Gab írta:
Sziasztok!
Bennem és a páromban felmerült, hogy talán Kanadában próbálnánk szerencsét.
Aminek tudtam, utánaolvastam, de nem az elsőtől az utolsó betűig.
Egy pár személyes kérdéssel kapcsolatban érdekelne a tapasztalatotok, véleményetek. Nem tudjuk, milyenek lennének az esélyeink, munka, fizetés terén. Mindketten tanárok vagyunk, én zongorát, ő matematikát tanít. Páromnak tanítói és tanári diplomája van. De természetesen bármilyen munkát elvállalunk. Nem vagyunk házastársak, itt rögtön felmerül egy kérdés, hogy élettársi kapcsolatban is számít a pontozásnál a pár diplomája? Vagy házastársi kapcsolat kell hozzá?
Én beszámítottam, így megvannak a pontjaink. A nyelven mindenképp csiszolnánk még, ha mennénk. Ami nehezít a rugalmasságunkon, hogy páromnak van három gyermeke, 12, 11, és 6 évesek. A legkisebb asztmás, nem tudjuk, hogy ez lehet-e kizáró ok. És emiatt érdekes számunkra az egészségügy helyzete is, hogyan és mennyit kell fizetni az orvosi ellátásért, gyógyszerekért stb. Talán az is egy lehetséges opció, hogy a legkisebb az apukájához költözik, de ez is nyitott kérdés.
Meg egyáltalán, szerintetek lehetséges ez az egész 3 gyerekkel? Nekik is tudniuk kell a nyelvet. Vagy különben hogyan illeszkednek be, hogyan tanulnak? Elérhető-e számukra valami nyelvi oktatás? Itthon a két nagyobb elsős korától tanul angolul, de ez még nagyon kevés, hogy elboldoguljanak.
Véleményeteket előre is köszönöm.
Biztatás.
Mi négy gyerekkel jöttünk, anno nekünk a legnagyobb volt elsős.
Átlag három hónap alatt tanultak meg társalgás szintjén a nulláról. Nyelv-gyerek kombináció miatt nem kell izgulni, az lesz a legegyszerűbb, legalábbis amint megtanulták. Addig nehezen veszik általában.
VISZONT az iskolák 200%-ig fel vannak készülve a bevándorlóként érkező gyerekekre, és a legkevesebb, amit én elmondhatok, hogy NAGYON megértő és támogató az iskolai környezet. Az én gyerekeim mikor már túl voltak a kezdeti nehéségeken - az a bizonyos három hónap - mindig azt mondogatták "anya, itt még a gyerekek is jobbak" (persze a középiskolát még nem próbáltuk
).
A tanár szakma nem szerencsés. Több ismerősünk van, és még echte kanadainak kanadai diplomával is gond a normális elhelyezkedés, általában véve úgy fest, hogy pár év helyettesitő tanárkodás után kap viszonylag fix helyet (pl. egy teljes év gyeses helyére), és átlag tiz év, mire bekerül a szakszervezetbe - és onnan könnyű. Tanároknál - mivel van választék - gyakorlatilag elvárás a tökéletes nyelvtudás, én abban a két iskolában, ahol érintve vagyunk csak olyan tanárról tudok, aki minimum itt nőtt fel...
Aki emigráns, az kinai és ált. a központban irodista, vagy felvételi teszteket irató tanár. Az egyetemen is van olyan tanszék, ahol irásba van fektetve, hogy előadást CSAK anyanyelvű tarthat (pedig a tanszékvezető magyar). Tudniillik a diákok hajlamosak visszaélni a helyzettel... (nem értettem, amit a tanár mondott...)
Ami viszont jó szakma, az a zenetanár. A zongora nyert ügy, minden ismerős zongoratanárt keres, húsz dollárért óránként tele lesz a párod emigráns "ügyfelekkel". Egy zeneiskolai tanár itt 35 dollárnál kezdődik, egy ismerős kolumbiai tanárnő mondta, neki két évébe telt, mire eljutott a 35 dolláros órabérig, és mostanra saját stúdiót nyitott, pedig nem is letelepedéssel van itt, csak a férje egyetemi diák, igy dolgozhat hivatalosan.
Élettársi szerződést tudtommal elfogadnak házasság helyett (common law partner a neve), de azért olvassatok utána.
Biztatás - szintén van itt egy házaspár (tudom, hogy néha olvassátok a fórumot, ha ide is benéztek, szóljatok hozzá) - nem asztmás, hanem kicsit komolyabb tüdő problémákkal küzdő gyerekkel - és megkapták a kivándorlást, és mióta itt vannak hegyvidéken, a kicsinek kevés gondja van légzésügyileg. Az anyuka mondta, hogy ugyan nagyon kemény az újrakezdés, de csak ha a gyerekére gondol, a sokkal jobb eü ellátásra és arra, hogy itt tényleg tiszta levegőn van, megéri.
Ha komoly asztmás, különösen jobb lesz neki itt (Mo-n én is az voltam, és ha hazamegyek, mindig ott a zsebemben a spray, sajnos kell is naponta) - itt azt se tudom, hol van.
Ezzel nem azt mondom, hogy ez általános érvényű, de a levegő ott - és a levegő itt nem emlithető egy napon.
Az orvosi ellátás itt pl. Albertában nem ingyenes, de 1. nem is annyi, mint a magyar TB, hanem kb. havi 180 dollár négy főre kiegészitő biztositással per hó (ebben már gyógyszer, fogászati térités... stb. is benne van), és 2. ez az a költség, amit a munkaadó elsőként átvállal.
Ha esetleg Calgaryba jöttök, itt jelenleg - annak aki itt van már a helyszinen és személyesen keres munkát - nem gond a gyors elhelyezkedés, és én olyanról, hogy minimálbér alatt kapott volna valaki állást, nem hallottam, még alapfokú nyelvtudással se. Retailben min. 7.5, de ez jobb boltokban folyékony nyelvtudással akár 15 dollár is lehet (min. két ismerős van aki elegáns női ruhaszalonban minden gond nélkül megkeresi ezt az órabért).
Az én véleményem az, hogy a kivándorlás akkor müxik, ha
- valaki teljesen biztosan tudja, hogy nem akar Mo-n élni, és egészen biztosan nem aggódik már előre azon, hogy honvágya lesz - az lesz, de túl kell lenni rajta.
- felkészül arra lelkileg, hogy a kivándorlás ÚJRAKEZDÉS, és esetleg 5-7 évig tart, mire újra felépiti azt, amit maga mögött hagyott.
- képes arra, hogy rugalmasan IDOMULJON AZ ITTENI TELJESEN MÁS RENDSZERHEZ, MERT MIND A RENDSZER, MIND A TÁRSADALOM MÁS - és tudomásul veszi, hogy nem a rendszer idomul hozzá.
Szóval a beilleszkedés se két nap.
- tud és szeret dolgozni, mert mindenféle egyéb hireszteléssel szemben az itteni emberek se buták, az értelmiség semmivel sincs a magyar értelmiség mögött, viszont igen keményen és pontosan tudnak dolgozni. A rendszer úgy van kitalálva, hogy az emberek munkaidőben keményen dolgoznak. Ha valakinek csak napi 4 órányi munkát tudnak adni, akkor azt csak négy órára veszik fel. És a mhelyek jelentős hányadán NINCS szakszervezet.
Egyéb ;-)??????
