Móricka

Krampusz8

Állandó Tag
Állandó Tag
Sziasztok Kedves Játszótársak!

Egy új játékot szeretnék Nektek bemutatni a következő megjegyzésekkel:

1. A játékot nem én találtam ki, a kvízjátékosok hosszú évek óta játsszák. Persze egy játékoldalon, írásban más, mint ahol élőben, 2-3 perc alatt kell reagálni - itt egyrészt helye van egy-két nehezebb feladványnak is, másrészt megjelenik az írásbeliség, mint tényező.

2. Néhányan az itt játszók közül már ismerik egy másik oldalról, nekik tehát nem lesz új a játék. Senki ne keseredjék el, ha kezdetben ők, azaz a rutinosabbak fejtik meg az aktuális feladványt. Tapasztalataim szerint hamar bele lehet jönni.

3. Ez nem igazán szójáték, legalábbis a szó klasszikus értelmében semmiképp sem. De csak itt tudtam helyet szorítani neki.

Akkor most már magáról a JÁTÉKról:

A JÁTÉK neve azért MÓRICKA, mert az egykori vicc szerint Mórickának mindenről ugyanaz jutott eszébe, s a feladat itt pontosan ez. (Persze nem pont az, ami Mórickának a viccben...) Vagyis: a feladvány szerzője (játékvezető stb., mindegy, hogy nevezzük) kiír ide a topikba különféle információkat egymás alá. Ezeket az információkat feladványonként más és más módon, de ugyanahhoz a dologhoz kapcsolja valami. Ez a kapcsolat lehet egyszerű is, de nagyon extra is, vagy bármi a kettő között.

A JÁTÉKOSOK feladata, hogy kitalálják a vezérlő elvet, azaz azt, hogy mihez kapcsolódnak az infók. Ez néha egy vers, néha egyetlen szó, néha egy speciális csoport (halmaz) elemei, pl. háziállatok. Bármi lehetséges. Az az igazi, ha minden egyes infó és az ezeket a közös dologhoz kapcsoló összefüggés megvan. Ez nem mindig jön össze egy embernek, ezért a JÁTÉK kissé közösségi jellegű, lehet segíteni egymásnak. Időnként a JÁTÉKVEZETŐ is segít - beindíthatja a dolgot egyfajta fél-infóval, ha sehogyan sem megy, rábólinthat egy-egy találgatásra, stb.

Ha pontosan lehet tudni, hogy ki fejtette meg a feladványt, elvben ő adja a következő feladványt. Ha közös munka volt a megfejtés, akkor is elsőbbsége van annak, aki kimondta a "döntő szót". De persze, ha az illetőnek nincs kész feladványa, vagy esetleg nincs egyetlen megfejtő, akkor bárki jöhet, csak ne álljon a JÁTÉK, mert az a legrosszabb.

A következő hozzászólásban folytatom.
 

Krampusz8

Állandó Tag
Állandó Tag
Ha igazán beindulna a JÁTÉK, amit nagyon remélek, akkor hetenként értékelni fogom a feladványokat ( a sajátjaimat kivéve!), elsősorban szellemesség és egzaktság szempontjából.

Néhány példa:

1. feladvány

végzet
Zsiguli
kávéüledékk
kontra
Helium

A megfejtés: BAL

Itt az infók így kapcsolódnak a megfejtéshez:

végzet=sors - BALsors
Zsiguli=Lada - BALlada
Kávéüledék=zacc, kávéüledékk=zac (a sorvégi betű duplázása változik!) - BALzac
kontra=fék - BALfék
Hélium=He, Helium=Hé - BALhé

2. feladvány a következő hozzászólásban.
 

Krampusz8

Állandó Tag
Állandó Tag
2. feladvány

szekér
földalatti
utolsó betű

Ennek megfejtését viszont már Rátok bízom, némi segítséggel: az én korosztályom, azaz az ötvenesek számára könnyebben megfejthető.

Minden továbbit JÁTÉK közben!!!

Várom a JÁTÉKOSOKAT!!!

Üdv: Krampi
 

klepats

Állandó Tag
Állandó Tag
2. feladvány

szekér
földalatti
utolsó betű

Ennek megfejtését viszont már Rátok bízom, némi segítséggel: az én korosztályom, azaz az ötvenesek számára könnyebben megfejthető.

Minden továbbit JÁTÉK közben!!!

Várom a JÁTÉKOSOKAT!!!

Üdv: Krampi

Szevasztok!:)

Lecsapok erre a kérdésre, mert nem nehéz!

Szóval:

ILLÉS, METRÓ, OMEGA

Illés szekere
földalatti . metró
utolsó betű - omega

Megpróbálok valami hasonlót kiagyalni...

klepats
 

klepats

Állandó Tag
Állandó Tag
3. feladvány

Hali!:)

Itt egy hevenyészet feladvány, kezdetnek tán megteszi:

ajtóstól a várba
kerti kanna
böjtösek
vörös posztó
újra dübörög
képes
Róma alapítása
rükverc
Robin pajtás
ezt a dohányt finánc nem látta
Szonja
fűrész

Zárt számú elem, megkeverve (sorrendben könnyű lenne...)
 

Krampusz8

Állandó Tag
Állandó Tag
Abból gondolom, hogy az a banda, amelyik újra dübörög, a Skorpió. Utána jött Szonja, aki lehet Oroszlán...
 

Arima3

Állandó Tag
Állandó Tag
Nem horoszkóp az Te! kiss Az állatövi csillagképek, amelyek háttere előtt látszólag elvonul a Nap, a Föld éves pályája során.

Róma alapítása - Ikrek?
ajtóstol a várba - (faltörő) kos
kerti kanna - vízöntő?
 

Arima3

Állandó Tag
Állandó Tag
de tudok egyet, most kalapáltam össze. :D

Duna jobboldali mellékfolyóy
Pokoli
Csizdakészítő
Lengyel sötét erdőből való
Kalapálhat a szemeden vagy a csontodon is.
Hét szilvafája jól megnőtt
Ide nekem Piroskát is.

Nyílt, még sok van ilyen.
 
Oldal tetejére