Mától tilos a mentolos cigaretta az EU-ban

A tilalom célja annak megakadályozása, hogy a fiatalok rászokjanak a dohányzásra.

Szerdán életbe lépett a mentolos cigarettákra vonatkozó tilalom az Európai Unióban, aminek célja annak megakadályozása, hogy a fiatalok rászokjanak a dohányzásra.

A szabályozás része az EU dohánytermékekre vonatkozó irányelvének, amelyet 2014-ben fogadtak el. Az ízesített cigarettákat és egyéb dohánytermékeket már 2016-ban betiltották, de a 3 százaléknál nagyobb piaci részesedésű termékek, mint a mentolos cigaretták, eddig haladékot kaptak.

Az irányelv része az is, hogy a dohánytermékek csomagolásának immár 65 százalékát kell, hogy elfoglalják az egészségügyi figyelmeztetések, és a tagállamok arról is rendelkezhetnek, hogy minden dohányterméket azonos, egyszerű csomagolással lehessen csak forgalomba hozni.

Az Európai Bizottság adatai szerint az unió lakosságának 26 százaléka dohányzik, és ez az arány 29 százalék a 15-24 éves korcsoportban. A dohányzás okozza a legtöbb idő előtti halálozást az Európai Unióban.

MTI

upload_2020-5-20_2-21-1.jpeg
 
Azért kiskapu marad.
Egészen pontosan 2020. május 20-tól tilos lesz árusítani mentolos kapszulát tartalmazó cigit Európa minden országában, a vámmentes üzleteket is beleértve. Az intézkedés nem vonatkozik az elektromos cigarettákra és a füst nélküli cigikre.
Egyébként nem csak a mentolos cigarettákat vonják így ki a forgalomból. Az irányelv ugyanis minden „jól felismerhető, karakteres ízesítésű” dohánytermék forgalmazását tiltja. De mivel a mentolos a legelterjedtebb és legszokványosabb ízesítés, leginkább ezen keresztül érzékelik majd a változást a dohányosok.
 
“füst nélküli cigikre” az mi ? Nikotin tapasz ? A mentolos amúgy a legkárosabb “ízesítés” az biztos vagy jó 20 éve mondta egy orvos , tüdőgyógyász hogy a mentol miatt szinte minden hajszáler kitágul a tüdőbe és oda is le rakodik ragacs/nikotin ahova amúgy nem érne el hála a mentolnak ...
 
Van pl. az IQOS-nek nevezett technológia ami nem égeti hanem hevíti a dohányt.
A hírek szerint az ilyen termékeknél továbbra is engedélyezett az ízesítés.
A rendeletet nem olvastam, de erre írtam, hogy maradnak még kiskapuk.
Egy ilyen jól adózó tevékenységben nem engedhető meg komoly szankció az esetleges fogyasztás visszaesés rovására.
 
A tilalom célja annak megakadályozása, hogy a fiatalok rászokjanak a dohányzásra.

Szerdán életbe lépett a mentolos cigarettákra vonatkozó tilalom az Európai Unióban, aminek célja annak megakadályozása, hogy a fiatalok rászokjanak a dohányzásra.

A szabályozás része az EU dohánytermékekre vonatkozó irányelvének, amelyet 2014-ben fogadtak el. Az ízesített cigarettákat és egyéb dohánytermékeket már 2016-ban betiltották, de a 3 százaléknál nagyobb piaci részesedésű termékek, mint a mentolos cigaretták, eddig haladékot kaptak.

Az irányelv része az is, hogy a dohánytermékek csomagolásának immár 65 százalékát kell, hogy elfoglalják az egészségügyi figyelmeztetések, és a tagállamok arról is rendelkezhetnek, hogy minden dohányterméket azonos, egyszerű csomagolással lehessen csak forgalomba hozni.

Az Európai Bizottság adatai szerint az unió lakosságának 26 százaléka dohányzik, és ez az arány 29 százalék a 15-24 éves korcsoportban. A dohányzás okozza a legtöbb idő előtti halálozást az Európai Unióban.

MTI

Csatolás megtekintése 1734772
*
Régi barátnőm jutott eszembe, már sajnos nincs közöttünk. Erős dohányos volt, s szinte mindig a mentolos cigarettát szívta. Valamikor a mentolos fecskét. Később már nem is tudom mire váltott, de valahogy mindig megtalálta a mentolost. Nem is értettem, hogyan bírja ezt az ízt évtizedekig érzékelni? Tudta, szívta. Nagyon ritkán mást is szívott, valamilyen könnyűt, de a mentolos volt az, amihez mindig visszatért.
 
A fecskéből nem volt mentolos, abban az időben a filtol volt az egyedüli mentolos cigaretta.
 
A fecskéből nem volt mentolos, abban az időben a filtol volt az egyedüli mentolos cigaretta.
"Abban az időben" a dohánymúzeum megmutatta.
Én sem emlékeztem másra.
De ismertem a dohánymúzeum weblapját régebben kutakodtam ott.
Ez jött segítségre most
Létezett még más is 1954-től
cikk_mentha_cigaretta_1954-12-17_dunantuli_naplo.jpg

1954-1969.
cikk_mentha_cigaretta_0.jpg

1962
 
Utoljára módosítva:
Ez mind mentolos a modernebb időből 1960 után:
cikk_sopianae_helikon_symphonia_cigaretta.jpg

cikk_filtol_cigaretta_01.JPG

És a híres:1981-ig a Filtol.
Majd ekkor jött a sophianne
 
Utoljára módosítva:
Nem is értettem, hogyan bírja ezt az ízt évtizedekig érzékelni? Tudta, szívta. Nagyon ritkán mást is szívott, valamilyen könnyűt, de a mentolos volt az, amihez mindig visszatért.
Mivel most elolvastam a mentolos cigi történetét.Pont az is megerősíti amit írsz.
Túl csábító könnyű friss érzet a mentol.
Talán most kell egyetértsek az EU-val.Épp ezért kell tiltani.
Mert túl csábos!!Te meg sose értetted.
Én is kipróbáltam, de nem vonzott, inkább undort keltett a mentol.
Sose semmiből nem bírtam mi túl volt ízesítve.
Cigarettából csak az az igazi, mibe egy kis erős paprikát tettek.
Hú az megöl.
Nagyon érdekes még az mikor rezet fogtál és utána cigarettát.
Annyira édes lett a cigi. Hogy azért nem lehetett két slukknál többet szívni.
Eldobós.
Az erős paprikát belecsempészett cigi az örökké lejmolósok ellen volt jó.
 
"Abban az időben" a dohánymúzeum megmutatta.
Én sem emlékeztem másra.
De ismertem a dohánymúzeum weblapját régebben kutakodtam ott.
Ez jött segítségre most
Létezett még más is 1954-től
cikk_mentha_cigaretta_1954-12-17_dunantuli_naplo.jpg

1954-1969.
cikk_mentha_cigaretta_0.jpg

1962
54'-ben még nem éltem, 62'-ben még túl kicsi voltam, hogy ilyesmire emlékezzek. Amikor elkezdtem cigizni nem volt mentolos, románc volt az első cigim, később jött elő a filtol, azt sokáig szívtam, majd jött a szofi, és utána a kedvencem a bond. Azt váltotta multifilter, majd amit most szívok, az rgd. Fő szempont az íze volt és a nikotintartalma.
 
Na ha ilyen fiatal vagy akkor még be pótolhatod,
az Amazonnál még ma is lehet vásárolni csokoládé és rágógumi cigarettát "füst-effektussal" :)
-
 
Na ha ilyen fiatal vagy akkor még be pótolhatod,
az Amazonnál még ma is lehet vásárolni csokoládé és rágógumi cigarettát "füst-effektussal" :)
-
Köll a rossebnek. :D Még egy darabig szívom ami van, aztán búcsút intek a ciginek. Mentoloson kívül nem tudok semmi más elszívni, úgyhogy pá pá cigaretta.
 
Köll a rossebnek. :D Még egy darabig szívom ami van, aztán búcsút intek a ciginek. Mentoloson kívül nem tudok semmi más elszívni, úgyhogy pá pá cigaretta.
Legyen úgy!!
Én a fenti indok miatt üdvözöltem ezt a Mentol tiltást az EU-tól.
Mivel most elolvastam a mentolos cigi történetét.Pont az is megerősíti amit írsz.
Túl csábító könnyű friss érzet a mentol.
Talán most kell egyetértsek az EU-val.Épp ezért kell tiltani.
Mert túl csábos!!
Belátható hogy a Mentol nem egészségkárosodási indokból.
Hanem közönséges élvezeti indokból közérthetően is lekövethető.
És az hogy te is a mentolos üde friss csalóka érzetű "tüdőtisztító" cigarettát szívod is ezt bizonyítja.
Tényleg az vonz oda sok sok embert. főleg fiatalokat.
Legyen úgy ahogy írod: pá pá.
Nem könnyű, de konokság kell hozzá.Konok alkat, valamit motiváció (ürügy, indok, indoklás) erős motiváció nélkül csak a kudarc jön és ellenirányú indok amit mentegetésnek nevezném.
Legyen úgy, addig is motivációt köszönjük az EU-nak.
Mégse az akácerdőinkről van szó.
Gyere Ernő mond meg sose akarták az uborkát kiegyenesíteni.Pedig igen.
Az akác is igaz történet.Mint nem őshonos fajta.
A mentol cigit vigye inkább a közös szabályzás

Természetesen ettől függetlenül csupán próbálkozás és nem lesz eredménye:
Szerdán életbe lépett a mentolos cigarettákra vonatkozó tilalom az Európai Unióban, aminek célja annak megakadályozása, hogy a fiatalok rászokjanak a dohányzásra.
Nem fogja leszoktatni vagy csökkenteni a rászokást
Megint ugrok:
románc volt az első cigim
Pedig mindent megtettél hogy soha ne szokjál rá.
A Bolgár Románc volt a legrosszabb legerősebb legolcsóbb cigi a 1960 után 3,60Ft.
egyik Nagyapám ezt szívta brr.Ezt nem lehetett megszeretni.
Én nem is szoktam rá erre.
Az apám fecskéje az még nagyobb precizitás volt
Még venni is.
Hisz nem volt mindegy Melyik dohánygyárét kapni éppen: Egri vagy Pécsi
Az egyik vatta füstszűrős volt a másik papír.
Erre kényes volt.
Ő nem tudott leszokni.Nem rám ütött.
Inkább kísérletezett.Még a superfilt szipkát is pucolgatta.
No az szép látvány.
Több taszító ereje van mint a tüdő fotók a cigin.
Lám lám.
Mégsem szoktatta le. a látvány és a látott kátrány mennyiség a szipkában.
Nem is halt meg tüdőrákban.Hanem szélütésben.
lám lám
 
Utoljára módosítva:
Ha jól emlékszem gyerekkoromban volt "krumpli-cukorbol", vagy valami hasonlóból készült hamis cigaretta
amivel a gyerekek majmolhatták a felnőtteket.
Itt a motiváció.
Ez az igazi oka a fiatalok rászokásának.A példa követés.
Az USA megtette azt a lépést a filmekből kivette az örökké rágyújtó szereplők jeleneteit.
Majd mára visszakerült az alkohol és a dohány is.
Na de hát Ők nem tudnak megbirkózni a komoly ügyekkel még a fegyvertartással sem.
Erős lobbi ellen nem képesek.
Nos vissza a krumplicukorra.
Igen Beka mondta jól cigarettarágó az volt krumplicukor első verziója alaktalan-darabos kimért mint a zúzott kő.
Majd átalakult préselté mi ma is van:
De ez már nem fogkitörős
295795473.krumplicukor-40g.jpg

Ezt lehetett egy rudacskát szájba venni ha épp cigarettát vizionált magának a gyerek.
Felénk volt egy más valami a "Bakaszivar"
De ez se komoly
2103031_470a4039463f42395763451965742569_xl.jpg

Ez egy fának a termése.A nagyobbak mondták bakaszivar ezt kell szívni mert a bakák is.Nem emlékszem bárki is meggyújtotta volna.
Csak a szájban volt
Egy biztos olcsóbb volt mint a cigirágó.
 
Ez az a törvény, amit sikerült jól magyarasosan elb@sznunk, ahogy szoktuk. Ezzel a trövénnyel betitltották az ízesített elektromos cigiket, csak hogy ízesítetlen nincs, hisz az alap is dohány ízű: ezáltal az összeset. A feleségem magy nehezen elhagyta a sima cigit, én örültem, hogy végre nem büdös a lakás meg a szája, olcsóbb is, meg talán kevésbe egészségtelen volt. Most minden vissza... (Jó-jó, le is szokhatna, de azt neki mondjátok. ne nekem, én is cseszegetem érte.)
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,773
Tagok
615,333
Legújabb tagunk
canoon
Oldal tetejére