Hírek Mínusz 20 fok is volt, több mint öt hét után került elő egy túrázó Kanadában

Több mint öt hét után került elő egy eltűntnek hitt túrázó a kanadai Brit Columbiában. A 20 éves Sam Benastick eltűnését október 19-én jelentették be, miután nem tért vissza egy tíznapos horgásztúráról a Sziklás-hegység északi részén található Redfern-Keily Parkban, írja a BBC.

A családtagok és a barátok mellett több mentőcsapat is a férfi keresésére indult, a levegőből is elég nagy területen pásztázták a környéket, de nem akadtak a nyomára. A zord vidék többórányira van minden lakott településtől, az alacsonyan fekvő dombok mellett meredek alpesi sziklák és gleccseres terep is jellemzi. A keresést végül október végén leállították, miután a hőmérséklet időnként mínusz 20 Celsius-fokra csökkent a területen.

Közel egy hónap telt el azóta. Kedden két ember a Redfern-tó ösvényén tartott munkába, amikor egyszer csak szembejött velük egy túrázó, akiben felismerték az eltűntként keresett Benasticket.
Benastick a rendőrségen mesélte el, mi történt vele. Néhány napig az autójában maradt, majd elsétált egy patakhoz, ahol 10-15 napig táborozott. Mivel komoly túrára indult, volt nála ponyva, hátizsák és kempingfelszerelés. Ezután lefelé ment a völgybe, és egy kiszáradt patakmederben tábort és menedéket épített, de egyre hidegebb lett, és havazni is kezdett. Végül eljutott arra a területre, ahol összetalálkozott a két megmentőjével.

A férfit kórházban ápolják. Rossz állapotban volt, majdnem összeesett, amikor a mentőautóba tették, mondta a CNBC-nek egy helyi fogadótulajdonos, aki jóban lett Benastick családjával, amikor a keresés idején nála szálltak meg. A fogadós úgy tudja: a túrázó szétvagdosta a hálózsákját, és a lábaira tekerte, hogy melegen tartsa azokat.

Több részlet egyelőre nem tudható arról, Benasticknek hogyan sikerült túlélnie a kalandot. Még egy elég nagy tapasztalattal rendelkező embernek is kihívást jelentene a túlélés ilyen nehéz körülmények között, különösen úgy, hogy nincs megfelelő felszerelése és elegendő élelme, mondta Adam Hawkins, az egyik helyi hegyimentő csapat vezetője a BBC-nek.

1732925314861.jpeg


Joób Sándor
 
A kóborlás, mint disszociatív zavar.... Rengeteg ember megy világgá, bolyong a bolygón,6$ szinte mindenkinek lehetnek ilyen korszakai az életében. ...Kinek nem volt olyan gyermekkori élménye, hogy hirtelen felindulásból világgá ment? Legalább egyszer, ...a kertkapuig! Kitudja mi ez, tiltakozás, dacc, sértődöttség, egy hirtelen jött frusztráció megnyilvánulása? A kertkapu vagy a sarokig tartó út az maga a szabadság, amit aztán gyors visszafordulás követ, hiszen ilyenkor a világ még túl nagy és ijesztő egyedül. Egy nagyon határozott emlékem biztosan van erről nekem is. De a konkrét körülményekre már nem emlékszem, csak az érzésre, meg egy határozott emlékfolt.

Később a céltalan vagy annak vélt bolyongás, csavargás kedvelt szórakozásom volt. Pontosabban az is... De csak program és nem életforma szerűen. Magányos műfaj ez, 1-2 emberes, csoportosan nem lehet művelni. Persze olyan is van, vö. a vándor cigányokkal! Kiváló, bár nem az egyetlen módja az önismeretnek. A kóborlás, legyen szó akár gyermeki daccról, akár felnőttkori elvágyódásról, mindig magában hordozza a felfedezés vágyát és a határok feszegetését. Egyfajta menekülés is lehet: a megszokottól, a felelősségektől, a társadalmi elvárásoktól. Az ember ilyenkor nemcsak a térben, de saját magában is bolyonghat. Meglehet ezért, de az ember-bolygónk körül is rengeteg kisbolygó kering, követi a többieket, se elszakadni, se közzéjük tartozni nem tud. Vigyázzunk rájuk is, ...jó hogy meglett ez a kölyök is.
vilaggamentem_edited.jpeg
 
Utoljára módosítva:
... Több részlet egyelőre nem tudható arról, Benasticknek hogyan sikerült túlélnie a kalandot. ...

Aha, tehát hamarosan a csapból is az ő vélt/valós történetének részei fognak csöpögni - bárki vállalkozó kedvűtől, aki klaviatúrához vagy kamerához jut.
 
Azért idehaza sem fenékig tejföl a tél.

Eltévedt és csaknem halálra fagyott a Bükkben egy argentin túrázó​

Napokig bolyongott az erdőben, csoda, hogy életben maradt.

A település polgármestere futni indult a feleségével, amikor az erdőben angol segélykiáltásokra lettek figyelmesek.

Juhász Attila Simon, Felsőtárkány polgármestere a csatorna kérdésére elmondta, hogy a férfinak el volt gyengülve a hangja és zavartnak is tűnt.


„Pokróccal volt a fiatalember betakarva, félig meddig belepve hóval és teljesen átázott ruházattal,

cipője is nagyon át volt már ázva, lábai is be voltak dagadva, azt mondta, hogy mozgásképtelen”
– idézte fel a polgármester.

Hozzátette, hogy a környéken nincs térerő, ezért távolabb kellett menniük, hogy segítséget hívhassanak a külföldi férfinak. Az életmentők az erdészekkel együtt mentették meg a férfit. A település polgármestere szerint csoda, hogy a turista életben maradt
 
... Több részlet egyelőre nem tudható arról, Benasticknek hogyan sikerült túlélnie a kalandot. ...

Aha, tehát hamarosan a csapból is az ő vélt/valós történetének részei fognak csöpögni - bárki vállalkozó kedvűtől, aki klaviatúrához vagy kamerához jut.
mo-n lehet de Canadaban ez mar nem tema
folosleges osszekeverni a kettot
 
Canada kontinensnyi orszag tobb idojaras zonaval. Jelenleg is sok helyen meteres ho esett, Torontoban meg nem esett.
Turazni se telen se nyaron nem ajanlatos egyedul menni. Rengeteg szuz terulet van ahol minden fele vadon elo allatok elnek es ha nem gyakorlott turazo sok baj erheti a uton.
 
Igen...lehetséges hogy nagy ország egy ember élete nem számít....nálunk azért érdekli az embereket a másik sorsa.
De, nem vagyunk egyformák....
nincs szukseg erre a magyarkodo cinizmusra !!!
ti azon csamcsogtok honapokig hogy ki kivel mit mikor
mifelenk aki bemegy a rengetegbe az szamoljon hogy igy jar
es ENNYI >>> minek ment oda egyedul
tovabba nem hir
mikent az sem hogy tegnap eset masfel meter hooooo
 
nincs szukseg erre a magyarkodo cinizmusra !!!
ti azon csamcsogtok honapokig hogy ki kivel mit mikor
mifelenk aki bemegy a rengetegbe az szamoljon hogy igy jar
es ENNYI >>> minek ment oda egyedul
tovabba nem hir
mikent az sem hogy tegnap eset masfel meter hooooo
Annyira meg megint nem ENNYI, mert több mentőcsapat is kereste.
Inkább a tegrenntúlkodó cinizmusodat kellene fékezed. ;)
 
Utoljára módosítva:
Inkább a tegrenntúlkodó cinizmusodat kellene fékezed.
Ez egyéni jelleme akár hol él.
Bár ugyanakkor egy nagy adag racionalitás is volt abban amit írt.
Tömören : maga kereste a bajt magnak.
De ugyanilyeneket el lehet mondani hegymászókról is és extrém sportolókról is
Kik belehalnak abba, amit higgad óvatos ember nem tenne meg.
Pl. nem túrázna ott ahol életveszélyes, vagy nem menne a
Csomolungmára.
 
Utoljára módosítva:

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

WilmavdBK wrote on Virag 29's profile.
Hi !
At this moment I've got 140 patterns from IlDikko.
It'sa bit to much to write it all down.
I can make a list for you but that will that some time.

Greatings Wilma
csorieva wrote on bsilvi's profile.
Köszönöm a fordításokat, eseteg
Anna Hackett
Stealing from Mr. Rich
a többi része is lesz majd?
Diós Alexandra wrote on Ajuda67's profile.
Nagyon jók tényleg a fordítások tényleg nem tudom elégszer elmondani. Izgatottan várom a 38. Kötet forditását is :)
Bibliotekarius wrote on Bea7's profile.
elküldöm kisebbre konvertálva.
vorosmart wrote on Ajuda67's profile.
Köszönöm a kárpátok vámpírjai új fordítását !

Statisztikák

Témák
38,758
Üzenet
4,940,499
Tagok
624,505
Legújabb tagunk
TdproxyXv
Oldal tetejére