Még egyszer az őszödi beszédről

Sokan, sokszor elmondták már, hogy Gyurcsány Ferenc őszödi beszéde az egyik legtisztességesebb politikai megnyilvánulás volt a magyar politikai megnyilvánulások sorában.

Talán csak Teleki Pál búcsúlevelének tisztességéhez hasonlítható („Főméltóságú Úr! Szószegők lettünk – gyávaságból – a … A nemzet érzi, és mi odadobtuk becsületét.”). Sokan, sokszor elmondták már, hogy Gyurcsány Ferenc „hazugságbeszéde” volt az a pont, ahol a magyar baloldal megbicsaklott, lendülete megtört, tömegbefolyása, támogatottsága drasztikusan zuhanni kezdett.

őszöd-300x150.png


Akármelyik megközelítést vesszük, oda lyukadunk ki, hogy Magyarország és az ő lakói valami olyan szinten éheznek az őszinte szóra, annyira őrzik az igazságba vetett hitüket, mint egyetlen más nemzet sem. E hazában élnek az igazság bajnokai, felkentjei, a kerek asztal lovagja pedig becsületességben, őszinteségben és tisztesség dolgában talán ha legfeljebb a lábuk nyomát csókolhatják. Jó nép ez a magyar, és a hazug Gyurcsányt kiveti magából, mert minden rosszat kivet.

Ezt akarj legalábbis elhitetni velünk Orbán Viktor és azok a spindoktorok, akik pontosan látják, hogy a Fidesznek egyetlen karakteres politikustól kell csupán tartania, Gyurcsány Ferenctől. Ezért szerepel szinte minden nap pejoratív, dehonesztáló, de legalábbis kétértelmű jelzők kíséretében a jobboldali médiában. Ezért forgatják ki a szavait, mocskolják durván és burkoltan, vádolják meg a legképtelenebb ostobaságokkal. Ezért veszik elő újra és újra a 2006-os Fideszes fuserpuccs eseményeit, melynek során a legitim miniszterelnök alkotmányos kötelezettségéhez híven megvédte a Harmadik Magyar Köztársaságot és felszámolta a puccsista szélsőséges radikális csoportokat. Ez nem volt egy szép dolog a részéről, mivel a Fidesz által felbujtott, törő-zúzó felháborodottak némelyike súlyos sérülésekkel, mások meg álsérülésekkel kényszerültek elhagyni a csatamezőt, mint például a forradalmi hevületű Révész Mártíriusz, a későbbi bicikliügyi kormánybiztos. Az alkotmányos rend védelmében fellépő rendőri áldozatokról soha semmilyen említés nem történik, hacsak éppen nem pejoratív mocskolódó formában.

Mindent egybevetve a hazugságbeszéd inspirálta daliás idők hősöket teremtek a spontán népfelkelés során. A több száz milliós károkat okozó, gyújtogató, hivatalos személy elleni erőszak minősített eseteit elkövető, nota bene közönséges lopásokban vétkes hősöket aztán a bíróságok jogerősen elítélték. Nem is kellett sokat várnunk arra, hogy kiderüljön, kinek is állott érdekében szétverni a fővárost és milyen célból. 2011 márciusában, alig egy évvel a Fidesz hatalomátvétele után Balsai István javaslatára az Országgyűlés semmisnek nyilvánította a 2006. őszi tömegoszlatásokkal összefüggésben hivatalos személy elleni erőszak, rongálás, valamint garázdaság miatt meghozott, „kizárólag rendőri jelentésre, illetve rendőri tanúvallomásra alapozott” ítéleteket. Semmisnek tekintendők a bíróság hatáskörébe tartozó rendzavarás, garázdaság és veszélyes fenyegetés szabálysértése miatti megállapítások is, „ha azok alapját csak rendőri jelentés vagy tanúvallomás képezte.” Vagyis a rendőröket hazug és megbízhatatlan népségnek nyilvánították, viszont az elkövetőket kártalanították és mentesítették a hátrányos jogkövetkezmények alól is. Az általuk okozott károkat az állam magára vállalta. Mi volt ez, ha nem a puccsért és a rombolásért viselt felelősség nyilvános beismerése?!

Ez a Gyurcsány Ferenc becsületét minden szinten erodálni igyekvő akciózás jelenleg is tart. Meg-megújuló erővel lángol fel újra, és nem kíméli az azóta már – megint csak a tisztesség és becsület okán – új pártot (ráadásul nem is egy gyenge kis pártot) gründoló hajdani miniszterelnököt, sőt, most már az őt elkötelezetten követőket sem. Objektivitásunkat bizonyítandó meg kell jegyeznünk, hogy azért ehhez kellenek Gyurcsány sokszor nem kellően átgondolt megnyilatkozásai is. Nem egyszer ő maga szolgáltatja az alapot arra, hogy belekössenek és kiforgathassák a szavait. Szerencsére ő ezeket a támadásokat derűsen és elegánsan tűri. Megy előre a maga által kitűzött úton.

A magyar politikai élet érdekessége, hogy az őszödi beszéd apropóján az MSZP, mint kormányzó párt nem a párt legbelsőbb ügyeit kiszivárogtatókat leplezte le, nem a beszéd lényegi elemeit szívlelte meg, hanem lassú, szívós munkával kiszorította a párt megújulásáért küzdeni akaró, a párt korrupciótól való megtisztítását felvállaló egykori miniszterelnökét. Ezzel is, majd ezt követően minden fórumon beállt az Orbán legfőbb és egyedül számításba vehető ellensége ellen folyamatosan hadat viselő Fidesz mögé. A két párt közötti politikai ellentétek Gyurcsány ügyében nem létezőnek tűnnek. Az MSZP vezetését a bosszú, a Fideszt a rettegés erői vezérlik. Egyik sem szűnik a választások időpontjának közeledésével, sőt!

A másik érdekessége ennek az újra és újra visszatérő őszödi beszéd-komplexusnak éppen a nemzet által az őszinteségért és az igazságért folytatott kíméletlen harc kérdése. A magyar nemzet szomjazza az igazságot, ha kell felgyújtja érte a TV székházat, szétveri a nagykörutat, a Rákóczi utat, az egész fővárost, az egész országot. harc közben habzó szájjal üvöltik a megbízott és megfizetett üvöltők, hogy Gyurcsány takarodj. Hogy merte azt mondani, hogy csak hazudták a kormányzást és közben nem tettek semmit?! Micsoda impertinencia! Ez vért kíván, de legalábbis lopott üdítőt a büféből plusz tízezret a zsebbe.

11 év telt el azóta, melynek utolsó hét éve során egy olyan párt és egy olyan pártvezető épített ki egyeduralmat és egy félfasiszta politikai diktatúrát Magyarországon, aki illetve amely az első perctől folyamatosan hazudik az ország lakosságának. Eközben rezzenéstelen tekintettel lopja meg a népet anyagi és erkölcsi értelemben egyaránt. Hiába minden leleplezés, valódi kormányzás helyett egyértelmű és nyilvánvaló hazugságok tengerével árasztják el nap mint nap az „igazságra oly érzékeny” magyar népet – büntetlenül.

Ilyenkor arra gondol az ember, hogy milyen hazug is az ország és világ, amelyben élünk, és mennyire ostoba és könnyedén félrevezethető benne sok-sok férfi és nő. Mennyire manipulálható, ha jól dolgoznak a spindoktorok és megfelelő kezekben vannak a hírharsonák. Orbánnak és a Fidesz többi cégéres gazemberének annyi őszödi beszéde hangzott már el itt, hogy ennek töredéke is elég lenne más országokban, hogy robbanjon a nemzeti ellenállás. Hazugságaik során nem kímélik a családokat, az öregeket és most már a kicsiny gyerekeket sem. Hatalmuk alapja a nemzet rettegésének ébrentartása bármi áron. Magyarország pedig csendes, 2006-ban már elzúgtak megrendelt forradalmai. A bűzét máig érezzük és egyre erősebben.

Szerző: Fábián András
 
Az öszödi beszédet Gyurcsány a pártjának a parlamenti frakciója előtt mondta el.
Nekem kevésbé kiakasztó, hogy Gyurcsányon kitört az őszinteség, és mondta azt, amit mondott. De ott ült a parlament többsége. Azok, akik a népet képviselik az országgyűlésben. Kacarásztak, helyeselgettek. ÉS NEM AKADT EGY, aki a nép képviseletében, ami elvileg a dolga lett volna, felálljon és azt mondja, hogy ELÉG, mondjunk le, mert nem megfelelően végeztük a dolgunkat, mert tisztességtelenül végeztük a dolgunkat.
Ennyit a politikáról és a politikusokról. Ennyit arról, hogy mi a csudának megyünk el bohóckodni a szavazással, ha ennyire nem számítunk azoknak, akiket megválasztunk.
:rolleyes2:
tökéletesen igazad van Minket hülyitettek az ellenzéki kerekasztalnál lezsiroztak mindent Szívessen elolvasnám ha valakinek megvan
 
Van abban igazság, hogy a miniszterelnök mindenhol miniszterelnök, az "övéi" között is. A cikk is írja, Gyurcsány Ferenc követ el hibákat.
Azon görcsölni, hogy lek....ta az országot ... értem az egyéni érzékenységet, és tiszteletben tartom.

Csak a környezetemből (nem család!) hallott utolsó mondatok közül egy: "Agyon fogom csapni ezt a k.... kölyköt, ha még egyszer itt hagyja az üvegeket!" - mondá a szülő.
Trágár? Az. Agyoncsapná a gyerekét? Nem, sőt, valószínű téged, ha bántani mernéd az Ő GYEREKÉT.
Gyurcsány használ trágár szavakat, ezt átjött, de csak ez. Én sem örültem volna, ha előttem mondja, és ebben a stílusban, de ez a megfogalmazás nem kritika az ország felé, inkább szófordulat.
S a tömeg érzékenységéről - ez naponta hallott szófordulat, kis hazánk állampolgárai által sűrűn használtan. Az "Imádom ezt a k... pasit!" ugyanúgy belefér a köznyelvbe, mint az "Imádom ezt a k... országot!"
Nem pejoratív ebben az esetben, legalábbis én nem érzem annak, bár nem használnám. Gyurcsány elnézést is kért.
Leírta cdurmol a saját nézetét, nem is vitatkozom, csak az én meglátásom teljesen más, és ez nem szerecsenmosdatás.

Az őszödi beszédről - változtatást kért, azt, hogy a vele szemben ülők tanúsítsanak önmérsékletet, mert nem megy olyan jól a gazdaság, mint amennyi pénzt kiadtak az elmúlt években, vissza kell fogni a kiadásokat, mert elszállnak a mutatók.
Debreceni József a beszédet az edző szavaihoz hasonlította, amit az öltözőben mond a csapatnak, hogy kapják már össze magukat. Úgy gondolom, valóban ezért hangoztak úgy a mondatok, ahogy. S visszaértem az elejére - mert igen, egy miniszterelnök mindenhol az, gondolkodjon előre, és válogassa meg a szavait.
De, ha a miniszterelnök éppen arról beszél, hogy mit kell tenni azért, hogy a gazdaság ne ereszkedjen, akkor én azt a miniszterelnököt támogatom.
 
Utoljára módosítva:
Én nem így látom, az emberek nem az öszödi beszéd miatt nem kívánják vissza Gyurcsány Ferencet, az legfeljebb hab a tortán. Hanem mindazon dolgokért amiket tett (vagy nem) tett. Ezt régebben többen is megfogalmazták itt a fórumon, de mivel a Gyurcsányt illető leghalványabb kritikai észrevétel is kizárást von maga után, így szép lassan leszoktak arról, hogy a véleményüknek hangot adjanak ... Maradt hát gumicsontnak ugyebár a címben is felvezetett téma.

Abban igazad van, hogy az emberek többsége nem az öszödi beszéd miatt nem kívánja vissza Gyurcsány Ferencet.. De ..
Ez az egész mégis csak az öszödi beszéd következménye, mert esélye sem volt arra, hogy akár gazdasági akár politikai elképzeléseiből bármit is megvalósítson, mert minden lehetséges fórumon magát az embert, s nem a politikust, az embert támadták, és hiteltelenítették el...S aztán amikor hatalomra kerültek, mármint a mostani kormányzó párt minden baj forrásának kikiáltották, s az is hiba volt amit tett, s az is amit nem tett. Ugye most is egy 10%-os béremelést valósít meg a kormány, persze az egyszerű ember nem közgazdász, a nyugdíjas sem, akinek fűt fát ígérnek, a devizahiteles sem gondolja végig, hogy ez a kormány mindent lefölözött, s tessék vissza emlékezni először zömmel a saját országgyűlési képviselőit mentette ki a deviza csapdából, mire ezt a nem túl jó, csak a tehetőseknek kedvező megoldást előhozta.....szóval nem azt látja, hogy kilopják a szemét, elvették a nyugdíj befektetését , a fiataloknak talán már nyugdíja sem lesz, sőt talán a középkorúaknak sem, a gazdaság nem a megfelelő irányba fejlődik, nincs kiszámítható, nem hogy hosszútávú, de középtávú fejlődési pálya sem...Azt sem látja, hogy a Fidesz már nem is fárasztotta magát a legutóbbi választáson, hogy programot készítsen, s most sem arról beszél, hogy mit hogyan kíván megvalósítani, csak az embereket hergeli egymás ellen kitalált rémségekkel.... S bizony az ellenzéki oldalon egyetlen tömörülésnek van kivitelezhető programja.....A jövőt nem megálmodni kell, hanem felépíteni... S miden építmény alapja a gondos tervezés a partnerek, az építőanyag jó megválasztása.. A társadalom megosztása csak katasztrófához vezet, félországgal nem lehet egész országot építeni. A hazugságok megbosszulják magukat.. (Erről is szólt az öszödi beszéd) Még ha csak municiót adnak az ellenfeleknek egymás lejáratásához.. A Fidesz lufi is ki fog pukkanni, mihelyt nem lesz miből osztogatni, s kénytelenek lesznek egymástól elvenni lehetőségeket.. A jelszavakból nem lehet majd enni adni a gyereknek... A propaganda csak addig működik míg van mit szétosztani....S sajnos a kormány propaganda már túlnőtt a TASSZ legszebb hagyományain is. (Az amerikaiak kihívják versenyre a szovjet autóipar csúcs gyártmányait. A szovjetek egy feltétellel fogadják el a kihívást, ha ők tájékoztathatnak a verseny eredményéről.. Az amerikaiak sz@rrá verik az egész szovjet mezőnyt. Ezután a világ a TASSZ alapján erről értesült: A világ minden eddigi legnagyobb szabású autóversenyében a Szovjetunió az előkelő második helyet szerezte meg. Az Egyesült Államoknak meg kellett elégednie az utólsó előtti hellyel... )
Ami pedig, hogy miről és miről nem lehet itten szabadon írni... Az elmúlt több mint tíz évben mióta a Fórumon vagyok már kétszer kibanoltak.. Sokkal több a törölt hozzászólásom, mint a meglevő.. S kérem tisztelettel nem a fórum vezetése miatt.. Hanem a tisztelt tagtársak egyikének másikának túlzott érzékenysége miatt.. S ugye ismert a szabályzat...Én nem hiszem, hogy fedi a valóságot a sommás általánosításod....
 
A társadalom megosztása csak katasztrófához vezet, félországgal nem lehet egész országot építeni.
Egyetértek. Csakhogy egyedül a másik féllel sem. Ezért tragikus a dolog. Meg persze az is kérdés, hogy valójában mekkora "fél" az a fél. Igaz, hogy kampányidőszakba értünk, de én legalábbis az ellenzéki megszólalások tartalmában sem fedeztem fel - azon túl, hogy többet foglalkoznak Orbánnal, mint a tényleges programok közvetítésével -, hogy kiegyezésre törekednének, ha nem is Orbánnal és a Fidesszel, de legalábbis annak meglehetősen jelentős szavazótáborával. Többnyire érvényes és a demokratikus éthosznak is megfelelő szabály, annak kell nagyobb kompromisszumkészséget tanúsítania, aki mögött nagyobb tábor áll, ezért is várom már a választásokat, legyen már vége a kampány parasztvakítási időszakának, és lássuk már végre, hogy hozzávetőlegesen mekkora "fél" a fél! :)
 
Kedves johannsebastian!

Szerintem, most nem fogod látni. Ez a választás nem arról szól, hogy ki mekkora tömegeket képes megmozdítani. Az ugyanis versengés.
Ahhoz biztosítani kell a verseny feltételeit. Döbrögi uraság azon dolgozik, hogy az én pénzemet is felhasználva, egyedül maradjon a placcon.

A tömeg pedig lusta (nem csak ebben az országban, ahogy elhallgatom). Amíg nem érzi a biztonságát veszélyben, addig játssza azt, hogy "Megyek, ha nagyon akarjátok. Mennyire akarjátok, muti?"
Ahogy bajban érzi magát, rögtön megemeli a fenekét, és megy - legalább szavazni.
Jelenleg egy jelentős többség bizonytalan - érzi, hogy valami nem stimmel, de nem látja, ki lenne az, aki őt képviselné ebben a "cirkuszban".

Amikor megértik végre, hogy Orbánék nagyívben tojnak rájuk, hogy még az elégedetlenségükből is pénzt csinálnak saját maguknak, amikor eljut hozzájuk végre, hogy az országba befolyt uniós pénzek hogyan építhették volna az ő és a gyerekeik jövőjét, akkor, abban a pillanatban mindegy lesz nekik, kire szavazzanak, csak Orbánékra ne! S akkor feláll, és elcsattog behúzni az x-et.

Arra megy ki a játék, hogy ne jussanak el erre a szintre. Arra, hogy, aki el is jutott, legyintsen, hogy "Áááá, egyformák ezek mind!"
Arra, hogy, aki nem a Fideszre szavazna, NE menjen el szavazni.

Ennek a választásnak sok tétje van. Szerintem sokkal fontosabb, mint az eddigi összes.
 
Nem kell itt a Gyurcsanyt ugy karakter gyilkolaszni mint amit otthon csinalnak vele. A normalis elfogadhato stilusu kritika demagogia nelkul nem kerul torlesre.

Az eredmenyei miatt van jelenleg is hogy tobbszor szerepel nalunk.
Rajta kivul egy part se tudott igy novekedni mint a DK es bizony politiai tenyezo ha tetszik ha nem.
Vegig olvastam a partok programjat errol kellene vitaznunk ezt kene ellemezni es maris az ervek is igen erosek a tenyek mellett.
MInt volt Miniszter elnok a jelenlegi Miniszter elnok regnalasa osszehasonlitasa lenne az elfogadhato tarsalgas es nem az elkurtuk ......szajkozva.
A mult elmult, le kell zarni ,ma mit mondanak a jovorol ez a fontos ..hogyan tovabb.
 
Jelenleg egy jelentős többség bizonytalan
Ez több mindent jelenthet és jelent. 1. Sokan nem feltétlenül látják olyan negatívan a dolgok állását, mint te. 2. Sokan egyáltalán nem érzik úgy, hogy az ellenzék képes lenne érdekeiknek megfelelő alternatívát felállítani vagy azt érvényesíteni. 3. Egyszerűen apolitikusak, mert érdektelenek a politikai kérdések iránt, vagy mert teljesen kiábrándultak a teljes politikai elitből. Tehát nagyon sok okból lehet tartózkodni a szavazástól.
 
Utoljára módosítva:
Kétlem, hogy Gyurcsány beszéde tüzelte fel a tankrabló, macskakővel dobálózó, autógyújtogató, tévé székház felforgató, fradit az NBI-be követelő barmokat vagy a kossuth téren másfél évig télakoló, szagértői kormányt követelő szakadtakat.
 
Már megint Öszöd. Öszöd, nem öszöd, nem kapsz mást. Pedig már régen nem oszt nem szoroz.
Programok.
Igen, erről kellene beszélni. Persze nem a hatalmon kívüliek programjáról, hiszen azt ígérhetnek amit akarnak , illetve a legjózanabb és legjobb programot sem tudják végrehajtani hatalom nélkül.
Itt csak egyfajta programot kellene megbeszélni, a kormányét.
Ha lenne. De a fidesznek ilyen sosem volt és gyaníthatóan ezután sem lesz.
Vagy tud valaki mondani egy elhangzott feladat -> határidő -> felelős hármast?
De adjuk lejjebb! Tud valaki mondani egy kormányzati területet, ahol kompetens vezetés van?
Még lejjebb! Működő, felelős vezetésű állami intézményt?
Ennél is lejjebb! Felelősen működő bármit, amihez a jelenlegi államnak köze van?
 
Az USA elnöki széke! ;)
Ehhez muszáj hozzászólnom.

1. Közelítsük meg onnan, hogy ha csak annyi idióta és tolvaj lenne százalékosan Magyarországon a kormányban mint az USA kormányában, akkor Magyarországon semmi baj se lenne, még akkor se ha egy cent uniós támogatást se kapna, de mert kap és még sokat is, már messze lehagyta volna még Japánt is! (ott jelenleg nagy a korrupció...)

2. Folytassuk azzal, az USA kormányával úgy általában nem sokaknak van baja, egyedül az Elnök, azaz Trump személyével. Nos, remélem egyetértetek azzal, Magyarországon minden remek volna ha ki lehetne hirtelen cserélni minden fideszes maffiózót (azaz a teljes fideszes kormányt...), s egyedül orbán maradna a helyén! Milyen jó is volna, egyetlen demagóg tolvaj köpönyegforgató csak, és nem a teljes kormány csak! Azaz, ami az USA-ban van Trump miatt, fényévekkel jobb mint ami Magyarországon megy!

3. Bónuszként megjegyzem, még éppen maga Trump is MESSZE JOBB, mint Orbán Viktor! Nem, nem szeretem Trumpot. De kezeljük a helyén őt is: neki igenis VOLTAK olyan tettei, amivel egyet tudok érteni, és más is egyetért vele. Vagy még legrosszabb esetben is, olyan döntései, melyek legalábbis vitathatóak de nem egyértelműen rosszak! Sorolom is a gyenge emlékezetűeknek:
—Jeruzsálem. Nehéz tagadni, ugye, hogy e döntésének azért van komoly történelmi alapja, ráadásul beteljesítette ezzel sok korábbi USA-elnök és kormány ígérgetéseit. Meglehet, e döntése még a palesztínoknak is javára szolgál történelmi távlatban, mert nem kergetnek tovább légvárakat, elérhetetlen célokat, s így előbb érik el ott a békét.
—Épp egy nappal ezelőtt olvasom, Trump kormánya vissza akarja vonni (ha lehet...) Obama azon - általam SOSEM helyesel! - döntését, hogy „hallgatólagosan” engedélyezzék a marihuána fogyazstását. Azaz, bár a szövetségi törvények ezt végeredményben tiltják, de szemet hunyjanak afölött hogy egyes államokban mégis engedélyezik. Minthogy kevés dolog van amitől jobban kiokádnám a belemet mint a mari hónaljának bűze, ebben messzemenőkig egy párton vagyok Trumppal!
—Azt is helyeslem amit a mindenféle idióta „gender-mosdókkal” kapcsolatban tesz, hogy visszavonta ezt az idiótaságot ami köznevetség tárgyává tette a világban az USA-t. Ennek a szememben semmi köze nem volt sosem a „melegek” meg egyéb effélék jogaihoz, ez attól független és nettó idiótaság a szememben, mert a WC egy FIZIKAI és nem LELKI szükségletet kell kielégítsen (én legalábbis sosem lelkizni mentem be a budikba...), azaz attól kell fügjön ki hova mehet be, hogyan van FIZIKAILAG felszerelve a lába köze és kész. Itt pedig ugye 2 eset van alapvetően. Tehát akinek női nemi szerve van az a nőibe, akinek meg kukaca lóg ott az a férfiba és kész, ahhoz meg hogy ő épp minek ÉRZI magát, ehhez semmi köze a helyiségeknek. Tehát ebben is egyetértek az Elnökkel.
—Még abban is egyetértek vele hogy kihátrál egy rakás olyan nemzetközi szervezetből amik csak meddő szószaporítást végeznek drága pénzért, feleslegesen. Megmondom őszintén, tapsoltam amikor azt olvastam hogy előre megfenyegette támogatásmegvonással azon országokat akik Jeruzsálem elismerése terén az USA ellen akartak szavazni. Bravó! Igaza van. Aki a markát tartja, ne nagyon pofázzon a támogatója érdekei vagy véleménye ellen! Igazából én megfontolnám a helyében azt is hogy cakpakk ott hagyja az USA az egész ENSZ-t is. Egyre inkább úgy látom, azt szép csendben megszállták az arabok, főleg a SZÉLSŐSÉGES ISZLAMISTÁK ügynökei, s az ENSZ segélyei ilyen-olyan úton a terroristákhoz vándorolnak. Meg a ruszkik ügynökei is szép számban vannak ott. (de nem ennyien...)

Természetesen rengeteg dolog van amiben NEM értek egyet Trumppal, messze több mint amiben igen s amiket fentebb felsoroltam! De azért az látható, hogy Trump ha sok hülyeséget is művelt, nem KIZÁRÓLAG ilyesmit tett! Ami azonban Orbán Viktort és kormányát illeti, EGYETLEN dolgot se lehet felhozni mellettük pozitívumként!

Orbán is demagóg és Trump is. De Trump - ha ritkán is - de olykor tesz valami normális dolgot is, valami hasznosat, valami jót! Vagy, legalább valami ŐSZINTÉT. Olyasmit amikor elismer valami tényt (Jeruzsálem). Orbán Viktorról ez se mondható el.

Akkor melyik a jobb?!
 
Nem kell itt a Gyurcsanyt ugy karakter gyilkolaszni mint amit otthon csinalnak vele. A normalis elfogadhato stilusu kritika demagogia nelkul nem kerul torlesre.

Az eredmenyei miatt van jelenleg is hogy tobbszor szerepel nalunk.
Rajta kivul egy part se tudott igy novekedni mint a DK es bizony politiai tenyezo ha tetszik ha nem.
Vegig olvastam a partok programjat errol kellene vitaznunk ezt kene ellemezni es maris az ervek is igen erosek a tenyek mellett.
MInt volt Miniszter elnok a jelenlegi Miniszter elnok regnalasa osszehasonlitasa lenne az elfogadhato tarsalgas es nem az elkurtuk ......szajkozva.
A mult elmult, le kell zarni ,ma mit mondanak a jovorol ez a fontos ..hogyan tovabb.
tulajdonképpen minden sorával egyetértek !A Dk mint meghatározó kormányzati szereplő Gyurcsányal elképzelhetetlen nélküle teljeséggel kizárt.Az beszédének hatása.. Gyurcsány elvesztésével A bal oldal egy nagyformátomú tehetséges Jó vita készségű szervező vezető politikus nélkül maradt.Utánna hosszú szűnet Senki hasonló.Orbánt a vesztes vállasztások után Éppen temeték mint pártvezetöt.Neki legjobbkor jöt ez a beszéd.Újra éltre kelt.Tanult a hibákból.Soha többé nme kostolt bele a nyugdijasokba. Amit előtte megtett Módszeresen végzett sorjába mindennel mlndenkivel aki utjába volt.Pártja jól zár a ország csönbe van. Bal oldalon széthúzás Botka a kivállasztott nem volt elég semmire.
Reménykedni lehet rajtuk kivűl másoknak is jut szék !
 
Ehhez muszáj hozzászólnom.

1. Közelítsük meg onnan, hogy ha csak annyi idióta és tolvaj lenne százalékosan Magyarországon a kormányban mint az USA kormányában, akkor Magyarországon semmi baj se lenne, még akkor se ha egy cent uniós támogatást se kapna, de mert kap és még sokat is, már messze lehagyta volna még Japánt is! (ott jelenleg nagy a korrupció...)

2. Folytassuk azzal, az USA kormányával úgy általában nem sokaknak van baja, egyedül az Elnök, azaz Trump személyével. Nos, remélem egyetértetek azzal, Magyarországon minden remek volna ha ki lehetne hirtelen cserélni minden fideszes maffiózót (azaz a teljes fideszes kormányt...), s egyedül orbán maradna a helyén! Milyen jó is volna, egyetlen demagóg tolvaj köpönyegforgató csak, és nem a teljes kormány csak! Azaz, ami az USA-ban van Trump miatt, fényévekkel jobb mint ami Magyarországon megy!

3. Bónuszként megjegyzem, még éppen maga Trump is MESSZE JOBB, mint Orbán Viktor! Nem, nem szeretem Trumpot. De kezeljük a helyén őt is: neki igenis VOLTAK olyan tettei, amivel egyet tudok érteni, és más is egyetért vele. Vagy még legrosszabb esetben is, olyan döntései, melyek legalábbis vitathatóak de nem egyértelműen rosszak! Sorolom is a gyenge emlékezetűeknek:
—Jeruzsálem. Nehéz tagadni, ugye, hogy e döntésének azért van komoly történelmi alapja, ráadásul beteljesítette ezzel sok korábbi USA-elnök és kormány ígérgetéseit. Meglehet, e döntése még a palesztínoknak is javára szolgál történelmi távlatban, mert nem kergetnek tovább légvárakat, elérhetetlen célokat, s így előbb érik el ott a békét.
—Épp egy nappal ezelőtt olvasom, Trump kormánya vissza akarja vonni (ha lehet...) Obama azon - általam SOSEM helyesel! - döntését, hogy „hallgatólagosan” engedélyezzék a marihuána fogyazstását. Azaz, bár a szövetségi törvények ezt végeredményben tiltják, de szemet hunyjanak afölött hogy egyes államokban mégis engedélyezik. Minthogy kevés dolog van amitől jobban kiokádnám a belemet mint a mari hónaljának bűze, ebben messzemenőkig egy párton vagyok Trumppal!
—Azt is helyeslem amit a mindenféle idióta „gender-mosdókkal” kapcsolatban tesz, hogy visszavonta ezt az idiótaságot ami köznevetség tárgyává tette a világban az USA-t. Ennek a szememben semmi köze nem volt sosem a „melegek” meg egyéb effélék jogaihoz, ez attól független és nettó idiótaság a szememben, mert a WC egy FIZIKAI és nem LELKI szükségletet kell kielégítsen (én legalábbis sosem lelkizni mentem be a budikba...), azaz attól kell fügjön ki hova mehet be, hogyan van FIZIKAILAG felszerelve a lába köze és kész. Itt pedig ugye 2 eset van alapvetően. Tehát akinek női nemi szerve van az a nőibe, akinek meg kukaca lóg ott az a férfiba és kész, ahhoz meg hogy ő épp minek ÉRZI magát, ehhez semmi köze a helyiségeknek. Tehát ebben is egyetértek az Elnökkel.
—Még abban is egyetértek vele hogy kihátrál egy rakás olyan nemzetközi szervezetből amik csak meddő szószaporítást végeznek drága pénzért, feleslegesen. Megmondom őszintén, tapsoltam amikor azt olvastam hogy előre megfenyegette támogatásmegvonással azon országokat akik Jeruzsálem elismerése terén az USA ellen akartak szavazni. Bravó! Igaza van. Aki a markát tartja, ne nagyon pofázzon a támogatója érdekei vagy véleménye ellen! Igazából én megfontolnám a helyében azt is hogy cakpakk ott hagyja az USA az egész ENSZ-t is. Egyre inkább úgy látom, azt szép csendben megszállták az arabok, főleg a SZÉLSŐSÉGES ISZLAMISTÁK ügynökei, s az ENSZ segélyei ilyen-olyan úton a terroristákhoz vándorolnak. Meg a ruszkik ügynökei is szép számban vannak ott. (de nem ennyien...)

Természetesen rengeteg dolog van amiben NEM értek egyet Trumppal, messze több mint amiben igen s amiket fentebb felsoroltam! De azért az látható, hogy Trump ha sok hülyeséget is művelt, nem KIZÁRÓLAG ilyesmit tett! Ami azonban Orbán Viktort és kormányát illeti, EGYETLEN dolgot se lehet felhozni mellettük pozitívumként!

Orbán is demagóg és Trump is. De Trump - ha ritkán is - de olykor tesz valami normális dolgot is, valami hasznosat, valami jót! Vagy, legalább valami ŐSZINTÉT. Olyasmit amikor elismer valami tényt (Jeruzsálem). Orbán Viktorról ez se mondható el.

Akkor melyik a jobb?!

Na ne mán.....

.
Make America gay again.jpg


Orbán Hunyadi Viktor azért még megakadályozhatja Európa elrablását...

Europa elrablása (Kossuth Tivadar képe).jpeg
 
Nem-nem! Azért azt is szükséges nézni, ki hogyan és mit bizonyított. A Jobbik esetében én például óvatosan bánnék ezzel a logikával. A fene se tudja, mi rejlik a mostani néppártosodási retorika mögött! Szélsőjobbos farkas? Demokratikus nyuszi? Zsákban macska?

Nos igen, én is gondban vagyok a Jobbikkal, hogy most mi az igazság? Az ami volt, vagy az ami most van.
A hétvégén kapcsolgattam a TV-t és a Hír TV-ben éppen a Privát Szféra című műsor ment Varga-Damm Andreával. (https://hirtv.hu/privatszfera/varga-damm-andrea-2438347)

Nagyon érdekes dolgokat mondott, és nagyon hitelesnek is tűnt. Beszélt a 2003-ban elfogadott Alapító Nyilatkozatról is (ezt megtaláltam itt: https://www.jobbik.hu/rovatok/egyeb/alapito_nyilatkozat)
Beszélt arról, hogy amikor a Fidesz 2010-ben hatalomra került és megindult a nagy elszámoltatás (ebben ő is részt vett), mi lett tulajdonképpen a vége.

Ugyanezen TV csatornán az Egyenesen című műsorban (Kálmán Olga miatt nézem) Róna Péter is beszélt a kettészakadt országról. Ezt viszont mindenki figyelmébe ajánlom, hiszen olyan igazságokat mondott ki, ami tényleg jellemző a magyar emberekre:

https://hirtv.hu/egyenesen/ketteszakadt-orszag-2437999

Szóval a lecke fel van adva. Egy viszont biztos: Választani el kell menni. Muszáj, vagy pedig beledöglünk.
 
Na ne mán.....

.Csatolás megtekintése 1584360

Orbán Hunyadi Viktor azért még megakadályozhatja Európa elrablását...

Csatolás megtekintése 1584361

Most te miről beszélsz? A "Make America gay again", az nem Trump szándéka, nem is Trump jelmondata, ezt az ellenzői írták ki, épp gúnyolódási céllal, azért hogy bosszantsák Trumpot. Sőt, amennyire emlékszem, nem is kifejezetten Trumpnak lett címezve, hanem Pence-nek amikor az elment valahova valami űgyben, már nem emlékszem miért. Trumpnak ehhez marhára semmi köze.
 
Úgy van bizony ahogy írod.. Trump a Make America Great Again.... De az én hozzászólásom legalább akkora csúsztatás volt mint a Tied, s bizony az eredeti témához csak nyomokban volt/van köze, ahogy itt általában sokan teszik, s erre Melitta egy másik helyen sokkal szabatosabb megfogalmazást használt...
Sajnálom, hogy nem ment át... Legyen szép estéd...
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,124
Üzenet
4,800,186
Tagok
615,634
Legújabb tagunk
verenicebraga
Oldal tetejére