Magyar püspökök a gyerekmolesztálásról: „Az elkövetők helyett bocsánatot kérünk”

18 év telt el azóta, hogy II. János Pál először kért bocsánatot a gyerekekkel szexuálisan visszaélő papok miatt, és példáját azóta követték utódai a pápai székben és számtalan püspök szerte a világon. De nem Magyarországon.

Ebben a cikkben végigvettük az elmúlt 20 évben nyilvánosságra került itthoni eseteket. Az ilyen abúzusok nagy része sohasem derül ki és a magyar püspökök többsége továbbra sem válaszol a statisztikákra vonatkozó kérdéseinkre, de már az elérhető, nagyon töredékes adatok szerint is 24 egyházi vagy világi eljárás indult katolikus papok ellen gyerekmolesztálás miatt az elmúlt két évtizedben, és csak 3 esetben tudunk felmentésről. Ennek ellenére

a magyar püspökök soha nem kértek bocsánatot - egészen tegnapig.


Erdõ Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek püspökké szenteli Snell Györgyöt, a budapesti Szent István-bazilika plébánosát a bazilikában 2014. december 6-ánFotó: Marjai János/MTI/MTVA

Tegnap kelt, ma kiadott közleményük szerint „a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia kijelenti, hogy mindenütt, különösen pedig az Egyházban elfogadhatatlannak tartja és minden lehetséges eszközzel fellép a kiskorúak bántalmazása és a sérelmükre elkövetett szexuális visszaélések ellen. Sajnálattal és együttérzéssel vagyunk mindazok iránt, akik gyermekként sérelmet szenvedtek el. Imádkozunk az ilyen jóvátehetetlen cselekedetek áldozatainak lelki békéjéért, a sebek begyógyulásáért, és az elkövetők helyett bocsánatot kérünk.

A magyar egyház vezetői leszögezik, hogy „akiről ilyen cselekedet bebizonyosodik, annak nincs helye a papság sorában. Az egyházi jog lehetővé teszi a legsúlyosabb büntetés alkalmazását számos olyan esetben is, amelyek a világi jog szerint nem büntethetők.”

A püspökök kitérnek rá, hogy Ferenc pápa új törvényének megfelelően a szexuális visszaélések bejelentésére alkalmas jelzőrendszert hoznak létre, amely az egyes egyházmegyék területéről fogad minden olyan panaszt, amely „az egyházi személyek által történt bántalmazással vagy szexuális visszaéléssel kapcsolatos, különös tekintettel a kiskorúak és sebezhető személyek védelmére”. Mivel a magyar egyházi vezetők eddig nem biztosították támogatásukról, együttérzésükről azokat, akik panasszal fordulnának hozzájuk, ezért az is komoly eredmény, hogy a közlemény kiemeli: az új rendelkezés célja, hogy „az ilyen eseteket az egyházmegyék, illetve a szerzetesrendek minél előbb kivizsgálhassák és a sértettek segítséget kapjanak”. Az MTI-vel a püspöki kar sajtószolgálata azt közölte, hogy a bejelentő rendszer október elsejére minden egyházmegyénél működni fog.


Veres András püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke a Szűz Mária Mennybemenetele székesegyházban tartott szentmisén Kielcében 2019. március 23-ánFotó: Koszticsák Szilárd/MTI/MTVA
Bár a hazai katolikus intézményekben is léteznek jó gyakorlatok, a Vatikán pedig évek óta prioritásként kezeli a szexuális visszaéléseket, a magyar püspökök eddig jobbára hallgattak a témában, a püspöki kar vezetője, Veres András pedig egy sor olyan nyilatkozatot tett év elején, ami csökkenteni igyekezett a probléma nagyságát. „Nálunk valószínűleg kevesebb visszaélés történt, mint más országokban. Én úgy látom, a magyar ember és a magyar kultúra gyerek- és családbarát, ami akadályozza az ilyen irányú bűnelkövetést” – mondta a győri püspök, aki szerint Nyugaton a liberalizmus lehet a sok bűncselekmény oka.

Benedek és Ferenc pápák több ízben személyesen is találkoztak áldozatokkal, beismerték, hogy az egyház hibázott a gyerekmolesztáló papok kezelésében és ígéretet tettek a hibák kijavítására. Ezekre Magyarországon továbbra is várni kell.

Ahogy arra is, hogy sok más országhoz, így a legutóbbi Lengyelországhoz hasonlóan a világi hatóságok vagy az egyház átfogó feltárásba kezdjen. Februárban indult cikksorozatunk az első gyűjteménye a magyar eseteknek, de nem pótolhat egy hivatalos vizsgálatot.

Urfi Péter
 
"Egyre több egyházi iskola nyílik Magyarországon" - olvasom az interneten a világ minden nyelvén.
-
Ez engem nyugtalanít, mert a "Child abuse" - fiatalkorúakkal való visszaélés - nem ott kezdődik,
- hogy az "Atya" akinek hivatalból megvan tiltva a szex, belenyúl a gyerekek nadrágjába,
- hanem ott amikor esztelenséget beléjük nevelnek mintha egy tényjelentésöl lenne szó
- A mai magyar állapotokat nem ismerem de az én időmben még verték a gyerekeket,
- holott az állami iskolában ez már be volt tiltva
- az egyházi iskolákban a testi fenyítés mellett egy csomó lelki sanyargatásra is lehetőség van
- Söt nemcsak az "én időmben" hanem sokkal később is verték a gyerekeket Németországban, Amerikában...

- Őszintén mondva én nagyon rosszul éreztem magamat, mert permanens hazudnunk kellett, hogy ki ne dobjanak
- Egyházi iskolák csak olyanokat fogadtak be akik "hisznek" és ezt különböző módon "számon kérték" tőlünk
- Félévente kérvényt írattak velünk kézzel, hogy önként akarunk visszajönni az iskolába
- Árgus szemekkel figyelték ha valaki kikerülte a gyóntatószéket, vagy nem volt ott a "Christus snack" osztásnál.

- Pädophil esettel nem találkoztam, hogy érettségi előtt álló kispapok hogyan és kivel hancúroztak az nem érdekelt
- Azok már "nagykorúak" voltak, nem mindenki ment 6 évesen iskolába

- Hogy a pedofília nem volt ritka vendég a Klérus körében arra meggyőző jelek mutattak
- Hogy felvegyenek a gimnáziumba elküldtek bennünket a szüleink bérmálási oktatásra
- Az oktató papnak volt egy motorkerékpárja - ez volt aki minden zsebében papírpénzt talált mint egy varázsló
- Bennünket gyerekeket érdekelt a motorkerékpár, söt kisebb javításokat tudtunk végrehajtani rajta
- Hogy ezután megmossuk a kezünket, beinvitál bennünket a pap a lakásába és elbeszélgetett velünk
- Odahaza elmeséltük a történetet a motorról és miután a lakásra került a szó a szüleink elfehéredtek
- számunkra érthetetlen okból kifaggattak bennünket, mindent tudni akartak arról mi hangzott el, hol ültünk stb.
- Évekkel később aztán világos lett. Mindenki többet tudott
- A hívük féltek egy papot megvádolni, mert "elvesztik az örök életet", tudni azonban tudhattak valamit
- Söt az iskolán belül is féltek a tanárok ha egy gyerek hosszabb ideig egy rendtársuknál tartózkodott a Klauzúrában
- Mindez több volt mint elővigyázatosság, mert ügye nem zörög a haraszt ha nincs ott a medve

- Vannak foglalkozások amelyek vonzták a beteg embereket, mert ott könnyű prédát találni
- Mindig csodálkoztam azon, hogy a Páduai Szent Antalnak pucéran jelenik meg a "Kis-Jézus" :(

antonio-balestra-heiliger-antonius-von-padua-mit-jesuskind.jpg
 
Utoljára módosítva:
Ernoe, miért nem tudod ignorálni az ismert helyi senkiháziakat?
Funkcionális analfabétától meddig vársz el bármit is?

Eltudom képzelni, hogy ha valaki nem foglalkozik a napi politikával és életében először látja ezt a plakátot azt sikerül megtéveszteni
-
De ha valaki ilyen hosszú idö után, miután nyilvánvalóvá vált a Denunziation előmerészkedik ezzel a rágalmazással az maga is egy tettes.
-
Én ilyesmit nem hagyok szó nélkül. Tudja az illető, hogy nem cinkosok között van
 
Ernoe az egyházi iskolák okozta problémák közt marginális a pedofília.
Az állami juttatásuk (fejpénz) a többszöröse az állami iskoláéknak.
Szemben az államival, ahol akkurátusan és folyamatosan a legkülönfélébb baromságokkal ugráltatják a pedagógusokat, az egyházi iskolák azt és úgy tesznek, ahogy akarnak, teljes kontroll nélkül. (Az egyházi iskolák azok, ahol újra felötötte a fejét a megtorlatlan testi fegyelmezés.)
Itt valamelyik tudatlan egy kaptafa alá vette az ostoba papokat a pedagógusokkal.
A pedagógusokat folyamatosan vegzálja az alja (szülő)nép, mert "kiokosodtak, hogy joga egyedül a pedagógusnak nincs.
Mára a fidesz, a papokkal elérte, hogy a magyar hivatalból ostoba. És választóik még nem gondoltak bele, hogy a rezsimnek szült utódaikkal mit kezdenek, ha nagykorúak lesznek.
És egy idézet a végére:

"Elgondolkodtató (számomra megdöbbentő) adatok Lengyelországban!
31 ezer pap van, ezzel szemben 15 ezer gyerekorvos és 8 ezer nőgyógyász. 40 ezer emberre jut egy kórház és 4 ezerre egy templom."

Megcélzott célunk ez? Mert a rezsimé igen!
 
Kérlek korrigáld a bejegyzésedet
mert ezt a plakátot nem a Pride szervezők hanem neonáci, faschistoid, homophob, a kormányhoz közel álló egyének próbálták terjeszteni


Most, hogy tudod kötelességed a beírásodat korrigálni különben bűnrészes vagy!

62236553_10157421361923686_3632263879565770752_n.jpg
Ernoe, készséggel elhiszem neked. Én ebből nem csinálok ügyet. Töröltem is. Több jobboldali lapot olvasok, mint baloldalit. Ettől függetlenül az állításom, miszerint vannak olyan LMBTQ szervezetek, amelyek a kiskorúakkal folytatott szerelmi kapcsolat dekriminalizációjáért küzdenek, tény. Ahogy például tény, hogy van olyan liberális álláspont, miszerint nemcsak magzati, hanem újszülött korban is elpusztítható az ember. Ráadásul korunk valóban egyik jelentős gondolkodója képviseli, úgy hívják: Peter Singer. Vagy ott van Czeizel Endre, genetikus, aki egyértelműen betegségnek tartja a pedofíliát, amelyről az adott egyén nem tehet, ugyanúgy nem tehet - hangsúlyozom: szerinte -, mint ahogy nem tehetünk a szívinfarktusunkról sem. Ha pedig így van (vagy így lenne), akkor kérdés, lehet-e büntetni, vagy lehet-e olyan magas büntetési tételeket alkalmazni, mint amelyek ma vannak. De ezek kérdések.
 
Utoljára módosítva:
Ernoe, készséggel elhiszem neked. Én ebből nem csinálok ügyet. Töröltem is. Több jobboldali lapot olvasok, mint baloldalit. Ettől függetlenül az állításom, miszerint vannak olyan LMBTQ szervezetek, amelyek a kiskorúakkal folytatott szerelmi kapcsolat dekriminalizációjáért küzdenek, tény.
-
- Az LMBTQ nem egy jogilag védett kifejezés.
- A magukat ilyennek nevező szervezetek nincsenek központilag organizálva mint a keresztény katolikus egyház
- A bejegyzésükhöz egy egyértelmű nevet is meg kell adniuk adószámmal
- A legjobb ha direkt hozzájuk fordulsz, vagy megadod a nevüket
- A Magyarországon regisztrált és törölt LMBTQ szervezetek pontos nevét megtalálod a Wikipediában
-
- Én arról halottam, hogy ezek a "furcsa" emberek csak azért küzdenek, hogy az "érzésviláguk" betegségnek legyen elismerve
- Az LMBT elismerten nem betegség míg a pedofíliáról ezt nem lehet elmondani.
- Egy betegség még nem ment fel senkit a bűncselekmény alól, pädophil cselekedet bűncselekmény.
- A törvény ugyanis tetteket itél el nem gondolatokat, érzéseket.
-
Ahogy például tény, hogy van olyan liberális álláspont, miszerint nemcsak magzati, hanem újszülött korban is elpusztítható az ember. Ráadásul korunk valóban egyik jelentős gondolkodója képviseli, úgy hívják: Peter Singer.
-
- Remekül megfogalmaztad. Mondhattad volna azt is, hogy "ahogy például tény, hogy a Föld gömb alakú" ;)
- De nem. Értem, minden képek beakarod sározni a "liberális" gondolkodókat. :D

- Igen egy érdekes téma a terhességmegszakítás.
- Csak azt csodálom, hogy akik egy megfogamzott petesejtet "embernek" tekintenek
- azok a migrációban levőktől ezt pauschal megtagadják, söt a halálbüntetést szándékoznak bevezetni.
 
Fórumtársunk idézte a minap Orwell klasszikus sorait... aki csaló tolvaj gazemberekre voksol, az maga is bűntárs.. S a költő szerint is, vétkesek közt cinkos aki néma... Nem kell Lengyelországba menni egyházi anomáliákért, hisz Magyarországon is 100 milliók, sőt milliárdok folynak szét a nagy egyházaknak juttatott pénzekből... Már az is elgondolkodtató, miért is kellene ekkora összegekkel támogatni az egyházakat mert sem a hívek száma sem az 1%-os adó felajánlások nem indokolják... Elszomorító az is, hogy Orbán Viktor sikertelen Unió puccsa után, az egyházi világban próbál szart kavarni...( Aki nem tudja miről beszélek olvasson utána O.V. minapi fatimei útjának....) De
az is látható sokan nem képesek elfogadni a tényt, hogy a magyar választók közel fele háromszor választotta ezt a rezsimet.... S Kiss Rigó püspökön sem kérték számon a hívei miért stadiont épített milliárdokból, s miért nem az egészséges ivóvízrendszer kiépítését szorgalmazta egyházmegyéjében ahol az ország arzénnal szennyezett vizeinek többsége található... De errefelé a ZDF 2015-ös "német menekült befogadásról" készített dokumentum-játék filmjét is a rágalmazási kampány részének nevezik... Pedig a ZDF bizonyítani tudja Ők a tényeket mutatják, míg a magyar kormánynak csupán álláspontja van a migrációról.. Ahogy az Unió szerint 45 milliárdot kapott Magyarország, a kormány pedig 6,6 milliárdról beszél s nem érti azt a "rongyos" 20 milliárdot miért nem akarja kifizetni az Unió...
Meg miért is kérte volna ki hangosabban az egyház a pedofiliát? Benedek testvére meglehetősen érintett volt, ahogy számos magas rangú egyházi vezető, akik közül egy sem ment börtönbe....
S mit is mondott Jézus? ...sinite parvolus,venire ad me...
 
-
- Az LMBTQ nem egy jogilag védett kifejezés.
- A magukat ilyennek nevező szervezetek nincsenek központilag organizálva mint a keresztény katolikus egyház
- A bejegyzésükhöz egy egyértelmű nevet is meg kell adniuk adószámmal
- A legjobb ha direkt hozzájuk fordulsz, vagy megadod a nevüket
- A Magyarországon regisztrált és törölt LMBTQ szervezetek pontos nevét megtalálod a Wikipediában
-
- Én arról halottam, hogy ezek a "furcsa" emberek csak azért küzdenek, hogy az "érzésviláguk" betegségnek legyen elismerve
- Az LMBT elismerten nem betegség míg a pedofíliáról ezt nem lehet elmondani.
- Egy betegség még nem ment fel senkit a bűncselekmény alól, pädophil cselekedet bűncselekmény.
- A törvény ugyanis tetteket itél el nem gondolatokat, érzéseket.
-

-
- Remekül megfogalmaztad. Mondhattad volna azt is, hogy "ahogy például tény, hogy a Föld gömb alakú" ;)
- De nem. Értem, minden képek beakarod sározni a "liberális" gondolkodókat. :D

- Igen egy érdekes téma a terhességmegszakítás.
- Csak azt csodálom, hogy akik egy megfogamzott petesejtet "embernek" tekintenek
- azok a migrációban levőktől ezt pauschal megtagadják, söt a halálbüntetést szándékoznak bevezetni.
Nem akarom besározni a liberális gondolkodókat, nekik ugyanis komoly érveik vannak, amelyeket lehet vitatni. És nem azonnal anyáznak vagy náciznak. Singert nagyon is elismerem, miközben vitatom, ahogy Kis Jánost is.
 
Ismét hibás logika!
Nem a válsztók többsége szavazott rájuk! Többen nem szavaztak rájuk. (Ez a választani elment/hazudott számokról szól. Ami 4-el kezdődik, eleve nem többség.)
Aki nem ment el választani, az sem rájuk szavazott, csak a többi töketlenre sem akart, és evvel nem legitimálta Orbán halmozott csalásoktól hemzsegő választásait.
De a folyamatos agymosás mindenkire hatott. (Magyarok többsége nem logikai lángész.)
Az sem háborítja fel a magyarok többségét, hogy nem hogy képviselnék a nem rájuk szavazók állampolgári érdekeit, bőséges tárházzal folyamatosan zaklatják őket.
Arról sem a választó tehet, hanem többek közt az eunuch ellenzék, hogy nem ismerik a választási tv.-t.
Nekem ostoba műszakinak, ha tv. szerint a választói névjegyzék véglegesítése a vasárnapi választás előtti csütörtök éjfél, akkor az valóban bebetonozott, és ha nem ostoba karrierista bárminek hazudó politikus lennék, ha ez a vasárnap változik, visítanék, mint az az ominózis választási malac.
Mivel kidolgozott "képletük" van a végeredmény "biztosítására", úgy, hogy nem egy, hanem lehetőleg sok-sok apró módosítás elég legyen a kívánt eredményhez, ám a "megbízható hozzáférő" volt olyan ostoba, hogy ezt a konstanst nem konstansnak hagyja. Mert a nap folyamán vasárnap ez változott. És a félreértések elkerülése végett, nem köztük van az "elfajzott" zseni, viszont Putyinnak rendelkezésére áll pár ezer...
 
Ez azért nem egészen így van, azért írtam fentebb azt, amit a nyissz-nyasszra, mivel az is csak akkor ér valamit ha a nyakánál történik.....
Nem kívánja, mert a szexuális vágyhoz szükséges hormonok nem lesznek jelen a testében
Gőzöm sincs pontosan milyen az összes változata a pedofíliának.
Csak nem értek egyet a fenti gondolattal.
Nem lesz szexuális vágy értem és elhiszem.
Na de megrontani másképp is lehet.
A vágyról pedig mondanék egy hasonlatot:
Csak a szeme kívánja.
Valamint az emlékei

Nem lesz hagyományos értelemben vett kielégülése.
De ha eljut a szeme ingerének kielégítéséig.
És a helyzet is átlépi az átlagos társasági kapcsolati szituációt.
Már megtörtént a molesztálás.
Sőt további perverzióra késztetődhet.
Ha csak magamutogatás lesz belőle már baj.
 
Utoljára módosítva:
Egy cseh orvos nyilatkozta,ha jól értelmeztem,hogy kasztrálás után is ugyan úgy élhet szexuális életet.Egyedül az ő kórházukban végeznek pedofilokon és más hasonló betegeken ilyen fizikai műtétet.
 
Egy cseh orvos nyilatkozta,ha jól értelmeztem,hogy kasztrálás után is ugyan úgy élhet szexuális életet.Egyedül az ő kórházukban végeznek pedofilokon és más hasonló betegeken ilyen fizikai műtétet.
Akkor most döntsétek el:
Nem kívánja, mert a szexuális vágyhoz szükséges hormonok nem lesznek jelen a testében. Lásd az eunuchokat... Azt persze nem gátolja meg, hogy ne legyen továbbra is kegyetlen a kicsikkel...
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,623
Tagok
615,328
Legújabb tagunk
KissViktória12
Oldal tetejére