Hírek Magyar Péter

Másfél perc után otthagyta az ATV stúdióját Magyar Péter.​

Magyar Péter több alkalommal kifogásolta, hogy az ATV nem ad neki elég megjelenési lehetőséget. Ma az Egyenes Beszéd című műsorban szembesítették az eddigi meghívásokkal, mire kivonult a stúdióból.

Hétfő este az ATV Egyenes Beszéd című műsorának a vendége volt Magyar Péter. A TISZA Párt alelnöke múlt pénteken is szerepelt a műsorban, ahol kifogásolta, hogy keveset hívta a csatorna kampány a során.
Aztán vasárnap, a választási eredményváró rendezvénye utáni sajtótájékoztatóján ismét kritizálta az ATV-t, a szennylapok közé sorolva a csatornát.
Ilyen előzmények után ült be a stúdióba, az interjú elején pedig Rónai Egon műsorvezető átnyújtott neki egy mappát, amiben összesítve voltak Magyar ATV-s meghívásai, szereplései. „Ezek nagyon szép számok, azt gondolom. Hetedszer van itt élő adásban, 51 nap volt a kampány kezdete óta, 51 híradó” – sorolta Rónai Egon, mire Magyar Péter azt felelte, hogy március 28. és május 3. között egyetlen egyszer sem hívták ide be élő adásba.
A műsorvezető ezt cáfolta, mire Magyar ismét a csatorna tulajdonosát kezdte emlegetni, majd levette a mikrofonját és kivonult a stúdióból.
Megmutatjuk a dokumentációt – amit Magyar is megkapott – arról, hogy hány alkalommal hívta az ATV a politikust a kampányidőszakban:

Magyar Péter meghívása az Egyenes Beszédbe:

Első meghívás, sms: Március 1. (Válasz nem jött)
Március 6. újabb sms. (Közben több telefonhívás)
Március 7. újabb SMS Vona–Magyar vita szervezés vállalja, vagy nem?
Március 8. vita sms egyeztetés, mikor lenne jó?
Március 17. SMS újabb meghívás az Egyenes Beszédbe
Március 19. SMS újabb meghívás az Egyenes Beszédbe ezt mondta le, a tüntetés miatt
Március 21. SMS meghívás az Egyenes Beszédbe – elfogadta, de lemondás nélkül tüntetést szervezett
Március 26-án sms-ben rákérdezett Szöllősi Györgyi, hogy akkor jön-e vagy sem, mert bár elvállalta, nem mondta le és nem reagált semmilyen megkeresésre.
Március 27. meghívás előre májusra, az anyák napi tüntetés után

Április 18. Magyar Mártont hívtuk, mert szólt, hogy Ő intézi a sajtóját, innentől vele egyeztetett Szöllősi Györgyi telefonon és sms-ben. Jeleztük, ha Magyar Péter nem tud jönni, akkor az EP-listán szereplő jelölteket is várjuk.
Április 19. újabb sms: jönnek-e az EP-listáról, mert nem kaptunk választ.
Május. 2. sms: Magyar Péter meghívása újra, emlékeztető sms.
Május 9. sms Magyar Péter meghívása
Közben többször beszélt Szöllősi Györgyi telefonon Magyar Mártonnal, hogy küldjön bárkit a listáról. Mivel ez nem történt meg, közvetlenül felhívtuk Tarr Zoltánt, a lista 3. helyezettjét. Ő végül bejött Május 8-án.
Az utolsó meghívások Seprenyi Anitának mentek, mert Ő lett a sajtósa, csak telefonon beszélt vele Szöllősi Györgyi. Május 15 után többször is.
Március 13-án, Április 8-án volt Szöllősi Györgyinél, május 31-én Rónai Egonnál. Június 7-én újra Szöllősi Györgyinél.
Magyar Péter meghívása a Startba:

Vogyerák Anikó, a Start főszerkesztője is többször próbálta behívni a műsorba Magyar Pétert.
Május 3-án Magyar Mártont hívta telefonon ez ügyben
Május 21-én szintén Magyar Mártonon keresztül próbálták behívni a műsorba
Május 21-én Seprenyi Anitát is kereste Vogyerák Anikó
Május 28-án szintén Seprenyi Anitát kereste a Start szerkesztősége
Május 31-én Ámon Henriette-t is kereste Vogyerák Anikó Magyar Péter szereplésével kapcsolatban
A megkeresésekre nem érkezett sem megerősítő, sem elutasító válasz.

Azt is megmutatjuk, hogy hányszor szerepelt a csatorna különböző műsoraiban:
- március 13. Egyenes Beszéd
- március 19. ATV Start
- április 8. Egyenes Beszéd
- május 26. Heti Napló Sváby Andrással
- május 31. Egyenes Beszéd
- június 7. Egyenes Beszéd
- június 10. Egyenes Beszéd

Magyar Péter / Tisza Párt Híradós megjelenései a kampányban (április 20-tól június 9-ig): 51 napból 51-szer, napi szinten legalább kétszer

Április

- április 20.
- április 21.
- április 22.
- április 23.
- április 24.
- április 25.
- április 26.
- április 27.
- április 28.
- április 29.
- április 30.
Május
- május 1.
- május 2.
- május 3.
- május 4.
- május 5.
- május 6.
- május 7.
- május 8.
- május 9.
- május 10.
- május 11.
- május 12.
- május 13.
- május 14.
- május 15.
- május 16.
- május 17.
- május 18.
- május 19.
- május 20.
- május 21.
- május 22.
- május 23.
- május 24.
- május 25.
- május 26.
- május 27.
- május 28.
- május 29.
- május 30.
- május 31.
Június
- június 1.
- június 2.
- június 3.
- június 4.
- június 5.
- június 6.
- június 7.
- június 8.
- június 9

1718054362959.jpeg
 
Akkor úgy látszik, ez az Úr akarata! És nem lehet ellene tenni. Sőt, nem is szabad.
A választók akarják így!
Orbán csak besegít egy kicsit a náci propagandájával.

Az EU utolsó hely se lenne szégyen, ha tisztességes és kemény munkával érjük el.
A többieknek csak annyit kellett tenni, hogy kevesebbet loptak el a támogatásból,
és többet költöttek belőle valódi felzárkózásra, nem olyan bonyolult dolog ez.
 
Kb. annyira azonos a náci és kommunista ideológia, mint egy férfi és egy nő.
A férfi és a nő egyaránt 23 pár kromoszómával rendelkezik, az azokon elhelyezkedő gének határozzák meg tulajdonságaikat. A 46 kromoszómából 45 tökegyforma, és a rajta lévő gének is nemtől függetlenek, egyedül a 46. tér el. (Ez rettentő pongyola, de egyszerűsítsünk) Azaz, a különbség 1:46, azaz 2%.
Ha a kommunizmus meg a náci ideológia is ennyire tér csak el......
 
A választók akarják így!
Orbán csak besegít egy kicsit a náci propagandájával.

Az EU utolsó hely se lenne szégyen, ha tisztességes és kemény munkával érjük el.
A többieknek csak annyit kellett tenni, hogy kevesebbet loptak el a támogatásból,
és többet költöttek belőle valódi felzárkózásra, nem olyan bonyolult dolog ez.
Bizony! Lásd a románok. Sose hittem volna, de megkomolyodtak, és sokkal kevesebbet lopnak a politikusaik, meg is előztek bennünket. Pedig honnan indultak, atyaisten.
 
A férfi és a nő egyaránt 23 pár kromoszómával rendelkezik, az azokon elhelyezkedő gének határozzák meg tulajdonságaikat. A 46 kromoszómából 45 tökegyforma, és a rajta lévő gének is nemtől függetlenek, egyedül a 46. tér el. (Ez rettentő pongyola, de egyszerűsítsünk) Azaz, a különbség 1:46, azaz 2%.
Ha a kommunizmus meg a náci ideológia is ennyire tér csak el......
Még elfelejtetted, hogy több milliárdnyi ember él Rh+ vérfaktorral, vagy 0-ás vércsoporttal, így nők és férfiak is vegyesen. :)

De éppen ezért csalóka az azonosság keresése.
A főfogalmak csak a besorolást segítik. Bútor, ember, állat, vallás ...
Férfi és nő nem összetéveszthető, meghatározó és jól elkülöníthető különbségek halmaza.
Ahogyan nem összetéveszthető és jól elkülöníthető különbségek vannak a két ideológia között.

Hogy Orbánék összemossák nem jelent semmit, mondtak ők már ennél ostobbábakat is.
A halálos betegségek és a tízparancsolat, Pócs János kinyilatkoztatása arról, hogy Jézus is jász volt, mert jászolban született, Kósa, aki Hegedűs hadnagyot áthelyezte az Egri csillagokból a Csillagok háborújába (hoppsz), vagy Schmidt Mária, "Széchenyi-díjas történész" értekezése arról, hogy a kínai és indiai társadalomban "gyakorlatilag nincs nő, mert ha nem fiú gyerek született, akkor az nem született", vagy Balog Zoltán, aki arról beszélt, hogy a fogantatás pillanatában a várandós édesanya (van némi zavar a bioszban) hogyan dúdol és énekel, s talán még a jövendőbeli édesapa is csatlakozik hozzá (már csak az a kérdés, kitől várandós anya?).
 
Utoljára módosítva:
Akkor úgy látszik, ez az Úr akarata! És nem lehet ellene tenni. Sőt, nem is szabad.

Persze, az is lehet, hogy a fizika alaptörvényeiből következik. Csak tudnám, 2002-ben akkor hogyan lehetett győznie Megyesinek? Lehet, a miniszterelnök errefelé valami szuperpozíció, ami vagy ott van, vagy máshol.

1. Más választási rendszer volt.
Orbánék 2013-ban átírták a választási törvényt.

2. Egyben korlátozták (és felvásárolták) a köztéri reklámhelyeket.

3. Maguk alá sorolták a köztévét.

4. Felvásárolták a vidéki népszerű napi- és hetilapokat adófizetői pénzen.

5. S ne hagyjuk ki Putyint se - ahogy beleavatkozott más ország választásába, úgy avatkozott bele a magyarba is.

Kezdem azt hinni, hogy itt senkinek semmi nem tűnik fel. :mad2:
 
Akkor úgy látszik, ez az Úr akarata! És nem lehet ellene tenni. Sőt, nem is szabad.
Megpróbálom röviden elmagyarázni Orbán módszerét.
Nem tudom magától jött rá kb. 15-20 éve vagy a kiváló külföldi tanácsadói javasolták.
A hülyék minden társadalomban többen vannak.
Nem szívesen használom, de ez fejezi ki a legjobban.
Nem butát értek rajta, aki kettőig sem tud számolni.
Valamilyen hátrányos helyzetű emberről van szó.
Például a rendszerváltás kárvallottja.
Nem volt képes követni a változásokat, egyszerűen lemaradt.
Az elemzők szerint a társadalom kb. egyharmada jól jár bármilyen változással.
Képes alkalmazkodni.
Meg van hozzá a megfelelő tudása.
Még Orbán rendszerében is jól él nem NER kegyencként is.
A másik kétharmad őket utálja, mint a bűnt.
A kétharmadot kell megnyerni a populista politikusoknak.
Könnyen befolyásolhatóak, némi alamizsnáért bármikor rászavaznak.
Dióhéjban ennyi.
15 éve kiválóan működik.

Trump rátett még egy lapáttal.
Éppen revansot vesz az okos egyharmadon a hülye kétharmad segítségével.
 
Dióhéjban akkor azt mondjátok, hogy az általános elbutulás/elhülyülés (nem ugyanaz) oda vezet, hogy a mi képünkre formált, ugyancsak lebutult vagy lebutított (lehülyült-lehülyített) vezető lesz szimpatikus?
Akkor csakugyan elkerülhetetlen, hogy a legtöbb országban valami idióta legyen a vezér. Mögé bújnak a haszonhúzók, akik saját zsebükre fejetik a népet a vezérrel.
Hát ha így van, akkor ez része a civilizációs válságnak, és csak gyorsítja az emberiség bukását. Meg is érdemeljük.
 
Nem civilizációs válság!
Nem gyorsítja az emberiség bukását!
Nem ragályos!
Kisebb gazdasági nehézségeknél nem szükséges a szavazókat szép mesékkel etetni és mély árkokat húzni közéjük.
Európa szerencsésebb részén ilyen nincs is, nem fagytak éhen és nem költöznek a virágzó Magyarországra.
Nem sikerült exportálni a marhaságunkat Európába.
Orbán nem idióta, csak az intézkedései azok.
Propahantával pótolja a kormányzást.
Ezzel éri el, hogy a befolyásolható "hülye" kétharmad rászavazzon.
Kell némi megvesztegetés, a rossz helyzetben lévőknek néhány kiló krumpli vagy az üres ígéret is elég lehet.
Kell valami amitől féljenek, pl. háború, gonosz Brüsszel, ármánykodó Soros, migránsok, idegenszívű hazaáruló ellenzék . . .
Ha nem itt élnék, talán el sem hinném, hogy ilyen létezik.
Aki képes rá még szabadon elmehet.
Az USA szerintem per pillanat nem lenne a legjobb választás.
Sajnos az "okos" egyharmadból távoznak sokan és sikeresen.
A "hülye" kétharmadból is próbálkoznak, de ott dolgozni is kell, így a többség hamar visszatér.
 
Már ősrégi filozófusok is feszegették :)

"Maga a panasz nem új, hiszen már Platón sem volt nagy véleménnyel a demokráciáról.."

Hab a tortán, hogy a demokrácia Platón szerint előbb-utóbb óhatatlanul kitermel egy türannoszt, mivel „a túlságos szabadság szolgaságra vezet”. Brennan nem erőlteti azt a platonikus elképzelést, amely szerint filozófus-királyoknak kellene irányítaniuk a társadalmat, de úgy gondolja, hogy nem árt, ha az, aki döntési pozícióban van, rendelkezik alapvető politikai ismeretekkel. Ezért is javasolja az episztokrácia, a tudásalapú rend bevezetését – vagy legalábbis a kipróbálását, mihelyst erre lehetőség adódik, hiszen az instrumentális megközelítés szerint ezt az új rendszert ugyanúgy ki kell próbálni, mint egy új szerszámot, mondjuk egy kalapácsot. Ha pedig kiderül, hogy az új kalapács nem alkalmas arra, hogy beverjük vele a szöget, más eszköz után kell néznünk.

Azt a platóni elképzelést, amit „a bölcsek arisztokráciájaként” szoktak emlegetni, nookráciának is nevezzük ... bár az állam által végzett tudásalapú kormányzást manapság inkább episztokráciának szokás hívni. ... a kifejezést nem is olyan régen, 2008-ban hozta be a köztudatba David Estlund amerikai filozófus – az ő elképzeléseit követi többek között Brennan is.

"A probléma itt is a demokráciával való elégedetlenséggel kezdődött, de sem az elmélet, sem a kifejezés nem kizáró értelmű, így nyugodtan konstruálhatunk olyanokat, mint az episztokratikus demokrácia (ez az, amire Brennan is javaslatot tesz például azzal, hogy illessen meg mindenkit a szavazati jog, de legyen, akinek többet ér a szava). Platón után több elmélet is megpróbálta valahogy a tudást politikai hatalommá kovácsolni: a modern episztokrácia általában John Stuart Mill angol filozófusra tekint vissza előképként. A képviseleti kormány című, 1861-es munkájában Mill is azt javasolta, hogy a választójog kiterjesztése mellett az értelmiség jusson extra szavazathoz.

Azok, akik így plusz hatalomra számíthatnának, a tájékozottak – ez radikális esetben tényleg kizárólag szakembereket jelentene, ugyanakkor szintén számos kérdést vet fel: többek között azt, hogy vajon minek a szakemberéről van szó, illetve hogy gyakorlati, elméleti vagy erkölcsi jártasságot kívánunk-e meg azoktól, akiknek ebben a rendszerben többet ér a szava."

Hobbitok, huligánok és vulkániak​

Brennan szerint a társadalmat három osztályra oszthatjuk.
1. " Vannak a hobbitok, akik pont úgy viselkednek, mint Zsákos Frodó és társai J. R. R. Tolkien regényében, A Gyűrűk Urában: nem igazán érdekli őket a politika, nem is tudnak róla sokat, nincs határozott véleményük a közügyekről, és eleve jobban örülnének, ha békésen pipázhatnának az odújukban, és békén hagynák őket. Ennek megfelelően nincsenek tisztában az aktuális eseményekkel és a társadalomtudomány fejleményeivel sem, a történelemről is homályos fogalmaik vannak, és nem nagyon járnak el szavazni. Ez egyébként valószínűleg nagyon is megfelelne Tolkien „valódi” hobbitjainak: a Megye, ahol élnek, nem a világ közepe, amikor pedig Szarumán bevezeti az erős rendőrséget és a bürokráciát, nem érzik jól magukat benne – többek között azért sem, mert foglalkozniuk kell a közügyekkel is. Mindez azt is jelenti, hogy a hobbitok vagy nem mennek el szavazni, vagy teljesen tájékozatlanul, ötletszerűen voksolnak.

2. A következő csoport a huligánokból áll: ők azok a szavazók, akik ugyanúgy drukkolnak egy-egy pártnak, mint a futballszurkolók. Határozott politikai elképzeléseik vannak, de csőlátóak, tájékozódnak ugyan, de csak a világlátásuknak megfelelő forrásokból, és kizárólag azokat az adatokat és tényeket fogadják el, amelyek megfelelnek a világlátásuknak. Politikai irányultságuk a személyiségük részét képezi, és megvetéssel vagy lesajnálóan tekintenek azokra, akik másnak drukkolnak. Brennan szerint ilyen az amerikai átlagszavazó, de ide tartoznak a hétköznapi politikusok és politikai aktivisták is. Az, hogy hol él az ember, és milyen környezetben nevelkedik, könnyen rányomhatja a bélyegét a politikai ízlésére is: olyan ez, mint Vonnegut nagybömbjei (azok a csoportok, amelyek nagy boldogan valamiként határozzák meg magukat, mint például a kerületi lakosok, a General Electric dolgozói vagy egy cigarettamárka kedvelői). A huligánok sokat tudnak az általuk preferált politikai irányvonalról, tájékozottabbak, mint a hobbitok, de ahogy Ilya Somin amerikai jogászprofesszor, a libartariánus Cato Intézet kutatója is írja, a kedvenc politikai focicsapatukon kívüli világ ismeretlen számukra.

3. A Brennan által leírt harmadik típus a vulkániaké: a Star Trek sorozat racionális, érzelemmentes fajáról mintázott vulkániak felelnek meg leginkább Platón filozófus-királyának: ők jellemzően filozófusok, politológusok, vagy legalábbis képesek racionálisan megközelíteni a politikai kérdéseket, véleményüket alá tudják támasztani tudományos érvekkel, érdeklődnek a közügyek iránt, és meg tudják érteni azokat is, akik nem értenek velük egyet – sőt, a sajátjuktól eltérő álláspont mellett is képesek érveket felhozni. Természetesen a vulkániakból van a legkevesebb, már ha tekinthetünk bárkit is annak, teljes elfogulatlanság ugyanis nem létezik."

1743104754509.png

Lehet, hogy a demokrácia nem is olyan jó ötlet, mint gondoltuk

Nem civilizációs válság!
Nem gyorsítja az emberiség bukását!
Nem ragályos!
Kisebb gazdasági nehézségeknél nem szükséges a szavazókat szép mesékkel etetni és mély árkokat húzni közéjük.
Európa szerencsésebb részén ilyen nincs is, nem fagytak éhen és nem költöznek a virágzó Magyarországra.
Nem sikerült exportálni a marhaságunkat Európába.
Orbán nem idióta, csak az intézkedései azok.
Propahantával pótolja a kormányzást.
Ezzel éri el, hogy a befolyásolható "hülye" kétharmad rászavazzon.
Kell némi megvesztegetés, a rossz helyzetben lévőknek néhány kiló krumpli vagy az üres ígéret is elég lehet.
Kell valami amitől féljenek, pl. háború, gonosz Brüsszel, ármánykodó Soros, migránsok, idegenszívű hazaáruló ellenzék . . .
Ha nem itt élnék, talán el sem hinném, hogy ilyen létezik.
Aki képes rá még szabadon elmehet.
Az USA szerintem per pillanat nem lenne a legjobb választás.
Sajnos az "okos" egyharmadból távoznak sokan és sikeresen.
A "hülye" kétharmadból is próbálkoznak, de ott dolgozni is kell, így a többség hamar visszatér.
Na! Már megijedtem, hogy egyetértünk valamiben .
 
Na! Már megijedtem, hogy egyetértünk valamiben.
Szerintem nem létezik olyan.
Még a scifit is hanyagolom újabban ami esetleg esélyes lenne.
Viszont nem utálom a jogászokat annyira, néhány jó jogi krimit hallgattam az utóbbi időben.
MP jogász, amit elvből utálsz, esetében mégsem számít ez sem.
A világvége még odébb lesz, azért nem aggódnék.
 
A jelenlegi majdnem nem demokrácia se olyan jó ötlet.
Különösen benne élve nem az.
Egy pillanatig sem gondoltam jó ötletnek.
Már a 2010-es szavazás előtt is erős kétségeim voltak,
de ennyire rosszra akkor még nem számítottam.
Az Orbán szavazókat nem tudjuk meggyőzni arról, hogy 15 éve átveri őket.
Az alig egy éve révületben élő tisza szavazók is hajthatatlanok a legapróbb részletekben is.
Néha olvasom vagy nézem Nagy Attila Tibor <--- elemzéseit.
A tiszások hamarosan meglincselik, mert nem minden alkalommal magasztalja az égig MP tevékenységét.
 
Igen, most megnéztem én is.
Félelmetes, úgy viselkednek az emberek, mint az állatok. Mint, aki körbepisilt egy területet, s most harcos bikaként őrzi, mert az az övé.
A többi ellenség.
Állatoknál ez tök természetes, de itt visszatetsző.

Néha az az érzésem, hogy tényleg nem való ez nekünk. Az egyetlen esélyünk egy magasabb erkölcsi szinten ketyegő diktátor, s akkor általános kuss és így elleszünk megint 30-40 évig. :(
 
1. Más választási rendszer volt.
Orbánék 2013-ban átírták a választási törvényt.

2. Egyben korlátozták (és felvásárolták) a köztéri reklámhelyeket.

3. Maguk alá sorolták a köztévét.

4. Felvásárolták a vidéki népszerű napi- és hetilapokat adófizetői pénzen.

5. S ne hagyjuk ki Putyint se - ahogy beleavatkozott más ország választásába, úgy avatkozott bele a magyarba is.

Kezdem azt hinni, hogy itt senkinek semmi nem tűnik fel. :mad2:
A 4. pontot számokkal is kiegészíteném, hogy mit is jelent pl. Baranyában a "népszerűség"
A Dunántúli Napló eladási száma 6.000 db.
A megye lakossága kb. 360.000 fő.
Ez annyit jelent, hogy a lakosság kevesebb mint 2%-a olvassa a megye legnépszerűbb napilapját. Ők is többnyire a halálozási rovat miatt veszik meg. :)
 
Uyanaz jött le mindenkinek, minden lapban Zalától Szabolcsig.
De nemcsak helyi lapok voltak vidéken sem, másképp kellett volna fogalmaznom, igazad van.

Pl. a népszerű Szabad Föld rövid története.
1743114339447.png
1743114103960.png

1743114253896.png

Aztán ott voltak a "nagyok".
A Népszabadságot megszüntették 2016-ban.
A Magyar Nemzet, Magyar Hírlap fideszessé vált.
A Népszava nyomtatott példányszáma 2023-ban már csak kb. 12.000 példány volt.

Ahol nem tudták megszüntetni a lapot, ott korlátozták - pl. a nyomtatott Hvg-nek ellehetetlenítették a közterületi reklámozását.

1743116264843.png

El is tüntették.
(Érdekes, hogy 2025. jan.1-től megszűnt a reklámszigorítás. Sovány a kassza, gondolom, kellene az eus pénz.)

A nyomtatott sajtó visszaszorult a net miatt, és nagyon pénz sincs rá már, de a megmaradt többsége a fideszes propagandát hozza.
Ahogyan az ingyenes Habony-Metropol is magas szinten terjeszti a gyűlölettel kevert általános ostobaságot.
 
Uyanaz jött le mindenkinek, minden lapban Zalától Szabolcsig.
De nemcsak helyi lapok voltak vidéken sem, másképp kellett volna fogalmaznom, igazad van.

Pl. a népszerű Szabad Föld rövid története.
Csatolás megtekintése 2053847Csatolás megtekintése 2053845
Csatolás megtekintése 2053846

Aztán ott voltak a "nagyok".
A Népszabadságot megszüntették 2016-ban.
A Magyar Nemzet, Magyar Hírlap fideszessé vált.
A Népszava nyomtatott példányszáma 2023-ban már csak kb. 12.000 példány volt.

Ahol nem tudták megszüntetni a lapot, ott korlátozták - pl. a nyomtatott Hvg-nek ellehetetlenítették a közterületi reklámozását.

Csatolás megtekintése 2053852

El is tüntették.
(Érdekes, hogy 2025. jan.1-től megszűnt a reklámszigorítás. Sovány a kassza, gondolom, kellene az eus pénz.)

A nyomtatott sajtó visszaszorult a net miatt, és nagyon pénz sincs rá már, de a megmaradt többsége a fideszes propagandát hozza.
Ahogyan az ingyenes Habony-Metropol is magas szinten terjeszti a gyűlölettel kevert általános ostobaságot.
Mára már oda jutottunk, hogy a 8. általánost végzettek 25% funkcionális analfabéta. Miért vegyenek újságot, ha meg sem érti miről írnak benne?
 
Mára már oda jutottunk, hogy a 8. általánost végzettek 25% funkcionális analfabéta. Miért vegyenek újságot, ha meg sem érti miről írnak benne?
S milyen jó lenne, ha csak az írott szövegértéssel lenne gond, de a hallott menne!
De gázos mind a kettő. Komoly hézagok vannak a szinapszisok között.
 
S milyen jó lenne, ha csak az írott szövegértéssel lenne gond, de a hallott menne!
De gázos mind a kettő. Komoly hézagok vannak a szinapszisok között.
Kíváncsi lennék, hogy mivel töltik el az általános iskola első osztályában az időt? Az írás és olvasásóra is olyan lett, mint az ének-zene, hogy heti 1 órában tanítják???
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

bbea69 wrote on Ajuda67's profile.
Kedves Ajuda! Hálás köszönet az új fordításért, a rengeteg belefektetett munkáért!
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönöm a új fordítást, kellemes húsvéti ünnepeket kívánok !
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm a Deamonica fordítást, kellemes húsvéti ünnepeket kívánok!
Diós Alexandra wrote on Ajuda67's profile.
Szuper lett a 36. Könyv is. Várom a továbbiakat
vorosmart wrote on Ajuda67's profile.
Nagyon köszönöm a kárpátok vámpírjai új fordítását !

Statisztikák

Témák
38,714
Üzenet
4,931,707
Tagok
623,914
Legújabb tagunk
Wesleymuh
Oldal tetejére