Magassarkúban kell menetelniük az ukrán katonanőknek, kitört a botrány

A védelmi miniszernek azt javasolták, menjen ő is magassarkúban a katonai felvonulásra.

Közfelháborodás tört ki Ukrajnában néhány fotó nyomán, melyek az volt látható, hogy a katonaság női tagjainak magassarkú cipőben kell menetelniük. A képek azon a gyakorlaton készültek, mely a Szovjetuniótól való elszakadás harmincadik évfordulóját ünneplő, jövő hónapban esedékes katonai parádéra készíti fel a katonákat, a gyakorlatról kiadott hivatalos cikkben egy kadétot idéz az ukrán védelmi minisztérium honlapja:

Ma, első alkalommal, a tréninget magassarkú cipőben végezzük. Valamivel nehezebb, mint katonai bakancsban, de megtesszük, amit tudunk

– fogalmazott a kadét a szövegben.

Ám a dologból botrány lett, több ukrán politikus ugyanis úgy ment be a parlamentbe, hogy magukkal vittek néhány pár magassarkú cipőt, és arra biztatták a védelmi minisztert, hogy viseljen majd ő is magassarkút a felvonuláson.

Veszélyes, nőgyűlölő és iditóta ötletnek nevezték a katonanők magassarkús menetelését, és felháborodásuknak adtak hangot, mondván, az ukrán katonanők, ugyanúgy, mint férfi bajtársaik, az életüket kockáztatják az orság keleti részén folyó harcokban, és nem érdemlik meg az olyan nevetségessé tételt, mint a magassarkús menetelés, ami gyakorlatilag azt jelzi, szexuális tárgyként tekintenek a katonanőkre.

Az ukrán fegyveres erőknél jelenleg több mint harmincegyezer nő teljesít szolgálatot, közülük legalább négyezren tisztek.

Bodnár Judit Lola

ukrajna-e1625326387155-1140x641.jpg
 
ha ennyire szakértő vagy és Ukrajna megcsonkításáról beszélsz, légyszi írd már le mióta is az ősi Ukrajna része a Krím félsziget (tudod, ami népszavazássl Oroszország része lett)? Mikor is kiáltották ki Ukrajna föggetlenséget?
Miért ?
Ez időhöz van kötve?
Népszavazás egy megszállt országrészben???
Emlékeztet ez egy 1938-as eseményre

Anschluss​

 
aktuális politikáról beszélek, nem a huszas évekról ... Moldávia annektálása hivatalos aktuálpolitika, természetesn nem annektálásként, hanem egyesülésként van emlegetve. De az Ukrajnában élő románokat is román állampolgárként kezelik.
Jól van, örülj neki, hogy van egy hely ahol boldogan élhetnél.
 
aktuális politikáról beszélek, nem a huszas évekról ... Moldávia annektálása hivatalos aktuálpolitika, természetesn nem annektálásként, hanem egyesülésként van emlegetve. De az Ukrajnában élő románokat is román állampolgárként kezelik. mikor kenyértörésre kerül a dolog és NATO csapatként bevonulnak Ukrajnába érdekes fejelemények lesznek ott.
Akkor szijjártó miért nem tesz ezért is valamit?
 
aktuális politikáról beszélek, nem a huszas évekról ... Moldávia annektálása hivatalos aktuálpolitika, természetesn nem annektálásként, hanem egyesülésként van emlegetve. De az Ukrajnában élő románokat is román állampolgárként kezelik. mikor kenyértörésre kerül a dolog és NATO csapatként bevonulnak Ukrajnába érdekes fejelemények lesznek ott.
Miért vonulnának be ukrajnába a nato csapatok?
 
az amerikai kéképzők már el is kezdték az oktatást
Arrol ne feledkezzunk meg hogy amerikanak tobb oka is van beszallni a dologba!

Egyrészt ukrajna kozvetlenul határos az eu-val. Bármilyen balhé a közvetlen szomszedságban jol jon.
Másrészt az oroszok Fekete tengeri kijarata elvileg elveszett, holott a fekete tenger ellenorzese strategiai fontossagu a szamukra.

Már ez a két ok is elég ahhoz, hogy az USA jelen legyen és szitsa a tuzet
 
A történelmet azért kell megismerni, hogy még egyszer ne ismeteljuk meg ugyan azokat a hibakat...tartja a mondas.

Megis ez a dolog egy par ezer évvel korabbi nagyhatalom viselkedésére enlékeztet.
Bizánc szemlélője volt Attila és a hunok tetteinek.
Attila halála után annak gyerekei kezdtek a hatalomert marakodni, de a gepidák kiváltak a szovetségbol, és a kárpát-medencében kozel 150 évig fennallo kiralyságot hoztak létre, miutén a délvideken legyoztek Attila gyerekeit.

A gond kesobb lett.
A kor egyik kurrens árucikke a só volt.
A gepidak szemet vetettek a bizánci kereskedők által üzemeltetett sóbányákra.
Aztán jött a megoldás:
Bizánc katonai tanácsadókat kuldott, és osszekovácsolta az erdélyben élő Longobárd népet, a kárpátok keleti lejtoin akkor feltunt avarokkal, és harcba száltt a gepidák ellen.
A szovetség nyert. A bizanciak hjasznaltak tovabb a sóbányákat, a longobardok felkerekedtek és az orszagbol kilepve észak-italiaban telepedtek le(Lombardia) és az avarok lettek a kárpát medence urai.
 
(a saját polgárait félti) akkor miért maradt a török hadsereg a határ mentén Szíriában, szíriai területen? Ezt mondom Romániának is százezerszám élnek polgárai a mai Ukrajnában.
Vagyis daraboljuk fel ukrajnát hisz úgysincs neki történelmi állami múltja...mindenki jól jár.
 
Szexuális tárgynak nem lehet tekinteni a nőket.
Vigyázni kell az ilyen dolgokkal hisz már a sport események sincsenek védve.
Szerdán a világelső Novak Djokovics három szettben legyőzte Fucsovics Mártont a wimbledoni tenisztorna férfi egyesének negyeddöntőjében. Boris Becker a BBC televíziós szakértőjeként dolgozott a mérkőzés közben, arra azonban aligha számított, hogy utána szexizmussal vádolják majd.
A stúdióban Becker azt mondta, hogy „úgy hírlik, a magyar hölgyek a legszebbek. Nos, ezt nem tudom, de ő mindenesetre nagyon csinos.”
A Women in Sport and Perception Agency (amely a sportban való egyenlőség kérdésével foglalkozik Nagy-Britanniában) azon a véleményen van, hogy Becker megjegyzése egyáltalán nem helyénvaló.

A Daily Mail újságban is megjelent egy írás, miszerint a szervezet elnöke, Stephanie Hilborne szerint „ha két férfi így beszél egy hölgyről, ráadásul élő adásban, az már túl sok”.

Nem inkább a következő generáció lányait kellene bátorítanunk, hogy sportoljanak, ahelyett hogy arról beszélünk, hogyan néznek ki?
– fogalmazott Hilborne.

A BBC megvédte a szexizmussal vádolt Beckert, állítása szerint az 53 éves korábbi teniszező nem tett sértő megjegyzéseket.
„ha két férfi így beszél egy hölgyről, ráadásul élő adásban, az már túl sok”.
( húha lassan már zárt körben sem lehet véleményt mondani)
 
A stúdióban Becker azt mondta, hogy „úgy hírlik, a magyar hölgyek a legszebbek. Nos, ezt nem tudom, de ő mindenesetre nagyon csinos.”
A Women in Sport and Perception Agency (amely a sportban való egyenlőség kérdésével foglalkozik Nagy-Britanniában) azon a véleményen van, hogy Becker megjegyzése egyáltalán nem helyénvaló.

A Daily Mail újságban is megjelent egy írás, miszerint a szervezet elnöke, Stephanie Hilborne szerint „ha két férfi így beszél egy hölgyről, ráadásul élő adásban, az már túl sok”.


– fogalmazott Hilborne.

A BBC megvédte a szexizmussal vádolt Beckert, állítása szerint az 53 éves korábbi teniszező nem tett sértő megjegyzéseket.
„ha két férfi így beszél egy hölgyről, ráadásul élő adásban, az már túl sok”.
( húha lassan már zárt körben sem lehet véleményt mondani)
Akkr most már csak azt szabad mondani, hogy ronda vagy mint egy boszorkany?(szerintem nekem le fogjak torni a derekam ha megprobalom :( )
 
A történelmet azért kell megismerni, hogy még egyszer ne ismeteljuk meg ugyan azokat a hibakat...tartja a mondas.

Megis ez a dolog egy par ezer évvel korabbi nagyhatalom viselkedésére enlékeztet.
Bizánc szemlélője volt Attila és a hunok tetteinek.
Attila halála után annak gyerekei kezdtek a hatalomert marakodni, de a gepidák kiváltak a szovetségbol, és a kárpát-medencében kozel 150 évig fennallo kiralyságot hoztak létre, miutén a délvideken legyoztek Attila gyerekeit.

A gond kesobb lett.
A kor egyik kurrens árucikke a só volt.
A gepidak szemet vetettek a bizánci kereskedők által üzemeltetett sóbányákra.
Aztán jött a megoldás:
Bizánc katonai tanácsadókat kuldott, és osszekovácsolta az erdélyben élő Longobárd népet, a kárpátok keleti lejtoin akkor feltunt avarokkal, és harcba száltt a gepidák ellen.
A szovetség nyert. A bizanciak hjasznaltak tovabb a sóbányákat, a longobardok felkerekedtek és az orszagbol kilepve észak-italiaban telepedtek le(Lombardia) és az avarok lettek a kárpát medence urai.
Nos újabb adalék a közép európai történelemhez.
És nekünk nagyon sok büszkeségre van okunk, legalább annyira, mint a többi nemzetnek, hiszen mi vagyunk a Római Birodalom egyetlen örökösei. Még a nevében is” – mondta Boc.

A kolozsvári polgármester szerint a románok a Római Birodalom egyetlen örökösei

 
Akkr most már csak azt szabad mondani, hogy ronda vagy mint egy boszorkany?(szerintem nekem le fogjak torni a derekam ha megprobalom :( )
Ahogy az Index is beszámolt róla, Boris Becker korábbi hatszoros Grand Slam-győztes teniszező a BBC szakértőjeként tett megjegyzést Fucsovics Márton barátnőjére. Az 53 éves Becker a televízióban úgy fogalmazott:

Azt mondják, a magyar nők a világ legszebbjei. Ezt én nem tudom, de az biztos, hogy ő nagyon csinos.
A Women in Sport (Nők a sportban) szervezet azonnal kikérte magának az exsportoló megjegyzését, ami szerintük ugyanis szexista volt. Böszörményi Anett saját közösségi oldalán reagált a történtekre, kissé más kontextusba helyezve az ügyet:


Ha nő vagy, ez egy kedves bók egy férfitől. Csak azoknak jelent szexizmust, akiket nem ismernek el. Senkiről ne nyilatkozzanak az én nevemben. Remélem, egy nap ti is kaptok egy igazi férfitől hasonló bókot. Ha nő vagy, a csinos egy kedves jelző egy úriembertől.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,678
Tagok
615,329
Legújabb tagunk
Amberer
Oldal tetejére