Hírek Magyar Péter

Másfél perc után otthagyta az ATV stúdióját Magyar Péter.​

Magyar Péter több alkalommal kifogásolta, hogy az ATV nem ad neki elég megjelenési lehetőséget. Ma az Egyenes Beszéd című műsorban szembesítették az eddigi meghívásokkal, mire kivonult a stúdióból.

Hétfő este az ATV Egyenes Beszéd című műsorának a vendége volt Magyar Péter. A TISZA Párt alelnöke múlt pénteken is szerepelt a műsorban, ahol kifogásolta, hogy keveset hívta a csatorna kampány a során.
Aztán vasárnap, a választási eredményváró rendezvénye utáni sajtótájékoztatóján ismét kritizálta az ATV-t, a szennylapok közé sorolva a csatornát.
Ilyen előzmények után ült be a stúdióba, az interjú elején pedig Rónai Egon műsorvezető átnyújtott neki egy mappát, amiben összesítve voltak Magyar ATV-s meghívásai, szereplései. „Ezek nagyon szép számok, azt gondolom. Hetedszer van itt élő adásban, 51 nap volt a kampány kezdete óta, 51 híradó” – sorolta Rónai Egon, mire Magyar Péter azt felelte, hogy március 28. és május 3. között egyetlen egyszer sem hívták ide be élő adásba.
A műsorvezető ezt cáfolta, mire Magyar ismét a csatorna tulajdonosát kezdte emlegetni, majd levette a mikrofonját és kivonult a stúdióból.
Megmutatjuk a dokumentációt – amit Magyar is megkapott – arról, hogy hány alkalommal hívta az ATV a politikust a kampányidőszakban:

Magyar Péter meghívása az Egyenes Beszédbe:

Első meghívás, sms: Március 1. (Válasz nem jött)
Március 6. újabb sms. (Közben több telefonhívás)
Március 7. újabb SMS Vona–Magyar vita szervezés vállalja, vagy nem?
Március 8. vita sms egyeztetés, mikor lenne jó?
Március 17. SMS újabb meghívás az Egyenes Beszédbe
Március 19. SMS újabb meghívás az Egyenes Beszédbe ezt mondta le, a tüntetés miatt
Március 21. SMS meghívás az Egyenes Beszédbe – elfogadta, de lemondás nélkül tüntetést szervezett
Március 26-án sms-ben rákérdezett Szöllősi Györgyi, hogy akkor jön-e vagy sem, mert bár elvállalta, nem mondta le és nem reagált semmilyen megkeresésre.
Március 27. meghívás előre májusra, az anyák napi tüntetés után

Április 18. Magyar Mártont hívtuk, mert szólt, hogy Ő intézi a sajtóját, innentől vele egyeztetett Szöllősi Györgyi telefonon és sms-ben. Jeleztük, ha Magyar Péter nem tud jönni, akkor az EP-listán szereplő jelölteket is várjuk.
Április 19. újabb sms: jönnek-e az EP-listáról, mert nem kaptunk választ.
Május. 2. sms: Magyar Péter meghívása újra, emlékeztető sms.
Május 9. sms Magyar Péter meghívása
Közben többször beszélt Szöllősi Györgyi telefonon Magyar Mártonnal, hogy küldjön bárkit a listáról. Mivel ez nem történt meg, közvetlenül felhívtuk Tarr Zoltánt, a lista 3. helyezettjét. Ő végül bejött Május 8-án.
Az utolsó meghívások Seprenyi Anitának mentek, mert Ő lett a sajtósa, csak telefonon beszélt vele Szöllősi Györgyi. Május 15 után többször is.
Március 13-án, Április 8-án volt Szöllősi Györgyinél, május 31-én Rónai Egonnál. Június 7-én újra Szöllősi Györgyinél.
Magyar Péter meghívása a Startba:

Vogyerák Anikó, a Start főszerkesztője is többször próbálta behívni a műsorba Magyar Pétert.
Május 3-án Magyar Mártont hívta telefonon ez ügyben
Május 21-én szintén Magyar Mártonon keresztül próbálták behívni a műsorba
Május 21-én Seprenyi Anitát is kereste Vogyerák Anikó
Május 28-án szintén Seprenyi Anitát kereste a Start szerkesztősége
Május 31-én Ámon Henriette-t is kereste Vogyerák Anikó Magyar Péter szereplésével kapcsolatban
A megkeresésekre nem érkezett sem megerősítő, sem elutasító válasz.

Azt is megmutatjuk, hogy hányszor szerepelt a csatorna különböző műsoraiban:
- március 13. Egyenes Beszéd
- március 19. ATV Start
- április 8. Egyenes Beszéd
- május 26. Heti Napló Sváby Andrással
- május 31. Egyenes Beszéd
- június 7. Egyenes Beszéd
- június 10. Egyenes Beszéd

Magyar Péter / Tisza Párt Híradós megjelenései a kampányban (április 20-tól június 9-ig): 51 napból 51-szer, napi szinten legalább kétszer

Április

- április 20.
- április 21.
- április 22.
- április 23.
- április 24.
- április 25.
- április 26.
- április 27.
- április 28.
- április 29.
- április 30.
Május
- május 1.
- május 2.
- május 3.
- május 4.
- május 5.
- május 6.
- május 7.
- május 8.
- május 9.
- május 10.
- május 11.
- május 12.
- május 13.
- május 14.
- május 15.
- május 16.
- május 17.
- május 18.
- május 19.
- május 20.
- május 21.
- május 22.
- május 23.
- május 24.
- május 25.
- május 26.
- május 27.
- május 28.
- május 29.
- május 30.
- május 31.
Június
- június 1.
- június 2.
- június 3.
- június 4.
- június 5.
- június 6.
- június 7.
- június 8.
- június 9

1718054362959.jpeg
 
Nekem az az érzésem túlélnék ha kilépnék de Brexit után már presztízs veszteségük lenne
Ezért inkább még egy darabig,öntik a lóvét Magyarországra.
Szerintem meg nem.
Ugyanis az itteni nyugati gyárakat veszteséges lenne fenntartani (a magyar piac kicsi, EU országba meg vám+áfa).
Amikor az autógyárak bezártak 3 hétre, majdnem leült az ipar.
Mezögazdaságunk meg nincs. A turizmust is túlnyomórészt a Szép kártya tartja fenn, amíg egyáltalán létezni tud.
 
Nekem az az érzésem túlélnék ha kilépnék de Brexit után már presztízs veszteségük lenne
Ezért inkább még egy darabig,öntik a lóvét Magyarországra.
A jelenlegi kormányunkat is épphogy csak túléljük.
Így is elég sz@r a helyzet, mi lenne velünk az EU nélkül.

A vámok újabban nem olyan vészesek.
Az átlagos "vámszint" 2,5% körül van.
Trump most éppen tesz róla, hogy ne maradjon így.

Az EU nem jótékonysági intézmény.
Nem önti számolatlanul a pénzt oda, ahová minimális értelme sincs.
Tény, hogy kicsit lassú a gépezet.
Nem számítottak, rá hogy ilyen sokat ellopnak belőle, és felzárkózás helyett látszólag értelmetlen beruházásokra költik.
Látszólag, mert például a félméteres kilátót rendesen túlárazták, az is a lopás egyik "törvényes" formája.
A ledes közvilágítás támogatását inkább visszafizettük mi alattvalók, nem a drága miniszterelnök úr veje.
Pedig ez csak egy kis tétel volt, de elakarták kerülni a nagyobb balhét.
 
Kemény 500 nap lenne.
Nem lesz lényegesen több forrás akkor sem, ha MP nyer.
A tisza a legtöbb dologban folytatja a fidesz módszereit.
A helyrehozáshoz a kevesebb lopás és a források ésszerűbb felhasználása kevés lesz.
Túl sokáig tartana, amit a szavazók nem képesek kivárni.
Áldozatokat hozni a jóvő érdekében még kevésbé hajlandóak.
 
Nem bánnám, ha itt tartanánk.
 
A jelenlegi kormányunkat is épphogy csak túléljük.
Így is elég sz@r a helyzet, mi lenne velünk az EU nélkül.

A vámok újabban nem olyan vészesek.
Az átlagos "vámszint" 2,5% körül van.
Trump most éppen tesz róla, hogy ne maradjon így.

Az EU nem jótékonysági intézmény.
Nem önti számolatlanul a pénzt oda, ahová minimális értelme sincs.
Tény, hogy kicsit lassú a gépezet.
Nem számítottak, rá hogy ilyen sokat ellopnak belőle, és felzárkózás helyett látszólag értelmetlen beruházásokra költik.
Látszólag, mert például a félméteres kilátót rendesen túlárazták, az is a lopás egyik "törvényes" formája.
A ledes közvilágítás támogatását inkább visszafizettük mi alattvalók, nem a drága miniszterelnök úr veje.
Pedig ez csak egy kis tétel volt, de elakarták kerülni a nagyobb balhét.
Iszonyatos, mi pénzeket loptak el Orbánék az országtól ...
 
Iszonyatos, mi pénzeket loptak el Orbánék az országtól ...
Költségvetés kiadási főösszege:

42 862 163 000 000 / 2025
17 258 218 000 000 / 2015

100 Milliárd forint 2025-ben 0,25% körül van az összeshez képest.

2019-ig viszonylag jól ment a szekér.
Hiába veszítette el nagy összeg a közpénz jellegét.
Mindenkinek minden évben valamivel több jutott.
A művészet az, hogy a jelenlegi helyzetet is beadható a világ legjobbjának.
A halódó nyugaton éhenfagynak, hozzánk költöznek.
Senkit nem zavar, hogy szinte mindenben utolsók vagyunk,
és milyen "rossz" lehet az EU átlag feletti országokban élni.

+

Van új majdnem first lady:

Majdnem first lady.Jpg
 
Utoljára módosítva:
Minden más nálunk jó:confused:
Most ugye az Orbán Gazdaságfejlesztési Minisztérium csodagyereke
Működésének összessége után zuhannak az árak:eek:
Most könyvárakat nézegetek még tavaly 3-5000ft volt most az árak 5-8000ft...Ez azért brutális egy növekedés biztos benne van az is hogy törvényt hoztak hogy nem lehet egy évig az új könyveket 10%-nál nagyobb akciókkal hírdetni.
 
Orbán Gazdaságfejlesztési Minisztérium csodagyereke
A csodagyerekkel akaratom ellenére is kiszúrok.
Külföldön költöm el a kevéske pénzemet.
Csak az utóbbi hetekben:
A szódagépemet a csehektől vettem, sokkal kedvezőbb áron szállítási költség nélkül.
A kenyérsütő formámat a lengyelektől, nálunk ilyen egyszerűen nincs.
A szabadidő ruháim Angliából jöttek, 70+ százalékos leárazással ami már összemérhető a kínai üzletek áraival.
 
Most könyvárakat nézegetek még tavaly 3-5000ft volt most az árak 5-8000ft...Ez azért brutális egy növekedés biztos benne van az is hogy törvényt hoztak hogy nem lehet egy évig az új könyveket 10%-nál nagyobb akciókkal hírdetni.
Félreértetted élelmiszer árzuhanást csináltak(tejfölre akár 50% is)
Nem könyvekre
Bár még nem látjuk a boltban,hazudni szoktak sokat orbánék.
 
Félreértetted élelmiszer árzuhanást csináltak(tejfölre akár 50% is)
Akár . . .

4 db tejföl.Jpg

Nagy mázlim, hogy legalább egy lépéssel mindig a drága miniszterelnök úr előtt járok.
Nincs egy hónapja, hogy átálltam az átalánydíjas szállításra.
Így akár minden nap rendelhetek.
Korábban háromhetente rendeltem 12 darab tejfölt.
Hála Orbán Viktornak már csak legfeljebb 4 darab rendelhető egyszerre,
de legalább 18 forinttal azaz 3,1 százalékkal olcsóbb lett.
 
Utoljára módosítva:
A csodagyerekkel akaratom ellenére is kiszúrok.
Külföldön költöm el a kevéske pénzemet.
Csak az utóbbi hetekben:
A szódagépemet a csehektől vettem, sokkal kedvezőbb áron szállítási költség nélkül.
A kenyérsütő formámat a lengyelektől, nálunk ilyen egyszerűen nincs.
A szabadidő ruháim Angliából jöttek, 70+ százalékos leárazással ami már összemérhető a kínai üzletek áraival.
Hasonló a helyzet - engem ráadásul felháborít az általános tegeződés.
Mintha egy nagy boldog család lennénk ...
Orbánisztánban, pláne.

A külországi cégek zöme nem tegez - náluk vásárolok.
Gyerekszőnyeg a horvátoktól jött, teát,kávét mindig és rendszeresen a csehektől, étkezési olajat és kapcsolódó termékeket, valamint minden lakáscuccot, pl. ágyneműt, szintén a csehektől, állateledelt a németektől vásárolok.
Megbízhatók, nem nyomulnak, nem személyeskednek, van magyar ügyfélszolgálatuk, korrektek, ráadásul a termékek jó, ill. nagyon jó minőségűek, s sokkal olcsóbbak, mint itthon..
 
Nem tudom, mik a tapasztalataid, de én azt vettem észre, hogy a cseh, a lengyel meg a német webáruházak nagyon gyorsak és megbízhatóak. A magyarok meg nem annyira, bár, a Pepitával jó tapasztalataim voltak már.
 
A magyarok meg nem annyira, bár, a Pepitával jó tapasztalataim voltak már.
Lengyelországból és Csehországból kettő nap alatt ideér a csomag.
Akkor vásárolok külföldről, ha valami itthon nem kapható vagy irreális az ára.
Egy pepita vásárlásom volt eddig.
IKEA módon nekem kellett összeszerelni a terméket beleértve a festését is.
Amit elfelejtettek megemlíteni.
Újabban egyszer eladós webáruházak nyíltak.
Tízezerhez közelít a vásárlásaim száma.
Eddig csak egy kínai akart átverni kb. 5 éve.
Az utóbbi hónapokban ketten is próbálkoztak.

Szilikon.Jpg

A képen viszonylag merev falúnak látszó szilikon terméket rendeltem.
A6-os 114x162 milliméteres borítékban összehajtva küldtek négy darabot.
Ezen annyira felháborodtam, hogy másnap visszaküldtem.
Pedig előtte ilyet még soha nem tettem.
Vita nélkül gyorsan visszautalták az árát.
A másik egyszer eladó webshop próbálkozásánál már csak kidobtam a kukába.
Egy cseh webshopban találtam jó minőségűt, ahol még merev
egyszerűen és biztonságosan rögzíthető gyűrű is biztosítja,
hogy semmiképpen ne hajoljon rá a széle
a kisütni tervezett ételre a befújt forró levegő hatására.
Náluk kellett volna kezdeni.
 
Csatolás megtekintése 2051892

Én az Extreme Digitallal szívtam meg pár éve. Azóta már Emag, de az se sokkal jobb.
 
Hasonló a helyzet - engem ráadásul felháborít az általános tegeződés.
Mintha egy nagy boldog család lennénk ...
Orbánisztánban, pláne.

A külországi cégek zöme nem tegez - náluk vásárolok.
Gyerekszőnyeg a horvátoktól jött, teát,kávét mindig és rendszeresen a csehektől, étkezési olajat és kapcsolódó termékeket, valamint minden lakáscuccot, pl. ágyneműt, szintén a csehektől, állateledelt a németektől vásárolok.
Megbízhatók, nem nyomulnak, nem személyeskednek, van magyar ügyfélszolgálatuk, korrektek, ráadásul a termékek jó, ill. nagyon jó minőségűek, s sokkal olcsóbbak, mint itthon..
Kávét honnan? Én eddig a Kávékertemből, de most megszűnt.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

bbea69 wrote on Ajuda67's profile.
Kedves Ajuda! Hálás köszönet az új fordításért, a rengeteg belefektetett munkáért!
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönöm a új fordítást, kellemes húsvéti ünnepeket kívánok !
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm a Deamonica fordítást, kellemes húsvéti ünnepeket kívánok!
Diós Alexandra wrote on Ajuda67's profile.
Szuper lett a 36. Könyv is. Várom a továbbiakat
vorosmart wrote on Ajuda67's profile.
Nagyon köszönöm a kárpátok vámpírjai új fordítását !

Statisztikák

Témák
38,714
Üzenet
4,931,650
Tagok
623,911
Legújabb tagunk
Clamcasefgk
Oldal tetejére