert a magyarok úgy döntöttek, hogy nem akarják, hogy hazánkból is bevándorlóországot csináljanak”.
     

Hozzászólás

Melitta témája a 'Hírek' fórumban , 2019 Február 11.

    1. johannsebastian
      johannsebastian
      A Freedom House mondta. Biztosan úgy is van. Mellesleg Belgium, a világ egyik "legdemokratikusabb" országa exportálta azt a majd száz tonna alapanyagot, amelyből többek között a Szíriában bevetett szarin készült. Szabad ország, szabad kereskedelem és szabadon lebegő felelősség! Bizonyára azért olyan szabad és demokratikus, mert ők még ezt is megengedhetik maguknak, anélkül, hogy az a bizonyos Freedom House ezt felróná. Románia pedig biztosan azért kapta a 84 pontot, mert a kisebbségi autonómiatörekvések élére állt. Hagyjuk már! Persze ha a szociáliberális kormány újra ráeresztené a REBISZt a tiltakozó tömegre, rögtön mintademokrácia lennénk.
    2. Melitta
      Melitta
      Hol olvastal szarinrol cikkben?Terelgetunk terelgetunk , nem mi vagyunk a birkak.

      errol meseljel

      A szervezet szerint legalábbis az általános szabadságjogok, a politikai szabadságjogok, valamint a civil társadalmat érintő minősítések területén is romlott a magyar helyzet.

      A világjelentés egy bekezdése külön is említi Magyarországot, úgy magyarázva a besorolás rontását, hogy Orbán Viktor és a Fidesz kormánya hatalomra kerülésük óta és 2018-ban még tovább rombolta a demokratikus intézményeket, méghozzá az ellenzék, a média, a vallási csoportok, a civil társadalom korlátozásával, illetve totális ellenőrzésével. A Freedom House szerint 2010 óta sérültek a felsőoktatási intézmények, a civil szervezetek, továbbá a magánszektor és a menedékkérők jogai is.
      Oberst Péter kedveli ezt.
    3. johannsebastian
      johannsebastian
      Épp én nem veszem készpénznek azt, amit ez a ki tudja honnan szalasztott szervezet tényekként állít. Mi van a politikai szabadságjogokkal Franciaországban? Bárki összehasonlíthatja, miféle rendőri fellépés történt itt és miféle rendőri fellépés történt ott a tiltakozókkal szemben. És mi van az állampolgárok biztonságos élethez való jogával mondjuk Németországban, ahová maga a kormány engedte be számolatlanul és ellenőrizetlenül a bevándorlók tömegeit - ahol már világosan láthatók e felelőtlen lépés negatív következményei. Ezek a dolgok nem számítanak? S miért nem? Nincs új a nap alatt. Ez egy megrendelésre készült felmérés, ahol a megrendelő megrendelte a felmérés eredményét is.
    4. eddy56
      eddy56
      a FREE nem azt jelenti, hogy szabad?
      Mert a terkepen ez áll az orszagrol!
    5. Melitta
      Melitta
      Mi van az Ivanyiek ellehetlenitesevel, mikor vegig jartak a birosagokat es nekik adtak igazat. A kormanyra nem kotelezo a birosagi itelet vagy vegzes?
      Mi van az MTA val? A CEU val a civilekkel?

      Mi lenne ha nem a belgakkal vagy a franciakkal foglalkoznatok hanem a magyar ugyekkel amit nem akar a kormany megoldani.
      Nyugodjal meg azert nem szalasztottak oket mert van sulya a besorolasnak, mint mikor javitott az orszag mindenki buszke volt, ma nincs mire ilyen nagykepu dumat elereszteni.
      Utoljára módosítva: 2019 Február 11
    6. tomjenzsolti
      tomjenzsolti
    7. tomjenzsolti
      tomjenzsolti
      Figyelj csak johannsebastian!
      Ebben a szép és szabad országban lassan tényleg csak azt tehetjük amit szabad. Amit nem tilt meg számunkra sem O1G, sem a NER, sem a szépbajszú országgyűlési pedellus, sem pedig az ezeknek hajbókoló ügyészség és rendőrség.
      Nem ártana először ezen elgondolkoznod.
    8. plica
      plica
      Érdekesen értelmezhetik a demokráciát. Hány tüntetőnek kellene kilőni a szemét, hogy demokratikusabbak legyünk mint monsieur Macron és országa?
      johannsebastian kedveli ezt.
    9. setni
      setni
      A döntésnél hol olvastál ilyet amit írtál??
    10. johannsebastian
      johannsebastian
      Hű, ez nagyon jól hangzik, de mit is tilt meg neked tételesen O1G, a NER, az "országgyűlési pedellus" vagy épp a rendőrség? Túl azon persze, hogy sem tomjenzsoltinak, sem johannsebastiannak nem alkotmányos joga, hogy olyan kormány legyen hatalmon, amely személy szerint az ő ízlésének vagy értékrendjének megfelel. Magamat ismerve, nem lenne az olyan jó. :)
      Utoljára módosítva: 2019 Február 11
      setni kedveli ezt.
    11. plica
      plica
      ebben a nagy terrorban 10-20 tüntiző már lezárhat hidakat a rettenetes vérbírók engedélyével !
      http://www.blikk.hu/aktualis/belfold/lezartak-a-tuntetok-a-lanchidat-fotok/tx23w8j
      Utoljára módosítva: 2019 Február 11
      johannsebastian kedveli ezt.
    12. setni
      setni
    13. Párhuzamos_György
      Párhuzamos_György
      Szabad országban szabad ember szabadon tehet bármit amiről a kormány azt mondja neki hogy SZABAD...
    14. Párhuzamos_György
      Párhuzamos_György
      Szerintem marhára semmi köze a külkereskedelemnek az országon belüli demokrácia mértékéhez. Jó lenne ha tehát leállnál a ködösítéssel és tereléssel. Nem tudom mi igaz arról amit írtál, amúgy meg a fegyverkereskedelmet és hasonló dolgokat én is elítélem, MÉG AKKOR IS HA AKÁR AZ USA TESZI (!!!!!), szóval ez oké. Ismétlem azonban ennek semmi köze a demokráciához.
    15. johannsebastian
      johannsebastian
      Nagyon is van! Mégpedig a szemlélet miatt. Az én megítélésem szerint például egy országot, amely belső viszonyait tekintve demokratikus, ám külső viszonyait tekintve gyarmattartó, csak nagyon nehezen lehet hiteles módon demokratikusnak tekinteni. Vagy épp: bensőleg az emberi jogok "feltétlen" híve, de külsőleg rezsimeket támogat. S ez áll a fenti példára is. Ez nem ködösítés. Ellentétben azzal, ha Magyarországot demokráciadeficittel küszködő országként akarják beállítani. Pontosan kik is? És milyen ténybeli adatok alapján? DE engem ez - már bocsáss meg - hidegen hagy, mert ha az a demokrácia, ami itt volt mondjuk 2006 idején (egy gazdaságilag egyre lecsúszó országban), akkor az nagyon nem hiányzik. Vagy másként: nekem sokkal fontosabb az, ami most van, de korábban nem volt, mint az, ami egyesek szerint állítólag most hiányzik, de korábban megvolt. (No ez a kétharmad legfőbb oka szerintem.) Az érdemi kritikára szükség van. Ahogy arra is szükség lenne, hogy a kormány meghallja azt, hiszen azáltal lehet javítani a gyakorlatokon. A kölcsönösen művelt polgárháborús retorika hangzavarában ezt sajnos nem halljuk vagy látjuk - az utóbbi nagyobb baj lenne. De a világban ma olyan állapotok vannak, hogy senki se verheti büszkén a mellét, hogy ő mekkora demokrata, és oktathat ki másokat, hogy ők bezzeg mennyire nem azok. Meg általában is gyanús, ha valaki azt gondolja, hogy csak az ő mérőrúdja a hiteles! A világ azért ennél összetettebb. (Ja, és ez áll a te utópiádra is az Európai Egyesült Államokról!)
      Utoljára módosítva: 2019 Február 12
    16. Párhuzamos_György
      Párhuzamos_György
      A világ tényleg öszetett, ez oké, ezt elismerem. Épp ez a tény dönti romokba azonban a te érvedet! Kezdjük azzal ugyanis, az USA nem gyarmattartó. Soha nem is volt az. Még akkor se amikor volt ott rabszolgatartás. Az csúnya dolog volt, oké, de a saját területén belül csinálta. Gyarmatokat egyes európai országok tartottak, de annak is rég vége.
      A fegyverkereskedelem mocskos dolog, elismerem, de megintcsak semmi köze egyrészt ahhoz, milyenek a demokratikus viszonyok a saját országon belül, másrészt, nem következik belőle az se hogy gyarmatokat tartana. Lehet gyarmatot tartani fegyverkereskedelem nélkül is, amint lehet fegyverekkel kereskedni gyarmattartás nélkül is.

      Nem mellékesen, néha bizony amiatt adnak el fegyvereket egyes országoknak, hogy védekezni tudjanak azok az országok más országok ellen. Ezt néha jogosnak tartom; másrész sajnos cseppet se mindig. Igazából én mélységesen elítélem hogy az USA annyira puszipajtásként dédelgeti a szaudiakat. Ha én lennék az USA elnöke, ennek semmi perc alatt végetvetnék! És tudod miért? Mert abban az országban rohadtul mocskos elnyomó módon bánnak a NŐKKEL! Előbb lennék hajlandó Putyinnal szövetkezni mint a szaudiakkal, nem mintha kedvelném a fickót vagy a ruszkikat úgy általában, mert cseppet se, hiszen az is zsarnok, de azért mégis messze jobb ott a nők helyzete mint az arab országokban!
      Persze, ha az USA elnöke lennék, még ezen véleményemet figyelembe véve se lenne muszáj Putyinnal szövetkeznem, mert ott lennének a szaudiak és putyin helyett a kurdok. Náluk egész szépen megvalósult a nők egyenjogúsága, megérdemelnék hogy segítsük őket... Azaz, én akkor igenis afelé politizálnék hogy kialakuljon a Közel-keleten egy kurd állam (bár nem Törökország területén) és Izrael mellett az legyen az USA második nagy szövetségese arrafelé!

      Na mindegy, a lényeg az hogy tehát e téren nagyonis sok mindenben nem értek egyet az USA-val én magam se, ennek ellenére, fenntartom hogy ez tök más téma, semmi köze az országon belüli demokratikus állapotokhoz.
    17. 139
      139
      Számomra érdekes, hogy például a franciaországi rendkívüli állapot nem csökkentte a szabadságjogokat ... éjjel-nappal házkutatást tarthattak bírói engedély nélkül, gyülekezési tilalmat rendelhettek el, vizsgálóbírói engedély nélkül háziőrizetet rendelhettek el, imahelyekett zárattak be izgatás gyanúja miatt. Most is Macron politikája miatt lángokban Franciaország de nagy a demokrácia, jobb a helyzet mint Magyarországon.
      De itt van Spanyolország, talán ez a spanyol technika a demokrácia etalonja, elvégre ott is sokkal jobb a helyzet mint Magyarországon
      Utoljára módosítva: 2019 Február 12
    18. Melitta
      Melitta
      Usa lenne a gyarmattarto? mert a diktaturiak ellen fellep? Ugyan mi bajuk lett ahol a demokracia gyozott? Megszunt a different politikai nezopontu emberek vegzalasa vagy kinyirasa hu de rossz a demokracia.
      A 2/3 nem igazan a demokracio gyozelme, de a demokratikus berendezkedesu orszagokban tudomasul kell venni meg ha nem a demokraciat szolgalja akkor is.
      Nyilvan ebbol kovetkezik a legtobb ilyen egyiranyu valasztasi eredmenyek megkerdojelezhetoek.
    19. johannsebastian
      johannsebastian
      Nem tudom Melitta! Jobb lett azután, hogy hamis tényekre hivatkozva elűzte Szaddamot? Hány áldozatot követelt a háború? És mi jött utána? ISIS.

Megosztás