Már Orbán Viktor is tudja, megy vagy kirúgják

Melitta témája a 'Hírek' fórumban , 2019 Március 9.

Melitta - 2019 Március 9, 08:10
  1. Melitta

    Melitta Adminisztrátor Fórumvezető

    A Német Külügyi Intézet elemzője szerint az önkéntes kilépés csak kommunikációs trükk a magyar szavazóknak.

    Csigavér, higgadtság – így reagált Orbán Viktor arra, hogy a Magyar Nemzet felszólította, lépjen ki az Európai Néppártból. A kormányfői nyugalom ugyanakkor csak látszólagos, ő is pontosan tudja, végzeteset hibázott – mondta a Klubrádiónak a Német Külügyi Intézet (DGAP) munkatársa, aki a kormány által szintén sokszor bírált Politicónak is szokott elemzéseket készíteni.

    Az elemző gyakorlatilag biztos abban, hogy a Fideszt kizárják, amit szerinte Orbán is tud.

    Milan Nic szerint Orbán Viktor is tudja, rosszul mérte fel a helyzetét, amikor nem vette számításba Manfred Weber személyes ambícióit. A kormánypárt ezért készíti elő a néppárt elhagyásának kommunikációs forgatókönyvét.
    Az Orbán Viktorhoz hasonló politikusok soha nem akarnak gyengének látszani.
    Elébe akar menni az eseményeknek, felmérte, hogy a március 20-i szavazást el fogja veszíteni.
    A magyar választóknak új narratíva kell, ami azt bizonyítaná, hogy ez a döntés is Budapesten született. Milan Nic szerint mellékes, hogy a Fidesz önszántából hagyja-e el pártcsaládját vagy kirúgják.
    Az EP-választás nemcsak Orbán Viktornak fontos, hanem a CDU és a CSU vezetőinek is, akiket a Fidesz könnyen támadhatóvá tesz hazai ellenfeleik számára.
    Két hatalmas hiba van Orbán Viktor stratégiájában, ami megmutatja, hogy ő sem tévedhetetlen, egyre kevésbé értette meg a körülötte zajló eseményeket és hogy végső soron elszigetelődik. Talán ő is elhitte a maga által kreált álhíreket.
    Orbán Viktor már mérgezővé vált német szövetségeseinek.
    A DGAP munkatársa szerint Manfred Weber felmérte, a bizottsági elnökségről szőtt terveit teheti tönkre, ha a politikai közösségek összefognak ellene, mert kitartott az EPP „fekete báránya” mellett.
    Mint mondta: naivitás lenne elhinni, hogy nincs B-terv. a Fidesz biztosan tárgyalt más pártcsaláddal, csak nem szívesen lépne erre az útra, mert eddig is jól jött a legnagyobb pártcsalád védelme.
    A magyar miniszterelnök eddig ügyesen lavírozott, de a Fidesz német partnereinek új vezetőit, Annegret Kramp-Karrenbauert és Markus Södert félreismerte, ők már maguk mögött hagynák a migráció kérdését, mert a bevándorlás már nem meghatározó Németországban.

    Az Európai Néppárt nem akart botrányt az EP-választások előtt, azt a Fidesz kényszerítette ki a plakátkampánnyal, ráadásul azt is felmérték, hogy Orbán a hetes cikkelyes szavazás dacára sem lett kevésbé konfrontatív. Az elemző szerint elképzelhető, hogy Manfred Weber nem véletlenül támasztott olyan feltételeket a Fidesz maradásához, amelyekről tudta, Orbán Viktor azokat nem teljesíti.

    Farkas György

    [​IMG]
     

Hozzászólás

Melitta témája a 'Hírek' fórumban , 2019 Március 9.

    1. Melitta
      Melitta
      Multikultura magyar modra kulfoldon? Mo meg nem is hallottunk terrorcselekmenyt vagy csak eltitkoljak es neked kulon beszamolnak rola johannsebastian?
      Neked es a tobbi idegengyulokodoknek nyitottam ezt a topicot hogy lassatok nincs nemzetiseghez kotve a bunozes. Minden nacioban van sajnos.

      https://canadahun.com/temak/criminal.54955/#post-4593815
    2. Ernoe
      Ernoe
      Most hirtelen átnyergeltél és "iszlamista fundamentalistákról" beszélsz.
      Orbán egy sokkal nagyobb embercsoport ellen küzd, ö a "migrációt" magát akarja ellehetetleníteni.
      A nyugat 40 éven keresztül menedéket adott "kommunista" országból jött menekülőknek.
      -
      Én emlékszem még diszkussziókra a nyugati médiákban, ahol "piszkos-atombombát" bevetni tudó szovjet élsportolókról beszélgettek.
      -
      Hogy megértsük egymást, a nyugati titkosszolgálatok szerint a keleti-blokk elsportolói között volt egy csomó amelyik ki volt képezve szabotázs akciókra, és akár hátizsák-atombombát is betudott volna vetni nyugaton.
      -
      Mégsem lett leállítva a "migráns-felvétel" a Varsói szerződés államaiból.
      -
      Terrorizmus az nem kultúra amit valaki is kultiválni szeretne.
      -
      Bizony te fajokban gondolkodsz. A majd 400.000 fiatalkorú akiket megmentettek a Németek azáltal, hogy befogadták öket amíg nem tudnak visszamenni a szülőhazájukban (sokan útközben születtek) azokat te muszlim fundamentalistáknak nevezed.
      -
      Látjuk, hogy hány európai születésű, az adókártya szerint "keresztény" ment közel és közép keletre az Iszlám Istenállam érdekében harcolni és most hadifoglyok, csalódottak szeretnének hazajönni.
      -
      Számomra ez azt bizonyítja, hogy a "keresztvíz" nem ment meg senkit attól, hogy terrorista, fundamentalista, vagy tudom is én milyen örülté váljon.
      -
      Te egyáltalán nem differenciálsz. Tudtad, hogy Afrikában több keresztény él mind Európában?
      -
      Barátom senki nem probált eröszakkal menekülteket küldeni Magyarországra. Orbán annak idején, amikor Magyarországon voltak a menekültek aláírta, hogy megtart 1.300-at aztán azokat is átpasszolta. Ebböl volt a balhé.
      -
      Tudod mennyi 1.300 ember? Ezzel a Felcsuti stadion felét se tudnád megtölteni.
      Tudod, hogy a tavasz beállta előtt Magyarország lakóinak a száma 6.000 emberrel csökkent?
      -
      Tudtad, hogy Orbán egy "keresztény-istenállamot" akar felépíteni? Hivatalos adatok szerint Magyarország lakóinak a 81,1%-a istenfélő, kereszténynek tekinti magát, 18,8% felvilágosult, nem hisz földönkívüli hatalmakban és 0,1% az őseik tradícióját ápolja, zsidónak tartja magát.
      -
      Te valóban azt képzeled, hogy az "iszlám" egy életvitel, amire a magyarok ráharapnának és hátat fordítanának a kereszténységnek? ;)
    3. 139
      139
      Szerinted az illegális migrációnak elhanyagolható a negatív hatása, nem is kell számolni vele?
      Az alábbi németországi adatok hamisak?
      "In deutschen Haftanstalten sitzen derzeit nach Auskunft des Bundeskriminalamts rund 150 islamistische Gefährder."

      https://www.welt.de/politik/deutsch...Gefaehrdern-alarmiert-Gefaengnispersonal.html
      A franciáknál véletlenül volt bevezetve a rendkívüli állapot, neked nem világos az oka?

      A magyaroknak van annyi eszük, hogy más kárán tanulnak.
    4. Ernoe
      Ernoe
      Nem értem a logikádat! De szerintem te ezt direkt csinálod, hogy tovább kelljen magyarázkodnom az általad lazán odadobott "érvek ellen"
      -
      Természetesen vannak kriminális alakok, nem kell ahoz konvertálnod az Iszlámhoz.
      De ha már szoba hoztad, annak a veszélye, hogy egy Afrikai vagy Arabnak látszó külföldi téged összever, vagy meggyilkol Németországban kisebb mind fordítva. Ezek is rendőri statisztikák.
      -
      Magyarországon egy államilag elrendelt idegengyűlölet van és valószínű te vagy a Botschafter-ük. ;)
    5. 139
      139
      nem én kapcsolom össze a dolgokat, nem én írtam a cikket ... a lényeg felett elsiklottál "150 islamistische Gefährder", de nem véletlenül siklottál el felette , ilyesmiről felétek tilos beszélni... max migráns hátterüeket szabad emlegetni.
    6. DanielXYZ
      DanielXYZ
      Irod,

      "
      Gergely Fidesz országgyűlési képviselője, frakcióvezető-helyettese pénteken
      a televízióban azzal fenyeget, hogy Németország tönkre van téve a sok "bevándorló miatt".
      -
      Szerinte Németország lakóinak a 23%-a migrációs háttérrel rendelkezik. Szörnyü. :eek:
      -
      Nem értem, hogy egy ilyen magas pozícióban levő személy, hogy engedhet magának ekkora bakit."

      Baki lenne az?

      Nem tudom, tévedés a bejegyzés?Szándékos propaganda,megint?

      Nézd csak, mit az ujság :
      "In Deutschland ....lebten im vergangenen Jahr 19,3 Millionen Frauen, Männer und Kinder mit ausländischen Wurzeln in der Bundesrepublik, das sind 4,4 Prozent mehr als im Jahr zuvor. Der Anteil an der Gesamtbevölkerung lag bei 23,6 Prozent. Ein Mensch hat einen Migrationshintergrund, wenn er selbst oder mindestens ein Elternteil nicht mit deutscher Staatsangehörigkeit geboren wurde."

      S mert ugy vettem észre, nem vagy egészes otthonos a németben, segiségképpen a forditás:

      Németországban 19,3 millio külföldi gyökerü élt (2016ban).
      Ez az összlakósság 23,6 %-a.
      Egy embert akkor migrációs hátterü, ha ö maga, vagy legalább egyik szülöje nem német állampolgárként született."
      Forrás:
      https://www.tagesspiegel.de/politik...hat-einen-migrationshintergrund/22868276.html

      Szerintem át kellene gondolnod a bejegyzést mégegyszer.
      Utoljára módosítva: 2019 Március 11
    7. johannsebastian
      johannsebastian
      Most mégis csak egyezkedni jön hozzánk Weber úr. S beszédes, hogy március 15-ére pedig Morawiecki érkezik!
    8. 139
      139
      Utoljára módosítva: 2019 Március 12
    9. tng1
      tng1
      En csak egyet nem ertek. Kulfoldon vagytok, soha nem akartok visszakoltozni Magyarorszagra, hisz ott minden szornyu. Akkor mi az egert idegesititek magatokat Orbanon, a Fideszen es Szekelyfoldon? Sorost Trump is ekezi, akkor elkezdhetnenek az elegtelenkedest par amerikai oldalon is. Ha meg Europaban eltek, akkor mas orszagokban imadjak Junkert, tehat nyugi van. Miert? Miert? Az otthon maradt rokonaitoknak akartok igy segiteni hogy itt frocsogtok? Biztos kertek...meg biztos sokat segit...ertelme is sok van...Ha kimennetek kapalni minden egyes alkalommal, amikor leakarjatok irni Orban, Soros vagy Junker nevet, akkor mar rendben lenne az egesz kornyeketek. Annak legalabb lenne ertelme. Na megyek is, ultetek egy fat. Tenyleg! 2 hete megvettem.
      DanielXYZ kedveli ezt.
    10. Melitta
      Melitta
      tng1
      Forditva ulsz a lovon. Te jottel egy canadai magyar oldalra. Semmivel sem vagy magyarabb mint mi. Csak azt ne allitsad hogy Orban az jo az orszagnak es elfogadhato a lopasok a korupcio a jogallamisag lebontasa tb.
    11. setni
      setni
      Ránézésre?
      A képzetlenség a politikára vonatkozik vagyis azt játszanak velünk amit akarnak.
      Semmiféle alapprobléma nincs, a kormány nem különbözteti meg az illegális bevándorlókat a vendégmunkásokétól egyszerűbb migránsozni.
      Ha meg itt van a kerítés akor miért is emlegetjük az illegális migránsokat?
      Jobb maszatolni.
      Természetesen.
    12. setni
      setni
      Mire gondolsz?
    13. setni
      setni
      Akkor marad a bezárkózás.
    14. setni
      setni
      Azt majd erőszakos asszimilációnak hívják... volt van és lesz. De ezt kellene elkerülni.
    15. 139
      139
      Hogy állíthatsz ilyeneket, hogy a kormány nem tesz különbséget a legális és az illegális migráció közzé?
      A legális migrációt támogatja mindenki, nézd a külföldi érdekeltségü gyárakat a vezetői mind migránsok, a rengeteg külföldi diákot a magyar egyetemeken, mind migráns sőt a külföldön dolgozó magyarok is mind migránsok, de ezek mind legálisan jönnek-mennek a befogadők beleegyezésével sőt lehet a kérésére.
      Az ilegális migráció mikor nem kérik a beleegyezésedet, hanem jönnek ... mintha rádtörném az ajtót és azt mondanám, holnaptól én is nálad lakom.
    16. setni
      setni
      Igen most nagyon erősödik az a vonal amit TE is hírdetsz hogy különbséget kell tenni a bevándorló munkavállaló és a z illegálisan itt tartózkodók közt.
      Változni kell, és ha ezt nem vesszük észre akkor bután meredünk magunk elé.
      Próbálom követni a kormány álláspontját örülök hogy ebben segítesz.
      Mert a kormány ügyesen manöverezik és ha az ellenzék lemarad szépen a semmire vetődnek.
      Nem fognak tudni fogást találni a fideszen.
      Tudom a lokál nevű médium nem a kormány szócsöve de akkor kié?
      Ott vidáman migránsoznak akkor most jók ezek a migránsok vagy nem..?
      Csak egy példa a jobbik alelnöke migránsokat telepítene magyarországra....de, ha dolgozni jönnnek akkor már az is baj?
      Ez a migráció nagyon érdekes...
    17. setni
      setni
      A választások alatt vígan terjesztették ezt a plakátot...
      [​IMG]
      Itt nem látom hogy szerepelne az ˝illegális˝szó.....ezzel szemben azt sugallja hogy a migráció bűnös egy dolog...Változni lehet és kell.
      tornando kedveli ezt.
    18. 139
      139
      Ez nem újdonság, ezért volt tavaly a nagy církusz, hogy Magyarország megvétózta az EU-Afrika csúcs megállapodását.
      El kell olvasni mit mond a külügyminiszter, hogy miért vétóztak ... pontosan ez volt az egyik ok, hogy a megállapodásban nem lett volna különbség a legális és az illegális migráció közt.
    19. tornando
      tornando
      Orbán nem volt képes különbséget tenni
      Egyetlen migráns se jöhet.
      A fogalmat sokkal később vezették be egy előjelzőként:
      Illegális
      Félre kommunikálták a kommunikáció "mesterei"
      Vagy népmegvezetés aranyszabályát használták:
      Leegyszerűsíteni hogy lehessen sulykolni:
      Nem léphet be migráns
      Túl bonyolult lett volna elmagyarázni szónoklatban-plakáton
      Mi a migráns
      A menekült fogalmát eleve tagadták
      Hogy azok nem menekültek azok migránsok
      Így egyszerűen migránsok
      Az illegális szó két évvel később került elő.
      Utoljára módosítva: 2019 Március 14
      setni és Ernoe kedveli ezt.
    20. 139
      139
      ez olyasmi, hogy sok embernek minden kütyü vasból van ... pedig van különbség a vas és az acél között

Megosztás