Hírek Magyar Péter

Másfél perc után otthagyta az ATV stúdióját Magyar Péter.​

Magyar Péter több alkalommal kifogásolta, hogy az ATV nem ad neki elég megjelenési lehetőséget. Ma az Egyenes Beszéd című műsorban szembesítették az eddigi meghívásokkal, mire kivonult a stúdióból.

Hétfő este az ATV Egyenes Beszéd című műsorának a vendége volt Magyar Péter. A TISZA Párt alelnöke múlt pénteken is szerepelt a műsorban, ahol kifogásolta, hogy keveset hívta a csatorna kampány a során.
Aztán vasárnap, a választási eredményváró rendezvénye utáni sajtótájékoztatóján ismét kritizálta az ATV-t, a szennylapok közé sorolva a csatornát.
Ilyen előzmények után ült be a stúdióba, az interjú elején pedig Rónai Egon műsorvezető átnyújtott neki egy mappát, amiben összesítve voltak Magyar ATV-s meghívásai, szereplései. „Ezek nagyon szép számok, azt gondolom. Hetedszer van itt élő adásban, 51 nap volt a kampány kezdete óta, 51 híradó” – sorolta Rónai Egon, mire Magyar Péter azt felelte, hogy március 28. és május 3. között egyetlen egyszer sem hívták ide be élő adásba.
A műsorvezető ezt cáfolta, mire Magyar ismét a csatorna tulajdonosát kezdte emlegetni, majd levette a mikrofonját és kivonult a stúdióból.
Megmutatjuk a dokumentációt – amit Magyar is megkapott – arról, hogy hány alkalommal hívta az ATV a politikust a kampányidőszakban:

Magyar Péter meghívása az Egyenes Beszédbe:

Első meghívás, sms: Március 1. (Válasz nem jött)
Március 6. újabb sms. (Közben több telefonhívás)
Március 7. újabb SMS Vona–Magyar vita szervezés vállalja, vagy nem?
Március 8. vita sms egyeztetés, mikor lenne jó?
Március 17. SMS újabb meghívás az Egyenes Beszédbe
Március 19. SMS újabb meghívás az Egyenes Beszédbe ezt mondta le, a tüntetés miatt
Március 21. SMS meghívás az Egyenes Beszédbe – elfogadta, de lemondás nélkül tüntetést szervezett
Március 26-án sms-ben rákérdezett Szöllősi Györgyi, hogy akkor jön-e vagy sem, mert bár elvállalta, nem mondta le és nem reagált semmilyen megkeresésre.
Március 27. meghívás előre májusra, az anyák napi tüntetés után

Április 18. Magyar Mártont hívtuk, mert szólt, hogy Ő intézi a sajtóját, innentől vele egyeztetett Szöllősi Györgyi telefonon és sms-ben. Jeleztük, ha Magyar Péter nem tud jönni, akkor az EP-listán szereplő jelölteket is várjuk.
Április 19. újabb sms: jönnek-e az EP-listáról, mert nem kaptunk választ.
Május. 2. sms: Magyar Péter meghívása újra, emlékeztető sms.
Május 9. sms Magyar Péter meghívása
Közben többször beszélt Szöllősi Györgyi telefonon Magyar Mártonnal, hogy küldjön bárkit a listáról. Mivel ez nem történt meg, közvetlenül felhívtuk Tarr Zoltánt, a lista 3. helyezettjét. Ő végül bejött Május 8-án.
Az utolsó meghívások Seprenyi Anitának mentek, mert Ő lett a sajtósa, csak telefonon beszélt vele Szöllősi Györgyi. Május 15 után többször is.
Március 13-án, Április 8-án volt Szöllősi Györgyinél, május 31-én Rónai Egonnál. Június 7-én újra Szöllősi Györgyinél.
Magyar Péter meghívása a Startba:

Vogyerák Anikó, a Start főszerkesztője is többször próbálta behívni a műsorba Magyar Pétert.
Május 3-án Magyar Mártont hívta telefonon ez ügyben
Május 21-én szintén Magyar Mártonon keresztül próbálták behívni a műsorba
Május 21-én Seprenyi Anitát is kereste Vogyerák Anikó
Május 28-án szintén Seprenyi Anitát kereste a Start szerkesztősége
Május 31-én Ámon Henriette-t is kereste Vogyerák Anikó Magyar Péter szereplésével kapcsolatban
A megkeresésekre nem érkezett sem megerősítő, sem elutasító válasz.

Azt is megmutatjuk, hogy hányszor szerepelt a csatorna különböző műsoraiban:
- március 13. Egyenes Beszéd
- március 19. ATV Start
- április 8. Egyenes Beszéd
- május 26. Heti Napló Sváby Andrással
- május 31. Egyenes Beszéd
- június 7. Egyenes Beszéd
- június 10. Egyenes Beszéd

Magyar Péter / Tisza Párt Híradós megjelenései a kampányban (április 20-tól június 9-ig): 51 napból 51-szer, napi szinten legalább kétszer

Április

- április 20.
- április 21.
- április 22.
- április 23.
- április 24.
- április 25.
- április 26.
- április 27.
- április 28.
- április 29.
- április 30.
Május
- május 1.
- május 2.
- május 3.
- május 4.
- május 5.
- május 6.
- május 7.
- május 8.
- május 9.
- május 10.
- május 11.
- május 12.
- május 13.
- május 14.
- május 15.
- május 16.
- május 17.
- május 18.
- május 19.
- május 20.
- május 21.
- május 22.
- május 23.
- május 24.
- május 25.
- május 26.
- május 27.
- május 28.
- május 29.
- május 30.
- május 31.
Június
- június 1.
- június 2.
- június 3.
- június 4.
- június 5.
- június 6.
- június 7.
- június 8.
- június 9

1718054362959.jpeg
 
Ehhez nem tudok hozzászólni, mert hallani ugyan hallottam a Szép kártyáról meg a Böske utalványról, de kb mint a törpök a kibányászott gyémánttal, "csak azt tudnám mindez mire való".
Gyakorlatilag mindkettő fizetés kiváltó eszköz, de
Csak olyan helyeken és olyan termékre/szolgáltatásra, amire az adott üzlet leszerzödöt az állammal (nyilván x % állami visszhaszonnal).
Kifelejtetted a beígért 100 új gyárat, ami a kakadut ismerve, csakis 100 további akkugyártó üzemet jelenthet.
Szegény ember az aki már ígérni sem tud.
 
65 éves már fideszes
Lassan már csak a saját magam által mért adatokra épülő statisztikát fogadom el.
Churchill is ezt tette, nem a saját maga által hamisított statisztikában hitt,
hanem megalapította a királyi statisztikai hivatalt.
Nem értem miért kell a pártszimpátiák mérésében is hazudni.
Mivel mindkét oldal alaposan elferdíti az eredményeket,
ugyanaz történik, mintha egyikük sem hazudna.

A statisztika nem konkrét és halálbiztos eredményt jelez.
Ha Kovács János elmúlt 65 éves még nem jeleni azt, hogy biztosan fidesz szavazó.
70+ vagyok, de még soha nem szavaztam a fideszre.
Kiváló kormányzás esetén esetleg megtenném, de ettől nagyon messze vagyunk.
Másfél milliónál kevesebb legalább 65 éves szavazott 2022-ben a fideszre.
Ennél jóval többen / kb. a duplája / vagyunk 65 és 65+ évesek.

A grafikon alapján a fiatalok szeretnék jobban elkergetni Orbánt.
Nem azt jelenti, hogy feltétlen MP hívők lennének!!!
MP hímez és hámoz.
Amit eddig elkottyantott abból az derül ki, hogy a fontos kérdésekben Orbánnal ért egyet.
Kétlem, hogy a fidesszel elégedetlenek hajszálra ugyanilyen rendszert szeretnének csak más vezetésével.
Remélem, nem csak Orbánból van elegük a fiataloknak, hanem a rendszeréből is.
 
Utoljára módosítva:
A pongyola megfogalmazást én azért betudom annak is, hogy ez a "közvéleménykutatós, népszavazós akármi" nem csak a képzettebb és tájékozottabb rétegnek készül.
Én nem foglalkozom az ígéreteikkel. A Tisza nem hosszútávú kormányzó erő lesz. Kormányváltás a feladatuk, utána meg majd tisztul a kép. Mennyi pénz jön utána Brüsszelből, hogy alakul a világ (lehet háború, világjárvány, fenetuggya)..
 
Mennyi pénz jön utána Brüsszelből
Brüsszelből eddig se jött túl sok pénz.
Felzárkózásra adták, a teljes költségvetéshez képest egy kis segítséget jelentett volna.
Sikerült egy jó részét ellopni és marhaságokra költeni felzárkózás helyett.
A kapott összeg egyre csökken.
Néhány év múlva már nettó befizetők leszünk.
Ebből nem lesz életszínvonal emelkedés vagy például lerongyolódott egészségügy rendbetétel.

+

Választás + közvélemény kutatás + pártpreferenciák eloszlása

1. A közvélemény kutatás eredménye a múltra vonatkozik.
2. A fiatalok hajlamosak kihagyni a szavazást.
 
Nem túl sok, csak két Marshall segélynyi. Németországot EGY is el tudta indítani egy több évtizedes növekedési pályán.
Mégis, mennyi lett volna elég? Tízszer, hússzor, százszor ennyi?
Mivel az összes volt közel annyi mint egy év költségvetése nem nevezném horribilis összegnek.
Mennyit kaptak a németek és mennyit ér mai áron?
Félméteres kilátókra és térkövezésre használták?
Húsz évre elosztva kapták?
A környező országokban kevesebbet loptak el belőle és értelmesebb célokra használták.
Nem véletlenül hagytak le minket.

Egyenleg.Jpg

2022 viszonylag jó év volt.
2 000 000 millió forintot kaptunk hozzávetőlegesen.
29 000 000 millió forint volt a 2022-es költségvetés kiadási főösszege.
A közel 7% nem kevés, de nem is olyan nagyon sok.
Nem tudni mennyi jutott ebből ténylegesen felzárkózásra.
Mennyit loptak el belőle?
Mennyi volt kidobott pénz?

/ A 2025-ös költségvetés kiadási főösszege már 43 000 000 millió forint. /
 
Utoljára módosítva:
Brüsszelből eddig se jött túl sok pénz.
Felzárkózásra adták, a teljes költségvetéshez képest egy kis segítséget jelentett volna.
Sikerült egy jó részét ellopni és marhaságokra költeni felzárkózás helyett.
A kapott összeg egyre csökken.
Néhány év múlva már nettó befizetők leszünk.
Ebből nem lesz életszínvonal emelkedés vagy például lerongyolódott egészségügy rendbetétel.

+

Választás + közvélemény kutatás + pártpreferenciák eloszlása

1. A közvélemény kutatás eredménye a múltra vonatkozik.
2. A fiatalok hajlamosak kihagyni a szavazást.

Mennyit loptak el belőle?
Na itt a lényeg. És magad is látod, mégis kötözködsz.
Adhatott volna az EU százszor ennyit is, ha mind ellopják, ugyanakkor fele is elég lehetett volna (elindítani valamit), ha nem lopnak belőle.
 
Én nem foglalkozom az ígéreteikkel. A Tisza nem hosszútávú kormányzó erő lesz. Kormányváltás a feladatuk, utána meg majd tisztul a kép. Mennyi pénz jön utána Brüsszelből, hogy alakul a világ
Kötözködhetek határozottabban is.
Téged nem érdekel mi lesz a választás után, csak a kupecedet kergesse el.
Az elveszett pénzeket még MP se hozza haza.
2025 végén újabb bő 1 Milliárd Euró veszik el végleg, amit szintén nem tud hazahozni.
A kapott / nettó / pénz mennyisége eleve gyorsan csökken.
Hamarosan MP vagy az éppen regnáló viszi ki talicskával a rengeteg lóvét.
Sok minden kaptunk és kapunk érte, szerintem az egyik legjobb helyre megy.
Nagyvonalúan nem foglalkozol az ígéretekkel.
Helyes!
Aki nem hazudik, annak vért és verítéket kellene ígérnie.
Az EU felzárkóztatásnak hamarosan vége.
Nekünk magunknak kell megoldani.
Többet, jobban, hatékonyabban, kreatívabban . . . kell dolgoznunk, ha jobban akarunk élni.
Sokkal kevesebbet kell hagyni ellopni és csacskaságokra elkölteni.
Hogy nem lesz hosszútávú abban nagyjából egyetértünk.
Nagy valószínűséggel MP még rövidtávú se lesz.
Egyébként is rögtön elkergetnéd amikor kiderül, hogy nem tud csodát tenni.
A kép nem nagyon akar tisztulni.
Handabandázik össze vissza ahogy korábban is.
Megmagyarázzátok magatoknak, nem lenne jó ha megmondaná mit gondol.
Miért is?
Kivételesen tudnád mire szavazol.
Nem a szavazás után derülne ki, hogy megint jól átvertek.
 
Kötözködhetek határozottabban is.
Téged nem érdekel mi lesz a választás után, csak a kupecedet kergesse el.
Pontosan. Ez most a legfontosabb, és minden másnak az alapfeltétele.

Az elveszett pénzeket még MP se hozza haza.

Hát azt nem. Sőt, a mohácsi csatát se nyeri meg visszamenőlegesen.
2025 végén újabb bő 1 Milliárd Euró veszik el végleg, amit szintén nem tud hazahozni.

Sajnos nem.
A kapott / nettó / pénz mennyisége eleve gyorsan csökken.
Hamarosan MP vagy az éppen regnáló viszi ki talicskával a rengeteg lóvét.
Hát ezt kéne megakadályozni éppen. De ha nem hiszünk benne, hogy lehetséges, akkor szervezzünk egy társasutat a Tajgethoszhoz oszt vessük le magunkat. Ha minden hiába, akkor mit strapáljuk magunkat?

Sok minden kaptunk és kapunk érte, szerintem az egyik legjobb helyre megy.
Nagyvonalúan nem foglalkozol az ígéretekkel.
Helyes!
Aki nem hazudik, annak vért és verítéket kellene ígérnie.
Választás lesz, könyörgöm, kampány, ilyenkor muszáj ígérni olyat is, ami aztán vagy teljesül, vagy ráfogják, hogy üres kasszát örököltek, nincs pénz (és ez így is lesz ténylegesen).

Az EU felzárkóztatásnak hamarosan vége.
Nekünk magunknak kell megoldani.
Többet, jobban, hatékonyabban, kreatívabban . . . kell dolgoznunk, ha jobban akarunk élni.
Sokkal kevesebbet kell hagyni ellopni és csacskaságokra elkölteni.
Hogy nem lesz hosszútávú abban nagyjából egyetértünk.
Nagy valószínűséggel MP még rövidtávú se lesz.
Egyébként is rögtön elkergetnéd amikor kiderül, hogy nem tud csodát tenni.

Szerintem nem lesz rá szükség.
A kép nem nagyon akar tisztulni.
Handabandázik össze vissza ahogy korábban is.
Megmagyarázzátok magatoknak, nem lenne jó ha megmondaná mit gondol.
Miért is?
Kivételesen tudnád mire szavazol.

Tudom.
 
Hát ezt kéne megakadályozni éppen. De ha nem hiszünk benne, hogy lehetséges, akkor szervezzünk egy társasutat a Tajgethoszhoz oszt vessük le magunkat. Ha minden hiába, akkor mit strapáljuk magunkat?
Végképp nem értelek.
Volt 20 évünk és még lesz talán 5 amikor minket támogatnak, hogy zárkózzunk fel a többiekhez.
De sikerült?
Nem!
Megcsíptük a legutolsó helyet.
Hogy képzeled?
Az EU az idők végezetéig önti a lóvét Magyarországra?
Ha nem utalnak, kilépünk?
 
Nem. De még utalnak, ha kevesebbet is. Aztán vissza lehet kéretőzni a norvég alapba is pl. Az EU nem hagyta a görögöket se csődbe menni pl.
De persze, lehet tehetetlenkedni, szerencsétlenkedni, kardunkba dőlni, kezeket széttárni: MINDMEGHALUNK!!!! Legyen egy 93e négyzetkilométeres lyuk a Föld hátán!!
 
Keményen dolgozni kellene a rengeteg felesleges duma helyett, sokkal kevesebbet lopni és nem elcseszni marhaságokra, nem másoktól várni mindent.

/ Mindent nem loptak el, például kettőezerszer gyorsabb internetem lett, amit EU pénzből építettek ki. /
 
Na meg ott a sok lombkorona-sétány, kilátók, életveszélyes kerékpáros pályák stb. A csornai napelemgyár, a kisteleki nemtudommilyenüzem meg effélék. A présházak, tíz szobával, kerti medencével, a panziók amikben nerlovagok laknak stb.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

bbea69 wrote on Ajuda67's profile.
Kedves Ajuda! Hálás köszönet az új fordításért, a rengeteg belefektetett munkáért!
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönöm a új fordítást, kellemes húsvéti ünnepeket kívánok !
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm a Deamonica fordítást, kellemes húsvéti ünnepeket kívánok!
Diós Alexandra wrote on Ajuda67's profile.
Szuper lett a 36. Könyv is. Várom a továbbiakat
vorosmart wrote on Ajuda67's profile.
Nagyon köszönöm a kárpátok vámpírjai új fordítását !

Statisztikák

Témák
38,715
Üzenet
4,931,711
Tagok
623,914
Legújabb tagunk
Wesleymuh
Oldal tetejére