Hírek Magyar Péter

Másfél perc után otthagyta az ATV stúdióját Magyar Péter.​

Magyar Péter több alkalommal kifogásolta, hogy az ATV nem ad neki elég megjelenési lehetőséget. Ma az Egyenes Beszéd című műsorban szembesítették az eddigi meghívásokkal, mire kivonult a stúdióból.


Hétfő este az ATV Egyenes Beszéd című műsorának a vendége volt Magyar Péter. A TISZA Párt alelnöke múlt pénteken is szerepelt a műsorban, ahol kifogásolta, hogy keveset hívta a csatorna kampány a során.
Aztán vasárnap, a választási eredményváró rendezvénye utáni sajtótájékoztatóján ismét kritizálta az ATV-t, a szennylapok közé sorolva a csatornát.
Ilyen előzmények után ült be a stúdióba, az interjú elején pedig Rónai Egon műsorvezető átnyújtott neki egy mappát, amiben összesítve voltak Magyar ATV-s meghívásai, szereplései. „Ezek nagyon szép számok, azt gondolom. Hetedszer van itt élő adásban, 51 nap volt a kampány kezdete óta, 51 híradó” – sorolta Rónai Egon, mire Magyar Péter azt felelte, hogy március 28. és május 3. között egyetlen egyszer sem hívták ide be élő adásba.
A műsorvezető ezt cáfolta, mire Magyar ismét a csatorna tulajdonosát kezdte emlegetni, majd levette a mikrofonját és kivonult a stúdióból.
Megmutatjuk a dokumentációt – amit Magyar is megkapott – arról, hogy hány alkalommal hívta az ATV a politikust a kampányidőszakban:

Magyar Péter meghívása az Egyenes Beszédbe:

Első meghívás, sms: Március 1. (Válasz nem jött)
Március 6. újabb sms. (Közben több telefonhívás)
Március 7. újabb SMS Vona–Magyar vita szervezés vállalja, vagy nem?
Március 8. vita sms egyeztetés, mikor lenne jó?
Március 17. SMS újabb meghívás az Egyenes Beszédbe
Március 19. SMS újabb meghívás az Egyenes Beszédbe ezt mondta le, a tüntetés miatt
Március 21. SMS meghívás az Egyenes Beszédbe – elfogadta, de lemondás nélkül tüntetést szervezett
Március 26-án sms-ben rákérdezett Szöllősi Györgyi, hogy akkor jön-e vagy sem, mert bár elvállalta, nem mondta le és nem reagált semmilyen megkeresésre.
Március 27. meghívás előre májusra, az anyák napi tüntetés után

Április 18. Magyar Mártont hívtuk, mert szólt, hogy Ő intézi a sajtóját, innentől vele egyeztetett Szöllősi Györgyi telefonon és sms-ben. Jeleztük, ha Magyar Péter nem tud jönni, akkor az EP-listán szereplő jelölteket is várjuk.
Április 19. újabb sms: jönnek-e az EP-listáról, mert nem kaptunk választ.
Május. 2. sms: Magyar Péter meghívása újra, emlékeztető sms.
Május 9. sms Magyar Péter meghívása
Közben többször beszélt Szöllősi Györgyi telefonon Magyar Mártonnal, hogy küldjön bárkit a listáról. Mivel ez nem történt meg, közvetlenül felhívtuk Tarr Zoltánt, a lista 3. helyezettjét. Ő végül bejött Május 8-án.
Az utolsó meghívások Seprenyi Anitának mentek, mert Ő lett a sajtósa, csak telefonon beszélt vele Szöllősi Györgyi. Május 15 után többször is.
Március 13-án, Április 8-án volt Szöllősi Györgyinél, május 31-én Rónai Egonnál. Június 7-én újra Szöllősi Györgyinél.
Magyar Péter meghívása a Startba:

Vogyerák Anikó, a Start főszerkesztője is többször próbálta behívni a műsorba Magyar Pétert.
Május 3-án Magyar Mártont hívta telefonon ez ügyben
Május 21-én szintén Magyar Mártonon keresztül próbálták behívni a műsorba
Május 21-én Seprenyi Anitát is kereste Vogyerák Anikó
Május 28-án szintén Seprenyi Anitát kereste a Start szerkesztősége
Május 31-én Ámon Henriette-t is kereste Vogyerák Anikó Magyar Péter szereplésével kapcsolatban
A megkeresésekre nem érkezett sem megerősítő, sem elutasító válasz.

Azt is megmutatjuk, hogy hányszor szerepelt a csatorna különböző műsoraiban:
- március 13. Egyenes Beszéd
- március 19. ATV Start
- április 8. Egyenes Beszéd
- május 26. Heti Napló Sváby Andrással
- május 31. Egyenes Beszéd
- június 7. Egyenes Beszéd
- június 10. Egyenes Beszéd

Magyar Péter / Tisza Párt Híradós megjelenései a kampányban (április 20-tól június 9-ig): 51 napból 51-szer, napi szinten legalább kétszer

Április

- április 20.
- április 21.
- április 22.
- április 23.
- április 24.
- április 25.
- április 26.
- április 27.
- április 28.
- április 29.
- április 30.
Május
- május 1.
- május 2.
- május 3.
- május 4.
- május 5.
- május 6.
- május 7.
- május 8.
- május 9.
- május 10.
- május 11.
- május 12.
- május 13.
- május 14.
- május 15.
- május 16.
- május 17.
- május 18.
- május 19.
- május 20.
- május 21.
- május 22.
- május 23.
- május 24.
- május 25.
- május 26.
- május 27.
- május 28.
- május 29.
- május 30.
- május 31.
Június
- június 1.
- június 2.
- június 3.
- június 4.
- június 5.
- június 6.
- június 7.
- június 8.
- június 9



1718054362959.jpeg
 
Kivételesen próbáld meg a helyén kezelni a dolgot.
Előbb talán tükörbe nézés képességét kellene elsajátítanod!
A tisza párt nem az adófizetők pénzéből hülyítit a szektát, és lopja a napot, hanem a szimpatizánsok önként befizetett támogatásokból tartja fenn magát!


/ Elkergetés nem lesz, és ennek a valószínűsége csaknem 100 százalék. /
Akkor marad a fidesz 2/3-ad továbbra is, ahogy eddig is volt.
Veszíteni valónk nincs.
 
Ejha, Te tudsz valamit, amit senki más sem!
Nyugdíjasok adakoznak a Tisza-pártnak?
Vagy a Tiszához futnak be a fogyasztási adók? Az MVM rendszerhasználati díja? A bankszámalvezetési kőccség?
Avass be minket, kérlek!
Semmit nem akarsz érteni, ami egy kicsit is fontos, ez a probléma, nem az, hogy 2010-ben kire szavaztál.
Marinénitől kicsalja a kaja és fűtés pénzét szép szavakkal, a többieknek van miből fizetni, legfeljebb csak háromszor mennek síelni négy helyett.
A rendszerhasználati díj nálad becsípődhetett.
A fidesz igyekszik kevesebbet zsonglőrködni, a számlán szereplő és a "közös finanszírozású" pénzek mozgatásánál.
A rendszerhasználati díj kb. fedezi a tényleges költségeket.
Így csak az áramtermelők óriási veszteségét kell pótolni.
Ezek szerint biztosan nincs atomerőműved vagy egyéb villamos energiát előállító tulajdonod.
Ezek most 5 forintért gyártják az áramot elvileg.
A napelemesek is ennyit kapnak 2029-ig.
Valójában az atomerőmű 12-15 forintból termel, a többiek a duplájából.
 
A tisza párt nem az adófizetők pénzéből hülyítit a szektát, és lopja a napot, hanem a szimpatizánsok önként befizetett támogatásokból tartja fenn magát!
Sajnos még ez sem biztos.
Az önkéntes adományok előtt is 100 milliós rendezvények voltak.
Vajon miből?

Üdvözlendő és megsüvegelendő, hogy Magyar Péter főként a hívek saját pénzéből "hülyíti a szektáját".
 
Akkor is az én buborékom a nagyobb!
Nem okolom mindenért Orbán Viktort ahogy Magyar Pétert se, sőt még a 2010-ben fideszre szavazókat sem.
Magyar Péter szerint pártja nem szeretne kétpárti rendszert, de adottság, hogy ezt a rendszert csak egy az egy elleni küzdelemben lehet legyőzni, de Orbán Viktor leváltása után már virágozzon száz virág. A pártelnök, EP-képviselő úgy látja, hogy ha a következő választás után más párt rajtuk kívül nem jut be az Országgyűlésbe, az esélyt ad az újak megjelenésének. Ő ugyanis a jelenlegi ellenzéki pártoknál kérdésesnek tartja, képviselnek-e társadalmi, ideológiai csoportokat – legyenek azok baloldaliak, liberálisok, nemzeti radikálisok vagy zöldek. Arra számít, hogy kitermelődnek új víziók, új vezetők, új pártok, ami hasznára lesz a társadalomnak. Ehhez ugyanakkor az kell, hogy tisztuljon a paletta, a régi kitartott szereplők ne vegyenek fel fel állami milliárdokat nulla társadalmi támogatottság mellett.
(24.hu)
 
ezt a rendszert csak egy az egy elleni küzdelemben lehet legyőzni
A nem teljesen ütődöttek ezt minimum 10 éve pontosan tudják, nem kellett hozzá a NER szívcsakrájában élvezkedni 14 évig.
Az egy egy ellen sokféleképpen kivitelezhető.
A mindenki más menjen önként a búsba, és próbálkozzon 5 év múlva, ha még mindig be van zsongva marhaság.
A választás napján lesz egy pillanatnyi helyzet, amihez mindenkinek alkalmazkodni kell, főleg akkor, ha nem leszünk elegen, mint ahogy eddig történt.
Sőt a választás után is előállhat olyan helyzet, hogy másokhoz is alkalmazkodni kell, remélhetőleg már nem a fideszhez.
A többi süket duma, ami sajnos inkább azt valószínűsíti, hogy az egész csak egy jövedelmező üzleti vállalkozás a fidesz újabb kétharmada érdekében.
 
A nem teljesen ütődöttek ezt minimum 10 éve pontosan tudják, nem kellett hozzá a NER szívcsakrájában élvezkedni 14 évig.
Az egy egy ellen sokféleképpen kivitelezhető.
A mindenki más menjen önként a búsba, és próbálkozzon 5 év múlva, ha még mindig be van zsongva marhaság.
A választás napján lesz egy pillanatnyi helyzet, amihez mindenkinek alkalmazkodni kell, főleg akkor, ha nem leszünk elegen, mint ahogy eddig történt.
Sőt a választás után is előállhat olyan helyzet, hogy másokhoz is alkalmazkodni kell, remélhetőleg már nem a fideszhez.
A többi süket duma, ami sajnos inkább azt valószínűsíti, hogy az egész csak egy jövedelmező üzleti vállalkozás a fidesz újabb kétharmada érdekében.
:cool:
Nagy vagy, mint a Hegy!
 
Bebizonyosodott (merthogy BEMONDTÁK A KRÓNIKÁBAN!!!!), hogy az ukránok pénzelik a kormány lejáratását! (Pl. a quibit nyomozását, de nem adok rá két napot, hogy kiderítsék: a Tisza is kapott ukrán támogatást! meg persze Gyurcsány is, nehogymán ő kimaradjon)
Íme, a megkérdőjelezhetetlen szaktekintély már célozgat is erre:

A Magyar Nemzet megszólaltatta a kommunizmus idején III/I-es tisztként szolgált, majd a hírszerzésnél is megforduló, manapság pedig titkosszolgálati szakértőként nyilatkozó Földi Lászlót. Ő csavart egyet a dolgon, és még magasabbra emelte a tétet, amikor szintén mindenféle konkrétum nélkül már azt fejtegette, hogy az ukrán titkosszolgálati akciónak a 2026-os választások befolyásolása is a célja lehet.

(Egyébként az idézett hozzászólásomban a quibit-et írtam, de valójában a Direkt36 nyomozása volt, elnézést)
 
Orbán Viktor valljon színt! Mondja ki nyíltan, hogy a Fidesz keretlegénye az ő tudtával, vagy utasításával fenyegeti-e a Magyar Köztársaság független bíráit?”
írta a Facebook-oldalán csütörtök reggel Magyar Péter. Ezzel Bayer Zsoltnak arra a szerdai, a kormánylapban megjelent írására reagált, amely szerint listázni, kell, hogy mely bírák vesznek részt a február 22-i demonstráción, az ország első bírótüntetésén.
Magyar szerint mindenesetre itt az ideje, hogy Bayer Zsolt eltűnjön a közéletből, miután „a családi hagyományait folytatva, megfenyegette az igazságszolgáltatás függetlenségéért demonstrálni készülő bírókat”.
A posztban emellett felteszi a kérdést, hogy ki lesz a következő, akit listázni fognak.
 
írta a Facebook-oldalán csütörtök reggel Magyar Péter. Ezzel Bayer Zsoltnak arra a szerdai, a kormánylapban megjelent írására reagált, amely szerint listázni, kell, hogy mely bírák vesznek részt a február 22-i demonstráción, az ország első bírótüntetésén.
Magyar szerint mindenesetre itt az ideje, hogy Bayer Zsolt eltűnjön a közéletből, miután „a családi hagyományait folytatva, megfenyegette az igazságszolgáltatás függetlenségéért demonstrálni készülő bírókat”.
A posztban emellett felteszi a kérdést, hogy ki lesz a következő, akit listázni fognak.
Az orvosok! Már a dátum is megvan: március 8.
 
úgy, hogy egy aprócska, de nem lényegtelen információ lemaradt, pedig a 24.hu az én mobilomon külön jelzi, hogy HIRDETÉS.
Csak azt nem, hogy ki a megrendelő, de a Tiszán innen és Tiszán túl bármelyik párt szóba jöhet.
Süket, vak, és néma majmok.Jpg

Nincs ott semmilyen hirdetés . . .
Valószínűleg összekeverted a 24.HU előfizetésért kolduló agresszív kampányával.

Egy gazdasági kérdésekkel foglalkozó podkasztról van szó / D€LLA /
aminek az volt az aktuális témája, hogy vége a liberális világrendnek.
Erről kérdezték Róna Pétert.

Pedig még gondoltam is rá, hogy a hirtelen kemény konzervatív
jobbossá váltaknak tetszeni fog a liberális világrend vége téma:

 
Utoljára módosítva:

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Miticsilla wrote on AgnesB73's profile.
Szia! Hálásan köszönöm a Torpedo INK sorozatot! Nagy örömet szereztél vele.
Hajni1966 wrote on Melitta's profile.
Kedves Melitta, az lenne a kérdésem hogyan tudnék feltölteni ide filmeket, rengeteg jó minőségben vannak természet, dokumentum és mozi filmek. +d-s film is van egy rakattal. Magyar szinkronos.
Arco wrote on Melitta's profile.
Kedves Melitta,
kérdésem, hogy miképpen tudnám az elavult hozzászólásomat törölni?
Köszönettel és szívélyes dvözlettel,
Arco
Kriszta.Hollo wrote on balacy's profile.
Kedves "Balacy"! Keresem 'A sárga táltos c. 1982-es rádiós hangjátékot. A listádban szerepel, de a folder - akárcsak a többi - üres. Mit csinálok rosszul, vagy hogyan érhetném el ezt a file-t? Kösz szépen, Holló Kriszta.
pepistoyan wrote on Reginka77's profile.
Thank you, thank you very much for your help.
I am very happy to finally have this model.:)

Greetings from Bulgaria

Statisztikák

Témák
38,565
Üzenet
4,907,697
Tagok
622,005
Legújabb tagunk
KS.J
Oldal tetejére