Magyar cigányok, akikre mindkét nép büszke

N

Naska

Vendég
Lakatos Menyhért Füstös képek

1-178615-924.jpg

Lakatos Menyhért Füstös képek


Még nyüzsgött a nép, igazgatták szalmáikat, hangosan csipkelődtek, beszélgettek, kacarásztak, sikítottak, visszakiabáltak a megjegyzésekre, birkóztak, tapogatóztak, előkészítették egymást az éjszakához.
Megkockáztattak egy-egy erősebb mozdulatot, de még korai volt.
Élcelődők partnereket kerestek, akiket ki lehetett rúgatni, röhögött az istálló, ha egy jól elsütött bemondás talált.
Nem voltak álmosak, azért pokolba kívánták a villanyt.
Mili néni játékosan szaladt utánunk, kezében egy kis pálcával. Valójában még nem volt öreg, harminchat éves lehetett, aránylag tisztán, pedánsan járt. Azt mondják, kuplerájban töltötte a fiatal éveit.
Babi az én szalmám foglalta el, a fejrészt egy rózsás ágytakaróval leterítette.
– Mili, férjhez ment a lányod, pedig oda akartam menni mellé.
– Majd énmellém gyere, megseggezhetsz.
Szabadszájú volt, aki vele kikezdett, hamar megbánta. Nem válogatta a szavakat. A kötekedőnek felhúzta a ruháját.
– Ezzel szórakozz – nyújtotta feléje kihúzott szőreit.
Az illető hamar elhallgatott.
– Mi is ideigazítunk holnap.
– Nem pusztultok el innen? – fenyegette őket. – Tán fiatal hurkára éheztetek?
Nevetve szaladtak szét a lányok.
Zavartan ültem az ágyon, ahová Babi kényszerített, segélykérőn néztem Mili nénire, mint azok a lányok, akiket a nászéjszaka borzalmai rémítgetnek.
– Aludni.
Babi lehúzta ruháját, azt is fejünk alá terítette, hosszú vállú ingében anyáskodva rendezte a fejem alját.
Nadrágostul bújtam a takaró alá.
Már jelzett a villany, néhány perc múlva el is oltották.
Félénken húztam össze magam a lány mellett, kezemet a combom közé szorítottam, alig mertem szuszogni.
Csak a fejem búbja érintette Babit. A vastag ágytakaró alatt elhasználtam minden oxigént. Ha elalszik, úgyis meglógok, kimegyek a szalmakazalba aludni. Friss levegő kell, lüktetett az agyam, meggyulladok. Ha kiegyenesedem, jobban magához húz, így is majd letépi a fejem, annyira szorítja a melléhez. Az ellenkezést meg sem próbálhatom, kész lenne birkózni, s ki hinné el, hogy nem én erőszakoskodom. Ha meg elhiszik, én maradok szégyenben, azt mondják, gyáva vagyok. Jobb, ha csöndben maradok, majd elalszik. Lehet, hogy addig megfulladok. Ki innen, ha csak egy percre is, könyörögtem magamnak.
Megfulladok ezalatt az átkozott daróc alatt. Meg akar ölni ez a ringyó, teljesen belapította az orrom a mellei közé, már csak a számon át kapok valami izzadságszagot, mert ennek semmi köze a levegőhöz.
Ki innen, amíg nem késő, lesz, ami lesz, teljes elszántsággal kiegyenesedtem. Hanyatt fordulva tele tüdővel lélegeztem. Mintha csak erre a mozdulatra várt volna, közelebb bújt hozzám, kézzel-lábbal magához szorított.
Nem volt nagy termetű lány, de kétszer olyan erős, mint én. Úgy játszott velem, ahogy kedve tartotta.
– Meleged van?
Ellágyultan simogatott.
Szívtam a levegőt, sem tiltakozni, sem szólni nem tudtam. Hagytam, hogy végigsimítson a nyakamtól a hasamig.
Az államig húzta rövid derekú ingemet, verejtékező bőrömön fürdető gyakorlatokat végzett, aztán egynéhányszor szárazra törölte inge aljával.
– Mért nem teszed le a nadrágod, meggyulladsz.
Megragadta a vállam, maga felé fordított.
Még mindig nagyokat sóhajtottam.
– Nem sírsz tán? – Kezem odatette a melléhez. – Na, jól van, fogjad szépen.
Amikor először megérintettem, kellemes bizsergés fogott el, szinte jólesett, és boldog voltam. Kerestem az alkalmat, ha csak hozzáférhettem, hogy megérinthessem. Alvás előtt mindig arra gondoltam, milyen jó lenne, ha nem Mili néni horkolna mellettem, hanem a Babi szuszogását hallanám. És most itt van.
Vajon minek vágytam rá? Lehet, ha nem sóhajtozok érte?…
Na, de én kértem. Nem volt kellemetlen érzés, ahogy ráborítottam a tenyerem. Eddig csak a durva ruhán keresztül éreztem, most csupaszon, szinte égeti a kezem.
Elmúltak ujjaimból a merev görcsök, kezem elernyedve pihent rajta, lágyan rászorította, lüktetett a kis labda, ahogy a szíve dobogott.
– Vesd le a nadrágod, nagyon szúr.
Térdét mindenáron a lábaim közé akarta fúrni. Nagyszerű, gondoltam, legalább félbehagysz az erőszakossággal.
A vastag téli nadrág átnedvesedett rajtam, csalánszerű szúrásaitól égett a bőröm, szívesen letettem volna, mert a bolhák telhetetlen lakmározásától én is szenvedtem, ahogy mozdulatlanságomban ki voltam nekik szolgáltatva. Választanom kellett, a mellét fogom, vagy vakarózom. Már engedtem a Babi kívánságának, amikor eszembe villant, olyan gatya van rajtam, amivel mások előtt nem illik dicsekedni, sem szára, sem feneke, csak a korca volt.
Babi észrevette, hogy megállt a kezem, miközben a nadrágkötőt bogoztam kifelé.
– Talán szégyellős vagy, csak a javadat akarom, megesznek a bolhák.
Már nem volt saját akaratom, teljesen ki voltam szolgáltatva neki, ahogy lehúzta rólam a nadrágot. Kidobta a takaró alól a bolhafészket.
– Így, ni.
Még közelebb húzódott hozzám. Hasamig hajtotta a rojtos gatyamaradványokat.
Gondolataimban teljes zavar volt, magam sem tudom, hogy a kezem hogy került vissza a mellére, ő tette vissza, vagy én, az biztos, hogy fogtam. Most már bátrabban, mint annak előtte, meg-megszorítottam, simogattam, és valamit kerestem rajta, kerestem azt a kis csúcsot, ami annyi sokszor zavarba hozott.
– Várjál, lehúzom az inget, akkor jobban tudod fogni.
Már nem emlékszem, hogy húzta le, de kutatásom nem járt sirerrel.
– Mit keresel?
Valami őt is idegesítette. Szégyelltem kimondani, de anélkül is megértette.
– Jaj, de gyerek vagy.
Megpróbált útba igazítani, nem sokat éreztem, pedig az ujjaim nem voltak érzéketlenek, mert a kártyán a legkisebb körömnyomást is észrevettem, amivel a figurák meg voltak jelölve.
Most valahogy becsapva éreztem magam, olyan hegyesnek és csábítónak tűnt mindig, és most kiderül, hogy nincs is bimbója.
– Felizgatsz – súgta a fülembe kuncogva, mint akit csiklandoznak.
– Mivel, nincs is bimbód.
Észrevettem a sötétben is, hogy nem kedvére szóltam.
– Mért lenne bimbója, nem volt még nekem gyerekem.
– Akkor is kéne, hogy legyen – kezdtem vitatkozni.
– Látszik, hány nővel voltál életedben, azt sem tudod, hogy a lányoknak hogy nő meg a mellbimbójuk.
Most meg én sértődtem meg.
– Talán azt hiszed, hogy mindenféle kurvát felszedek? – Durcásan elengedtem a mellét.
– Most mit akarsz te a bimbóval?
– Semmit. Csak a ruhában olyan hegyesen kitűnik, azt hinné az ember, hogy igazi.
– Azt hiszed, én is kitömöm, mint a többiek, hogy jobban izgassa a férfiakat?
Szavaira nem válaszoltam, a sértettek magatartásával öszszeszorítottam a szám.
– Bimbót akarsz?
Hallgattam.
– Na, bimbót akarsz?
Megemelte a mellét, és a számhoz illesztette.
– Ha megszívod, lesz rajta.
Átkarolta a nyakam, és mint a csecsemőnek, kínálgatta.
Nem voltam ura akaratomnak, valami olyan illatot éreztem, amilyet egy régen áhított gyümölcsnél lehet elképzelni. A sós és édes íznek azt a keveredését ízleltem, amit Ádám érezhetett, amikor a tiltott gyümölcsbe harapott. Pillanatok alatt a kígyóméreg gyorsaságával járta át testünket, remegtünk fellobbant vérünk hevében, amikor a két csupasz has egymáshoz simult, azt hittem, hogy a születés és a halál békepoharát ürítem, melytől az örökkévalóság léttelen anyaga testet ölt.
– Na, jól van, még valami bajunk lesz – csókolgatta az arcomat –, most már aludnod kell, holnap este újra a tiéd.
Cuppant a melle, ahogy kihúzta a számból.
Anyáskodása miatt nem tiltakozott bennem a hiúság, hagytam, hogy karjai között úgy ringasson, mint egy gyereket. Hozzábújtam, mosolyogtam a gondolatokon, amelyek átfutottak az agyamon. Gyerekes gondolatok, nem lehet az időt sem húzni, sem visszatartani. Jól elmúlt a reggel, amikor Mili néni felébresztett bennünket.
– Keljetek fel, szajhák, meddig aludnátok, nem volt elég az éjszaka?
 
N

Naska

Vendég
Nyári Gyuszi töretlenül ma is teszi a dolgát!

<TABLE border=0 cellSpacing=0 cellPadding=0 width=630><TBODY><TR><TD width=10>


</TD><TD class=content_y1_big_title>Nyári Gyula</TD><TD width=10></TD></TR><TR><TD height=10 colSpan=3></TD></TR><TR><TD width=10></TD><TD class=content_date>
kdij9.jpg




</TD><TD width=10></TD></TR><TR><TD height=10 colSpan=3></TD></TR><TR><TD width=10></TD><TD class=content_lead>„Nappal fotós, éjjel zenész”. Ez szerepel Nyári Gyula névjegykártyáján. Bár manapság többnyire fényképezőgéppel és létrával láthatjuk Nyári Gyulát dolgozni, a klarinétos múlt meghatározza az élete alakulását. Többek között a zenének köszönheti, hogy fotózni kezdett – immáron több mint harminc éve. Az alkotóval a Rádió C Kultúróra című műsorában beszélgettünk minderről. Az alábbiakban e beszélgetés szerkesztett változatát közli a RomaPage.


</TD><TD width=10></TD></TR><TR><TD height=10 colSpan=3></TD></TR><TR><TD width=10></TD><TD vAlign=top><TABLE border=0 cellSpacing=0 cellPadding=0 width=1 align=right><TBODY><TR><TD>
clear.gif
</TD><TD>
clear.gif

Nyári Gyula: Meg kell mutatni az értékeket!
clear.gif




</TD></TR></TBODY></TABLE>Először is engedd meg, hogy gratuláljak, ugyanis 2005 decemberében többek között te is megkaptad a Kisebbségekért díjat. Mit jelent számodra ez az elismerés?

Köszönöm szépen. Igen, decemberben adták át nekem is ezt a díjat, amit immáron tíz éve ítélnek oda olyanoknak, akik tettek valamit a kisebbségekért. A zsűri úgy gondolta, hogy a roma társadalomban én is– idézőjelben – „elkövettem” valamit, ami pozitív oldalról mutatja be a romákat. Gondolom, ezt díjazták. Egyébként úgy vélem, hogy ez a díj elsősorban nem a személyemnek szólt, hanem mindazoknak, akik megpróbálják eloszlatni azt a tévhitet, hogy a romák csak a piszokban élnek, lopnak és nem dolgoznak. Nagyon komoly értékek vannak közöttünk és úgy érzem, hogy ezeket meg kell mutatni. Az az életcélom, hogy ezt a másik oldalt mutassam be. Nem azt mondom, hogy a napfényes oldalt, hanem a hétköznapi valóságot.

Tavaly töltötted be a 60. életévedet. Remélem, nem probléma, hogy elárultam?

Ezt kár volt mondani, mert szerintem mindenki annyi idős, amennyinek érzi magát. Mondjuk, a múltkor voltam egy vizsgálaton, ahol a receptre azt írták rá, hogy kora: 61 év. Mondtam is, na ez egy kicsit erős volt, mert még nem is töltöttem be.

Mikor gondoltál először arra, hogy meg kellene örökítened mindazt, amit látsz?

Tudod, én máig csak azt bánom, hogy tizennégy éves koromban, amikor az akkoriban alakult Bartók együttessel kikerültünk Szicíliába, egy nemzetközi táncfesztiválra, akkor nem volt nálam fényképezőgép. Pedig micsoda fotókat lehetett volna készíteni! Ám akkoriban még nem gondoltam ilyesmire. Helyette klarinéton játszottam. A lényeg az, hogy irigykedve néztem a táncosokat, akik fényképezőgépeket hoztak magukkal és csoportképeket készítettek magukról. Mondom, mit fényképezkednek ezek a gádzsók annyit? Én meg hogy örültem, ha néha volt nálam egy-egy fotó, amelyekre mindig nagyon vigyáztam.

Akkoriban nem volt jellemző a cigányokra, hogy fotóztak volna?

Nem. Inkább olyan volt, hogy a családok elhatározták, családi fotót készítenek és ilyenkor elhívtak egy-egy fotóst; de a családoknak nem volt gépük. Emlékszem, nagy szokás volt, hogy a fekete-fehér képeket kiszínezték. Na még olyan szörnyűséget! Tudod, pirosra színezték az arcokat. Borzasztó volt. Na, ha akkor lett volna fényképezőgépem, a roma hírességeket és a nagy zenekarokat mind-mind lefotóztam volna.

Már akkor észrevetted magadban a fotózásra való hajlamot?

Igen. Egyszer, még 68-ban a Budapest Szállóban, volt egy fotós, aki a zenekart fényképezte. Mindenkit össze-vissza állítgatott és én, miután a képeket megláttam, vettem észre, hogy mennyi mindenre nem figyelt a fotós. Például arra, hogy amikor valaki hegedül, föltolja a hegedű vonóját, és így az belelóg az arcába. Ezt nem szabad. Ki kell várni azt a pillanatot, amikor jól látszik az arca az előadónak. Így van ez az énekesekkel is. Egyszer mondtam is az egyik fotósnak, hogy apukám, amikor te fotózol, nem látod, hogy ott a mikrofon? Hát így volt ez.

Aki téged látott már fotózni, az tudja, hogy te nem csak erre figyelsz. Minden fotózásra viszel magaddal egy létrát is. Miért van erre szükség?

Sokan mosolyognak, amikor meglátják a létrát, de amikor a kezükbe fogják a képet, akkor már nem nevetnek. Figyeld meg, hogy mit csinálnak a fotósok, amikor tömeget kell fényképezni. Fölnyújtják a kezüket a magasba, és úgy kattintanak. Na már most, akárhogy is tartja azt a gépet, abba nem lát bele, tehát vakon dolgozik. Ha felállna egy létrára, látná a tömeget, és sokkal jobban sikerülne a kép. Annak idején, amikor megjelent a könyvem, nagyon sok helyre bevittem a kefelenyomatot. Az egyik kép például szegény Berki Lászlónak a temetését ábrázolta, ahol miközben a koporsót leengedték, a háttérben óriási tömeg volt, nem is beszélve a muzsikusokról. Na, szerinted ezt a képet, hogy csináltam volna meg létra nélkül? Sehogy. Habsburg Ottó fia ezt a képet tíz percig nézte. Ennyit a létráról.

Menjünk vissza egy kicsit az időben! Mikor kezdtél el fotózni? Emlékszel még az első gépedre?

Persze. 1975-ben megjelent egy férfi, akinek kizárólagos joga volt arra, hogy Amerikába és Kanadába zenekarokat vigyen ki. Így kerültem ki a zenekarommal a tengerentúlra olyan művészekkel mint Horváth Pista, Zalatnay Sarolta, Kazal László és mások. Álomnak tűnt Chicago, New York, de végülis sikerült. Akkor vettem magamnak az első gépemet: egy kis Kodak Pocket masinát fix lencsével. Nagyon jó képeket csinált, mindig próbáltam szép témákat találni. „Levettem” az ENSZ palotát, a felhőkarcolókat, és egy csomó minden mást. Aztán nemsokára visszakerültem Kanadába, de most már egy évre. Na, akkor mondta nekem a Gál Laci kollégám, hogy te Gyuszi, miért nem veszel egy jó fényképezőgépet? Mondom, minek az? Mire ő: hogy fotózgass. Na így vettem meg a második gépemet. Rögtön az egyik barátom felvitt egy repülőgépre, és onnan fotóztam a várost. Nagyon nagy élmény volt. Sose felejtem el. Főleg azért, mert nem záródott jól a gép ajtaja.


<TABLE border=1 cellSpacing=1 borderColor=#ff9933 cellPadding=1 bgColor=#ffff66 align=right><TBODY><TR><TD>[FONT=Geneva, Arial, Sans-serif]Díjak:[/FONT]
[FONT=Geneva, Arial, Sans-serif]2004 A Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztje[/FONT]
[FONT=Geneva, Arial, Sans-serif]2005 Kisebbségekért díj[/FONT]

[FONT=Geneva, Arial, Sans-serif]Könyv: [/FONT]
[FONT=Geneva, Arial, Sans-serif]Úton (fotóalbum)[/FONT]

[FONT=Geneva, Arial, Sans-serif]Kiállítások:[/FONT]
[FONT=Geneva, Arial, Sans-serif]2003 Magyarok Háza[/FONT]
[FONT=Geneva, Arial, Sans-serif]2003 Szerbia[/FONT]
[FONT=Geneva, Arial, Sans-serif]2005 Bécs[/FONT]
[FONT=Geneva, Arial, Sans-serif]2005 London[/FONT]
[FONT=Geneva, Arial, Sans-serif]2005 Józsefvárosi Galéria[/FONT]

</TD></TR></TBODY></TABLE>Akkor már megbízásra is fényképeztél?

Tudod, hamar elterjedt a híre, hogy a Gyula jó képeket csinál. Aztán, ha valaki kijött látogatóba, akkor azokat lefotóztam. Egyszer eljátszottunk egy kinti magyarnak egy dalt, amit már vagy negyven éve nem hallott. Na így kaptam a teleobjektívemet egy nótáért.

Két éve megjelent egy könyved. Ezért a könyvért a Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztje kitüntetést kaptad. Hogy jött létre ez a könyv?

Azt vettem észre, hogy a pályázatokon mindig olyan képek győznek, ahol a romákat piszkosan, csórón, szerencsétlenül ábrázolják. Engem ez felháborított. Találtam a könyvemhez támogatót és összejött. Egy feltétellel adták ki, ha összehozok ezer megrendelést. Sikerült. Többféle fotó van benne a gyerekkorról, a csodálatos női világról, a munkáról, a művészetről és így tovább. Olyan értékekről, amik bennünk, romákban megvannak – ám csak kevésszer kerülnek ezek a képek a figyelem központjába. Megmondom őszintén, hogy a torkom összeszorult, amikor megkaptam a díjat, mert úgy éreztem, hogy tényleg odafigyelnek, hogy az ember mit csinál. Ez még jobban ösztökél engem arra, hogy még többet próbáljak megmutatni ebből a rétegből. Ezért dolgozom a Lungo Dromnak, a Józsefvárosi újságnak és más lapoknak is. Szerelemből.


/Sánta Andrea – Rádió C / RomaPage/


</TD></TR></TBODY></TABLE>
 

totszegi

Állandó Tag
Állandó Tag
Varga Ilona

Varga Ilona magyarországi beás cigány újságíró, műfordító, szótárszerkesztő.
Egy azóta megszűnt baranyai (ormánsági) kis beás cigánytelepen, Háromfán született. Néhány nap múlva, 1960. április 11-én. a legközelebbi faluban, Kemsén anyakönyvezték. Gyerekkorát Zalátán töltötte. Hatéves korában még csak beásul tudott beszélni. Az általános iskola elvégzése után egy pécsi gimnázium tanulója lett. Férjhez ment, gyermeket szült. Volt adminisztrátor, konyhalány, kesztyűgyári bérelszámoló. A munka mellett népművelő-magyar szakon szerezte meg első diplomáját.
A főiskola elvégzése után hat évig tanított egy pécsi diákotthon kisegítő iskolájában. 1989-ben a Magyar Rádió szerződést kötött vele, és a Cigányfélórát (ma: Cigányóra) alapító csapat munkatársa, szerkesztő-riportere lett. Az első magyarországi cigány televíziós műsor: az Magyar Televízió Pécsi Körzeti Stúdiója által készített Figyelj rám! (Bágăm Számá! – Asun Kathe!) alapító műsorkészítője volt. 1991-ben újságíró oklevelet szerzett a Bálint György Újságíró Akadémián, 1992-től az ELTE média szakán, majd szociológusként szerzett újabb diplomákat. Európa első cigány nemzetiségi középiskolája, a pécsi Gandhi Gimnáziumot létrehozó Gandhi Alapítvány egyik alapítványtevője volt, a Gandhi Közalapítvány és a Magyarországi Cigányokért Közalapítvány, valamint az állami gondozott gyerekek örökbefogadását elősegítő Fészek Alapítvány kurátora, a Kisebbségi Jogvédó Iroda Felügyelő Bizottságának és a Filantróp Társaság vezetésének is tagja. A Tegnapután Országos Cigány Kulturális Egyesület elnöke. Közben 1999-ben a Magyar Televízió Cigány Magazinjának felelős szerkesztője, éveken át a Petőfi Rádió Szálkák című roma és Segíthetek? című karitatív műsorának szerkesztője, az MTV Sorsfordítók című portrésorozatának szerkesztő-riportere is. Emlékezetes rádiós sorozata volt a kórházi kiszolgáltatottságról és orvosi helytállásról szóló rádiós sorozata (Kórterem), a kéregető utcazenészekről, illetve a vakokról készített műsorai, de a Kossuth Rádióban éppen most futó Nincs egyedül című, a különböző hátrányokkal élő társadalmi rétegeket érintő műsorfolyama is ezek közé tartozik. 1996-ban
az ő vezetésével akkreditálták a beás cigány nyelvet az állami nyelvvizsgarendszerbe. Ő szerkesztette meg az első Beás/magyar – magyar/beás szótárt, amely közel tízezer szót tartalmazott. E tevékenységéért 1998-ban a Union Chamber Hungary neki ítélte azt az ifjúsági díjat, amelyet annak idején a fiatal Kenendy és Kissinger is megkapott. A Magyar Rádió kétszeres Nívódíjasa, kétszeres Tolerancia Díjas, Pro Humanitas Díjas. 2003 márciusában Táncsics Mihály-díjjal, 2006-ban Kisebbségekért Díjjaltüntették ki. 2007-ben neki ítélték a Jó Ember Díjat. 2008 márciusában Pannon Példaképpé avatták.
Amikor tudtára jutott, hogy a magyar nyelvben kevéssé járatos cigány emberek a bíróság előtt ugyan kérhetnék, hogy anyanyelvi tolmács segítse őket, ám ilyen engedéllyel rendelkező szakember egy sincs az országban, felsőfokú tolmácsvizsgát tett: ő az ország első beás tolmácsa.
Különböző folyóiratokban (Világunk, Barátság, Lungo Drom) rendszeresen jelennek meg műfordításai, interjúi.
2008 októberétől a Magyar Rádió mr4 nemzetiségi adások csatornáján a Három szólamra című lovári, beás és magyar nyelvű cigány műsorok felelős szerkesztője, valamint a beás műsor szerkesztő-műsorvezetője.
Részt vett a cigány kulturális alaptanterv kidolgozásában is. Pedagógiai, szociológiai tanulmányok, interjúkötet, irodalmi szöveggyűjtemények szerzője.
Csakugyan büszkék lehetnek rá az övéi és a magyarok is.
 
N

Naska

Vendég
Csak a csend

"Szó bennszakad, hang fennakad,
Lehellet megszegik. -"
A szóvívő elment.
Daróczi Dávid fiatalon, saját akaratából távozott. Csak kérdések vannak, válaszok nincsenek.

mszp_49462f0502761.jpg


Gyakran eszembe jut a csepeli cigánydomb putri sora. Az az elhanyagolt utca, ahol se házszám, se járda. Ahol vagy sár van, vagy por. Télen pedig fagy. Itt a gyerekek egy szál trikóban is jól érzik magukat, mert nem adnak a külcsínre. Gondtalan játszanak.
Itt született Józsika. Kinek apja nem elégedett meg ezzel a sorssal. A munka mellett tanult. A pislákoló fénynél előbb a szakmunkás vizsgára, majd az érettségire készült.
Közben a gyerekek cseperedtek. Choli, cigányemberhez méltón igyekezett megadni nekik mindent, mire szükségük volt. Nekik nem tárgyakra volt szükségük, hanem egy apai ölelésre, egy biztató szóra, egy esti versre.
Ezektől voltak boldogok.
És Choli tanult. Példamutató elszántsággal. A főiskola elvégzése után tanító lett. És a jó példa ragadós. A gyerekeknek természetes volt, hogy kövessék apjukat ezen a nehéz, de szép úton. Mindenütt kilógtak a sorból. A telepen, mert nem voltak már olyanok, mint ők. Az iskolában, mert még nem voltak olyanok, mint ők. Egymástól megörökölt ruhákban is lehet valaki felhőtlenül boldog. És ők azok voltak, mert tanáraiknak köszönhetően ilyennek fogadták el őket a társaik. Nem volt fontos, hogy ki a cigány és ki nem az. Egy igazi közösségben ez nem számít.
Józsika fölnőtt lett. Már nem a soron élt, és felvette a Dávid nevet. Egyetemet végzett, és csak az a füstösen barna bőre jelezte, hogy ő cigány. Úgy beszélt és öltözött, mint bármelyik értelmiségi, de a vér nem válik vízzé. Szavaiban és tetteiben is mindig kiállt a népért, melynek gyermeke volt. Újságot írt, és rádiót vezetett. Televízióban szerepelt, és kézben tartotta egy kormány szócsövét.
Az Andrássy úton hajnalban nem sírt a sziréna. A mentőautó akadálytalanul száguldott a címre. Több mint félóra küzdelem után a fiatal szív engedett a tudat akaratának és megszűnt dobogni. Feladták.
Dávid el akart menni. Csak ő tudja miért. Itt hagyta apja verseit és családja szeretetét. Barátai bizalmát. Egy ügy küzdelmét.
És magára hagyta kiváló fiára méltán büszke népét.
"Körötte csend amerre ment, / És néma tartomány."
/Szerintem blog nyomán/


image.aspx
 
N

Naska

Vendég
Mága Zoltán, a "szeretet hegedűse"

zuxhoaoqf6-350


Mága Zoltán nem foglalkozik a hazai cigányság társadalmi rétegeivel, hanem az egész társadalmat szeretné összefogni. Ha kampányrendezvényen lép fel, csak úgy vállalja, ha minden nagy párt hívja. Ha börtönben, akkor csak úgy, ha a közönségben nincs nemi erőszakért és gyilkosságért elítélt rab.

Önéletrajzi könyvét Szeretet hegedűse címmel jelentette meg. Miért ezt a címet választotta?
A világban a legfontosabb dolgok közé tartozik a szeretet. A kiadóm azt kérte, legyen a cím A királyok hegedűse. Minden nagyképűség nélkül elmondhatom, játszottam már királyok előtt, ám azt gondolom, ez a cím mérvadóbb. A közönségtől sok szeretetet és energiát kapok. A fellépéseken nem ritka, hogy állva tapsolnak. Egyik hétvégi koncertemen könnyek lepték el a szemem, amikor azt láttam a színpadról, hogy mozgáskorlátozott nénik, bácsik megpróbálnak felállni kerekesszékükből. Odarohantam, hogy üljenek vissza. Ott sírtak, és én is velük sírtam. Vagy augusztus 20-án, a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjét átadó ünnepség után odajött hozzám egy huszonéves kolléga. Azt mondta, én vagyok a példaképe. Ezek a nagy dolgok, ezekből táplálkozom.

A koncertjein kialakult felfokozott állapot olyan intim kapcsolatot jelent, ami hasonlít a szeretetre?
Bejártam a fél világot, szinte minden kontinensen játszottam már. Sikerem mindenütt van, de sehol nincs olyan mély érzelmi viszonyulás ahhoz a zenéhez, amit játszom, mint itthon.

Miért, Magyarországon hogyan nyilvánítják az érzelmeiket az emberek?
Jóval őszintébben és személyesebben. Számos templomi koncerten veszünk részt, amelyek után gyönyörű mondatokat kapok. Amikor az abasári katolikus templomban játszottunk, láttam, egy idős néni a koncert közepette sírt, a végén pedig mindenki előtt azt mondta nekem; harminc éve imádkozom ezzel a rózsafüzérrel, a művész úr tiszteljen meg azzal, hogy elfogadja tőlem!

Hol van most ez a rózsafüzér?
Mindig a hegedűtokomban tartom. Mesélek még egy történetet. Egy idős bácsi Miskolcon a műsor után odajött. Elcsukló hangon mondta; szép kort megélt, szépen is élt, és most már boldogan meghalhat, mert személyesen hallhatott engem. Ezek azok a pillanatok, amelyekért érdemes játszani.

A világ körüli turnéi során egy helyszín volt, amin elgondolkoztam: a Marokkói Királyság. VI. Mohamed király hogyan értékeli azt a zenei műfajt, amelyet ön képvisel?
Azt tapasztaltam, hogy a magyar zene szerte a világban nagy szeretetnek, elismertségnek és népszerűségnek örvend. Több arab országban jártam már, nemrég például Jordániában, egy hercegi esküvőn. Amikor elkezdtem játszani a Monti csárdást, azonnal táncra perdültek. Hihetetlen, milyen velük született érzékük van a zenéhez. Az esküvő végén a menyasszonynak ajándékoztam a fehér hegedűmet.

2004-ben, miután Arany Érdemkeresztet kapott, egy cikkben így írtak önről: világszerte erősíti a magyarsággal kapcsolatos pozitív nemzeti sztereotípiákat. Mik ezek a sztereotípiák?
<table align="right" bgcolor="#8cc9e0" border="0" cellpadding="5" cellspacing="1" width="180"><tbody><tr><td bgcolor="#ffffff"><table border="0" cellpadding="3" cellspacing="0" width="100%"><tbody><tr><td align="middle" bgcolor="#f08aa5">Mága Zoltán idei kitüntetései </td></tr><tr><td>„Krisztusi korba léptem, és fontos dolgokban volt részem”- mondta Mága Zoltán bevezetésül a 2007-ben kapott díjainak felsorolásához. A művészt idén Európa-díjjal tüntették ki, majd Máltai Lovagok becsületrendjének nagykeresztjét kapta meg. Magyar kulturális nagykövetté választották, és legutóbb augusztus 20-án a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjét vette át Hiller Istvántól. </td></tr></tbody></table></td></tr></tbody></table>Azok, amelyek a magyar kultúrához kötődnek. Kisgyermek korom óta a magyar zenei kultúrát népszerűsítem. A muzsika csodás eszköz, háborúkat tud kirobbantani, és békességet tud teremteni. Én a zene nyelvén beszélek, és az a mottóm, hogy hidakat építek kisebbség és többség közt. Hidakat az új és a régi generáció közt. Ha kimegyek a színpadra, azt látom, a közönség soraiban vannak kisgyermekek, vannak idősek. Vannak cigányok és nem cigányok. És bizony, ott van a húszéves punk is. A társadalmat szeretném összefogni a zenémmel.

Ha már a cigányságot szoba hozta, ön szerint jellemző az, hogy a cigány származású zenészeinket a magyar zenei életben hajlamosabbak példaképként említeni, de a cigányság körében kevésbé?
Nehéz általában a cigányságról beszélni, ugyanis a cigányságnak, csakúgy, mint a társadalomnak, több rétege van. Ám az igazat megvallva én ezzel nem foglalkozom. Becsületes családunk van, a lakóhelyünkön felnéznek ránk. A szüleim mindig szigorúan fogtak, és úgy neveltek, hogy ember legyek. Kitűnő tanuló voltam, és tizenkét évesen lettem a Rajkó Zenekar prímása. Ez ambicionált, és még inkább arra sarkallt, hogy többet és többet gyakoroljak. Pedig a gyerekek hívtak bulizni, csajozni. Nem mondom, hogy nem mentem volna szívesen, de tudtam, hogy nekem feladatom, célom van, amit csak munkával lehet elérni. Így amikor a kollégiumban már mindenki aludt, felmentem a legfelső szintre, a mosdóba, és még néhány órát gyakoroltam.

maga_cikkbe.jpg


Kimerítő lehetett.
Igen, és még fel is jelentették a kollégiumot, hogy éjjel-nappal megy a cincogás. Ám amikor megtudta a karmesterem, hogy én a mosdóban zenélek éjjelente, nem szidott le, hanem arra biztatott, hogy folytassam. Elvégre Bartóktól a Román táncokat jól hegedűlni nagyon nehéz tizenhárom évesen.

Visszatérve a bulizásra és csajozásra, gondolt arra, hogy amit elmulasztott a kollégiumi éveiben, turnézó zenészként pótolhatja?
Kisgyermek korom óta másképp gondolkoztam, mint a többiek, és komolyabb voltam náluk. Mostanában próbálok ki olyan dolgokat, amik régen kimaradtak, például az élményparkokban mindig a legnagyobb csúszdákat választom. Mága Zolit úgy ismerik, mint a hófehér szmokingos zenészt fehér hegedűvel. De a magánéletben nagyon vidám vagyok.

A fehér hegedű önnél show-elem?
Igen, a védjegyem 2000 óta. Ha valaki nem tudja megjegyezni a nevem, az is tudja, hogy én vagyok a fehér hegedűs.

Kétféle kitüntetésben szokott részesülni. Az egyik a szakmai kitüntetés, a másik a jótékonysági tevékenységéért járó elismerés. Mikor adott utoljára hajléktalannak pénzt az utcán?
A hétvégén. Ha az autómhoz odajön egy ember, és nem azt látom rajta, hogy alkoholista, és majdnem ráesik a szélvédőre, hanem egy normális, de szerencsétlen sorsú ember, akkor nagyon örülök, hogy segíthetek.

A cross-over műfajban tevékenykedik Edvin Marton is. Mi a lényeges különbség a kettejük munkássága közt?
Teljesen mások vagyunk, másképp tanultunk, és másképp nyúlunk a hangszerhez. Egészen más műfajt képviselünk. Én annyira nem megyek bele a modern hangszerelésbe, maradok a klasszikus világában. Edvint egyébként nagyon nagyra tartom, példamutató az egész országnak. Vannak rajongói, és nekem is vannak, csak mások.

A visszajelzések alapján ön élhetne olyan álomvilágban, mint akár a Korda házaspár?
<table align="right" bgcolor="#8cc9e0" border="0" cellpadding="5" cellspacing="1" width="180"><tbody><tr><td bgcolor="#ffffff"><table border="0" cellpadding="3" cellspacing="0" width="100%"><tbody><tr><td align="middle" bgcolor="#f08aa5">Mága Zoltán idei turnéja </td></tr><tr><td>Mága Zoltán áprilisban kezdte a nemzetközi turnéját. Az Egyesült Államokon belül New Yorkban, Las Vegasban és Los Angelesben lépett fel zenekarával. Legújabb lemezének egyik betétdalának, a Keresztapának a klipjét is ott forgatták. Azt követően Moszkvában járt a hegedűs, majd Jordániában, Törökországban lépett fel, ősszel pedig ismét Amerikába, majd Kanadába utazik. Az ősz végén Olaszországban ad koncerteket, majd a Budapesti Operettszínházzal Izraelben vendégszerepel. Ezt követően Tunéziában, Kínában, Japánban, és végül ismét Oroszországban lép fel. </td></tr></tbody></table></td></tr></tbody></table>Ha én is az ő korukban lennék, lehet, hogy én is úgy gondolkoznék. Most azt érzem, nekem még nagyon sok dolgom van Magyarországon, még nagyon sok embernek kell örömet szereznem.

Miért tartja fontosnak, hogy politikai kampányok rendezvényein is fellépjen?
Csak úgy vállalom, ha minden oldalhoz elmegyek. Ha csak egy párt hívna, akkor nem mennék, ám ha mind a négy erős párt meghív, eleget teszek a felkérésnek. Hiszen én egy pék vagyok, aki süti a kenyerét, és annak ad belőle, aki kér, és aki megfizeti. Azok, akik a zenémet kedvelik, minden pártban megtalálhatók, mert a muzsika szerencsére pártsemleges. A pártállásom pedig magánügy.

Fellépéseinek helyszíneit figyelve még a Balassagyarmati Fegyházon akadt meg a szemem. Ott miért lépett fel?
Az intézmény vezetősége hosszú hónapokon át, nagyon kedvesen kért, játsszunk az elítélteknek. Volt néhány komoly kritériumom: ne legyenek a közönségben olyanok, akik nemi erőszak miatt ülnek, pláne ha gyermeken hajtották végre, és akiket gyilkosságért elítéltek.


/Dénes Dóra-Velvet/

Mága Zoltán
Casablanca

 
N

Naska

Vendég
Farkas János, a világválogatott tagja

Vasas71.preview.JPG



Farkas János pályafutását a László Kórház labdarúgócsapatában kezdte, majd 1959-ben leigazolta a fiatal csatárt a Budapesti Vasas. Gyorsan bekerült a kezdőcsapatba. Tagja volt az 1960-ban az UEFA-ifjúsági tornán győztes csapatnak. 1961-ben nyerte első bajnokságát a Vasassal, majd 1962-ben a csapattal megvédte azt. Bár tagja volt az 1962-es labdarúgó-világbajnokság magyar keretének, pályára nem lépett.
Az 1964-es labdarúgó-világbajnokságon a magyar válogatottal bronzérmet szerzett. Az 1964-es tokiói olimpián a győztes magyar válogatott tagja volt, majd 1965-ben és 1966-ban újra magyar bajnok lett. Az angliai 1966-os világbajnokságon a magyar válogatott tagja volt. 1968-ban a világválogatott tagjaként játszott Brazília ellen is.
Az 1966-os magyar labdarúgó-bajnokság gólkirálya volt. 1974-ben vonult vissza az aktív játéktól a Vasas két másik legendás játékosával, Mészöly Kálmánnal és Ihász Kálmánnal együtt. Pályafutása során 290 élvonalbeli mérkőzésen 169 gólt szerzett, valamint 33 válogatott mérkőzésen szerepelt, ahol 19 találata volt.
Aktív pályafutásának befejezése után a vendéglátásban helyezkedett el, ahol több üzlet vezetője volt. Negyvenhét éves korában hunyt el szívroham következtében. Halála után a Vasas utánpótlás emléktornát szervezett tiszteletére.
 
N

Naska

Vendég
Pege Aladár, a"nagybőgő Pegeninije"

Pege Aladár egy olyan korszakban volt a szomszédom Józsefvárosban, amikor nem nagyon néztük, ki honnan jött, arrafelé a verekedések nem nemzetiségi kérdések miatt törtek ki. Mint ott mindenki, lejárt a Rákóczi térre, és a hozzá hasonló kamaszokkal álmodozott egy pad tetején. Időnként feljött hozzánk is, és ilyenkor nővéremmel együtt verték a jazzt a fekete zongorán. Mi, gyerekek hallatlanul tiszteltük, büszke voltam rá, hogy félénken odaköszönhettem az utcán neki:-Szia, Ali!
Aztán teltek az évek, és Pege Aladárt a világ jazz-zenészként ismerte meg, noha jazzt soha nem tanult. Kizárólag klasszikus zenei tanulmányokat folytatott, előbb a konzervatóriumon majd a Zeneakadémián.1969-ben diplomázott a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán, majd tanárként helyezkedett el. Ekkor már hat éve szerepelt klasszikus és jazz koncerteken, sőt, fellépett az éjszakában is, hogy legyen miből fedezni az életét.
Soha nem mondta önmagáról, hogy jazz-zenész, inkább művész-tanárnak vallotta magát , aki mellesleg jazzt is játszik. Sőt, otthon van mindenféle zenei stílusban, a barokktól a free jazzig. Saját együtteseivel, melyekben generációjának legnagyobb nevei szerepeltek, először 24 évesen keltett nemzetközi feltűnést, amikor a prágai majd a Montreaux-i fesztiválokon aratott óriási sikereket (elnyerte például az „Európa szólistája” címet). Mindezt az akkori Magyarországról érkezve! Ráadásul Pege Aladár saját bevallása szerint soha nem gyakorolt jazzt (mert szerinte a rögtönzésre nem lehet készülni), csak klasszikus zenei műveket.
1333.jpg
Gyakorolni viszont neves művészként is naponta gyakorolt, voltak olyan évek, hogy minden nap hat órán keresztül. Hatalmas klasszikus zenei műveltségének köszönhette, hogy a legnagyobb külföldi virtuózok előtt emlegették nevét, mint a világ legjobb bőgőséét. Magyarországon számtalan más elismerés mellett Kossuth-díjas lett. Az egyetlen ilyen muzsikus a jazz-zenészek között, aki ezt a magas kitüntetést megkapta.
Ma is szívesen hallgatom a felvételeit, és ilyenkor mindig eszembe jut az a mosolygós cigányfiú, aki mindig, már akkor is tudta, hogy egyszer Ő lesz a "nagybőgő Pegeninije."

Pege Aladár
Humoreszk videó

 

moona.pr

Állandó Tag
Állandó Tag
Choli Daróczi József

Choli Daróczi József író, költő, műfordító, pedagógus, népművelő, újságíró, politikai szereplő, a magyarországi cigány értelmiségi réteg kiemelkedő alakja. Ma is aktív közszereplő. Nevéhez számos díj, elismerés kapcsolódik.

Fontosabb elismerései:

Magyar Köztársasági Érdemrend Kiskeresztje – 1999
Oktatási Minisztérium Apáczai Csere János-díja – 2003
Kisebbségekért Díj – 2005
Budapestért Díj – 1996
Open Society Institute Roma Irodalmi Fődíja - 2003

Főbb művei:

József Attila: Ars Poetica – fordítás Nagyvilág, 1971, Világosság 1971
Uzhes Jilesa – önálló szerkesztésű antológia – Népművelési Intézet gondozásában 1979.
Fekete korall – Táncsics kiadó gondozásában 1981.
Rom Som– Roma vagyok – művészeti folyóirat
Romano Nyevipe
Amaro Drom Cigány-magyar szótár – Feyér Leventével 1981
Lovái nyelvkönyv – Feyér Levetével 1984
Biblia fordítás – Újszövetség 1996
Garcia Lorca: Cigány románcok - fordítás 1996
Pel devlesko bango muj – Isten homorú arcán, 1990
Mashkar le shib dukhades – Nyelvek között fájón, 1994
Újtestamentum
 

Csatolások

  • cigany%20choli.jpg
    cigany%20choli.jpg
    41.8 KB · Olvasás: 4

Melitta

Adminisztrátor
Fórumvezető
Rádiós
Zene, ami tele van érzéssel

Mici Farkas Gyulával, a Roma Classic zenekar vezetőjével beszélgettünk.

A zenekar csak néhány hónapja alakult. Honnan jött
a Roma Classic elnevezés?

– A Roma Classic név számunkra azt jelenti, hogy a roma zene és a klasszikus zene remekül megfér egymás mellett, ebben különbözünk a többi zenekartól. Olyan átirata*ink vannak, amelyekben ez a két stílus egybe van gyúrva, és emiatt lesz különleges a vége*redmény.

Mennyire volt egyszerű tagokat keresni? Volt-e valamilyen feltétel, aminek meg kellett felelni?
– Csupán annyi volt a kikötés, hogy a leendő tagnak zenész iskolai vég*zettsége legyen, mert úgy gondolom, hogy
a minőségi zenéhez nemcsak tehetség, ha*nem tanulás is kell.
Aztán a sors úgy hozta, hogy Balatonfüreden találkoztam Jéri Nagy Bélával, a neves átíróművésszel, koncertmesterrel, és elkezdtünk beszélgetni, milyen jó lenne alapítani egy olyan zenekart, amelyben klasszikus zenével foglalkozó roma muzsikusok játszanak. Neki is nagyon tetszett az ötlet, és a ta*gokat lényegében együtt választottuk ki. Elmondhatom, hogy ezek az emberek a barátaim, ízig-vérig zenészek és egyszerre remek emberek, akik tisztelik a zenét, akikkel öröm együtt dolgozni.

Mik a jövőbeni terveik?
– Most vasárnap volt az első koncertünk, ami jóformán telt házas volt, de továbbra sincs megállás, hiszen nyáron megje*lenik az első leme*zünk, és ősszel itthon több helyen is fellépünk, sőt úgy néz ki, hogy jövőre külföldre is eljutunk.

Mit szeretnének üzenni az albumukkal?
– Sok mindent, hiszen a zene számunkra egy olyan eszköz, amely közvetíti a szeretetet, a békét, de talán a legfontosabb mondanivalónk az len*ne: ha az emberek összefognak egymással, akkor nincsen lehe*tetlen!
 
N

Naska

Vendég
A prímáskirály

A '30-as években készült egy felmérés, hogy ki a legnépszerűbb cigányprímás. A legtöbb szavazatot id. Magyari Imre /1894-1940/ kapta.

a955_1.JPG


id. Magyari Imre és zenekara muzsikál, Rajnay Gábor és Lázár Mária énekel. Közreműködik még Juhász József
Széles e világon
 

róozó

Állandó Tag
Állandó Tag
Nagyszerűek ezek a méltatások, felsorolások, én például Szakcsy Lakatos, Babos Gy. Paja Bea, az Ando Drom, Besh o Drom zenéjét nagyon szeretem.
(igaz, hogy nem magyar, de titkos plátói szerlemem volt kamasz koromban a szép nevű Frederico Gracia Lorca, bár akkor már rég nem élt...)
 

róozó

Állandó Tag
Állandó Tag
Éjszaka még eszembe jutott Balogh Attila és Osztojkán Béla.
Küldök egy szerintem megrendítő Balogh A. verset.
A játékszer
Ágak százával szúrnak arcba.
Ahol érnek, véres sebet hagynak.

És én még azt hittem, hogy könnyű lesz,
ha beszállok a harcba.
De szemem sincs már, amivel látnám,
hogy miért ez a hajsza.

Érzem, ahogy a vér csorog le a számba.
Fejemen tátongó lyuk, karom már nincs,
mivel útját álljam.

Védtelen vagyok,
kitéve minden kényének kedvének.
A sors játékszere vagyok csupán,
s a vég, érzem, hamar megtalál.

Elterülök lassan,
az utolsó lélegzet is elszáll.
Roskadozó testemben a hamu
legyőzi a szikrát.

Arccal lefelé mondok búcsút e Világnak,
ki oly rútul bántál velem,
s én mégis úgy csodállak!

Osztojkánnak a Nincs itthon az Isten c. könyvét ajánlom. Fájdalmas és mégis gyönyörű.
Büszke vagyok, hogy Lakatos Menyhért és a Rostás Farkasok (Pál, György) Békés megyeiek.
 

Lenoluy

Állandó Tag
Állandó Tag
"Ne féljetek magyarok, megjöttek a cigányok!"

Ezt a szállóigévé vált mondatot kiabálták húsz évvel ezelőtt Marosvásárhelyen, a város minden pontjáról összesereglő cigányok, a botokkal és kövekkel felfegyverzett, félrevezetett, leitatott, feldühödött, zömmel környékbeli románok gyűrűjébe került magyaroknak.

Az életüket kockáztatták az ott élő magyarságért, közülük többeket súlyos börtönbüntetésre ítéltek.

Ez úton is köszönöm nekik! Isten segítse meg őket! Büszke vagyok rájuk helytállásukért és bátorságukért.
 

Igipapa

Állandó Tag
Állandó Tag
1-178615-924.jpg

Lakatos Menyhért Füstös képek


Még nyüzsgött a nép, igazgatták szalmáikat, hangosan csipkelődtek, beszélgettek, kacarásztak, sikítottak, visszakiabáltak a megjegyzésekre, birkóztak, tapogatóztak, előkészítették egymást az éjszakához.
Megkockáztattak egy-egy erősebb mozdulatot, de még korai volt.
Élcelődők partnereket kerestek, akiket ki lehetett rúgatni, röhögött az istálló, ha egy jól elsütött bemondás talált.
Nem voltak álmosak, azért pokolba kívánták a villanyt.
Mili néni játékosan szaladt utánunk, kezében egy kis pálcával. Valójában még nem volt öreg, harminchat éves lehetett, aránylag tisztán, pedánsan járt. Azt mondják, kuplerájban töltötte a fiatal éveit.
Babi az én szalmám foglalta el, a fejrészt egy rózsás ágytakaróval leterítette.
– Mili, férjhez ment a lányod, pedig oda akartam menni mellé.
– Majd énmellém gyere, megseggezhetsz.
Szabadszájú volt, aki vele kikezdett, hamar megbánta. Nem válogatta a szavakat. A kötekedőnek felhúzta a ruháját.
– Ezzel szórakozz – nyújtotta feléje kihúzott szőreit.
Az illető hamar elhallgatott.
– Mi is ideigazítunk holnap.
– Nem pusztultok el innen? – fenyegette őket. – Tán fiatal hurkára éheztetek?
Nevetve szaladtak szét a lányok.
Zavartan ültem az ágyon, ahová Babi kényszerített, segélykérőn néztem Mili nénire, mint azok a lányok, akiket a nászéjszaka borzalmai rémítgetnek.
– Aludni.
Babi lehúzta ruháját, azt is fejünk alá terítette, hosszú vállú ingében anyáskodva rendezte a fejem alját.
Nadrágostul bújtam a takaró alá.
Már jelzett a villany, néhány perc múlva el is oltották.
Félénken húztam össze magam a lány mellett, kezemet a combom közé szorítottam, alig mertem szuszogni.
Csak a fejem búbja érintette Babit. A vastag ágytakaró alatt elhasználtam minden oxigént. Ha elalszik, úgyis meglógok, kimegyek a szalmakazalba aludni. Friss levegő kell, lüktetett az agyam, meggyulladok. Ha kiegyenesedem, jobban magához húz, így is majd letépi a fejem, annyira szorítja a melléhez. Az ellenkezést meg sem próbálhatom, kész lenne birkózni, s ki hinné el, hogy nem én erőszakoskodom. Ha meg elhiszik, én maradok szégyenben, azt mondják, gyáva vagyok. Jobb, ha csöndben maradok, majd elalszik. Lehet, hogy addig megfulladok. Ki innen, ha csak egy percre is, könyörögtem magamnak.
Megfulladok ezalatt az átkozott daróc alatt. Meg akar ölni ez a ringyó, teljesen belapította az orrom a mellei közé, már csak a számon át kapok valami izzadságszagot, mert ennek semmi köze a levegőhöz.
Ki innen, amíg nem késő, lesz, ami lesz, teljes elszántsággal kiegyenesedtem. Hanyatt fordulva tele tüdővel lélegeztem. Mintha csak erre a mozdulatra várt volna, közelebb bújt hozzám, kézzel-lábbal magához szorított.
Nem volt nagy termetű lány, de kétszer olyan erős, mint én. Úgy játszott velem, ahogy kedve tartotta.
– Meleged van?
Ellágyultan simogatott.
Szívtam a levegőt, sem tiltakozni, sem szólni nem tudtam. Hagytam, hogy végigsimítson a nyakamtól a hasamig.
Az államig húzta rövid derekú ingemet, verejtékező bőrömön fürdető gyakorlatokat végzett, aztán egynéhányszor szárazra törölte inge aljával.
– Mért nem teszed le a nadrágod, meggyulladsz.
Megragadta a vállam, maga felé fordított.
Még mindig nagyokat sóhajtottam.
– Nem sírsz tán? – Kezem odatette a melléhez. – Na, jól van, fogjad szépen.
Amikor először megérintettem, kellemes bizsergés fogott el, szinte jólesett, és boldog voltam. Kerestem az alkalmat, ha csak hozzáférhettem, hogy megérinthessem. Alvás előtt mindig arra gondoltam, milyen jó lenne, ha nem Mili néni horkolna mellettem, hanem a Babi szuszogását hallanám. És most itt van.
Vajon minek vágytam rá? Lehet, ha nem sóhajtozok érte?…
Na, de én kértem. Nem volt kellemetlen érzés, ahogy ráborítottam a tenyerem. Eddig csak a durva ruhán keresztül éreztem, most csupaszon, szinte égeti a kezem.
Elmúltak ujjaimból a merev görcsök, kezem elernyedve pihent rajta, lágyan rászorította, lüktetett a kis labda, ahogy a szíve dobogott.
– Vesd le a nadrágod, nagyon szúr.
Térdét mindenáron a lábaim közé akarta fúrni. Nagyszerű, gondoltam, legalább félbehagysz az erőszakossággal.
A vastag téli nadrág átnedvesedett rajtam, csalánszerű szúrásaitól égett a bőröm, szívesen letettem volna, mert a bolhák telhetetlen lakmározásától én is szenvedtem, ahogy mozdulatlanságomban ki voltam nekik szolgáltatva. Választanom kellett, a mellét fogom, vagy vakarózom. Már engedtem a Babi kívánságának, amikor eszembe villant, olyan gatya van rajtam, amivel mások előtt nem illik dicsekedni, sem szára, sem feneke, csak a korca volt.
Babi észrevette, hogy megállt a kezem, miközben a nadrágkötőt bogoztam kifelé.
– Talán szégyellős vagy, csak a javadat akarom, megesznek a bolhák.
Már nem volt saját akaratom, teljesen ki voltam szolgáltatva neki, ahogy lehúzta rólam a nadrágot. Kidobta a takaró alól a bolhafészket.
– Így, ni.
Még közelebb húzódott hozzám. Hasamig hajtotta a rojtos gatyamaradványokat.
Gondolataimban teljes zavar volt, magam sem tudom, hogy a kezem hogy került vissza a mellére, ő tette vissza, vagy én, az biztos, hogy fogtam. Most már bátrabban, mint annak előtte, meg-megszorítottam, simogattam, és valamit kerestem rajta, kerestem azt a kis csúcsot, ami annyi sokszor zavarba hozott.
– Várjál, lehúzom az inget, akkor jobban tudod fogni.
Már nem emlékszem, hogy húzta le, de kutatásom nem járt sirerrel.
– Mit keresel?
Valami őt is idegesítette. Szégyelltem kimondani, de anélkül is megértette.
– Jaj, de gyerek vagy.
Megpróbált útba igazítani, nem sokat éreztem, pedig az ujjaim nem voltak érzéketlenek, mert a kártyán a legkisebb körömnyomást is észrevettem, amivel a figurák meg voltak jelölve.
Most valahogy becsapva éreztem magam, olyan hegyesnek és csábítónak tűnt mindig, és most kiderül, hogy nincs is bimbója.
– Felizgatsz – súgta a fülembe kuncogva, mint akit csiklandoznak.
– Mivel, nincs is bimbód.
Észrevettem a sötétben is, hogy nem kedvére szóltam.
– Mért lenne bimbója, nem volt még nekem gyerekem.
– Akkor is kéne, hogy legyen – kezdtem vitatkozni.
– Látszik, hány nővel voltál életedben, azt sem tudod, hogy a lányoknak hogy nő meg a mellbimbójuk.
Most meg én sértődtem meg.
– Talán azt hiszed, hogy mindenféle kurvát felszedek? – Durcásan elengedtem a mellét.
– Most mit akarsz te a bimbóval?
– Semmit. Csak a ruhában olyan hegyesen kitűnik, azt hinné az ember, hogy igazi.
– Azt hiszed, én is kitömöm, mint a többiek, hogy jobban izgassa a férfiakat?
Szavaira nem válaszoltam, a sértettek magatartásával öszszeszorítottam a szám.
– Bimbót akarsz?
Hallgattam.
– Na, bimbót akarsz?
Megemelte a mellét, és a számhoz illesztette.
– Ha megszívod, lesz rajta.
Átkarolta a nyakam, és mint a csecsemőnek, kínálgatta.
Nem voltam ura akaratomnak, valami olyan illatot éreztem, amilyet egy régen áhított gyümölcsnél lehet elképzelni. A sós és édes íznek azt a keveredését ízleltem, amit Ádám érezhetett, amikor a tiltott gyümölcsbe harapott. Pillanatok alatt a kígyóméreg gyorsaságával járta át testünket, remegtünk fellobbant vérünk hevében, amikor a két csupasz has egymáshoz simult, azt hittem, hogy a születés és a halál békepoharát ürítem, melytől az örökkévalóság léttelen anyaga testet ölt.
– Na, jól van, még valami bajunk lesz – csókolgatta az arcomat –, most már aludnod kell, holnap este újra a tiéd.
Cuppant a melle, ahogy kihúzta a számból.
Anyáskodása miatt nem tiltakozott bennem a hiúság, hagytam, hogy karjai között úgy ringasson, mint egy gyereket. Hozzábújtam, mosolyogtam a gondolatokon, amelyek átfutottak az agyamon. Gyerekes gondolatok, nem lehet az időt sem húzni, sem visszatartani. Jól elmúlt a reggel, amikor Mili néni felébresztett bennünket.
– Keljetek fel, szajhák, meddig aludnátok, nem volt elég az éjszaka?


Atya világ!!!!!!

Kb 30 éve olvastam.
Le sem tudtam tenni. :)
Mekkora könyv?!
Köszönöm.
 

Igipapa

Állandó Tag
Állandó Tag
Sorra jutnak eszmbe a nevek :)
Ballus, Rijándri, Bada,Vincsi, Palaló....

Mekkora történetek?
Amikor nincs több kaja és a Vincsinek még megvan a lova :)
Büszke vagy Vincsi mert lovad van....
Vagy amikor a kölyök a túzokkal harcol...
Aztán meg amikor összebalhézik a nőjével és a fejébe húzza a lábast :)
Meg amikor az iskolában megpróbál beilleszkedni...
Meg amikor a Hermina néni megissza a zóldányt....

Elképesztő, hihetetlen képek.....
Nagyon nagy könyv.
 

Big Jimmy

Állandó Tag
Állandó Tag
Mága Zoltán és zenekara

Zoli hazajött az ünnepre (tudvalevő, hogy Ő is szolnoki, mint jómagam), és fergeteges koncertet adott a Tiszán :)
Szerintem méltán lehet büszke rá hazánk akár magyar akár cigány nemzetisége, hiszen több, mint 100 országban adott már koncertet más világsztárok kíséretében.
A következő igazán nagy fellépése az újévi koncert lesz...ott a helyem ;)

(Sajnos elég messze ültünk, a jobban zoomolt képek elég rosszak lettek :( )
 
Oldal tetejére