Ma van a nők napja

Tóth Matild, a Szakszervezeti Tanács nőtitkára sem a nőkről beszélt, hanem sokkal inkább egy férfi, a pulpituson feszítő Rákosi Mátyás kedvében járt, amikor 1949-ben felszólalt a nőnap alkalmából tartott budapesti rendezvényen.

"Nekünk ma dolgozó nőknek látnunk kell, hogy nem elég a békét csak akarni, hanem a békét építeni is kell!"

"Többet akarunk termelni, gazdaggá tenni országunkat, hogy gazdaságilag függetlenek maradjunk!"

A nőnapi rendezvényeket az előző rendszerben ez a hangvétel jellemezte, ami nem csoda, mert március 8-a egy baloldali mozgalom munkájának köszönhetően lett a nők napja.

Az első nőnapot az Egyesült Államokban rendezték meg 1909 februárjának utolsó vasárnapján, 1910-ben pedig a koppenhágai II. Nemzetközi Szocialista Nőkongresszuson a német Clara Zetkin azt javasolta, hogy egy évben egyszer világszerte tartsanak nőnapot.

Magyarország már 1914-ben csatlakozott a kezdeményezéshez.
Mára a nőnap értelemszerűen elveszítette munkásmozgalmi jellegét, de nem is csak a nők virággal történő felköszöntéséről szól, hanem ráirányítja a figyelmet a nőkkel szembeni erőszakra, illetve a nőket ért hátrányos megkülönböztetésekre is.

Frances McDormand az Oscar-díj minapi átadásán felállította a teremben összegyűlt női alkotóművészeket, hogy a "metoo" kampány részeként ráirányítsa a figyelmet a szexuális és anyagi kizsákmányolásra, amit a nőknek még a fejlett Egyesült Államokban, a filmgyártás csúcsán is el kell szenvedniük, pedig gazdagok és világhírűek, nem pedig szegények és ismeretlenek, mint sok milliárd nőtársuk.

A nőnap ma már arra is emlékeztet, hogy

a jogegyenlőség még mindig nem esélyegyenlőség.
Az Egyesült Államokban 1963-ban törvényt, az Európai Unióban pedig 1975-ben irányelvet alkottak arról, hogy egy nőnek ugyanazért a munkáért ugyanannyi fizetést kell kanpia, mint egy férfinek, az utóbbiak azonban még mindig 16-25 százalékkal többet keresnek.

A nők még mindig nagyon sokszor lesznek a családon belüli erőszak, a munkahelyi szexuális zaklatás és a prostitúció áldozatai.

Az Európai Unióban élő nők 33 százaléka szenvedett el fizikai vagy szexuális bántalmazást tizenöt éves kora óta - ami virággal nem tehető jóvá.

nok napja.jpg
 
Hagy kontrázzak egy kicsit.
A Svájci "direkt demokráciát" nem hasonlítod össze az alternative nélküli, egy párt által fogalmazott és általuk kiértékelt viccel amit "nemzeti Konzultációnak" nevez egy párt.

Ne haragudj de még rajtad is látszik, hogy milyen nehéz Magyarországon kibújni az idegen gyűlölő heccpropaganda alól,
úgy teszel az írásodban mintha kifejezetten a muszlimok ellen lett volna az iniciatíva Svájcban.
Valójában nem "Burka-iniciatíváról" hanem "Álcázási tilalom kezdeményezésről" van szó.

Ilyen "Vermummungs-tilalom" már a 70-es évek végétöl van Németországban az RAF és a motor-sisakok megjelenése idején lépett érvénybe.

A Svájciak nemcsak a burka viselésről döntöttek nyilvános helyen hanem a futballmeccseken fellépő huligánok és a demonstrálók álruháiról is szól. Egy kicsit groteszk, hogy a corona virus miatt most mindenkinek maszkkal kell szaladgálni.

Én rasszistának tartom azt a kormányt amelyik a "fajtisztaság megőrzésére" szólítja fel a polgárjait.
Magyarországon volt már kormány - furcsa módon a jelenlegi példaképe - amelyik tiltotta a "vegyes-házasságot"
Véleménynek jó.
A témához nem illik.
Ma van Ildikó névnap boldog névnapot!
 
No, ennek meg mi köze a hírhez, a nőnaphoz? Időnként cserélhetnél lemezt.
 
No, ennek meg mi köze a hírhez, a nőnaphoz? Időnként cserélhetnél lemezt.
- Ez csak egy direkt válasz volt setni írására, ö hozta Svájcot szóba nem is megalapozatlanul.
- Továbbá nagyon is az emberi jogokhoz, a nők jogaihoz tartozik, hogy kivel szüljenek gyereket.
- A burka alá dugás, vagy a fejkendő hordásának a betiltás ugyancsak a nők jogaival kapcsolatos

Svájcnak egyébként sok köze van a nemzetközi nőnaphoz, mert
- ott 1991 április 21.-ig tartott amig az egész országban kivívták maguknak a választási jogot.

- Szövetségi szinten 1971-ben népszavazás útján vezették be a nők választójogát.
- de tíz évet tartott amig a férfiak és a nők közötti egyenlőséget jogra emelték!! (BV 4. cikk 1981)
- Appenzell Innerrhoden kanton volt az utolsó kanton, amely megtagadta a nőktől a szavazati jogot a kantoni ügyekben.
- Ebben a Kantonban még 1990 tavaszán is elutasították a nők szavazati jogát.
- Végül a Szövetségi Legfelsőbb Bíróságnak kellett beavatkoznia,
- igy1991. április 28.-án szavazhattak először a nők kantoni és kommunális ügyekben

A nők íróasztalán virág áll ezen a napon de nem azért, hogy
- megveregessük a vállukat a kromoszómáik, vagy szexi-kinézetük miatt
- hanem azért, hogy mutassuk nem értünk egyet az ősrégi patriarchális ideológiára épülő társadalom előítéleteivel.
- a nemzetközi nönap nem egy elöretolt anyák-napja.
 
Nos én azért vettem virágot mert akinek adtam annak a kromoszómái megindokolták azt. Ráadásul szexi!
Semmiféle más ideológiája nem volt a tettemnek.
....géza nem kapott virágot....
 
Ez egy régi tanmese.
Nem a mai gondolkodóknak való.
Gyerekkoromban mindig szent volt a vacsoraidő; édesanyám nagyon szeretett főzni nekünk.
Egyik este késett a vacsora, mert gondjai voltak aznap a munkahelyén.
Mi azért megvártuk őt.
Mikor hazaért, eperlekvárt és pirítóst tett az asztalra. Nagyon égett pirítóst…
Az égett kenyereket látva a tányéron, vártam, hogy valaki mondjon valamit. Édesapám csak mosolygott és nekilátott enni, miközben megkérdezte tőlem, milyen volt a napom az iskolában.
Már nem emlékszem tisztán mit válaszoltam, de az élesen megmaradt bennem, ahogy édesanyám bocsánatot kért az égett kenyérért és a nem túl elegáns vacsoráért. Amit pedig apám mondott erre, sosem felejtem el:
„Viccelsz, drágám? Imádom a ropogósabb kenyeret!”
Vacsora után jó éjt akartam kívánni szüleimnek, édesanyám még mindig a konyhában volt, édesapám pedig már a hálószobájukban. Kihasználtam az alkalmat és megkérdeztem tőle, hogy tényleg annyira szereti az égett kenyeret?
Az ölébe vett és azt mondta:
„Édesanyádnak ma nagyon nehéz napja volt és elfáradt. Egy kis égett pirítósba nem hal bele senki, de a csúnya szavakba viszont igen.”
Az élet tele van tökéletlenségekkel és az emberek sem tökéletesek.
Amit megtanultam az az, hogy ki kell állnod a partnered mellett, amikor nehéz időkön megy keresztül, támogatnod és segítened kell őt.
Szeresd azt aki melletted van, jóban és rosszban; egy igazi kapcsolat boldogságot, kompromisszumot és szeretetet jelent.
És soha Ne feledd!
Együtt sírunk, együtt nevetünk!
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,736
Tagok
615,332
Legújabb tagunk
Kecskés Loretta
Oldal tetejére