Magyar állampolgárságú, nemzetközileg körözött terroristát kapcsoltak le Kassán

Egy ukrán származású, de magyar állampolgársággal is rendelkező, nemzetközi körözés alatt álló, terrorista múlttal rendelkező férfit tartóztatott le a szlovák rendőrség speciális egysége kedden Kassán.


Hogy mikor és hogyan jutott magyar állampolgársághoz nem tudni. Az ukrán férfi megváltoztatott néven, Vladimír G.-ként lakott már két éve a rendőrség mellett. Egyes információk szerint fegyverkereskedéssel foglalkozott, de részt vett rendőrök elleni támadásokban.


Az ügyészség szóvivője, Milan Filičko közölte: a férfit

"emberöléssel való fenyegetés, túszejtés, szándékos testi sértés, terrorizmus, köztisztviselő elleni támadás és más bűncselekmények miatt körözték."

Az elfogását a szlovák rendőrség több részlege hetekig készítette elő.

444.
 
Érdekes. Azt már "elfelejtették" bele írni a cikkbe, hogy hamis magyar útlevele volt, amelynek mint tudjuk, semmi köze nincs a magyar állampolgársághoz. https://www.unian.info/world/101604...-bureau-arrested-in-slovakia-photo-video.html . A cikk első mondatának utolsó sora erről tudósít.
Itt most a fejcsóválás és a függőlegesen ráncolt homlok következik, ami a rosszallás kifejezésnének egyik formája. Éljen a szabados sajtó..., vagy a sajtó szabad értelmezése. cupp.jpg
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,127
Üzenet
4,800,652
Tagok
615,668
Legújabb tagunk
Foss
Oldal tetejére