Hírek Magyar Péter

Másfél perc után otthagyta az ATV stúdióját Magyar Péter.​

Magyar Péter több alkalommal kifogásolta, hogy az ATV nem ad neki elég megjelenési lehetőséget. Ma az Egyenes Beszéd című műsorban szembesítették az eddigi meghívásokkal, mire kivonult a stúdióból.


Hétfő este az ATV Egyenes Beszéd című műsorának a vendége volt Magyar Péter. A TISZA Párt alelnöke múlt pénteken is szerepelt a műsorban, ahol kifogásolta, hogy keveset hívta a csatorna kampány a során.
Aztán vasárnap, a választási eredményváró rendezvénye utáni sajtótájékoztatóján ismét kritizálta az ATV-t, a szennylapok közé sorolva a csatornát.
Ilyen előzmények után ült be a stúdióba, az interjú elején pedig Rónai Egon műsorvezető átnyújtott neki egy mappát, amiben összesítve voltak Magyar ATV-s meghívásai, szereplései. „Ezek nagyon szép számok, azt gondolom. Hetedszer van itt élő adásban, 51 nap volt a kampány kezdete óta, 51 híradó” – sorolta Rónai Egon, mire Magyar Péter azt felelte, hogy március 28. és május 3. között egyetlen egyszer sem hívták ide be élő adásba.
A műsorvezető ezt cáfolta, mire Magyar ismét a csatorna tulajdonosát kezdte emlegetni, majd levette a mikrofonját és kivonult a stúdióból.
Megmutatjuk a dokumentációt – amit Magyar is megkapott – arról, hogy hány alkalommal hívta az ATV a politikust a kampányidőszakban:

Magyar Péter meghívása az Egyenes Beszédbe:

Első meghívás, sms: Március 1. (Válasz nem jött)
Március 6. újabb sms. (Közben több telefonhívás)
Március 7. újabb SMS Vona–Magyar vita szervezés vállalja, vagy nem?
Március 8. vita sms egyeztetés, mikor lenne jó?
Március 17. SMS újabb meghívás az Egyenes Beszédbe
Március 19. SMS újabb meghívás az Egyenes Beszédbe ezt mondta le, a tüntetés miatt
Március 21. SMS meghívás az Egyenes Beszédbe – elfogadta, de lemondás nélkül tüntetést szervezett
Március 26-án sms-ben rákérdezett Szöllősi Györgyi, hogy akkor jön-e vagy sem, mert bár elvállalta, nem mondta le és nem reagált semmilyen megkeresésre.
Március 27. meghívás előre májusra, az anyák napi tüntetés után

Április 18. Magyar Mártont hívtuk, mert szólt, hogy Ő intézi a sajtóját, innentől vele egyeztetett Szöllősi Györgyi telefonon és sms-ben. Jeleztük, ha Magyar Péter nem tud jönni, akkor az EP-listán szereplő jelölteket is várjuk.
Április 19. újabb sms: jönnek-e az EP-listáról, mert nem kaptunk választ.
Május. 2. sms: Magyar Péter meghívása újra, emlékeztető sms.
Május 9. sms Magyar Péter meghívása
Közben többször beszélt Szöllősi Györgyi telefonon Magyar Mártonnal, hogy küldjön bárkit a listáról. Mivel ez nem történt meg, közvetlenül felhívtuk Tarr Zoltánt, a lista 3. helyezettjét. Ő végül bejött Május 8-án.
Az utolsó meghívások Seprenyi Anitának mentek, mert Ő lett a sajtósa, csak telefonon beszélt vele Szöllősi Györgyi. Május 15 után többször is.
Március 13-án, Április 8-án volt Szöllősi Györgyinél, május 31-én Rónai Egonnál. Június 7-én újra Szöllősi Györgyinél.
Magyar Péter meghívása a Startba:

Vogyerák Anikó, a Start főszerkesztője is többször próbálta behívni a műsorba Magyar Pétert.
Május 3-án Magyar Mártont hívta telefonon ez ügyben
Május 21-én szintén Magyar Mártonon keresztül próbálták behívni a műsorba
Május 21-én Seprenyi Anitát is kereste Vogyerák Anikó
Május 28-án szintén Seprenyi Anitát kereste a Start szerkesztősége
Május 31-én Ámon Henriette-t is kereste Vogyerák Anikó Magyar Péter szereplésével kapcsolatban
A megkeresésekre nem érkezett sem megerősítő, sem elutasító válasz.

Azt is megmutatjuk, hogy hányszor szerepelt a csatorna különböző műsoraiban:
- március 13. Egyenes Beszéd
- március 19. ATV Start
- április 8. Egyenes Beszéd
- május 26. Heti Napló Sváby Andrással
- május 31. Egyenes Beszéd
- június 7. Egyenes Beszéd
- június 10. Egyenes Beszéd

Magyar Péter / Tisza Párt Híradós megjelenései a kampányban (április 20-tól június 9-ig): 51 napból 51-szer, napi szinten legalább kétszer

Április

- április 20.
- április 21.
- április 22.
- április 23.
- április 24.
- április 25.
- április 26.
- április 27.
- április 28.
- április 29.
- április 30.
Május
- május 1.
- május 2.
- május 3.
- május 4.
- május 5.
- május 6.
- május 7.
- május 8.
- május 9.
- május 10.
- május 11.
- május 12.
- május 13.
- május 14.
- május 15.
- május 16.
- május 17.
- május 18.
- május 19.
- május 20.
- május 21.
- május 22.
- május 23.
- május 24.
- május 25.
- május 26.
- május 27.
- május 28.
- május 29.
- május 30.
- május 31.
Június
- június 1.
- június 2.
- június 3.
- június 4.
- június 5.
- június 6.
- június 7.
- június 8.
- június 9



1718054362959.jpeg
 
Folyamatosan írom hogy szerintem akkor lenne esélyük ha alakítanának egy (1) pártot ....ááá ők tudják.
2022-ben egy ellenzéki jelölt indult egy fideszes ellen.
/ Az aranyhalak emlékezete is hosszabb . . . /
Nyertek 19 mandátumot a 106-ból, az volt az eddigi legjobb eredmény 2010 óta.

A mindenki tömörüljön egy pártba kísérlet most zajlik, de ennek ellenére egy fidszes jelölt ellen nagy valószínűséggel többen indulnak mindenhol.
 
A másik univerzumban / a NER szívcsakrájában / élés hátránya . . .
Magyar Péterrel is ez lehet a gond, ráadásul te valamivel előbb ébredtél.
Orbánnal szinte semmi nem ment rendben soha.
Kommunikációval pótolja rendre.
Választás előtt megvesztegetéssel, amit utána bőven visszavesz.
Téged olvasni kész depresszió.
 
Ez nem egy pártnak az oldala ami nem tetszik az mindegy hogy ki teszi vagy mondja .
Az ellenzék még mindig a rendszerváltásban él azt hiszik hogy a választások még most is két fordulósak. Na nem itt ha egy szavazattal is kevesebbet kapsz nincs második esély.
De, ez sem tartja vissza őket hogy több néven iduljanak.
Folyamatosan írom hogy szerintem akkor lenne esélyük ha alakítanának egy (1) pártot ....ááá ők tudják.
Ha Kanadában felkel a nap, remélhetőleg kitesz Melitta egy cikket Pápáról (mármint a városról).
Abban pont hasonló dolgokat is írnak.
(Az egy szavazattal nyert ellenzéki képviselő voksait újraszámolják és máris a fidesz jelölt nyer egy szavazattal. A kúriáig terjedő óvás ellenére sem számolják újra a szavazatokat. Aztán amikor a patthelyzet miatt egyéni képviselői szavazatáról lemondó polgármester képviselői helyére ujraválasztanak, 75%-al nyer az ellenzéki.)
 
Utoljára módosítva:
2022-ben egy ellenzéki jelölt indult egy fideszes ellen.
Hivatalosan. De sok helyen (pl. nálunk is) az utolsó hetekben mégiscsak elindult egy másik ellenzéki jelölt is valami kamu háttérszervezettel, megosztva az ellenzéki szavazatokat. Ezt pofázzuk itt már néhányan néhány hónapja: az ellenzéki összefogás jó lett volna, ha nem rúgják fel maguk a résztvevők látszólag mindenféle kicsinyes marhaságok miatt (valójában legtöbbször némi anyagi előny hatására).
 
2022-ben egy ellenzéki jelölt indult egy fideszes ellen.
/ Az aranyhalak emlékezete is hosszabb . . . /
Nyertek 19 mandátumot a 106-ból, az volt az eddigi legjobb eredmény 2010 óta.

A mindenki tömörüljön egy pártba kísérlet most zajlik, de ennek ellenére egy fidszes jelölt ellen nagy valószínűséggel többen indulnak mindenhol.
Össze-vissza indultak és nem egy párt hanem összefogás alatt ami nem az amit én írok.
 
Megértelek, jobbról nézve minden fekete ami a másik térfélen történt.
Most nekem lesz könnyű helyzetem.
A fotelem kényelméből figyelhetem a kettő konzervatív jobboldali párt versenyét.
Majd bontok egy tokaji szamorodnit, hogy legyen benne egy kis élvezet is.
Próbáld ki a Tokaji fordítást az is nagyon finom!
1741852215603.png
 
Soha nem állítottam, hogy anyagi problémám lenne a fidesz miatt.
Amire valóban kell arra jut, szerintem ez már maga a gazdagság.
Például a szolidaritás hiánya taszító.
Konzervatív jobboldali kormány is törődhene az elesettekkel.
A 30 év alatti anyák adójának az elegendése is piárfogásnak tűnik.
40 Milliárd forint sincs, ami kerekítési hiba a költségvetésben.
Ráadásul egyre csökken mert többnyire migránsok lesznek a fiatal szülőképes nők,
és ilyen körülmények között a maradóknak is lanyhul a kedve.
Az adók nem azért vannak, hogy jól kicsesszenek azokkal akik dolgoznak.
Valamiből finanszírozni kell a közös kiadásokat.
Például a drága miniszterelnök úr fizetését.
A teljesítménykorlátozáson is lehetne lazítani.
Ha valaki beteg lesz, időben és szakszerűen ellátnák akkor is, ha nincs sok pénze.
Nem csak a tehetősek kiváltsága lenne.
 
Dehogyisnem. Azért korábban nem volt ennyi kapkodó törvénymódosítás, havonta egy alkotmánymódosítás, szar helyzetben lévő gazdaság továbbrongálása mindenféle idióta adó- meg árintézkedéssel. Naponta belekapni a költségvetésbe, egyfelől a hazai árak alacsony mivoltát bizonygatni, másfelől a magas árak letörésén munkálkodni. A magas hazai béreket propagálni, ugyanakkor adókedvezménnyel segíteni a rászorulókon.
Mi ez, ha nem fékevesztett kapkodás?
Fosik a drága, ne legyenek kétségeid. Emelni kell már a Xanax-adagon. Kisebesedik a szája a nyalogatástól.
De legalább kormányozni tudnak :D :D :D
 
Csak könyörgöm, szakítanának már Gyurcsánnyal meg a régi mszp-sekkel!! Szakítás nélkül nulla esélyük van és lesz.
Én is rájuk szavaztam júniusban is.
A Fideszre nem szavazok, a Tiszára sem egyelőre.
Engem nem győztek meg.

Mi rosszat tettek, hogy ennyire nagy az elutasítás?

1741894147765.png


Tüttő Kata is MSZP-s.
1741894295088.png


1741894391798.png


Akár bejut a parlamentbe, akár nem nem írnám le. Én vszínű most is rájuk szavazok majd. S (talán/gondolom) a PM-re - eddig együtt indultak, ami nekem megfelelt - Szabó Tímea, Karácsony, Jámbor András, Jávor Benedek, Tordai B., Szabó Rebeka ... - szívesen venném, ha folytatnák a munkát, mert jó képviselők.
 
Utoljára módosítva:
Mi rosszat tettek, hogy ennyire nagy az elutasítás?
Még az ősrobbanás idején az egyik felmenőjére csúnyán néztek vagy legalább is azt gondolta.
Ami öröklődött.
A szavazás többnyire ilyen vagy hasonló nyomós érvek alapján dől el.
Most nem lesz gondja, kettő konzervatív jobboldali párt közül választhat.
Az újabb szinte hajszálra azonos a régivel, bár nagyon igyekszik titkolni az utolsó pillanatig.
 
Utoljára módosítva:
Az kétségtelen, hogy a Fideszt ki kell ebrudalni, mert a fej nagyon bűzlik. Tarthatatlan.
Az is tény, hogy megszorítani csak a TISZA tudta 2010 óta először.

Ha nyernének, és belép az ország az EU Ügyészségbe, s elkezdődik Orbánék jogsértéseinek felszámolása, felgöngyölítése - én is elégedett leszek.
S ha Bayer Zsolt nagyarca is eltűnik, az külön nyereség.

De hiszem, hogyha mi sokfélék vagyunk, akkor a képviseletnek is sokfélének kell lenni.
Volt már itt egypártrendszer, s mint kiderült, tele volt a mai fideszesekkel. Betagozódtak azért, hogy befolyáshoz jussanak.
Minél nagyobb egy párt, annál biztosabban van tele ilyen alakokkal.

Azt már látom, kik vannak a Fideszben.
De kik vannak a Tiszában?

Mikor lesznek meg a 106 képviselő?
 
Az kétségtelen, hogy a Fideszt ki kell ebrudalni, mert a fej nagyon bűzlik. Tarthatatlan.
Az is tény, hogy megszorítani csak a TISZA tudta 2010 óta először.

Ha nyernének, és belép az ország az EU Ügyészségbe, s elkezdődik Orbánék jogsértéseinek felszámolása, felgöngyölítése - én is elégedett leszek.
S ha Bayer Zsolt nagyarca is eltűnik, az külön nyereség.

De hiszem, hogyha mi sokfélék vagyunk, akkor a képviseletnek is sokfélének kell lenni.
Volt már itt egypártrendszer, s mint kiderült, tele volt a mai fideszesekkel. Betagozódtak azért, hogy befolyáshoz jussanak.
Minél nagyobb egy párt, annál biztosabban van tele ilyen alakokkal.

Azt már látom, kik vannak a Fideszben.
De kik vannak a Tiszában?

Mikor lesznek meg a 106 képviselő?
Messze még a választás, bőven van idejük kiválasztani a jelöltek közül a legalkalmasabbat.
 
Mi rosszat tettek, hogy ennyire nagy az elutasítás?
HA figyelmesebben olvasnál néha......., már megírtam erre a választ, tán éppen tegnap. Éspediglen azt, hogy a rosszhírű-rosszmúltú balos pártok értelmesebb politikusai kiléphetnének a rosszhírű-rosszmúltú pártjaikból és összehozhatnának egy új, tiszta lappal induló balos pártot. Nem lenne nehéz, a bázisuk megvan és összeadódhatna. Biztos vagyok benne, hogy legalább 10%-ot elérhetnének, sokan csak a levitézlett vagy a fidesz által lejáratott kirakatpolitikusok miatt nem szavaznak rájuk. Egyéni körzetekben szerintem mindenhol versenyképes jelölteket tudnának állítani.
DE.
Az utóbbi talán 3 választáskor (önk. 2019, ogy2022 és önk2024) szépen látszott, hogy a nagy pofa dacára képtelenek összefogni, egymást szívatva rúgták fel nagyon sok helyen az összefogást.
Én pl. emiatt utasítottam el a mai napig őket. Karrierpolitikusok, megélhetési képviselők vannak a pártok élén. A helyi szervezeteik (már amennyire én ismerek néhány települést) egyébként elfogadhatóak lennének, dehát fentről irányítják őket.
 
Még az ősrobbanás idején az egyik felmenőjére csúnyán néztek vagy legalább is azt gondolta.
Nagyon bejött ez neked!
Csak éppen tévedés, a mai balos politikusokat nem ezért utasítom el. Miért utasítanám el pl. az említett Tüttőt? Semmi köze személyesen a múltbeli disznóságokhoz. Emiatt a pártjaikat utasítom el, amelyek képtelenek szakítani elődszervezeteikkel. És továbbra is a korábbi bukott vezetők irányítják őket. Mégpedig - véletlenül vagy szándékosan - úgy, hogy esélyük se legyen nyerni, viszont foggal-körömmel ragaszkodnak az említett vezetők jól fizető képviselői helyeihez. Kvázi kihasználják ennek érdekében a helyi szervezeteiket.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönöm szépen a legújjab fordításokat !
vorosmart wrote on sziporka78's profile.
Köszönöm szépen a legújjab fordítást !
ultrabox wrote on ladysla's profile.
Shalom! Miért törölte a zsdőkaput?a sopronit!
pregi wrote on IcaneniLondon's profile.
Most látom, a Cserebere könyvekből 3 részt feltöltöttél. A hiányzó 2. kötetet is fel tudod tenni fekete-fehérben? Nagy segítség lenne.
Gbr67 wrote on miciegér's profile.
Szia :)
Jól eltűntél amott...

Statisztikák

Témák
38,666
Üzenet
4,923,026
Tagok
623,133
Legújabb tagunk
Katalin0000
Oldal tetejére