Hírek Még az utolsó utáni pillanatban is csiszoltak a 12 ponton - ez történt 175 éve

Március 15. a modern parlamentáris Magyarország megszületésének napja, az 1848-49-es polgári forradalom és szabadságharc kezdete. Munkaszüneti nap 1989-ben volt először, 1990 óta hivatalos nemzeti ünnep. Március 15. a magyar sajtó napja is annak emlékére, hogy százhetvenöt éve, 1848-ban ezen a napon nyomtatták ki a magyar sajtó első szabad termékeit.

A pesti Ellenzéki Kör, a fiatal értelmiségiek radikális csoportja 1848. március 5-én aláírásgyűjtő mozgalmat indított a pozsonyi diétán Kossuth Lajos két nappal korábban beterjesztett felirati javaslatának támogatására. Ez többek között a közteherviselés, a politikai jogegyenlőség, a népképviselet és a független kormány megteremtését követelte. Időpontul március 19-ét választották, mert ekkor tartották a József-napi vásárt, amelyet francia mintára reformlakoma követett volna Rákos mezején. Itt akarták ismertetni a javaslat alapköveteléseit forradalmi jelszavakká tömörítő Tizenkét pontjukat is, amelyet Irinyi József öntött formába. Március 14-én este azonban megérkezett Pest-Budára az előző napi bécsi forradalom híre, és a Pilvax kávéházban összegyűlt ifjak cselekvésre szánták el magukat.

Március 15-én reggel Petőfi Sándor, Vasvári Pál, Jókai Mór és Bulyovszky Gyula megváltoztatta a diétához intézett Tizenkét pont bevezetését, és politikai fellépésüket indokoló kiáltványt fogalmazott meg. A pontok szövegét a politikai röplap műfajához igazították, két pontot összevontak, és a szövegbe bekerült a politikai foglyok szabadon bocsátásának követelése. Ezt a kiáltványt olvasták fel a Pilvax kávéházban gyülekező ifjaknak, majd Petőfi elszavalta két nappal korábban írott, a március 19-i reformlakomára szánt költeményét, a Nemzeti dalt.

Ezután Petőfi és mintegy tíz társa a szemerkélő esőben elindult a Pilvaxból az egyetemre. Előbb az orvoskar hallgatóihoz, majd velük a politechnikum diákjaihoz, azután pedig együttesen a jogászokhoz vonultak. Minden helyszínen elhangzott a kiáltvány és a Tizenkét pont, Petőfi pedig elszavalta költeményét. A jogászok és az utca népének csatlakozásával mintegy kétezresre duzzadt, egyre lelkesebb tömeg Petőfi vezetésével átvonult a közeli Landerer és Heckenast nyomdához, a Hatvani (ma Kossuth Lajos) utca és a Szép utca sarkára.
Az ifjúság vezetői a nép nevében lefoglalták a gépeket, és cenzúrázatlanul nyomtatták ki a Nemzeti dalt, illetve a Tizenkét pontot. Ez utóbbi így szólt:

"Mit kíván a magyar nemzet.
Legyen béke, szabadság és egyetértés.
1. Kívánjuk a sajtó szabadságát, a cenzúra eltörlését.
2. Felelős minisztériumot Buda-Pesten.
3. Évenkénti országgyűlést Pesten.
4. Törvény előtti egyenlőséget polgári és vallási tekintetben.
5. Nemzeti őrsereg.
6. Közös teherviselés.
7. Úrbéri viszonyok megszüntetése.
8. Esküdtszék, képviselet egyenlőség alapján.
9. Nemzeti Bank.
10. A katonaság esküdjék meg az alkotmányra, magyar katonáinkat ne vigyék külföldre, a külföldieket vigyék el tőlünk.
11. A politikai státusfoglyok szabadon bocsátassanak.
12. Unió.
Egyenlőség, szabadság, testvériség!"

Kevéssel dél előtt Irinyi József személyesen osztotta szét a röplapokat, a szabad sajtó első példányait. A Tizenkét pont szövegén később kisebb változtatásokat hajtottak végre, az utolsó pontot így egészítették ki: "Unió Erdéllyel."

A siker bátorságot öntött a kezdeményezőkbe, akik délután háromkor a Nemzeti Múzeumnál nagygyűlést tartottak, majd az időközben tízezresre duzzadt tömeg a Pest városi tanácshoz vonult, és rábírta annak tagjait, hogy csatlakozzanak követeléseikhez. Forradalmi választmány alakult, majd a nép elindult Budára, a Helytartótanácshoz. Az óriási tömeg kíséretében érkezett választmányi vezetők: Nyáry Pál, Pest megye alispánja, Rottenbiller Lipót, Pest város alpolgármestere és Klauzál Gábor, Csongrád vármegye követe adták elő a követeléseket. A sokaságtól megfélemlített Helytartótanács elfogadta a Tizenkét pontot, azonnal eltörölte a cenzúrát, és szabadon bocsátotta börtönéből a sajtóvétség és izgatás vádjával 1847-ben elítélt Táncsics Mihályt, akit a tömeg diadalmenetben vitt Pestre. Este a Nemzeti Színházban a Bánk bán díszelőadásával ünnepelték a forradalom győzelmét.

Ugyanezen a napon Pozsonyban az utolsó rendi országgyűlés alsótáblája határozatban jelentette ki, hogy Kossuth Lajos március 3-i felirati javaslatába beleérti az állami kárpótlás melletti jobbágyfelszabadítás és a teljes közadózás megvalósítását is. Az országgyűlési küldöttség a főrendek által is elfogadott felirattal Bécsbe utazott V. Ferdinánd királyhoz.

MTI

1678860940217.png

1678860999455.png
 
A mesterséges intelligencia program által összeállított, a mai Magyarországra készített 12 pont
Csatolás megtekintése 1918776

Már azon fenn akadok, hogy létezik-e egyáltalán olyan, hogy magyar " nemzet", mivel az én olvasatomban ez valamiféle egységes gondolkodást, törekvést, akarást feltételez, ami sosem, de különösen manapság nem jellemzi a jó magyar népet.
 
Igen a lavina is egy kis hó pihétől indulhat be. Itt ez volt a kezdet.
De, az is igaz hogy nagyon nehéz azt meghatározni hogy mi a kezdőpont. Egyelőre úgy tűnik ezt a napot elfogadta az összes eddig regnáló magyar állam alakulat.
Persze lehet rajta vitatkozni.
Az 1848. februári francia forradalom hírére március 3-án Kossuth felirati javaslatában az ellenzék programjának sürgős törvénybe iktatását követelte. Döntő szerepe volt abban, hogy az országgyűlés megszavazta a forradalmi átalakulás eredményeit rögzítő törvényeket és a bécsi küldöttség kikényszerítette Bécs hozzájárulását. Ez volt a kezdet. Petőfiék csak föl le rohangáltak a városban.
 
Igen így is lehet nézni ez a hozzáállás már nyugaton eléggé erősen dívik. Vagyis először tegyük nevetségessé Petőfit és követőit majd mikor ezt elértük akkor jöhet Kossuth....
A Kádár rendszer is ezt az ünnepet /eseményt/ beiktatta a forradalmi tavasz ünnepi sorozatba.
De, mivel az országgyűlés működött így persze hogy ott kellett eldőlnie a meghatározó dolgoknak. Petőfi és követői inkább abban vettek részt hogy terjesztették a követeléseket.
 
Baszki, Ernő, te milyen rózsaszín púderes álomvilágban élsz? 2/3-al győzött megint, ugyan ki fogja leváltani? A nép biztos nem!

Az Isten szerelmére, CasaLoma, hozzád hasonlóan gondolkodtak
- A nemzeti-szocializmus idején, Hitler alatt is, még a 17 éves későbbi német Pápa is, az oszrák-magyar-határ aláaknázása közben is.
- Orbán mellett soha nem ált az ország 2/3-da, ez az erö fölény csak egy szemfényvesztés.
- Vedd már észre, hogy teljesen mindegy mi a szavazás eredménye, 40% vagy 52,% az a Fidesz matematikája szerint > 66,6%
- Rákosi, Kádár, Honecker, Sztálin, Csaucseszku... és az egész palette vagy 40 éven keresztül ennél magasabb 80-98%-os választási eredményekkel dicsekedtek
- Aztán csak megfordult a világ, a Kárpátok géniuszának be kellett ismerni, hogy minden Game egyszer over!

Amig Orbán pénzt kap az EU-tól amivel megtudja magának venni a szavazatokat, amig a jogot ki tudja játszani addig hatalmon tud maradni.

Nem Orbán 1000 éves, hanem az ország, az ország pedig legjobb esetben kivárja amig az "istene Orbán", elmegy a menyországba meglátogatni a teremtő istent.
 
Ernő, teljesen mindegy hány %. Az alakít kormányt, aki a legtöbb szavazatot kapja, és nem az, aki a legkevesebbet! Ennyi!
 
Egy koalícióhoz nem kell "legtöbb szavazat"
Magyarországon 2010 óta egypártrendszer van Moszkvától való függőséggel.
Én annakidején egy ilyen állapotból menekültem el és amig nem lesz demokrácia Magyarországon addig bolond lennék egy magyar kormányt támogatni.
 
Amíg a baloldalnak elég az egy part rendszer ahogy írod akkor ez van semmiféle változás Magyarországon nm lesz ez borítékolható …. Főleg úgy hogy a nagy összefogás annyi lett mint látható és várható volt. A másik érdekesség hogy a a mostani ellenzéki oldal pontosan ezt segíti… lásd Gyurcsány minden pártból szívja el -amit nem nehéz - az embereket …. Sőt mint mondta a beszédében hogy aki a Fidesz ellen akar menni az jöjjön hozzájuk. És már is ugyan ott lesznek mint ahogy elkezdték.
Sajnos az egész politikai garnitúrát le kell cserélni vagy meg kell várni amíg kihalnak .
Amikor a mostani fiatalok a momentum lelkesen elkezdik játszani a forradalmasdit és a dicső forradalmárt max 6-an plussz tíz újságíró társaságában le bontanak egy kordont …. Hat ennyi futja.
pontosan ennyire kiváncsi rá a lakosság . Véleményem szerint .
 
Látom nem vagy képben.

A fidesz-kormány az ellenzéket "baloldalnak" nevezi, magát "jobboldalnak", nyilván azért, hogy a hívei egyszerű világképét ki tudja elégíteni.
Ha ismernél demokráciákat akkor tudnád, hogy ott a kormányok váltják egymást és csak nagyon ritka esetben áll egy kormány egy pártból.

Orbán egy egyeduralkodó - összehasonlítást nem nevezek mert az a világtörténelem legszégyenletesebb korait idézi.

Kétségtelen, hogy az ellenzéki összefogás nem járt sikerrel de ennek több oka van.
Most nem kezdem ezt újra elemezni, inkább Orbánt idézem aki oppozíciós szerepében jól megmondta, hogy a "demokráciában egy kormányt el lehet zavarni"
Nagy hiba volt, hogy tegnap csak emlékeztünk 1848-ban és nem cselekedtek az emberek mint Petőfi és társai.
Igaz Orbán már évek ota bujkál a magyar polgárok elöl, csak "elv-társai", egy kis társaság elött mer beszélni.
Fél, hogy ugy jár mint Csaucseszku.

Az emberek konkrét válaszokat szeretnének, szeretnék hallani milyen válaszai vannak az ellenzéknek az aktuális problémákra.
Demokráciában az ellenzéknek minden nap, minden aktuális kérdés esetén hallani lehet a hangját a közmédiában, Orbánisztánban ez nem igy van.

Látom megvagy lepődve, hogy az ellenzék a kormányzásra készül fel, ez igazolja, hogy fingod nincs a demokráciáról, mert Magyarországon nincs demokrácia!!!

A "fiatalok", az ellenzék nagyon jól dolgozik ott ahol lehet, ahol a jognak helye van.

Ezért van, hogy az ellenzéki pártok EU-képviselői egy komoly, eredményes munkát végeznek.

A kordon lebontáshoz csak annyit, hogy ezek a fiatalok látnak valamit amihez te hozzá vagy szokva.
Te észre sem veszed, hogy és miként csap be téged Orbán Viktor, ez olyan mint amikor a nök még nem ismerték fel a jogaikat,
amikor a gyerekek normálisnak tartották a körmöst, a pofozást a tanárok által.

A diktatúrának tradiciója van magyarországon, mert Orbán a politikai képzést ispánok, keresztény mitológiákra vezeti vissza.
 
Ember te miről beszélsz… neked Fingod sincs hogy nekem miről van fingom….
apam ez kioktató hangvétel mosolyra fakaszt :)
Szövegértelmezési képesség fejlesztése igencsak ajánlott .
Te írtad bakker hogy koalíció erre írtam hogy milyen koalícióra gondolsz amikor a dk beszívja az összes ellenzéki pártból az embereket vagyis semmi esély senkivel koalícióra lépni, ennyi …
 
Minden politikus ott politazal ahol akar es lehetosege van. Senki mogott nem allnak puskaval mar pedig ide vagy oda kell mennie . Nyilvan sokan belulrol latjak partjuk lehetosegeit es ez hozta meg dontesuket.
A ma 5% alatti part politikusai mire szamithatnak? semmire, azaz politikai karrierre biztos nem. A Parbeszed hogy csak a legutobbi atigazolast nezzuk, evek ota eppen csak merheto es nem sokat javult a helyzet hogy osszebutorozkodott az Mszp vel Ketten nem erik el az 5% os kuszobot.
A Dk a semmibol epitette fel partjat igaz rengeteget dolgoznak es tetszik vagy nem jelenleg a legnagyobb ellenzeki part. Akar toporzekolhat az Mszp-s Kunhalmi , meg ha a jobboldali Mzp osszefogassal sem lett tomeg, meg ugy se ,hogy a legutobb valasztas utan sem tudta megtartani a szavazoit ill novelni. Ki tartja vissza oket?
A politikus akkor lesz sikeres ha van valaszto bazisa es ez majd csak a valasztasoknal fog kiderulni. A koalicio nem politikusok osszeallasa hanem partok kozos nevezo megtalalasa es egyutt mukodese.
Igen sok politikus kezdte a fidesznel a palyafutasat es cserelt akar tobbszor is partot, mert vagy osszement a partja mint a Samu nadragja vagy eppen megszunt, a jobboldalon talan meg tobb politikus cserelt partot mint a baloldalon.
 
A teljes csere egyik oldalnak sem érdeke, tesznek is érte, hogy ez be ne következhessen. Marad a mondat második fele, ami az egyetlen kiút.
Ki es hogyan cserelne le az egesz politikai garniturat?
Forditva ultok lovon. Az emberek sokasaga alakit partokat, es nem egy, akar uj vagy regi, part alakul meg hogy majd csak belepegetnek a tagok es mi leszunk a redszert valto part.
Uj politikai elitet lecserelni a szavazok tudnak csak.
A Dk kezdet uj parttal, nem sokan adtak nekik eselyt hogy felszinen maradnak, rengeteget dolgoztak es dolgoznak egyedul ok jarjak folyamatosan az orszagot nem csak valasztasi idoszakban.
A kovetkezo peldanak lehet venni az MZP uj partjat , mindenki ismeri politikai palyafutasat az orszagban, reszt vett a legutobbi valasztasokon is igy a "tanulo penzt" gyakorlatot megszerezte, raadasul a legjobban dollarral rendelkezo, folyamatosan lehet kovetni surun szerepl a mediakba is, mire is lesz eleg a rendszert valtani akaro partnak a kovetkezo valasztasoknal.
A szavazok dontenek hogy egy partnak hany szazalekra futotta a megmeretetesnel.
Vehetjuk a jobb oldalt is Vona jobbikkal igen jol allt ano, ma osztodassal epult le a part.
Lmp Szel kormany alakult majdnem szerintuk es oda jutottak a szavazoikkal hogy a Dk adott nekik lehetoseget egy hellyel hogy farkciot tudjonak alakitani.

V.T. írta:

Sajnos az egész politikai garnitúrát le kell cserélni vagy meg kell várni amíg kihalnak .
A hogyanrol nem irtal. Arra enm lehet szamitani hogy mindenki kihal.
 
Én sehogy.. Ha nekik jó, nekem 8. És miért ülnénk fordítva a lovon? Nem a politikus fogja megválasztani a szavazót, hanem fordítva, és ha egyik sem tetszik, akkor a jövőben sem fog elmenni szavazni. Úgy tűnik, hogy a nagy hátraarcok ideje lejárt Mo-n.
A hogyanrol nem irtal. Arra enm lehet szamitani hogy mindenki kihal.
Dehogynem! Ez az egy, ami száz %-ig biztos. Aki egyszer megszületett, az meg is fog halni. A politikus sem kivétel!
 
Utoljára módosítva:
Minden politikus ott politazal ahol akar es lehetosege van. Senki mogott nem allnak puskaval mar pedig ide vagy oda kell mennie . Nyilvan sokan belulrol latjak partjuk lehetosegeit es ez hozta meg dontesuket.
A ma 5% alatti part politikusai mire szamithatnak? semmire, azaz politikai karrierre biztos nem. A Parbeszed hogy csak a legutobbi atigazolast nezzuk, evek ota eppen csak merheto es nem sokat javult a helyzet hogy osszebutorozkodott az Mszp vel Ketten nem erik el az 5% os kuszobot.
A Dk a semmibol epitette fel partjat igaz rengeteget dolgoznak es tetszik vagy nem jelenleg a legnagyobb ellenzeki part. Akar toporzekolhat az Mszp-s Kunhalmi , meg ha a jobboldali Mzp osszefogassal sem lett tomeg, meg ugy se ,hogy a legutobb valasztas utan sem tudta megtartani a szavazoit ill novelni. Ki tartja vissza oket?
A politikus akkor lesz sikeres ha van valaszto bazisa es ez majd csak a valasztasoknal fog kiderulni. A koalicio nem politikusok osszeallasa hanem partok kozos nevezo megtalalasa es egyutt mukodese.
Igen sok politikus kezdte a fidesznel a palyafutasat es cserelt akar tobbszor is partot, mert vagy osszement a partja mint a Samu nadragja vagy eppen megszunt, a jobboldalon talan meg tobb politikus cserelt partot mint a baloldalon.
Természetesen mindenki oda igazol ahova akar . Ha úgy nézzük hogy ez is szakma és itt vagy ott biztosabb a pénz amivel el tudja tartani a családját .
De azért ne felejtsük hogy ők képviselők, neve mutatja hogy mit kene tenniük . Nem helyezkedni … erre értettem hogy ki kell halnia , persze mindkét oldalon van bőven a helyezkedőkbol.
 
Ki es hogyan cserelne le az egesz politikai garniturat?
Forditva ultok lovon. Az emberek sokasaga alakit partokat, es nem egy, akar uj vagy regi, part alakul meg hogy majd csak belepegetnek a tagok es mi leszunk a redszert valto part.
Uj politikai elitet lecserelni a szavazok tudnak csak.
A Dk kezdet uj parttal, nem sokan adtak nekik eselyt hogy felszinen maradnak, rengeteget dolgoztak es dolgoznak egyedul ok jarjak folyamatosan az orszagot nem csak valasztasi idoszakban.
A kovetkezo peldanak lehet venni az MZP uj partjat , mindenki ismeri politikai palyafutasat az orszagban, reszt vett a legutobbi valasztasokon is igy a "tanulo penzt" gyakorlatot megszerezte, raadasul a legjobban dollarral rendelkezo, folyamatosan lehet kovetni surun szerepl a mediakba is, mire is lesz eleg a rendszert valtani akaro partnak a kovetkezo valasztasoknal.
A szavazok dontenek hogy egy partnak hany szazalekra futotta a megmeretetesnel.
Vehetjuk a jobb oldalt is Vona jobbikkal igen jol allt ano, ma osztodassal epult le a part.
Lmp Szel kormany alakult majdnem szerintuk es oda jutottak a szavazoikkal hogy a Dk adott nekik lehetoseget egy hellyel hogy farkciot tudjonak alakitani.

A hogyanrol nem irtal. Arra enm lehet szamitani hogy mindenki kihal.
Igen megértem amit írsz. De észre vetted hogy Gyurcsány ugyan azt hajtja végre már nagyon szépen kirajzolódik mint Orbán ,ő lesz az ellenzéki oldal egyszemélyes megmondója ugyanúgy mint a másik oldalon Orbán .
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Palotai-Nemes Klaudetta wrote on sofi5's profile.
Kedves Sofi5!Láttam,hogy a pdf változatokat feltöltötted a Színes kérdések és válaszok német nyelvből – B1 szint ből. Megvettem a könyvet, de nincs cd lejátszóm,online pedig nem tatlálom a hanganyagot. Neked online formátumban meg van esetleg? Tudnál segíteni? Előre is köszönöm. Klaudetta
katica69 wrote on Punpido25's profile.
Szia!
Szeretném elkérni tőled a könyvet.
Sokat varrok az unokáimnak a családnak. Magamtól és videókból tanúltam meg. De hiányoznak az egyszerű fortélyok.
Köszönöm előre is.
trueheart wrote on Melitta's profile.
megkérhetlek,hogyha nem tudod tolerálni a tagok véleményét,azt ne egyoldalúan cenzúrázd!? nem diplomatikus,és amúgy mi nem vagyunk elkötelezett radikális szélsőbalosok! (sem) munkából élünk (van olyan) Ti mért nem tudtok főzni,könyveket megvenni,filmeket adni?
Lucan0 wrote on Professor Hangoskönyv's profile.
Mit olvasol mostanában?
napraforgó2003 wrote on lerzsi61's profile.
Kedves lerzsi61!

Bocsánat, téves volt a ha-ha-ha smiley. :)
A Támogatásoknál véletlenül kattintottam.
Vissza is vontam.

Statisztikák

Témák
37,715
Üzenet
4,698,058
Tagok
608,800
Legújabb tagunk
getefo
Oldal tetejére