Már több, mint száz éve, hogy az első hülye egy hordóban lezúgott a Niagarán

Aztán persze a többiek folytatták és próbáltak egymásra licitálni a mutatványokkal.

Ma van 115 éve, hogy az első ember volt olyan hülye, hogy amolyan hobbiként leugrott a Niagaráról. Épeszű embernek persze eszébe sem jutna leugrani ilyen magas helyekről, főleg nem olyan lélekvesztő tákolmányokban, ahogy oly sokan tették ezt később is, tehát mint látni fogjuk, bolondokból nem volt hiány. kicsit megemlékezünk azokról, akik megpróbálkoztak ezzel a mesteri mutatvánnyal. a túlélési arány meglepően jó.

Mielőtt komolyabban belemennénk, érdemes egy kicsit beszélni a Niagara-vízesésről. Attól függetlenül, hogy egy gyönyörű látványosság az amerikai-kanadai határon, érdemes tudni róla, hogy 51 méter magas. Érdekesség, hogy a világ legnagyobb vízicsúszdája is ekkora, de azért sokkal biztonságosabb körülmények uralkodnak a kansasi strandon, mint a gleccserek alkotta Niagarán.

A Niagara alján mellesleg 1850 és 2011 között 5000 holttestet találtak és évente 40 öngyilkosságot követnek el itt. Most nyilván nem róluk lesz szó, hanem azoktól, akik valamiféle sportértéket tulajdonítanak annak, hogy lezúgjanak onnan.

Az első próbálkozó
Annie Edson Taylor, a 63 éves tanárnő férje halála után egész Amerikát bejárta, mielőtt letelepedett Michiganben. Itt olvasott a Buffalo és New York között található Niagara-vízesés egyre növekvő népszerűségéről a turisták körében. Miután úgy érezte nincs vesztenivalója, a népszerűség és a pénz – de főleg a pénz – érdekében úgy döntött, elkezdi elterjeszteni, hogy egy hordóban le fog ugrani a Niagarán. Taylor egyébként csak a hordóban való ugrásban volt első próbálkozó, korábban 1829-ben egy Sam Patch nevű férfi egy biztosítókötéllel megpróbált már leugrani. Ő túl is élte az ugrást és óriási hírnévre tett szert vele.

Az elsőre és másodikra is baromságnak tűnő ötlet végül annyira komolyra fordult, hogy Taylor két segítőjével a születésnapján felkészült az ugrásra. A nő egy öt méter magas és három méter átmérőjű régi hordóban bekötötte magát, segítői pedig vízre engedték.

Taylor végül nagy nehézségek árán – zúzódások, törések – túlélte az esést. A hírnévnek azonban sokáig nem örülhetett.


A bizonyos első hordós próbálkozó.
Országos ismertség
Mivel Taylor tettét a média elképesztő módon felkapta, egyre több ember akarta felülmúlni a sikerét. A következő Niagarához köthető eset mégsem egy szándékos ugrás volt, hanem egy kiváló baseball játékos halála lett.

Ed Delahantyt a Niagara fölött átívelő vasúti hídról rúgták a mélybe, miután a vonaton részegen randalírozott a szerelvényen. Delehanty azóta bekerült a Hall of Fame-be is, ezért értelmszerűen a halála már akkor nagy port kavart. Végül az ugrás annyira népszerű dolog lett, hogy 1901 és 1995 között 15 próbálkozóból 10 túl is élte mutatványt.

Sajnos, a legtöbb esetről csak írásos emlékek maradtak meg. Így olvashattuk azt is, hogy a következő hordós próbálkozó egy Bobby Leach nevű férfi volt, aki szilánkosra törte mindkét térdét és a kalácsát is.


Bobby Leach a fantasztikus koporsójával.
Az egyik legeredményesebb – egyben legviccesebb – ugró nem más volt, mint Jean Lussier. Lussier egy gumilabdát épített magának, amiről először mindenki azt gondolta, hogy teljesen működésképtelen lesz. A férfi végül 1928. július 4-én – az amerikaik nemzeti ünnepén – megcsinálta az ugrást, ezzel ő lett az első ember aki egy gumilabdában leugrott a Niagara-vízesésen.

Lussier nem látott a dologból túl sok pénzt, így gondolt egyet és a gumilabdája darabjait elkezdte árulni a turistáknak. Nyilvánvaló volt, hogy ez maximum pár hétig vagy hónapig működhet az esetében, de Lussier mindenre gondolt: használt autógumikat szerzett és ezeknek a darabjait árulta továbbra is úgy, mintha az ő híres gumilabdája darabjai lennének. Később szeretett volna egy még nagyobb labdát építeni, amivel majd az amerikai oldalon ugrik le, de ebből nem lett semmi és 80 éves korában meghalt.

Újkori próbálkozók
Persze, ahogy haladt előre az idő, annál unalmasabb lett az embereknek a sima hordós vagy gumilabdás ugrás, rögtön valami új kellett. 1990-ben még David Copperfield, a híres szabadulóművész is bemutatott egy trükköt, amit azóta többen is lelepleztek már. A tévé felvételen amúgy is átlátszónak tűnő dolog egy lapon sem említhető azokkal a próbálkozókkal, akik utána ugrottak.

De azért itt a Copperfield mutatvány:



Copperfield felejthető mutatványának évében egy Jessie Sharp nevű férfi egy kajakkal próbált meg lezúzni a vízesésen. Sharp annyira biztos volt a sikerében, hogy pár kilométerrel a vízesés után még egy éttermet is bérelt, ahol megünnepelték volna a nagy esést. Sharp talán túl magabiztos volt, hiszen mentőmellény nélkül ugrott a halálba. A testét soha többé nem találták meg.

A talán legvagányabb próbálkozó Robert Overacker volt, aki egy jetskivel próbálkozott. Overacker a hajléktalanoknak szeretett volna gyűjteni az ugrásával és az volt a terve, hogy a jetskivel való ugratás után majd kinyitja a különleges ejtőernyőjét. Az egyetlen probléma ezzel az volt, hogy ameddig a James Bond-filmekben az ilyen esetekben sosem történhet gond és az ernyő mindig kinyílik, addig a való életben Overacker hiába húzogatta a kioldót, nem történt semmi. A segítői végül megtalálták a zuhanás után, de a kórházba szállítása után belehalt az esés okozta sérülésekbe.

Az esetről még egy videó is készült, amin tökéletesen látszik Overacker halálugrása.



2003-ban aztán megtört a jég, egy Kirk Jones nevű férfi mindenféle segítség nélkül ugrott a mélybe. Igaz, Jones részeg volt, alapból nem is nagyon akart ugrani, de a barátai meggyőzték. A barátok azt is ígérték, hogy több kamerával is felveszik neki az egészet, végül ebből se lett semmi. Jones az ugrást szerencséjére karcolásokkal megúszta, később pedig elmondta:

Inkább volt ez öngyilkossági kísérlet, mint mutatvány.

Végül 2800 dolláros büntetést szabtak ki rá és örökre kitiltották Kanadából. 2016-ig mindössze négy ember mutatott be olyan segédeszköz nélküli ugrást, amit túl is élt a Niagarán. Ha a Niagara-vízeséses ugrások összességét nézzük, lassan ideje lesz valami új dolgot bemutatni, bár a legjobb lenne, ha senki sem ugrálna.

niagara.jpg
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,876
Tagok
615,338
Legújabb tagunk
Jo Maya
Oldal tetejére