Már négyre emelkedett a 100 milliárd dollár feletti vagyonnal rendelkezők száma

Tegnap egészen új fordulatot hozott a Bloomberg gazdasági hírportál a 100 leggazdagabb ember naponta frissített vagyonosodási listája, amelyből kiderül, a globális gazdaság milliárdosainak a 2020-as válsághullám eddig nagyon is sokat hozott a konyhára.

A Bloomberg Daily Ranking rendszerében augusztus 29-én immár 4 olyan ember szerepelt, akiknek vagyona átlépte a bámulatos, 100 milliárd dolláros értéket, sőt, az elsőről, Jeff Bezosról nemrég derült ki, kicsit több, mint egy évvel az után, hogy a világ első százmilliárdosává vált, immár ehhez képest is megduplázta vagyonát.
Az első helyekre most is a Facebook, Amazon tulajdonosai futottak be, de a járvány alatt az online értékesítésre átálló, alulfizetett és túldolgoztatott munkások tömegeit foglalkoztató nagy ruházati áruházláncok és pénzügyi spekulánsok is igen jó hónapokat zárhattak.

A világ első 4 számilliárdosa a vagyon nagyságának sorrendjében tehát a következő:

  1. Jeff Bezos, az Amazon alapítója egyetlen tőzsdei nap alatt további 98 millió dollárt tett hozzá vagyonához, így az augusztus végére elérte a 200 milliárd dolláros, soha nem látott összeget. A gigászi, egy személy tulajdonában lévő pénzösszeget az Amazon csomagológyáraiban robotoló, szakszervezet alapításától szinte mindenhol eltiltott, és óránként alig tíz dollárt kereső dolgozók százezrei teremtették elő a milliárdosnak. Cége adózás (vagy nem adózás) utáni bevétele csak 2019-ben 281 milliárd dollár volt.
    Bezos ugyan büszke arra, hogy nemrég 10 milliárd dollárt adományozott „klímavédelemre”, azt sem szabad elfelejteni, mekkora képmutatás mindez ahhoz képest, hogy nemrég még inkább bebiztosította hatalmát azzal, hogy immár az amerikai hadsereggel is együttműködik számtalan cégén keresztül.
    5129303018_53dd74260d_b-730x596.jpg

    Fotó: Steve Jurvetson / Flickr
  2. Bill Gates, a Microsoft informatikai cég társalapítója a második, igaz, az ő vagyona jócskán elmarad Bezosétól, de még így is hihetetlen, 125 milliárdos összeget tesz ki. Vagyona az elmúlt évben 12 milliárddal gyarapodott. Mivel Gates a Microsoft vezetésétől egy éve már visszavonult, mostanában, vagyona apró töredékét kitevő jótékony tevékenységével szeret a hírekben szerepelni, így például mostanában sokat nyilatkozik a koronavírus-járványról, és kijelentette, szeretné elérni, hogy a vírusra a vakcina ne kerüljön többe, mint 3 dollár adagonként.
    4996229367_a58260813a_o-730x485.jpg

    Bill Gates / Fotó: OnInnovation, The Henry Ford, Flickr
    A Guardian azonban a lista publikálása után emlékeztetett: Gates nevéhez több rossz dolog kötődik, mint amennyit adományozó tevékenysége elfedni képes lenne. Hírhedt volt arról például még a kilencvenes években, hogy szoftverfejlesztő versenytársait kegyetlen, illegális eszközökkel szorította le. Így tette például tönkre a Netscape böngészőt fejlesztő céget is, 1998-ban pedig mindezért az USA igazságügyi minisztériuma be is perelte, végül még a Microsoft feldarabolására is kötelezte a mogult. Jött azonban a republikánus George W. Bush elnök, és az ítéletet megváltoztatta, így a cégóriás máig egyben maradhatott, óriási vagyont hozva össze Gates-nek.

  3. Mark Zuckerberg, a Facebook alapítója is jól járt azzal, hogy a karantén alatt többet facebookoztak és így a platformon keresztül több adatot osztottak meg és vásároltak az emberek. Január óta 32 milliárd dollár plusszal immár 111 milliárd dolláros vagyon birtokosa. Zucerberg azonban manapság egyre többször szerepel negatív színben a hírekben. 2018-ban például az derült ki egy leleplező riportsorozatból, hogy a Cambridge Analytica nevű brit adatgyűjtő cég a Facebookon keresztül manipulált több országban is választókat, miután az adatokat Zuckerbergék eladták nekik.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Vanda77 wrote on zsuzso100's profile.
szia Zsuzso
Baucsek Norbi-Mészáros Réka Bírni fogod tornáját keresem. Esetleg nincs meg neked? az én lemezem tönkrement sajnos...
Oláh Edit wrote on Napasszony's profile.
Kata, múltkor említetted, hogy itt megtaláltál minden könyvet, amit kerestél. Én valahogy nem találok egyet sem. Hogyan lehet itt megtalálni a feltöltött könyveket? Köszönöm előre, is, ha segítesz ebben. :) Puszika! :)
Sziasztok, régen voltam már itt, akkoriban sok midi zenéket letöltöttem, Sajnos a laptopom meghibásodás véget elvesztek.
Valakinek lenne gyűjteménye, meg köszönném Roland G1000 em van
Földes András wrote on Józsipostás's profile.
Szia! Nekem is van jó sok midim amit át tudnék küldeni. Nekem a Lordtól az engem ne várjatok című dal kellene midiben ha megvan. Köszönöm szépen.
vivia wrote on dmiejv's profile.
Kedves Dmiejv! Nekem is szükségem lenne a full bast 3 test-re és megoldókulcsra. Tudsz segíteni? Megköszönném! Vivia

Statisztikák

Témák
36,790
Üzenet
4,475,271
Tagok
594,629
Legújabb tagunk
Gógné Bettii
Oldal tetejére