Hírek Magyar Péter titkos fővárosi terve: letolná Vitézyt Karácsony torkán

Nagyjából három hete Magyar Péter lakásán gyűlt össze Kovács Gergő, a Kutyapárt társelnöke és Vitézy Dávid, hogy a Tisza elnökével egyeztessenek a főváros jövőjéről és egy Fidesz- és DK-mentes budapesti koalícióról.

A találkozó közel négy órán át tartott. Több forrásunk is arról beszélt, hogy Magyar ajánlata lényegileg arról szólt, hogy a közgyűlésben a Tisza, az LMP és Vitézy, illetve a Kutyapárt koalícióra lépve megszerzi a többséget, így állítanák kész helyzet elé Karácsony Gergelyt, aki jelenlegi állás szerint hátország és komolyabb közgyűlési támogatás nélkül megy neki második ciklusának. A Magyar-féle koalíció összesen 16 szavazattal rendelkezne. Így a közgyűlési többséghez szükségük van plusz egy szereplőre, aki Karácsony Gergely lenne, ha elfogadná az ajánlatot.

Karácsonynak nagyon kevés mozgástere van, mivel az új közgyűlés így áll fel:

  • Fidesz–KDNP: 10 mandátum
  • Tisza: 10 mandátum
  • DK – MSZP – Párbeszéd (Karácsonnyal együtt): 7 mandátum
  • Vitézy Dáviddal Budapestért–LMP: 3 mandátum
  • Magyar Kétfarkú Kutya Párt: 3 mandátum

Ebben a mexikói felállásban kéne valahogy Karácsonynak szövetségeseket találnia, hogy vezetni tudja a várost. Ugyanis a mögötte álló DK- MSZP-P csapat 6+1 mandátuma semmire sem elég, a többséghez még 10 képviselőt kéne maga mögé állítania. A Fidesznek és a Tiszának is pont ennyi embere van. De ők nem valószínű, hogy akár alkalmilag is együtt mozogjanak Gyurcsányékkal. Karácsonynak nem lesz más választása, mint leválni óbalos politikai szövetségeseiről.

A Magyar-terv

Magyar forgatókönyve szerint Vitézy vagy egy speciális bizottság elnökeként vagy főpolgármester-helyettesként hatáskörébe venné a BKV-t, a BKK-t és a BKM Budapesti Közművek Zrt.-t, tehát a főváros legfontosabb és legnagyobb költségvetéssel dolgozó cégeit. Ezzel párhuzamosan Magyar megszabadulna a cégvezetők közül Walter Katalintól, Mártha Imrétől, és Karácsony Gergely jobbkeze, Kiss Ambrus általános főpolgármester-helyettes újraválasztását sem támogatnák. Ahogy Tüttő Katáét sem. Ezáltal Vitézy a fővárosban megkerülhetetlen szereplővé válna, szuperpozíciójával a főpolgármesterrel minimum pariban álló helyzetbe kerülne. Ezen felül Karácsonyék hatásköreit és befolyását komolyan visszanyesték volna. Magyar és Vitézy a Szervezeti és Működési Szabályzat módosítást is javasolták. Megszüntetnék Karácsonynak azt a jogát, hogy bizonyos esetekben a közgyűlést megkerülve, saját hatáskörben döntsön.

Több forrásunk is hallott arról, hogy Magyar Vitézyt szeretné főpolgármester-helyettesnek, és többük szerint van is esélye rá, bár ez nem mindenki szerint használna feltétlenül Vitézy karrierjének. Magyar ajánlatában Vitézy mellett szerepelt egy kutyapártos főpolgármester-helyettes is, ellenben Karácsonynak nem adott volna lehetőséget, hogy maga válasszon helyettest. A jelölés joga a főpolgármesteré, de a többség szavaz.

Magyar néhány elnagyolt városfejlesztési ötlettel is előállt, köztük egy gyalogos híddal a Dunán, a Vitézy-féle BKK-rendészet felállításával, a köztéri művészetek támogatásával, valamint több sétálóutcát és zöldfelületet akar, de információink szerint olyan ötletet is bedobott, hogy a vaddisznókat ivartalanítsák, és így ritkítsák meg a fővárosba egyre gyakrabban betévedő vaddisznóállományt.

Púp a háton

A Tisza a 10 mandátumával, a Fidesszel holtversenyben legnagyobb frakciójával semmilyen tisztséget, sem helyettesi, sem felügyelőbizottsági pozíciót nem vállalna. Magyar távol akarja tartani magát és a Tiszát a lápos fővárosi politikától. Az Európai Parlament, a pártépítés és a nyáron nagy lendülettel belökött 26-os országgyűlési kampány mellett egyszerűen púp a hátukon a zavaros, kockázatos, energiavámpír főváros. Se kapacitás, se ember, se erőforrás nincs rá. Magyar ezt így fogalmazta meg a fővárosról szóló Facebook-posztjában: „A Tisza Párt nem köt semelyik frakcióval koalíciót. Főpolgármester-helyettest nem javasol, ahogy a budapesti cégek igazgatóságaiban és felügyelőbizottságaiban sem vesz részt.”

Magyar Vitézyre és Karácsonyra tolná a felelősséget, és a lehető legnagyobb távolságot tartaná az óbalodaltól és a Fidesztől.

Ács Dániel,Windisch Judit

1726821932068.jpeg
 
Már látom magam előtt: egy Fideszes képviselő megtér és beáll a Tiszába. Vitézy lesz az alpolgi, jön egy kis törvénymódosítás itt ott, aztán Karácsony és a főpolgármesteri poszt olyan lesz mint most az államfői. Ő lesz a disz, nagyon kevés hatalommal.
 
Már látom magam előtt: egy Fideszes képviselő megtér és beáll a Tiszába.
A 10 hely a fideszé, nem az egyes embereké.
Ha valaki megtér, az legfeljebb távozhat.

Érdekes időszak következik a budapesti közgyűlésben.
Egyeztetni, tárgyalni kell, figyelembe venni mások véleményét és érdekeit.

Nem fogok össze senkivel.
Nem tárgyalok senkivel.
Egyedük legyőzök mindenkit.

Amúgy a fidesszel együtt 20 fős többsége lehet.
 
Utoljára módosítva:
A 10 hely a fideszé, nem az egyes embereké.
Ha valaki megtér, az legfeljebb távozhat.
Szerintem itt is, akár az országgyűlésben, nincs lehetőség a visszahívásra, szóval opció. Már ha fel tudnak ajánlani érte jobb koncot, mint a fideszé.
Érdekes időszak következik a budapesti közgyűlésben.
Egyeztetni, tárgyalni kell, figyelembe venni mások véleményét és érdekeit.
Mondjuk eddig is ezt illett volna tenni...
Nem fogok össze senkivel.
Nem tárgyalok senkivel.
Egyedük legyőzök mindenkit.
Nosza rajta! Csak ne Süsü módjára.
Amúgy a fidesszel együtt 20 fős többsége lehet.
Erre mondják nicsak, bicsak.
 
Már látom magam előtt: egy Fideszes képviselő megtér és beáll a Tiszába. Vitézy lesz az alpolgi, jön egy kis törvénymódosítás itt ott, aztán Karácsony és a főpolgármesteri poszt olyan lesz mint most az államfői. Ő lesz a disz, nagyon kevés hatalommal.
Azon azért én olyan hűűűde nagyon nem csodálkozom, hogy Tüttőt nem támogatják. Őt a választópolgárok sem nagyon támogatják, talán ő az egyetlen mszp-s aki bejutott a közgyűlésbe, miért épp az mszp-nek kellene adnia a főpolgármester-helyettest?
 
Mert korábban így ment, voltak alkuk, aztán egy csomó ember kapott milliós fizukat a semmiért, mert havonta egyszer összeültek teázni. Pl. a kutyapártos képviselő, aki most a 12. ker polgija lett, vagy két éve nyilatkozta, hogy tag volt olyan bizottságban ami max évi egy alakalommal csinált is valamit, aztán a többi alaklom csak alibi volt. Mikor szóvá tette, megszüntették, minden tag átkerült más bizottságba, csak Ő nem. Remélem az olyan pártlopós dolgokat, mint a parkolás legalább helyre teszik egy kicsit.
 
Én már hetekkel ezelőtt írtam, hogy igenis lehet többséget szerezni anélkül, hogy akár Orbánnal, akár Gyurcsánnyal kellene összefogni. Tisza-Kutyapárt-Vitéziék + a 3 párbeszédes meg Karácsony bőven megvan a többség, és akkor vége a mutyivilágnak.
Szerintem ezt látja a DK is, meg a Fidesz is, ezért is prüszkölnek annyira.
 
Biztosan :) Majd lesznek bizottságok, akik kivizsgálják, meg meeting és egyéb megoldások. Azután meg lecserélnek jópár embert és megy a szekér tovább.
A kutyákra nem azért néznek úgy, mint a zöld takonyra, mert nyilvánosságra hozták a parkolási meg ingatlanbizniceiket?
Vagy gondolod, hogy mindezt csak azért csinálták, mert őket kihagyták a buliból?
 
Vagy gondolod, hogy mindezt csak azért csinálták, mert őket kihagyták a buliból?
Nem.. Én azt gondolom, hogy nem ezért csinálták, hanem egyfajta igazságérzetből. De amikor az ember tűz közelébe kerül és már komolyabb mennyiségű pecsenyét is kaphat, akkor módosul a valóságérzékelése. Ez nem azért van, mert rosszabb lesz, hanem alapvető emberi ösztön. Ha felajánlanak valakinek egy jó állás, vagy párszor szakértőnek kérik fel, vagy más olyan megoldást, ami a visszaosztás eszköze, akkor el fogja fogadni. Mert ha nem ő, akkor majd más. Nem fogják korrupciónak megélni, ha kapnak egy kis pénzt, amiért ők meg is dolgoztak... Nem azért szavaznak oda, ahova kell, mert korruptnak gondolják magukat, hanem azért meg meggyőztek magukat, hogy az a jó.
 
Én már hetekkel ezelőtt írtam, hogy igenis lehet többséget szerezni anélkül, hogy akár Orbánnal, akár Gyurcsánnyal kellene összefogni. Tisza-Kutyapárt-Vitéziék + a 3 párbeszédes meg Karácsony bőven megvan a többség, és akkor vége a mutyivilágnak.
Szerintem ezt látja a DK is, meg a Fidesz is, ezért is prüszkölnek annyira.
Továbbra is tartom, hogy Karácsony jobban járt volna ha veszít. Minimálisnak sem nevezhető, hanem hajszálvékony többséggel nyert, a szavazók számához képest, ami a döntő többségében ellenzékinek mondott és tekintett Bp eléggé nagy figyelmeztetés. Másrészt tény, hogy hátat fordíthat a DK-nak, de nem tudom, hány fordulatot bir ki a támogatottsága, hisz már lassan mindegyik ellenzéki párt jelöltje volt, többször is. Másrészt az MSZP és főleg a DK rengeteg erőforrást fektetett be a mostani kampányába.
 
Vissza is léphetett volna Karácsony, de nem tette, ebből nekem csak az jön le, hogy nyerni akart a közvélemény kutatások ismeretében is. Mert arra ugye nem számíthatott, hogy mindegyik közvéleménykutató téved, és többséget szerez a hármas szövetség.
 
Szerintem inkább azt hitte Vitézy nyer és Ő előadja a nagy harcost akitől a fidesz elcsalta a győzelmet. Csak éppen nyert. Akire meg szüksége van a munkához, azzal nem tud a jelenlegi támogatóival együtt működni. Sem a Tisza sem a Fidesz nem fog a DK együtt működni. Ezért mondtam, megint kvázi megint oldalt kellene váltania, ami egyre hiteltelenebbé teszi, másrészt a szavazatszámok alapján a Bp sem kedveik annyira, ami egy újabb miniszterelnökségi jelölési esélyt már eléggé lecsökkent. Ezért reális alternatíva, hogy csak egy disz lesz a posztja, vagy kiír egy előrehozott választást. Ami lehet még jobban megszivatná pl. a DK-t.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

lacidd23 wrote on Melitta's profile.
Kedves Melitta! RituEvu ajánlotta, hogy írjak Neked.

Három napja nem kapok értesítéseket az új hozzászólásokról az e-mailcímemre emiatt nagyon lemaradtam a szójátékokról, annak ellenére, hogy követem azokat és naponta többször is játszom. Mit tegyek, hogy ez többé ne forduljon elő?

Hálásan köszönöm a tanácsodat, a segítségedet. Csodás napot kívánok!

Tisztelettel, Dávid Laci
szjucus2 wrote on EWGENIA's profile.
Hi Ewnenia,
thank you for your sampler for Janlynn 023-0579 Summer Cat Sampler and the Spring too. Have you got by chance the winter anf autumn cat in your black-and-white and coloured version? I would really be grateful :)
Csilinkóné Lulács Éva wrote on hluna23's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy Lynsay Sands Argeneau sorozatának utolsó 10 részét is le fogod fordítani? Nagyon tetszett a sorozat. Köszi a fordításért. Éva
Ishmael wrote on Bárdos Tünde's profile.
Szia!
Neked megvan a könyv? Vagy Te is keresed?

Statisztikák

Témák
38,407
Üzenet
4,857,222
Tagok
619,061
Legújabb tagunk
Kátay Edit
Oldal tetejére